A FIDESZ nevezetes képviselőinek megnyilvánulásai alapján
elképzelhetjük, milyen is lenne a Szép Új Fidesz-Világ.
Ötmillióval több állampolgár szavazata alapján 20 évre tervezhetünk!
Érdemes elővenni a régi Beszélő-ket. Sok meglepő és mulatságos dolgot találhatunk bennük. Ha egy kicsit visszalapoztok benne, akkor úgy 89 táján volt egy Orbán-Medgyessy kerekasztal beszélgetés is. Hát az sem semmi...
Orbán Viktor, 1992. március 7., Beszélő: "Elszabadult az úri pimaszság..."
"...Szeretném elkerülni, hogy a magyar politikai pártpaletta véglegesen kétfelé szakadjon. Ugyanakkor elfogadom, hogy most az MDF meg a kormány az az erő, amely leginkább szeretné kétfelé szakítani. Mindenfajta lehetőséget kihasználnak arra, hogy ideológiai alapon kétfajta pártot vázoljanak a közvélemény előtt.
Az egyik, amely nemzeti, keresztény és tiszta múltú, a másik nemzetietlen, keresztényietlen, és mocskos a múltja. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy ilyen irracionális metszet mentén vágják ketté a politikai tabellát, de ezt nem szabad hagyni..."
Igazad van. Nem a fidesznek. De ha így vesszük, akkor egyik mai pártnak sem.
Ha viszont úgy vesszük, akkor biza a fideszben több az ex komcsi, mint a többi pártban összesen. Így viszont már eléggé szánalmasan hangzik amit írtál. Feltéve persze, hogy komolyan gondoltad és nem volt benne semmi irónia.
Ez a neonácik szokásos hőbörgése. Ne keress benne értelmet, mert nincs. Azt játsszák, hogy elneveznek dolgokat és fogalmakat, és aztán állandóan erre az elnevezésre hivatkoznak. Marhaság, szarni bele.
"„Az álliberalizmus (a szabadosság) képviselői kampányolni kezdtek a család és mindenféle közösség ellen, amikor kiálltak az egyén parttalan szabadságvágya, ezzel együtt az indulatok, az ösztönök és az erőszak szabadjára engedése mellett, megkérdőjelezve az emberi civilizációt és kultúrát, megtévesztve jó szándékú emberek százezreit."
A mai MSZP-vel éppen az a baj, hogy soha nem voltak azok. Nem volt ideológiájuk. Csak a pénz érdekelte őket. Azért léptek be az akkori pártba, mert a hatalom segítségével sok-sok pénzt akartak kapni. Lehetőleg munka nélkül. Én ismerem Gyurcsányt. Abból a szempontból, hogy sok hozzá hasonlóval találkoztam régen.