A demokrácia szép idea, de a gyakorlatban nagyon sebezhető. A mai, ún. „tömegdemokráciák” súlyos válságtüneteket mutatnak. Hívjuk föl egymás figyelmét ezek veszélyeire!
Viszont van benne legalább egy darab tévedés. A "jobboldal" nem működik baloldaliként, ez kizárólag az utóbbi egy évben fordult elő nála - ellenzékként természetesen - pusztán retorikaként. Tehát maximum baloldalként SZÖVEGEL, de ettől még nem lesz baloldal.
(Más kérdés, hogy az MSZP a maga jobboldali hozzáállásával valóban amolyan műbaloldal...)
Alapjában véve csak azt mondhatjuk el másoknak, amit már tudnak. Csak azt lehetséges közölni egy másik emberrel, amit az látensen már magában hordozott. Egyébként vagy kerek-perec visszautasítja a gondolatunkat, vagy addig forgatja “a maga szája íze szerint”, amíg az nem hasonul teljesen hozzá, akkor pedig már nem a miénk. Nem sok értelme lenne tojássárgáját tukmálni egy szamárra azzal a magyarázattal, hogy mily tápláló, ízletes és hasznos eledel is ez. Egyszerűen nem hinne nekünk. De tegyük fel, hogy sikerülne leküzdenünk az undorát; mi lenne az eredmény? Ugyanazt csinálná a tojássárgájából, amit eddig a bogáncsból meg a káposztából: szamarat.
*
Szinte minden ember hasznára lehetne a többinek: mondjuk, konstatál egy új tényt, melyet csak ő ismer, helyrehoz valami badarságot, melyet csak ő lát át, megold egy talányt, melyet csak ő ért. Ehelyett azonban hallgatásba, álszemérembe és ostoba diszkrécióba burkoljuk ezeket a dolgokat. Privát ügynek tartjuk őket, melyekke nem kell másokat háborgatni. Pedig egyetlen igazság sem magánügy, senkinek sincs joga azzá tenni. Egyetlen emberi vonatkozás sem érdemli meg, hogy megfulladjon a hallgatásban, és ha elsüllyed az emberi lélek sötét és rejtett szakadékában - éppenséggel akkor érdemli meg leginkább, hogy napvilágra kerüljön, és mindenki megfigyelhesse, tanulmányozhassa, megérthesse, megvilágíthassa. Diszkrétnek lenni nem más, mint akadályozni az igazság kibontakozását, álnokul eltüntetni a nagy, egyetemes valóság darabjait, melyeket minden élőnek joga van megismerni. A nyárspolgárnak mindig rossz a lelkiismerete. De egyedül csak ez a rossz benne. Abban a pillanatban, amikor valaki nyíltan megszólal a legrosszabbról, őszintén megszólal, a dolog máris szinte megigazul, csúf eltévelyedésből értékes életigazsággá válik, amelyből okulhatnak az emberek.
*
A megjegyzés, hogy “ez nekem nem mond semmi újat, ezt már olvastam”, leggyakrabban a pallérozatlan és tehetségtelen emberek szájából hangzik el. Egy valamirevaló koponya ezzel szemben tudja, hogy nem “olvasta már valahol”, és hogy mindez új. Az európainak úgy tűnik, hogy minden néger egyforma, mert semmit sem konyít a néger arcokhoz. A nyárspolgárnak úgy tűnik, hogy minden ember egyforma szellemi alkattal rendelkezik, mert semmit sem konyít a szellemi alkatokhoz.
Ne is foglalkozz velem. Vagyok, amilyen vagyok. Szerencsédre ez rád nem rak semmi különösebb terhet. Nyugodtan el is tekinthetsz tőle. De ugye akiket idéztem, nem akarod szintén egyöntetűen lehülyézni?
Tőlük talán tudnál valami kis értéket begyűjteni, ha akarnál. A gondolatokkal foglalkozz, ne velem. Nem veszed észre, hogy éppen azért nem a magam szavaival és gondolataival szólok inkábbb, hogy az ilyen kisszerű kötekedések hiábavalóságától mentesítsük egymást? Hányszor kell még ezt közölnöm.
Édeske! Az itt a baj, hogy a valósággal szembenézni nagyon nehéz feladat, mivel a helyzet is igen súlyos. Ezért jobb az egészet elhazudni. Legegyszerűbb módja, hogy én mint hülye kapok egy besorolást, és máris sikerült kibújnod a kötelezettség alól, hogy szembesülj bizonyos kellemetlen törvényszerűségekkel.
A feladat nem az, hogy engem minősíts, hanem az, hogy magadat szembesítsd az idézett gondolatokkal, szövegekkel. Ez nagyon nehéz, tudom. De ezen áll, vagy bukik minden. A legtöbb ember elhazudja önmagát és a valóságot, mert túl gyenge ahhoz, hogy szembe nézzen vele. Jobb szenderegni...
Kedves Kistesa, a jelek szerint nem vagy tisztában azzal, hogy idézni így kell pl.: "Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." (Berzsenyi), nem pedig így.
Mellesleg a „nem sokaság” a szövegek terjedelmére is áll. Ha ennek ellenére kilométeres idézeteket teszel be egy topicba, ráadásul lóbetűkkel és hupikékre színezve, akkor kimondás nélkül is nyilvánvaló, hogy kritikátlanul bálványozod az illető szerzőt. (Ön)kritikátlanul azt is feltételezed, hogy az összes erre járó olyan hülye, hogy sem a betűnagyságot nem képes kellemesre beállítani, sem egy hsz-t nem képes kikopizni egy Word dociba, hogy ott aztán akkorára állítsa a betűnagyságot, amekkorára tetszik.
Első bekezdésed a nevetségességig önellentmondásos. Először: "Sem Adíyért, sem máraiért nem vagyok oda pl." Majd: "Hogy jössz te ahhoz, hogy lefikázz olyan embereket, akik - akárhogy is - messze az átlag fölött áltak. (Sic!)" Tehát nem vagy oda értük egy cseppet sem, de ex cathedra kijelented, hogy messze az átlag felett álltak, bár egyikük nevét nem írod még nagybetűvel sem. J Ráadásul annyira nem látsz a pipától, csak mert feltételezed, hogy valaki nem rajong azért, amiért Te, hogy már helyesen írni is elfelejtesz tőle... Tudod, az ilyen hozzád hasonló bálványimádók szoktak a legnagyobb bajban lenni, amikor felkérik őket, hogy bizonyítsák bálványaik nagyember voltát. A magamfajta kritikus figurák ilyenkor persze szerencsés helyzetben vannak, pláne, ha Adyról kell bizonyítani, akiről nem túl nehéz. No, persze, nem olyan stílusban, ahol egy bekezdésen belül van ekkora bumszli önellentmondás. Tudod, a stílus…
Mellesleg csak arra kívántam felhívni a figyelmedet, hogy nevetséges egy ilyen idézetet betenned pont egy olyan embertől, akinek éppenséggel az élete múlott azon, hogy nem nézett a lába alá. Ezzel még semmit nem mondtam arról, hogy számomra mi a legfontosabb Adyval kapcsolatban. Azt Te csak odaképzelted. Arról nem is beszélve, hogy pont Adyval erőteljesen melléfogtál, mert volt idő, amikor pár ifjúkori zsengéjétől eltekintve szinte minden versét tudtam.
A legpoénosabb az az egydiplomás félműveltekre jellemző gőgöd, amivel a „tömegember” kifejezést odaveted sértésül. Szerintem egy hatmilliárdos egyedszámú fajhoz tartozó egyed nem is lehet más, mint tömegegyed. Per definitionem. Pusztán azért, mert ilyen nagy tömegben létezik. Ennek semmi köze értékekhez vagy hitekhez. Puszta steril tény.
Na, a kérdéseid már legalább kezdik pedzeni a kritikai gondolkodást, bár még nem képesek befelé fordulni, de a te érettségi szinteden ez még nem baj. Miből gondolom, hogy tetszeni akarsz? Abból, hogy topicot nyitottál, amelyben idegen tollakkal ékeskedel. Sőt, felnagyítod és ki is színezed az idegen tollakat. Ez nem épp a narcizmus hiányára vall. J Persze, hogy rászorulsz az én és mások elismerésére, hiszen véleményformálási céllal nyitottál topicot. Mások véleményének befolyásolásához pedig elengedhetetlen a captatio benevolentiae. Ez azóta így van, hogy írástudók vannak a földön. Ha nem ambicionálnád a mások elismerését és ezen keresztül véleményük befolyásolását, nem nyitottál volna topicot.
Örülök neki, hogy szerinted „biztos helyes kis srác vagyok”, de fájdalom, se helyes, se kicsi, se srác nem vagyok. Ha elolvastad volna a bemutatkozásomat, tudnád. Ja, és fenntartom magamnak a jogot, hogy a barátaimat magam válogassam meg. Ez nem azon múlik, hogy Te hogy állsz hozzám, hanem azon, hogy én hogy állok hozzád. Harag persze nincs. De egyelőre a puszta jámbor jóindulaton kívül semmit sem értél el nálam. Ez még minden felebarátomnak jár, ez kvázi a nulla. Innét felfelé törni pedig idegen tollakkal nem lehet, csak sajáttal.
"Az emberek tömege így szolgálja az államot, elsősorban nem mint emberek, hanem mint gépek, a maguk testével. Ők az állandó hadsereg, a milícia, a börtönőrök, a rendőrök, a megyei rendőrség stb. A legtöbb esetben nem adhatnak szabad kifejezést judiciumuknak vagy erkölcsi érzékűknek; ellenben egy sorba állítják magukat a fával, a földdel vagy a kövekkel; és bizonyára faembereket is elő lehetne állítani, akik ugyanúgy megfelelnének a célnak. Nem érdemelnek így több tiszteletet, mint a szalmabábu vagy a göröngy. Értékük a lóéval vagy a kutyáéval mérhető. Mindazonáltal jó polgároknak tartjuk őket. Mások - mint a legtöbb törvényhozó, politikus, ügyvéd, miniszter és hivatalnok - főleg a fejükkel szolgálják az államot, és mivelhogy ritkán teszik tetteiket az erkölcs mérlegére, akaratuktól függetlenül egyként szolgálhatják az ördögöt vagy az istent. Csak nagyon kevesen: a hősök, a hazafiak, a mártírok, a nagy reformátorok és férfiak szolgálják az államot a lelkiiismeretükkel is, minélfogva a legtöbbször szembe is szállnak vele; ennélfogva leginkább elleniségeiként bánik velük az állam."
Mi értelme van az ilyesféle, gondolatok megosztásának, amiket szkifiarc is szorgalmasan gyűjtöget? Főleg a jelen politika versengés és döntési kényszerünk tükrében? Hogy jönnek ezek ide? Minek ezek az ellenszenves, sőt sértően elitista és szellemi arisztokratizmust hirdető gondolatok?
“A közönségesség posztulátuma: Minden, ami igazán nagy, jó és szép: valószínűtlen, mert rendkívüli, és legalább is – gyanús. A szokványosság axiómája: Ahogyan nálunk van s körülöttünk van, úgy kellett lennie mindenütt mindenekkel, hiszen ez mind így oly természetes.”
“Aki még nem ismerte föl világosan, hogy létezhet nagyság teljességgel az ő tulajdon szféráján kívül is, csak belőle hiányzik e nagyság iránt bármi érzék; aki legalább homályosan nem sejti, hogy az emberi szellem mely égtáján lehet körülbelül e nagyság; az vagy a maga szférájában is zsenialitás híján él, vagy nem művelődött még odáig, hogy értse, ami klasszikus.”
“… S minden ember, aki művelt, s aki tovább műveli magát, egy regényt hordoz bensőjében. Hogy azonban megnyilatkozzon vele, hogy le is írja – ez már nem szükséges.”
“Művész csak az lehet, akinek saját vallása, végtelenről alkotott önálló nézete van.”
“Mire vagyok s lehetek büszke mint művész? – Arra az elhatározásra, mely a közönségesség minden fajtájától elkülönült s elhatárolt; a műre, mely minden szándékon isteni módon túllép, s amelynek szándékát teljesen senki meg nem ismerheti; arra, hogy képes vagyok a tökéletest, ha szemben áll velem, imádni.”
“Nem tudjuk, mi is egy ember, amíg az emberiség lényegéből meg nem értjük, miért vannak emberek, akikben értelem és szellem él, s megint mások, akikből ez is, az is hiányzik.”
“Az ember, amely egészen az, csak a műveltség által válik mindenütt emberivé, az emberségből áthatóvá.”
“Igaz ember az, aki az emberiség középpontjáig jutott el.”
“Ó, milyen nyomorúságosak is a ti – és itt legjobbjaitokra gondolok! – elképzeléseitek az zseniről! Ahol zsenialitást láttok, mit látok én: igen gyakran a hamis tendenciák özönét, a kontárkodás centrumát. Valami kis tehetség, mellé minél több handabanda, ezt magasztalja mindenki, s büszkélkednek azzal is, hogy állítólag tudják: a zseni inkorrekt, annak kell lennie…”
Magyarázat:
A magasabb szellemmel, értelemmel rendelkező embert csak hasonló értheti meg. “Nagy költőt, csak nagy költő érthet meg.” – Goethe (?) A lényeg, hogy csak azt érthetjük meg, aki nálunk nem magasabb. Aki magasabban áll, abból csak annyit tudunk befogadni, amennyi mi magunk vagyunk. “Minden, ami befogadtatik, a befogadó szerint fogadtatik be.” – Arisztotelész. Egy korsónyi szellemet nem lehet beletölteni egy gyűszűnyi befogadó-képességbe, szűk kis fejecskékbe. Ezért egy magasabb értelemmel és szellemmel rendelkező ember (nevezhetjük művésznek – ha nem alkot is, mert annak érzékenységén van a hangsúly, nem a produktivitásán – , vagy költőnek – aki talán sosem farag verseket, mert a magasabb és mélyebb dolgok látásának adottságát kell e szón leginkább értenünk –, vagy géniusznak – ami nem a tehetséges, hanem sokkal inkább a valóságot “látó”, tehát a prófétákhoz hasonló emberről van itt szó, aki a valósággal olyan szoros kapcsolatba kerül, amilyenre az átlagos adottságokkal és élettel rendelkező emberek nem képes.
Tehát vannak olyan emberek, akik magasabb szinten állnak, mint mi, átlagos adottsággal rendelkezők. Ez önmagában nem baj, hanem az végzetes, hogy ezt a tömeg nem képes felismerni, önmaga pedig nem képes tájékozódni, és így ki van szolgáltatva mindenféle szélhámosságnak és befolyásolhatóságnak – a politikára fordítva a szót: a demagógiának és a szándékosan megtévesztő manipulációnak (médianyomás). Ezt a történelem – különösen az igen rettenetes huszadik század is – jól bizonyítja, de aggasztó a jelenünk is.
Ezek bizony elitista kijelentések, amelyek a tömegdemokrácia fals egalitarizmusában (hamis egyenlősdijében – amely semmilyen tekintélyt és kiválóságot el nem ismer, hiszen magához mér mindent) megbocsáthatatlan, és elviselhetetlenül ellenszenves. A tömeg nem ismer magánál magasabb szellemet, mint ahogy nem ismer magasabb morált, célokat és értékeket sem, mint az övé. Nincs előtte szellemi tekintély. Ez nagy baj! Mert “amikor a csőcselék okoskodni kezd, minden elveszett” – mondja Voltaire.
Tesókám, Szkifiarc!
Ezzel le kell állnunk, mert ezt soha nem bocsátják meg nekünk! Elszaladt velünk a paci. Ide bébiétel kell… Nagyon jók ezek az idézetek, de a legkeményebbeket – amik e legkisebb megértésre se számíthatnak – inkább csak e-mailbe küld el nekem. Vagy itt is jó, csak rakd le kisbetűbe, és nekem célozd személyesen, mint csemegét. Nem akarom, hogy azt higgyék, sértegetni akarunk valakit is.
Én csak azt a fene nagy önbizalmat szerettem volna megingatni, hogy nehogy azt higgye valaki, hogy olyan könnyű értelmesen látni és ítélkezni ebben a világban, hogy nehogy azt higgye bárki is, hogy ő valóban tárgyilagosan és szuverén módon tud döntést hozni olyan súlyos dolgokban, amelyek az egész nemzet jövőjét érintik. Éppen azért, hogy lássák, milyen könnyen manipulálhatja őket a média, hogy egy olyan primitív retorikai eszközökkel, mint az orbánozás és a fideszezés a legelemibb – és számunkra a legkártékonyabb és legsúlyosabb – tényeket is el lehet homályosítani. Ennek a nyilvánvalóan szégyentelen és hihetetlenül alacsony manipulációnak a hatékonysága súlyos bizonyítékként igazolja gondolataim helyességét.
Mivel nem vagyok hajlandó elismerni, hogy a két politikai elit bármely szempontból akár csak összehasonlítható is lenne, ez a tény (ti. az elhülyítés hihetetlen hatékonysága) számomra éppen annyira megdöbbentő, mint amennyire kétségbeejtő.
Ugyanakkor a dolgok súlyát szerettem volna illusztrálni az idézeteimmel, hogy hol tartunk, és hová igyekszünk hanyatló civilizációnkkal, hogy mindezzel a szemek kinyílását sürgessem.
De magasabb szempontokat is próbáltam felcsillantani, amelyek értékítéletünket csiszolhatják, amelyek reményt nyújthatnak, és amelyek személyes helytállásra és erkölcsi elkötelezettségre bíztatnak. Hogy először a magunk jobbik énjének szavazzunk bizalmat, mert utána már könnyebb tájékozódni és dönteni. A hitvány és amorális ember ugyanilyen szempontok alapján tájékozódik. A legkétségbeejtőbb számomra, hogy honfitársaim viszonylag nagy része – de szerencsére ők vannak sokkal kevesebben – nem képes felismerni a nyíltan cinikus, hazug és tolvaj gazemberséget, az megtűri, és nem tudja megkülönböztetni tőle a jóra törekvő szándékról. És nem is sejti, hogy ezzel önmagáról mond súlyos ítéletet.
Sok értékes gondolatot sikerült összegyűjteni. Aki akar és mer, az bogarászhat köztük, hátha valamelyik szikra lángot vet a lelkünkben.
Én úgy gondolom, hogy emiatt már nyugodt lehetek, meg kell változtatnom a fórumozókhoz való hozzáállásom, tehát hagynom kell magam megszólítani, és nekem is meg kell próbálnom megszólítani másokat.
Először is gratulálok a boldogságodhoz. Hogy csináltad?
Lista? Ez van. Olyan eszközökkel kell küzdenünk, amik a rendelkezésünkre állnak, de azokal kel élni. Annyi mindenen kétségbe tunék esni, ha a mai poitikai-társadalmi helyzetre figyelek. Mit nekem kista. Jól jön pártszövetségeknél, és azokra olykor szükség van. De egyébként úgyis a pártokra szavazunk elsősorban, a választók és a képviselőik közötti kapcsolat nem igazán szoros és közvetlen. messze "csinálják" tőlünk a politikát, ez igaz, és nem is annyira jó...
Sokmindenben igazat adok. A kis "drámámban" éppen ez jelenik meg. A régebben használt fogalmak elavultak, a dolgok összekeveredtek. Én is baloldali érzelmű vagyok, ha annak igazi értelmét vesszük, és szeretem a szabadságot, és a gondolat szabadságát is, de mindkettőt azoktól kell félteni, akik ez a zászlajukra tűzik. De azoktól nagyon.
Van ellenség eben az országban, tényleg. Aljas, mindenre képes, arcátlanul hazug és tisztességtelen. Olyan ocsmányságnak vagyunk tanúi, hogy nem tudom, sírjakjak-e, vagy nevessek. És dicső népünk maradékát milyen primitív eszközökkel lehet manipulálni! Az, hogy egy politikus aljas, istenem... de hogy egy nép azon a szinten van, hogy ilyen primitív eszközökkel, mint a permanens orbánozás meg fideszezés, minden ténnyel és valósággal szemben lehetséges: na ez az, ami kétségbeejtő. Ez már valami nek nagyon a vége...
A mai embereket az '56-osokhoz hasonlítani a történelmi érzék teljes hiányára vall. Azokat még nem lehetett volna ilyen kreténségekkel megvezetni, és a vérüket se sajnálták. Nem voltak közel sem annyira elgennyesedve, mint mi. Az volt e szép történelmi hagyományokkal rendelkező nép hattyudala. Mi már csak e nép roncsa vagyunk. méltatlan utódok. de inkább már semmi közünk hozzá.
Magyar ember nincs, csak magyar álampolgár. De már az se sokáig. A mi időnk lejárt. Minden bűnért, mulaszásért és aljasságért számon kér a történelem - méghozzá előbb-vagy utóbb könyörtelenül.
Miért rágalmazol? Ha valakit idézek, az még nem jelenti, hogy bálványozom. Sem Adíyért, sem máraiért nem vagyok oda pl. De atöbbieket sem bálványozom, eltérő módon ítélem meg. Van akit valóban nagyon sokra tartok,és van, akit mesteremnek fogadok.
Mindenesetre nem jó, ha valaki nem ismer magánál nagyobbat, és Adyból az a legfontosabb neki, hogy beteg volt. Ez tiszteletlenség. Hogy jössz te ahhoz, hogy lefikázz olyan embereket, akik - akárhogy is - messze az átlag fölött áltak. Ez a szomorú, hogy az ún. tömegember nem ismer magánál nagyobbat. Azt hiszi, hogy mindenki azon a horizonton mozog, mint ő, mert csak anyit lát meg mindenkiből, ami a buksi fejébe belefér.
Te talán talááltál olyan idézetet, amely megérintett, mondott neked valamit? Én erre lennék kíváncsi.
Miből gondolod, hogy én okosnak szeretnék látszani, mondjuk éppen előtted? Nem saját motívumaidar vetzíted ki? Szerinted én rászorulok a Te elismerésedre? Vagy egyáltalán összehasonklíthaónak tartom veled magam.
Biztos helyes kis srác vagy, ne legyen harag. Sok szép gondolatot összeszedtem. Miért nem örülsz neki. Nem találsz köztük olyat, amiből tanulhatnál valami? Érted csináltam. Sok fárstságba és időbe került.
ne arra koncentrálj, hogy én milyen vagyok, hanem arra, hogy te milyen vagy, és milyenné szeretnél válni. nem ellenség vagyok, hanem jó barát....
Én nem vagyok annak híve, hogy a bűnök bűntetlenek maradjanak. A bűnért szükségképpen fizetni kell. Ez törvény. De nem lenne már jobb egyszer, ha a valódi bűnösök fizetnének, nem az áldozatok?
Nem arcpirító, hogy ebben az országban mindent meg lehet csinálni?
Én nem vagyok a hamis pacifizmus híve.
Taalán Weöres Sándornál olvastam: "Van olyan béke, amely rosszabb, mint a háború." Az aljasságnak az a foka, amelynek tanúi vagyunk, már elviselhetetlenebb lasan, mint a vérontás rettenete. Más korokban inkább meghaltak volna, mint hogy ezt eltűrjék. De mi már el vagyunk gennyesedve ezzel a nagy álhumanizmusal. de az egész csak lustaság, tehetetlenség és haszonlesés. De eljön az idő, amikor megmutatkozik egy olyan társadalom igazi arca, amelynek már nincs semmimértékrenje, erkölcse és összetartó ereje. Abban a pillanatban, ha ebbe a bonyolult rendszerbe hiba csúszik, a dolgok borulnak, és a barbárságunk napfényre kerül.
De ugye éppen nem te akarsz finnyáskodni ezzel a nickkel?!
Ne idegeskedj! Az egész világ meg fog csúszni, nem csak Mo.
Mások is éltek már veszedelmes történelmi időszakban, sőt... csak mi egy kicsit elszenderegtünk, de hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a természetet és a történelem ostobságait sem győztük le.
A hatalom átmenteték. Óriási gazdasági előnyre tetek szert, és nyugat sem véletlenül pártfogolja őket. Ócska kis provinciává züllöttünk megint. De ezt a népet és országot már nem kell siratni. Nálunk különbeket is sodort már el a történelem nyomtalanul.
A média egyébként nem olcsó mulatság. De megfizetjuk az árát rendesen. kereskedelmiék a reklámokkal, amit mi az áruk árába beépítve fizetünk meg, (Nem vicces pl. a Red Bull? Egy doboz lötty értéke van vagy 10 Ft, a többi marketing. Azért fizetünk, hogy el tudják nekünk adni. Groteszk...) a közszolgálatnál meg közvetlenebbül megy a játék az adófizetők pénzéből.
Fel a fejjel, amíg van. Örülj, hogy olyan történelmi korban élsz, aminél képtelenebbet szinte ki sem lehet találni. Élvezd a műsort!
Csak a kisebbik rossz választásának jogán használok néha erőteljes, vagy bántó szavakat, mutatok harcias megnyilvánulásokat. De nem akarok én senkit megsérteni. Ha még is úgy sikerült, akkor elnézést kérek.
A tét nagy, muszáj egy kicsit hazárdírozni. A legélesebb fegyverek sokszor kétélűek.
A jó szándékot és az esetleges értéket keressétek! Higyjétek el, úgy sokkal jobb lesz…
______________________________________
DRÁMA A KÖBÖN
(Ez lenni irodalom.)
Egyfelvonásos színmű.
NÉP: kistesa mindenkije
KISTESA: a nép gyermeke
Helyszín: Valahol Magyarországon, bárhol.
[…]
NÉP: Kistesa, most akkor te magad baloldali, vagy jobboldali vagy? Ki vele!
KISTESA: Má’ minthogy én? Ja… Hát … nem tom, mer’ annyira összegabalyodtak a dolgok. Az a baj, hogy nem nagyon vágom, hogy ki kivel van?
Mert ugye a “jobboldaliak” a szociális hálót foltozgatnák, az elosztásnak határozottan közösségibb jellegű lehetőségeit keresik és támogatják, pártolják az állami tulajdont, különösen a stratégiai jelentőségű és jövedelmező területeken, a gyógyítást ingyenes és állami jellegében szeretnék megőrizni, az oktatási ügyeket szívükön viselik, sokat tettek a lakásteremtés érdekében, és még egy kis tékozló pénz is maradt utánuk… Hát nem csodálatos! És most adósság adósság hátán…
A “baloldaliak” viszont a gátlástalan és vad kapitalizmust, a szabad piac szentségét, az állami tulajdontól való megszabadulást hirdetik, és semmi szociális érzékenységet nem mutatnak – a célzatos kincstári szöveg és a kamu akciók ugye nem tévesztenek meg senkit? …
De akkor én ezt nem értem! Bal oldal, jobb oldal?... Most akkor mi van?...
NÉP: Pedig jó lenne, ha tudnád, hogy ki vagy és mit akarsz, ha olyan nagy a szád. Most mit kunkogsz?
KISTESA: Én a fenti szempontok szerint tulajdonképpen baloldali lennék, de a baloldaliság értékeit éppen a magukat baloldalinak valló politikai erőktől és emberszerűségektől féltem a legjobban, és szeretném valahogy megvédeni tőlük, mert kétségbeejtő módon veszélyeztetik azokat. Ezért a “jobboldaliakat” kell támogatnom, bár e szó rosszul cseng a fülemben, mert sok történelmi tehertétel nehezedik rá, de leginkább azért, mert már elavult, és semmi, de semmi értelme…
NÉP: Tehát polgári érzületű vagy?
KISTESA: Jaj, Istenem, most muszáj? De hát mi az, hogy polgári? Én már a szocializmusban nőttem föl, elvtársi világban. A polgárság ideje már rég lecsengett, mire én megszülettem. Már csak a könyvekből sejtem, hogy mi volt az a polgárság, de egyáltalán nem tetszett a történelmi szerepe és értékrendje, dekadenciája – bár már ez is elérhetetlen magasságnak látszik. És a legrosszabb: hogy elrothadva még nagyobb rosszat hagyott maga mögött, egy amolyan csőcselékszerűséget…
NÉP: RÁÁÁM GONDOLSZ?!
KISTESA: Jaj nekem! Dehogy! Kistesa van lenni szintén nép… Teccik tudni…
NÉP: No… Szóval te nem vagy polgári érzületű?
KISTESA: Egyáltalán nem. De határozottan állampolgári érzületű vagyok. Most akkor azt szabad?
NÉP: Hm… De hát akkor mi a fene vagy te tulajdonképpen? Tán liberális?
KISTESA: Édes szabadság! Istenkém! Az kedvencem. Az a gyengém. Egész életemben azt kerestem. Teccik tudni, mindig én vótam az örök lázadó – de mindenhol ám… A nonkonformista, az új utak keresője, a régi láncok zörgetője, aki mindig azzal a nyugtalan miért?-es hangulattal piszkált meg mindent, lett légyen az szent, avagy profán. De rá kellet jönnöm, hogy ebben a világban már csak az számít forradalmi tettnek, ha az ember konzervatívnak… – melyik arc is mondta ezt?...
De oszt addig ugráltam, amíg legnagyobb szomorúságomra azt kellett tapasztalnom és megtudnom, hogy sokkal kevésbé vagyunk szabadok, mint ahogy azt gondolnánk. Az a csúnya rossz determinizmus, csak az ne vóna! Fúj! De van… Sőt…
NÉP: Mi van? Miről beszélsz te, faszikám?
KISTESA: Jaj, nekem. Ne tessék má’ ilyen csúnyán… Én szeretném, ha a nép szépen és szabadon élhetne. De az úgy vót, hogy megnyomorították testileg-szellemileg, először a szocializmus majd a kapitalizmus hazugságaival és szennyével. Most már azt sem tudja, hogy hol tart. Én úgy látom, hogy alaposan becsapták szegényt. Ráverték a sok gagyiságot, és ami valaha széppé és értékessé tette az életet, attól módszeresen megfosztották. Még jó, hogy nem vette észre, mert igencsak felbőszült volna. Addig, amíg a gyomrok telve vannak, és gondoskodnak a szórakoztatásáról, még megy valahogy. De ha egyszer valami közbe jön… Csúnya világ lesz…
NÉP: Ácsi, kistesa! Szóval ezt csinálta az a ganaj Figyec meg a haverja, Orbánbánbánbán!!!
KISTESA: Dehogy is, Nép bácsi!
NÉP: …bánbánbánbán…
KISTESA: Nem ér! Nem is úgy vót…
NÉP: De igen, tudom?
KISTESA: De hát…
NÉP: Mindenki, piros is, kék is tudja! El akarják venni a nép szabadságát! Azt mind. Rohadt fasiszta, náci, vérszópó gyilkosok. Minden miattuk van!
KISTESA: De hát, izé…
NÉP: Ne is tagadd, te is konzerv vagy!
KISTESA: Konzervatív…
NÉP: Kuss legyen! Majd én azt tudom…Vald be!
KISTESA: Hát… teccik tudni, az úgy vót…Hogy is mondjam?
NÉP: Na, pökd má’ ki! Megértem én. Nem vagyok én hülye.
KISTESA: A vak se hülye, de hogy magyarázzam el neki, hogy mi az, hogy piros, vagy kék?
NÉP: SZÓVAL VAK VAGYOK!!!???
KISTESA: Én azt nem mondtam kérem, csak nem tudom, hogy elmagyarázni, mert a legszebb és legfontosabb szavaim semmit nem jelentenek Nép bácsinak. Úgy sem hinné el, hogy vannak olyan értékek, amik nélkül nem beszélhetünk kultúráról.
NÉP: Az meg mi? Mire jó az?
KISTESA: Az olyan, mint a nyelv, amely maga is több nyelvből áll, köztük a beszélt nyelvből is…
NÉP: Mi? Mi ez a kamu? Kutyát nem érdekli az elvontságod!
KISTESA: De Nép bácsi! Az kell!
NÉP: Kinek?
KISTESA: Mindnyájunknak. Ez tesz közösséggé bennünket, egyedül nem létezhetünk. Összetartozunk. A vadonban egyedül egy napig se bírnánk! Mindenben egymástól függünk! A kukltúra, az ad közös értékrendet, hitet, akaratot, megértést, értelmes szót, jó érzést, felelősséget, az összetartozás érzését, barátságot, családot, szerelmet, összefogást, és lehetőséget az egyre nehezebb feladatokkal való megbírkózásra… Minden ezen múlik, amihez már egynél több ember kell, ott már szükséges a kultúra is, és kevés olyan dolog van, amihez egy ember elég…
NÉP: Hagyjuk a mellébeszélést… Még a végén kiderül, hogy te vagy a legnagyobb szocialista! Piha!
KISTESA: Persze, hogy szocialista vagyok. Egész életemben élveztem az állam gondoskodását. De jó is volt… Új lakás, SZOT üdülők, fél életemet az iskolapadban töltöttem, és egy fillérünkbe se került… Hogy szidtam gyermekként a Kádár-rendszert, de be kell vallanom, hogy már én is nosztalgiával gondolok rá. A jelenlegi mocsokhoz képest, maga volt a mennyország. Hazugság persze akkor is volt bőven, egész rendszer volt belőle, de azt már legalább megszoktuk. Meg az én koromban már nem volt igazán fenyegető, öreg, fogatlan medve volt a rendszer. Szinte szerettetel gondolok most ügyefogyott bájárá.
NÉP: Te szórakozol velem!
KISTESA: Istenemre, nem!
NÉP: Akko’ mé vagy narancsfej?
KISTESA: Éppen azért mert szocialista érzületű vagyok! Közösségre van szükségünk, azt szeretném, hogy közös javainkat igazságosan és méltón elosztva élvezhessük mindannyian. Ne dézsmálják lelkiismeretlen, cinikusan hazug, aljas gazemberek. Ne legyenek szegények, kisemmizettek, megnyomorított rabszolgák a hazámban. Mások is érezzék azt a viszonylagos nyugalmat és biztonságot, amit én régebben élvezhettem. Legyenek jó iskoláink, kórházaink, és minden amire szükségünk van… Szocialista vagyok, mert érdekel a nép jóléte és szociális biztonsága, testi-lelki-szellemi jóléte. Igen, én szocialista vagyok!
NÉP: Akkor szavazz a ballibekre!
KISTESA: De Nép bácsi! Nem tetszik látni, hogy ezek egyszerűen bűnözők. Kifosztják, megrontják ezt az országot anyagilag, lelkileg, szellemileg egyaránt?
NÉP: Hogy képzeled? Minden, de minden amiatt a két gézengúz miatt van, az a rohadt Figyec meg az Orbánbábán… Majd adok én neked, te reakciós terrorista szélhámos!
…bánbánbánán…
(Kistesa futva ki, Nép öklét rázva utána. Függöny.)
Úgy látom a Te variációd jön be Kistesa, azaz hogy felborul az ország egészen. Úgy érzem, ez szükségszerű is, mivel az államhatalom berendezkedése csak átvedlett díszes ruhába.
A gépezet karjainak végén nem a politikai rendőrség ügyel gondolkozásunk helyességére, hanem a média jeles képviselői. Ez sokkal akkurátusabb és kevésbé direkt. És jóval olcsóbb is minden szempontból.
Persze ennek is létezik következő lépcsőfoka. Ekkor már nem csak hallgat az értelmiség, mint ma, de meg is szűnik. Az út már látszik, szépen végigmehetünk rajta. De a végén majd mondhatjuk, hogy "Igen, megcsináltuk!". Bár akkor már nem lesz kinek.
Köszönjétek meg, hogy lökök nektek egy kis infót, ne hőbörögjetek. Sok időmbe és fáradtságomba kerül. Ezért nem állok le veletek bratyizni, de ha a balhé kell, úgy megalázlak, hogy a taknyodon csúszol a pszihiátriáig. De engem ez nem szórakoztatna különösebben...
Nem rátok haragszom - ha egyáltalán haragszom - hanem értetek. Ha a kedvemre hallgatnék, utánatok se köpnék, de inkább súlyos áldozatokat hozok értetek. Nem mintha megérdemelnétek, de van más szempont is. (Méghozzá igen magas...)
Csak a pénz számít, ez mér mindent, a széles körökben terjesztett, sugalmazott felfogás szerint minden pénzre váltható. A fogyasztói társadalom közgondolkodását egyre inkább meghatározó áramlat szerint csak az minősülhet értéknek, ami pénzzé tehető, vásárra vihető, eladható és megvásárolható. Ami nem mérhető piaci módszerekkel, igazából nem is számít.
Nem csoda, hogy a fogyasztói társadalom polgára boldogtalan. Sohasem lehet igazán nyugodt, kiegyensúlyozott, elégedett és békés. Nem érzi, hogy másnak annyira szüksége lenne rá, inkább csak a munkája, vagyona számít. A boldogtalanság oka végül is az, hogy az embernek nem csak anyagi javakra volna szüksége. Gondolkodó, erkölcsi lény, akit az anyagiakon kívül még nagyon sok más is köthetne a világhoz. Alapvető élettani szükségleteit ki kell elégítenie és ezért dolgoznia kell, hogy legyenek javai, pénze. De a jólétéhez, életének teljességéhez sok más is nélkülözhetetlen.
A fogyasztói társadatom a sokféle szükséglet közül csak egyet tart fontosnak és elégíthet ki igazán, az élettani szükségleteket. Azt viszont igencsak kifinomult módon… A többi szükségletet, melynek alapjai végül is az emberekhez és a szellemi területekhez fűződő kapcsolatok, a fogyasztói társadalom csak mint vásári tényezőket kezeli, azzá alacsonyíja. A fogyasztói társadalom által elérhető boldogságot az ismert hirdetésszöveggel lehet leginkább kifejezni, miszerint a csúcs a Pepsi-érzés.
A fogyasztói társadalom közelgő összeomlását nem csupán a nyersanyagok vészes fogyása, a szennyeződés mértéke, hanem a szellemi javakhoz való viszonya is mutatja. Bármely társadalomban, amely hosszabb időn keresztül fent tudta magát tartani, a szellemi értékek felé fordulás és az anyagiakban való mértékletesség a megmaradás alapvetően fontos tényezői voltak. A szellemi értékek semmibevétele, hogy csak a készpénzre váltható javak számítanak, bomlási jelenségként értékelhető.
Egy társadalom csak addig virágzik, ameddig a szellemi értékek az elsődlegesek. Az egyénnek el kell tölteni valamivel az időt, le kell kötnie magát, fontosnak, értelmesnek kell, hogy érezze a létezését, tevékenységét. Ha az időt és erőforrásokat egyaránt komolyan lekötő szellemi értékek megrendülnek, akkor az emberek figyelme az anyagiak felé irányul. Korunkban az anyagiak felé való fordulás fő területe a megfeszített munka. Az emberek nem azért dolgoznak annyit, mert a pénzre feltétlen szükségük van, hanem nagyon sokan igazából azért, mert másra már nem is nagyon alkalmasak, csak az egyhangú munkára.
Ha egyre több ember egyre többet dolgozik, a gazdaság megerősödik, egyre meghatározóbbá válik. A szellemi területekre egyre kevesebb időt és figyelmet fordítanak, a gazdaság mindenhatóvá válik. Miközben a javak egyre nagyobb bőségben állnak rendelkezésre, az embereknek egyre kevesebb ideje marad a javak élvezésére, mert mindenki egyre jobban siet. A rohanás egyre fokozódik, a megszerzett javakkal már nem tudnak mit kezdeni. Közben az emberek egyre műveletlenebbekké válnak, a gyerekekre egyre kevesebb figyelem jut. Végül is a gazdaság sem növekedhet a végtelenségig, forrásait kimerítve összeomlik.
Ez már a történet vége. Ha az ember a képességeit elsődlegesen az anyagi javak gyűjtésére, halmozására használja, akkor nem él adottságainak megfelelően és életmódja rombolja természetes környezetét. Ekkor, mint a természet rendjétől idegen elemnek, pusztulnia kell. Nem csupán azért, mert elpazarolja az erőforrásokat, a nyersanyagokat, szennyezi a környezetet. Az ilyen emberek más embereket, saját gyermekeiket is elsősorban a pénzt nézve értékelik. A gyermeket nem mint új és megismételhetetlen esélyként, isteni ajándékként kezelik, hanem mint gazdasági tényezőt. A gyermek mint a személyes szabadság és érvényesülés korlátja, így költséges dolog jelenik meg. Az ilyen szemléletű egyéneknek nincs is rá szüksége, ezért a társadalom gyorsan elöregszik és eltűnik.
A nyersanyagok érezhető szűkösségét az új eljárások és a világméretű munkamegoszlás rohamos fejlődése kísérli meg ellensúlyozni. Az árubőség azon alapszik, hogy mindenhol minél nagyobb tömegben igyekszik minél szabványosabb termékeket gyártani. Ezeket a termékeket a nemzetek felett álló vállalatok állítják elő.
A nemzetek feletti nagyvállalatok növekedési folyamata a következő. Az anyaországban költséges a munkaerő és szigorodnak a környezetvédelmi előírások. A vállalatnak az a gazdaságos, ha a termelés egy részét kitelepíti valamelyik távoli országba, ahol olcsó és bőséges munkaerőt talál és ahol nem kell a környezetre akkora figyelmet fordítani. Ez viszont megköveteli a nyersanyagok, félkész- és késztermékek nagy távolságokra való szállítgatását.
A fogadó ország, város igyekszik minél jobb feltételeket biztosítani, mivel a terület ily módon beruházásokhoz jut. Csökken a munkanélküliség és egy idő után az odatelepült üzem adót is fizet. A vállalatok kegyeikért kormányok és önkormányzatok versengenek, melyik tud jobb alapkörnyezetet, képzettebb és olcsóbb munkaerőt, kedvezőbb adózási feltételeket biztosítani. ’… elhordtuk a hegyeket, kiirtottuk a dzsungeleket, feltöltöttük a mocsarakat, eltereltük a folyókat...s mindezek megkönnyítik, hogy itt vállalkozzon’. Így csábítja a Fülöp-szigetek kormányának hirdetése a befektetőket. Ennek a csalogatásnak a hátterét akkor foghatjuk fel a maga mélységében, ha arra gondolunk, hogy a Fülöp-szigetek erősen katolikus ország és a Messiást váró bibliai jóslat így hangzik Ízajás könyvének 40. fejezetében: ’Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk Ösvényét a sivatagon át. Minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy...’ A fogyasztói társadalom üdvözítői a letelepedő vállalatok, akiket csak vallásos jellegű tisztelet illethet, minden más lepereg róluk. A terjeszkedő vállalatok ezért válogathatnak az ajánlatokban, versenyeztethetik a fogadó országokat, városokat, ki tud nagyobb kedvezményt adni.
A fogyasztói társadalom vérkeringési rendszere, a nemzetek feletti vállalatok létezésének alapja elsősorban az autópályák rendszere. A különböző helyekre szétszórt üzemegységek között az alkatrészeket, részegységeket tehergépkocsikon szállítják ide-oda. A szállítás szinte folyamatos. A ’just in time’ (magyarul: pont időben) rendszer szerint nem gazdaságos raktározni, a raktárakat fenntartani, a pénzt a raktárakban fekvő alkatrészekbe ölni. Ehelyett úgy kell a termelést ütemezni, hogy a beszállított alkatrészek pont időben érkezzenek a munkapadokhoz. Ezért a raktározási idő a lehető legkisebb, ha lehet, pár óra vagy pár nap. A költségek tekintélyes részét a mozgatás, tárolás, szétosztás költségei teszik ki. Mindez nagyon forrásigényes. Egy átlagos élelmiszert az Egyesült Államokban átlagosan ezerkilencszáz kilométert utaztatnak, amíg az a vevőig eljut.
Természetes, hogy a szállítás költségeit a vállalatok, amennyire tehetik, igyekeznek másra hárítani. Az autópályák építése nem helyi érdek, a nemzetek feletti vállalatok egyre növekvő szállítási igényeit szolgálja. A nemzetek feletti társaságok terjeszkedése az erőforrások és nyersanyagok gátlástalan pazarlásának felel meg. Ez most csak azért lehet gazdaságos, mert nem veszik tekintetbe, hogy a hagyományos erőforrások hamarosan kimerülnek. Továbbá az uralkodó hatalmi rendszer világszerte minden eszközzel segíti a nemzetközi kereskedelem fejlődését.
A világ az egyetemesítés lázában ég. Mintha ez lenne a jövőnk kulcsa, pedig meglehet, hogy mindez csak egy pusztuló rendszer utolsó menekülési kísérlete. A világ tényleges hatalmi tényezőivé a nemzetek feletti cégbirodalmak válnak, ők a világ igazi urai. A jelenlegi pénzügyi-gazdasági világrendet már régen nem a szabad verseny feltételei határozzák meg. A cégbirodalmak hatalmasai a nyilvánosságtól és a piactól távol igyekeznek alkukat kötni, meghatározni a világ folyását.
Az új eljárások és módszerek használata a világgazdaság erőforrásainak újraelosztását hozza magával. Tagadhatatlan, hogy a világméretű együttműködés gyümölcseit elsősorban a gazdag térségek élvezik, a szegények inkább csak hátrányait. Lehet az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európa országaiban a fogyasztást növelni, de ennek ára más országok fokozódó szegénysége, természetes környezetének pusztulása. Ha az átlagos kínai annyit gépkocsizna, mint az átlagos amerikai, a világ olajtermelését 2,25-szörösére kellene emelni.
A csökkenő forrásokhoz egyre kevesebben jutnak hozzá, a fogyasztás örömeiben dúskáló gazdag országok a termelés szemetét igyekeznek a szegény, kiszolgáltatott népek területére söpörni. A gazdag országok olyan vegyszereket, növényvédő szereket is gyártanak, amelyet saját országukban a veszélyességük miatt nem adhatnak el, viszont szabadon kivihetik ezeket a fejtetlenebb országokba. Míg a gazdagok igyekeznek területeiket megtisztítani, a szegény országok területe egyre kopárabbá, szennyezettebbé válik. Közben a szegény országok népessége erősen nő, a gazdag országok népessége inkább csökken.
A gazdag, iparilag fejlett országok és a szegény többség között a szakadék egyre nő, a gazdagabbak egyre gazdagabbak lesznek, a szegényebbek egyre jobban leszakadnak. A szűkösebb forrásokon való osztozkodás növeli az országokon belüli különbségeket is. A világgyarmatosítási folyamatba akkor lehet egy országot bevonni, ha a folyamatnak helyben is vannak haszonélvezői. A világegyesítés érdekében a döntéshozó és közvéleményt alakító helyi vezetést jól megfizetik. Ezzel törik le, fojtják el a helyi közösségek ellenállását. A feszültség ezzel mind a gazdag, mind a lemaradt országokon belül is egyre nagyobb. Ha egy országon belül túlságosan nagyra nő a gazdagok és a szegények közötti különbség, a társadalmi feszültségek fejleményei kiszámíthatatlanokká válnak. Ez felmérhetetlenül súlyos következményekkel jár, úgy mint az embertömegek vándorlásának nemkívánatos fokozódása, a kábítószer-kereskedelem kezelhetetlensége és a nemzetközi bűnözés.
Az egyetemesítés mérlegét még nem tudjuk elkészíteni. Az, hogy az egyetemesítés végül is mennyi jó és rossz gyümölcsöt terem az emberiség számára, egyelőre nem ítélhetjük meg. Feltétlen jó az, hogy az egységesülő világban kisebbé válhat a nemzeti, faji és vallási alapú gyűlölködés. Bár tekintve az USA iraki háborúját, ebben egyre kevésbé reménykedhetünk, legalább is ami az iszlám országait illeti. A nemzetek feletti társaságok léte megszüntetheti a szomszédos területek közötti, sok esetben végül is gazdasági alapú ellentéteket. A fogyasztói életrend viszont emberi, közösségi, műveltségi és természeti értékeket rombol, gondoljunk a nem piacosítható értékek pusztulására.
A gazdag országok fogyasztói társadalmát, a nemzetek feletti vállalatok rendszerét végül is a nyersolaj korlátlan ideig való hozzáférhetőségébe vetett hit és a szemetelés hatásainak elhanyagolása tartja fenn. Ez a fajta gazdálkodás, viselkedés a fogyó erőforrásokat tekintve tarthatatlan, gondoljunk az Egyesült Államokban egyre élesedő földgázválságra. Ennél fogva nem sok esély van arra, hogy a fogyasztói társadalom általánossá válására építő egyetemesítés kiteljesedhet.
Nézd – többek között – miért lehet olyan primitív instrumentummal, mint a monoton orbánozás és fideszezés megvezetni az agyadat!? Miért tudnak neked az igazi farkasok farkast kiáltani?! Biztos, hogy az fenyegeti a te vélt szabadságodat, akiről azt gondolod?
Ez Simmel tudós volt, nem piti kis zsurnaliszta… Nézz és láss!
A nagyváros és a szellemi élet
(Részletek Georg Simmel tanulmányából)
A modern élet legmélyebb problémái az egyénnek abból az igényéből fakadnak, hogy létezése önállóságát és egyediségét megóvja a társadalommal, a történelmi örökséggel, az élet külsődleges kultúrájával és technikájával szemben.
…
Az idegélet fokozódása az a pszichológiai alap, amelyen a nagyvárosi egyén típusa felépül; ennek oka a külső és belső benyomások gyors és szakadatlan változása. Az ember megkülönböztető lény, tudatát a pillanatnyi benyomásnak az előzőtől való különbsége hozza izgalomba – a sokáig megmaradó benyomások, a köztük lévő csekély különbség, lefolyásuk és megszokott szabályossága, hogy úgy mondjuk, a tudattól kevesebb erőfeszítést követelnek, mint a váltakozó képek gyors egymásra tolódása, az éles különbségek abban, amit egyetlen pillantással felfoghatunk, s a felmerülő benyomások váratlansága. Mivel a nagyváros éppen ezeket a pszichológiai feltételeket teremti meg, - minden utcai sétával, a gazdasági, szakmai és a társadalmi élet ritmusával és sokféleségével –, már a lelki élete érzéki alapjaiban is, abban a tudatmennyiségben, amelyet a magunkfajta megkülönböztető lényektől megkövetel, mély ellentétben áll a falusi és kisvárosi élettel: ez utóbbi érzéki-szellemi életének ritmusa lassabb, megszokottabb, egyenletesebb.
Mindenekelőtt ebben ragadható meg a nagyvárosi lelki élet intellektuálisabb jellege, szemben a kisvárosok hangulatokra és érzelmi kapcsolatokra beállított létezésével… belső erőink közül ő [az értelem] képes leginkább az alkalmazkodásra; ahhoz, hogy megalkudjon a jelenségek váltakozásával és ellentéteivel, nincs szüksége arra a belső megrázkódtatásra és elbizonytalanodásra, melyre az események hasonló ritmusával szemben a konzervatívabb kedély rászorul. A nagyvárosban élő ember – természetesen ezernyi egyéni módosuláson keresztül – védőszervet hoz létre az elgyökértelenedés ellen, amellyel külső környezetének áramlatai és diszkrepanciái (= lényegbeli különbség, egyenetlenség, meghasonlás) fenyegetik: ezekre a kedély helyett lényegében értelemmel reagál, amely a lélekben a tudat fokozása, s az ezt létrehozó okok következtében előjogokra tesz szert. Az említett jelenségekre ezáltal a legkevésbé érzékeny, a személyiség mélységeitől legtávolabb eső pszichikus szerv reagál.
…
A nagyvárosok kezdettől fogva a pénzgazdálkodás székhelyei; a gazdasági csere sokfélesége és összesűrűsödése ugyanis olyan fontossá teszi a csere eszközét, amilyen a gyér falusi áruforgalom mellet sohasem lehetett. A pénzgazdálkodás és az értelem uralma azonban a legmélyebb összefüggésben állnak egymással. Közös bennük az a tiszta tárgyiasság, ahogy az embereket és a dolgokat kezelik – ebben a formális igazságosság gyakran könyörtelen keménységgel jár együtt. A tiszta értelem által vezetett ember közömbös minden tulajdonképpeni individualitás iránt, mert ebből olyan viszonyok és reakciók adódnak, amelyek a logikai értelemmel nem meríthetők ki – éppígy nem lép be a jelenségek individualitása a pénz elvébe se. A pénzt ugyanis csak az érdekli, ami minden jelenségben közös, vagyis a csereérték, amely a puszta mennyi? Szintjén nivellál mindenféle minőséget és egyedi sajátosságot. Mindenfajta lelki kapcsolat a személyek között ezek individualitásán alapul, míg az értelem által vezetettek az emberekkel, mint számokkal, mint önmagukban közömbös elemekkel számolnak, akiknek érdekessége objektíve mérlegelhető teljesítményükbe rejlik – ugyanígy számol a nagyváros lakója szállítóival és vevőivel, cselédjeivel, és elég gyakran azokkal a személyekkel is, akikkel a kötelező társadalmi érintkezés során kerül kapcsolatba.
…
A nagyvárosi szenvtelenségnek ehhez a fiziológiai forrásához kapcsolódik a másik, a pénzgazdálkodásból eredő forrás is. A blazírtság lényege az eltompulás a dolgok különbsége iránt, nem abban az értelemben, hogy a szenvtelen ember nem veszi észre ezeket – ahogyan a bárgyúak esetében történik -, hanem abban, hogy semmisnek érzi a dolgok különbségének értékét,ezáltal magukat a dolgokat is.A szenvtelen ember számára a dolgok egyformán bágyadt és szürke tónusban jelennek meg, egyik sem méltó ara, hogy egyiket a másikkal szemben előnyben részesítse. Ez a lelki hangoltság a teljes mértékben uralomra jutott pénzgazdálkodás hű, szubjektív tükre, mikor a pénz egyenlő mértékkel méri a dolgok sokféleségét, minden minőségi különbségüket mennyiségi különbségekben fejezi ki, mikor színtelensége és közömbössége révén minden érték általános nevezőjeként lép fel, akkor a legfélelmetesebb nivelláló tényezővé válik, s menthetetlenül eltávolítja a dolgok magvát, egyediségüket, sajátos értéküket és összehasonlíthatatlanságukat.
…
Itt [a nagyvárosban] éri el tetőpontját a dolgoknak és az embereknek az az összezsúfolódása, amely az egyént lefokozott idegi teljesítményre ingerli: az azonos feltételek pusztán mennyiségi növelése folytán ez az eredmény ellenkezőjébe csap át, a tulajdonképpen alkalmazkodási jelenségnek tekinthető szenvtelenség, amelyben az idegek végül már csak úgy látnak lehetőséget a nagyvárosi élet formáival és tartalmaival való kiegyezésre, hogy nem hajlandók reagálni ezekre – egyes emberek önfenntartásának az az ára, hogy leértékelik az egész objektív világot, ami végül is saját személyiségük ugyanilyen leértékelődésének érzetét kelti. Miközben a szubjektum egészben magáévá teszi a létezésnek e formáját, a nagyvárossal szembeni önfenntartása szociális szempontból nem kevésbé negatív viselkedést kíván meg tőle.
…
…a nagyváros lakója “szabad”…létrehozza az egyén függetlenségét…
Nyilvánvalóan e szabadság visszája csupán, hogy épen a nagyvárosi tumultus körülményei között érezzük magunkat a legmagányosabbnak és a leginkább elhagyatottnak – hiszen itt, csakúgy mint másutt, semmiképpen sem szükségszerű, hogy az ember szabadsága érzelmi életében jó közérzetként tükröződjék.
…
Elég csak utalásszerűen megemlíteni, hogy a nagyvárosokban találjuk e minden személyességen túl növő kultúra igazi színhelyét. Építményekben és oktatási intézményekben, a téráthidaló technika csodáiban és kényelmi berendezéseiben, a közösségi élet alakzataiban és az állam látható intézményeiben a kikristályosodott, személytelenné vált szellemnek olyan mindent elnyelő tömegével találkozunk, amellyel szemben a személyiség úgyszólván nem tarthatja fenn magát.
(kiemelések tőlem)
(Személyes létezés nélkül nincs szabadság, szabadság nélkül nincs felelősség, felelősség nélkül nincs számonkérés, erkölcs, törvény és igazság. Személyes létezés nélkül nincs én-te kapcsolat, tehát nincs “szeretet”. Személyes létezés nélkül nincs igazi létezés, nincs igazi élet és ember. /kistesa/)
(A fentiek belátásához nem ész kell, hanem bátorság, hogy távolságot véve önmagunktól, önmagunkra rálátásunk legyen. Ébresztő! /kistesa/)
Az alapvető baj gondolkodásunkkal van. Nevezetesen azzal, hogy az ember nem eléggé értelmes. A ’menj és gyűjts’ ősi ösztöne (lásd a 6.1 szakaszt) erősebb, mint az értelmünk. Ráadásul a fogyasztói társadalom embert butító gépezete hirdetéseivel, sajtójával, hang- és képcsatornáival egyre hatékonyabb. Az állati örökséget és nem az értelmet erősíti bennünk. A piaci gondolkodás az oktatási rendszerből is sikerrel távolítja el mind az okos, mind a bölcs gondolkodásra nevelő tananyagokat és módszereket. A nagy tömegek számára a ’dolgozz és vásárolj’ marad.
Határozatlanságunk oka az is, hogy az emberélet rövid lehet ahhoz, hogy a végzetes, ám lassú változásokat felismerhessük. A Húsvét-szigeti társadalom összeomlásának (lásd a 1.1 szakaszban) is lehetett olyan oka, hogy az emberek nem ismerték fel időben, mit jelent számukra az erdők irtása. Ezt a jelenséget jól megvilágítja a melegedő vizű fazékban lévő béka példázata. Ha a béka ott van a fazék vizében és a fazék alatt lassan tüzelünk, akkor a víz fokozatosan, lassan melegszik. Ezt a béka nem veszi észre, a testhőmérséklete fokozatosan felveszi a víz hőmérsékletét és a béka szép lassan megfő. Ha viszont a béka a beleugrik a melegedő vízbe, azonnal észleli, hogy itt baj van és rögtön kiugrik a fazékból.
Ha pedig értelmünk fel is tudja fogni, mi fenyeget, hajlamosak vagyunk arra, hogy semmit sem téve reménykedjünk. Amikor a náci Németország már egészen kilátástalan helyzetbe került, akkor a német sajtóban és közbeszédben előkerült a csodafegyver. A csodafegyver olyan bombát jelentett, amelyből akár egyetlen egy is egész várost el tud pusztítani. Továbbá olyan eszköz szállítja, amelyet a légvédelem nem tud lelőni. Mindebben volt némi igazság. A rakéta ősével, az irányított bombával tényleg lőtték a németek Londont és német tudósok foglalkoztak az atomfegyver kifejlesztésével is. De mindezek még csak kezdetleges eszközök voltak. A csodafegyver meséje csak arra szolgált, hogy valami reményt adjon az egyre súlyosabb helyzetbe került német népnek.
/Részlet Végh László tanár úr Fenntartható fejlődés c. egyetemi jegyzetéből/
Szegény Ady, ha nemcsak a távoli célokat nézte volna, talán nem botlott volna bele abba kis kavicskába, ami még Nagyváradon esett az útjába. Persze, a szifilisz biztosan nagyban hozzájárult későbbi életének a teljesítményeihez, de a várható élettartamát is nagyban meghatározta...
Mellesleg Te tényleg azt hiszed, ha általad valami okból idolizált embereket kritika nélkül idézgetsz és bálványozod még a tévedéseiket is, akkor magad is okosabbnak fogsz tűnni? Mert ennél jobb bizonyítékot keresve sem találhatnál önnön ítélőképességed hiányának bizonyítására...
CSót:
b
P.S.: Látod, én nem félek a kis betűktől. Valahogy bízom annak az igazságtartalmában, amit mondok. Nem képzelem, hogy jobb vagy igazabb lesz attól, ha lilán üvöltve mondom el...
Valóban a magyarságtól idegen a baloldaliság?? A politikai nézet a nemzettudaton kívüli, ezért magyar ember lehet jobboldali és baloldali is. Az más kérdés, hogy ma Magyarországon nincs ideológiai jobb és baloldal, csak aktuálpolitikai, mert ideológiailag mindkét oldal merít jobbról és balról is. Viszont szerintem téged a Fidesz 2002-es tevékenysége fertőzhetett meg, amelyben azt sugallták, hogy az a hazafi, aki velük van.
56 meg nem azt bizonyította, hogy a baloldaliság idegen a magyarságtól. Nagy Imre végig baloldali volt, csak a kommunizmustól fordult el, ami nem azonos a baloldallal. Ezen kívűl a forradalom rövid időszakában létrejöttek(vagy újraszerveződtek) mind baloldali, mind jobboldali pártok, és nem mondhatod a rendszer ellen küzdő szocdemeket hazaárulónak.
De nagyon is jó lenne, ha ideológiákkal, és programokkal versengenének a pártok, nem pedig primitív jelszavakkal, meg érzelmekre ható kampánnyal. És a baloldalt ne téveszd össze az MSZP-vel, meg a jobbot sem a Fidesz-el.
Amikor kitalálták a Kollektiv felelötlenség LISTÁS parlamentjét! Akkor gondoskodtak róla, hogy se választójogod, de még ítélőképességed se lehessen! Már ami a "nagy politikát" illeti!
Az (vállasztójoga és itélőképessége - hogy kit tesz fel a pártlistára!!!) kizárolagosan a LISTÁT állító pártok elnökeinek van!
“Maga ezeknek a tanulni vágyóknak az egyház véres tetteiről, büntető türelmetlenségéről beszélt, és ez balgaság, mert az istenes buzgalom nyilván nem lehet pacifista, s maga Gergely mondotta: “Átkozott legyen, aki kardját visszatartja a vértől.”
