Az MTV (közszolgálati csatorna) a „Szólás szabadsága” című (Fridi plágium) műsorában, ma 2006. március 5-én, a következő aljas, jól előkészített csapdát alkalmazta a Fidesz szóvivőjével, az ellenzéki párttal szemben:
1. Manipulált "szakértői" anyaggal kényelmesen megágyazott a szoci szóvivőnek.
2. A szoci szóvivő a rendelkezésére álló időben zavartalanul, sőt a szocifan műsorvezető által rásegítve kifejthette álláspontját.
3. A Fidesz szóvivője mondandóját folyamatosan megszakította a műsorvezető ellenséges belekotyogása.
4. A Fidesz szóvivő rendelkezésére álló időtartamának fele idejét kitöltve, a műsorvezető által fennhangon kommentált, grafikonokat játszottak be, szándékosan akadozva, csigalassúsággal.
5. Ez szándékos, alattomos, manipulatív, jól előkészített csapda volt. A közszolgálatiság és a médiatörvény elképesztő megsértése.
6. A Fidesz szóvivőjének azonnal fel kellett volna állnia és egyenes adásban, határozottan tiltakoznia kellett volna.
7. Ezt követően hosszadalmas Maszop propaganda, a Gyurcsány külpolitikájának apológiája következett.
Remélem, hogy tiltakozik a Fidesz az ORTT-nél.
8. A műsorban, a továbbiakban Fidesz-ellenes, egyoldalúan tálalt, a valóságot elferdítetten taglaló riport következett.
9. A „politikai aktualitásokat bemutatni hivatott”, közszolgálatinak csúfolt műsor nem említette a hét maszopos, gyurcsányi botrányokat.
Így állunk.
Holnap a gnóm györfi a következő táblázatokkal fogja szembesíteni a kormány szóvivőjét (lassú, akadozó bejátszás, a műsorvezető vontatott egyoldalúan kormány-ellenes kommentárjával):
Újabb, ezúttal 164 millió forintos kormánymegbízást kapott a Magyar Gallup Intézet -derül ki a Közbeszerzési Értesítő legújabb számából. A közvélemény-kutató "a 2002. évre szóló külföldre és belföldre irányuló társadalomtudományi kutatási terv készítése, valamint az abban foglaltak megvalósítása" tárgyú pályázaton a Tárki-t győzte le.
(érdekes a Gallupról nem motyog a zselézett hajú, pedig ők adtak nekik lényegesen nagyobb megbízást, igaz meg is hálálták nekik, 2002-ben a gallupnál nagyon győzött a piti kis tolvajbanda fityesz)
Ezt is lassítva fogják bejátszani, csapdát állítva a maszopos vitázónak?
Gallup:
Rosszabbul élünk, mint egy éve Az emberek szerint nem jó irányba halad az ország
2006. március 8. 14:40
A Gallup friss elemzése szerint az ország fejlődési pályájával elégedetlenebbek most az emberek, mint a négy évvel korábbi választás idején voltak. A családok többsége az elmúlt egy év során a saját helyzetének romlását érzékelte. E folyamat sokkal inkább érintette az alacsony jövedelműek csoportját, mint a jobbmódúakat.
A Magyar Gallup Intézet most induló sorozatában a havi pártpreferenciákon túli kérdésekről készít összefoglaló jellegű, rövid elemzéseket. E kérdések elsősorban a közhangulat alakulását jelzik, olyan témákban is, amelyek kapcsán a kampány során az egyes pártok erős üzeneteket fogalmaznak meg.
Egyre rosszabb irányba halad az ország
Az egyik ilyen, hónapról hónapra feltett kérdésük azt méri, hogy a kérdezettek szerint a dolgok jó vagy rossz irányba mennek-e az országban.
A kérdésre – hónapról hónapra meglehetősen stabilan – a megkérdezettek többsége azt válaszolta, hogy véleményük szerint inkább rossz irányba mennek a dolgok. 2006 második hónapjában a megkérdezettek csupán nagyjából egyharmada érezte úgy, hogy jó irányba halad az ország.
Ha összehasonlítjuk a mostani periódust a négy évvel ezelőttivel, akkor azt látjuk, hogy bár a trend ebben a választási ciklusban is a korábbihoz hasonlóan alakul, de összességében kedvezőtlenebb, kisebb mértékű a javulás, és később is kezdődött, mint a mostanit megelőző kampány finisében
Az előző választási ciklus második felében fokozatosan emelkedett azoknak az aránya, akik úgy látták, hogy az országban inkább jó irányba mennek a dolgok. A korábbi kampányfinisben soha nem látott optimizmusban csúcsosodott: egy hónappal a választások előtt már a megkérdezettek többsége érezte úgy, hogy az ország szekere jó irányba halad. Jelenleg nem várható, hogy a választásokra a 2002-eshez hasonlóan optimista hangulatba kerüljön az ország: a pesszimista tábor jelenleg közel kétszer akkora, mint azoké, akik bizakodással néznek a jövőbe.
Az emberek szerint is rosszabbul élünk
A Gallup második kérdése a családok anyagi helyzetére vonatkozott. A mérések során rendre többségben voltak azok, akik úgy ítélték meg, hogy anyagi helyzetük rosszabb most, mint egy évvel korábban. Az átlag alatti jövedelemmel rendelkezők 63, de még az átlag felett keresők 44 százaléka is úgy vélte ez év februárjában, hogy rosszabbul él, mint egy évvel ezelőtt. (gallup.hu)
Szeretnek bocsanatot kerni eloszor is a kepviselo asszonytol, hogy az index kimert forumaihoz kepest szokatlanul ironikus hangot utottem meg vele szemben a hozzaszolasomban, es ezzel a lelkebe gazoltam.
Ezen felul pedig toled is bocsanatot kerek, hogy szigoruan partsemleges topikodba ilyen elfogult modon kapcsolodtam be.
Most, hogy ezen tul vagyunk: azert azt talan te is elismered, hogy ez az okorseg, amit sikerult nyilatkoznia az inkriminalt musorban, meg a kampany egyebkent iszonyuan alacsony szinvonalahoz kepest is elkepeszto?
A kozteverol pedig feltetelezhetunk osszeeskuvest mert nem talaltak az egyebkent temahoz kevesse kapcsolodo grafikonjaikat, de szerintem ez inkabb a sanyaru szakmai szinvonal egy ujabb bizonyiteka volt. Ha megnezel egy reklamblokkot, akkor te is elismered, hogy a technikai szinvonal a hetvenes evek elejen rekedt meg.
A dolog lenyegi reszere reagalva pedig: amennyiben a koztevet elfogultnak talalod, akkor javaslom, hogy informacioidat a teljesen elfogulatlan (al)hirtevebol, illetve vezered kedvenc radiomusorabol szerezd.
Jó lenne levonni a tanulságokat, és már májusban elfogult tájékoztatás vádjával felfüggeszteni az egész bagázst. Majd három év múlva meg eldönti a bíróság, hogy kinek volt igaza. A ker tv-k meg gyüjthetik az áfá-ra valót. Még egyszer nem lesz elengedve. Hozomra meg pláne nem!
Komolyan gondolod, hogy erősíti, alátámasztja igazatokat (legyen egyenlőtlenség, megkülönböztető bánásmód, egyoldalú mszp iránti szolgai elfogultság a nemzeti televízióban!), az ,hogy egy nőt személyében sértegettek, becsmérelltek, minősítgettek?
Ti deklaráljátok: így van jól, ez a dolgok helyes rendje, legyen egyenlőtlenség, megkülönböztető bánásmód, egyoldalú mszp iránti szolgai elfogultság és pártos gyűlölet az ellenzékkel szemben a nemzeti televízióban!
Hidd el nekem: kifejezetten jot tett a fidesznek, hogy a hiperinteligens gabikat nem engedtek tobbet szonokolni. A rendelkezesere allo ido alatt ugyanis tobbek kozott az alabbi suletlenseget sikerult osszehoznia:
"Az ellenzéki politikus szerint "a tények azt támasztják alá, hogy az emberek többsége rosszabb körülmények között él, mint négy évvel ezelőtt", csak az emberek nem szeretik bevallani, hogy rosszabbul élnek, ezért megszépítik a múltat." (http://valasztas2006.origo.hu/20060305kozvelemenykutatok.html)
A hulye is erti: a multtat megszepitve latjak az emberek, ezert nem veszik eszre, hogy akkor jobban eltek... Aha...
Valahol olvashatta a szoke ciklon ezt az egyebkent teljesen valos pszichologiai tenyt, es beillesztette sajat magvas mondanivalojaba. Meg az sem zavarta, hogy onmaganak (es partjanak) mond tokeletesen ellent. Tenyleg ebbol szeretnel tobbet???
Egyebkent en lattam a musort: tenyleg szerencsetlenkedett a teve a grafikonokkal, amit a kepviselono (teljesen jogosan) szova is tett, majd mintegy fel perccel meghaladta a rendelkezesere allo 6 percet!
Ezek a zombik vért pisálva matematikai egyenletekkel
Igazad van! Francba a mocskos, komcsi matematikával! Ki az, mi az, hogy cáfolni meri a Kárpátok Géniuszának kijelentéseit?
nyakatekert egyenletekkel törekednek bebizonyítani azt
Tudod, itt egyszerű osszeadások, szorzások, osztások vannak. Általános iskola, alsó tagozatos tananyag. Hogy ezek a számtani alapműveletek Neked nyakatekert egyenletek, arról senki sem tehet, max. Te. Nem baj, talán a felső tagozatban jobban megbarátkozol velük. Ha nem, az se baj, hisz elemi iskolai végzettség nélkül is szép karriert futhat be az ember, mondjuk, mint FIDESZ-es utcai pártaktivista. Csak ne felejts el boxert, baseball-ütőt beszerezni...
Én helyedben nem tágítanék Csermely, Lovas, vagy pl. Bayer mellől. Esetleg Hollós ő olyan jól kérdezett minden szerdán évekig ( pardon... Hollós talán mégsem jó. Mostanában önállóskodik.)
ezek az emberek még visszahoznák a független közszolgálatiság emlékét a nézőkhöz. :)))
Sok helyen, sokszor elmondták, de úgy látszik nem elégszer (vagy vannak akiknek cement van a fejükben):
Az általad előszerettel idézett "nem lesz áremelés" egy "közvetlenül a 2002-s választás utáni és nagy mértékű" áremelésre vonatkozott...
Az, hogy ezt örök időkre próbáljátok konzerválni az vagy a gondolkodásra képtelen állapototokkal, vagy a hivatásos félremagyarázó státusotokkal magyarázható...