Ide várok olyan történeteket, amelyek vagy veled estek meg, vagy valaki mesélte neked őket, de viccesek, mosolyogtatóak, akár akkor is, ha abban a pillanatban inkább kínos volt. Téma nincs megszabva, lehet buszos sztori, elvetemült kutya cselszövéseinek leírása, aranyköpés, Darwin-díj, tehát bármi, csak vicces legyen és nevethessünk rajta. Várom a sztorikat!
"McLaren istálló Magyarországon állított össze egy új teamet, mivel észrevették, hogy a roma fiatalok hihetetlen rövid idõ alatt képesek leszerelni az autók kerekeit.
Mivelhogy a versenyeket manapság már nem a versenypályákon nyerik, hanem a boxokban, egy pillanat alatt kirúgták a sokat próbált teamüket, és romákból összeállított csapattal vágtak neki a versenyeknek.
Eleinte minden a legnagyobb rendben zajlott. A romák fantasztikus három másodperc alatt le- és felszerelték a versenyautó kerekeit...
A probléma a következõ tíz másodpercben keletkezett, amikor a romák átfestették az autót, átütötték a gyártási számát, és eladták az egész gépet a pilótával együtt a Ferrarinak."
Felléptem a padláslépcsőbe, hogy levegyek pár zacskót. Csak a második fokig kellett mennem, mert onnan elértem, amit szerettem volta. És mikor jöttem lefelé, elfeledkeztem arról, hogy két fokot mentem, és egynek vettem...akkorát zúgtam! :D
Az volt a baj, hogy egyrészt nem kapcsoltam fel a lámpát, másrészt meg a legalsó lépcső fa borítása pont olyan színűre sikeredett, mint az előszoba csempéje...és ebből következően megcsalta az érzékeimet. De puhára estem, mert pont arra a köteg zacskóra érkeztem, ami a kezemben volt. :)
Még általános iskolás koromban verset kellett mondani asszem okt. 23-a alakalmából, teljes koreográfia, ötvenszer elgyakorolva. Tanárok attól rettegtek, hogy elröhögjük az előadást, úgyhogy három tanár feszengve állt a függöny mögött, hogy súgjon, vagy ha röhögés van, akkor géppisztollyal közénk lőjön. Előadás indul, mi kint állunk a színpadon, ledermedve a kb. 1000 fős közönségtől, lassan elindul a verselés. Próbálunk nem egymásra nézni, hogy ne legyen röhögés. Egyszercsak, a második sorban egy kb 80 kilós másodikas gyerkőc mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül az előtte ülő nyakába rókázott, sugárban...tisztára minta filmekben... Onnantól elvágták az előadást, mert egyszerűen csak fetrengtünk a földön a röhögéstől, szerencsétlen kislánynak csöpögött a hajából a cucc...
Akik hátul ültek, azok meg csodálkoztak, hogy mire föl ez a nagy vidámság egy ilyen szomorú megemlékezésen...
Úgy látszik manapság nem érdemes topicot nyitni, csak ha már megvan a társaság. :)))
Mivel napjaim 99%-a, és egy napom 60%-a az állataim kötül mozog, ezért én csak állatos sztoikat tudok...többnyire... :)
Szóval. Aminek baromira örülök, és letagadhatatlan, ha valaki rámnéz, hogy életem egyik nagy eseménye, hogy megérkeztek a dumbo patkányok! :)
Mivel nem patkányos topic, azért csak röviden: A dumbo egy degeneráció a patkányoknál, annyit tesz, hogy afülek a fej két oldalán heyezkednek el, nem a tetején, és az ösztönök mintha hiányoznának az állatokból, mintha nem lenne félelemérzetük, meg hasonlók. De tündétien néznek ki, egyszerűen zabálni valóak! :))
Ha valakit érdekelnek, nézzen át az indexes patis topicba! (Nade kinek van patkánya?)
Boccs Zzombie, annyira szeretnék írni neked valami sztorit, de ha nekem csak ezen jár az agyam! ;D
- Honnan lehet felISmerni a szoke kISlányt az ISkolában? - O az egyetlen, aki kiradírozza a füzetét, valahányszor a tanító letörli a táblát...
Egy szoke no kap a férjétol egy automata mosógépet!!!Másnap megy haza a férj és látja hogy a felesége meztelenül rakja be a ruhákat a mosogépbe!!! Mire a férj: -Mit csinálsz drágám? -Hát mosok!!!-mondja a szoke no!!! -Dehát miért vagy meztelenül?-kérdi a férj!! -Jaj drágám,elolvastam a használati utasitást és ott azt irta, hogy minden elso mosást ruha nélkül kell csinálni!!!....-mondja a feleség!!
1. Az utasok mindig is kíváncsiak voltak a pilótafülkére, még ha nem is sokat értettek belőle. Egyszer egy nem túl eszes hölgy kívánta megtekinteni a Tu-154 kezelőszerveit. Félrehúzta a fülke ajtaját takaró függönyt, és megkérdezte, bejöhet-e egy pillanatra. - Hölgyem, annak semmi értelme - felelte neki Sanyi bácsi. - Ó, elnézést, nem tudtam, hogy nem lehet - felelte a hölgy, és távozni akart. - Dehogynem lehet, de csak egy pillanatra bejönni, annak semmi értelme. Belépni és kimenni? Maradjon, nézzen körül. A nőnek leesett az ejtőernyős papírtantusz, belépett, majd nézegetni kezdte a navigátor munkahelyét, a műszerfalon a számtalan mutatót, műszert. - És ez... ezt hogy figyelik mind? - kérdezte értetlenül. - Á, nem figyeljük. Igazából ezek nem is műszerek, csak egy tapéta az üveg mögött... látja, nem is mozdulnak a mutatók... - Ó... értem... érthető, hiszen ennyi műszerre nem is lehet figyelni. A nő ezek után az ablakon nézegetett kifelé. Odakint, mélyen alattuk zárt felhőtakaró, s úgy nézett ki, mintha állnának. Sanyi bácsi meg is kérdezte: - Ugye, azt akarja kérdezni, hogy mióta állunk? - Ööö... igen... pont erre gondoltam. - Hát olyan... - ránézett az órájára - nyolc, nyolc és fél perce. - Micsoda? - csattant fel a kapitány. - Nyolc perce vesztegelünk itt? Hát ezért állítottak meg? - Előrehajolt, jobbra-balra nézett, mintha keresne valamit odakint
- Nyolc perc, és ezek sehol, hát mondhatom! - Kik nincsenek sehol? - Megállított minket a légi irányítás, mert keresztben áthalad egy másik gép, de az meg késik. A droid arca felderült. - Egy másik gép? Hát ezt le kell fényképezni! Azzal kirohant a pilótafülkéből, és ujjongva mesélte a többi utasnak, hogy hamarosan egy másik gép fogja keresztezni az útjukat. Abban a pillanatban a jobb oldali ülésekről felpattantak az emberek, és tódultak a kameráikkal a bal oldali ablakokhoz. Jó nagy tülekedés lett. A kapitány erre elkezdte a gépet balra dönteni, és beleszólt a mikrofonba: - Emberek, mit művelnek! Felborulunk!! Erre a droidok egymást taposva igyekeztek vissza a helyükre.
2. Szokás szerint civil látogatót fogadtak a pilótafülkében, egy nyolc év körüli kissrácot. Nézte tágra nyílt szemekkel a sok műszert, kart, fogantyút, majd megszólalt: - Én... én azt hittem, robotpilóta vezeti a gépet... Mire a kapitány szögletes mozdulattal megfordult, ránézett, és így szólt: - Mi is ro-bo-tok va-gyunk! Azzal visszafordult, és mint egy robot, nyúlt a kapcsolókhoz, és hasonló hangon szólt a másodpilótához. Az is vette a lapot.
- Ma-gas-ság hu-szon-öt-e-zer... - E-resz-kedj... - Húsz-e-zer... A kissrác nézte őket egy darabig, majd visszaszaladt a szüleihez, és elújságolta, mit látott. - ... És képzeljétek el, egészen úgy néznek ki, mint az igazi emberek!
3. A helyszín ezúttal is egy Tu-154-es pilótafülkéje, a szereplők pedig Sanyi bácsi kollégái és egy hülye utas, aki előrejött műszernézőbe. - Egyet áruljon el nekem, pilóta úr. Azt még értem, hogy nappal hogy repülnek, hát, ugye, látják a földet, hogy merre járnak. De ilyenkor, éjszaka hogyan? Hiszen nem látni semmit!
A kapitány kimutatott az ablakon. - Éjszaka még egyszerűbb. Látja, ott van két villogó fény a szárnyvégeken, egyszerűen azok között kell tartani a gépet. Az utas leesett állal nézett. - Ahaaa... hát ez... tényleg egyszerű.
Hazajön a rom, és a felesége így szól hozzá: – Adjál pénzt, éhesek a gyerekek, nincs mit együnk.
Azt mondja a férje: – Te mindig csak a pénz után sietsz! Megjöttem a munkából, elôbb adjál enni, mert éhes vagyok.
Az asszony odaadja az utolsó krumplit, húst, és várja, hogy mikor kap egy kevéske pénzt a férjétôl. A férj evett, jól lakott majd így szól a feleségéhez:
– Gyere, menjünk a tükörhöz! – Mindketten megálltak a tükör elôtt. A férje elôvette a pénzt, hogy megmutassa a tükörben. – Figyelj, amit a tükörben látsz, az mind a tied. Ez, ami nálam van, ez mind az enyém.
Másnap jön haza a férj, és az asszony étellel várja: rántott szelet, tyúkok, minden. Az ura csak meresztette a szemét, de egy szót sem szólt.
Így ment ez egész héten, az asszony minden nap bôséges étellel várta az urát, húsokkal, levesekkel, sertés csülökkel, kolbásszal. No, aztán csak nem bírta tovább, és megkérdezte: – Idehallgass asszony! Honnan van neked pénzed? Én semmilyen pénzt nem adtam neked, és mégis bôségesen van mit fôzzél?
Erre azt feleli az asszony: – Gyere velem a tükörhöz! Odaállt a feleségével a tükör elé, az asszony felemelte a szoknyáját és ezt mondta:
– Nézd: amit a tükörben látsz, az mind a tied. És ami az enyém, az a hentesé!
Bánk bán (Molnár András) dulakodott Gertrúddal (Ercse Margit), s amikor le kellett volna szúrja, valahogy beesett arccal az ölébe. Margit néni megkérdezte: Most leszúrsz, vagy mi...?
Ugyanők. Vénusz ölében fekszik Tannhauser, jönnek felfelé a sűllyesztőből. De mivel előtte lent vicceket meséltek, úgy jöttek föl, hogy Tannhauser feje ugrál Vénusz hasán, aki hangtalanul röhög.
Előadás közben egy csótány ballagott a színpadon. Mikor a súgólyuk elé ért, a súgó az összecsukott librettóval kinyúlt és leütte.
Háry János ment szabadtéren, a színpad a zenekari árok felé lejtett. Behoztak egy lovat a színpadra, aki elpössentette magát. Az meg foly a súgólyuk felé. A súgó kitette élére állítva a librettót, és azzal elterelte a csurgást... a zenekari árokba.
Na, kedvcsinálónak itt van néhány, témára való tekintet nélkül:
Még a palatáblás világban játszódott le: Egy pöttöm kisgyerek megy nagy, hangos zokogással az utcán. Nagy, bőr hátitáskáján lóg a palatáblája. a gyermek mérhetetlen keservét látva megszólítja őt egy úr: - Miért sírsz, fiacskám? Ki bántott? A kisfiú akadozva feleli: - A kutya... - Mit csinált a kutya? Megharapott? - Ne...he...he...hem. - Rád ugrott? - Ne...e...em. - Hát mit csinált? Az öklömcsömm kölyök kétségbeesetten potyogtatta palatáblájára a könnyeit, és görcsös sírással nyögte ki: - A kutya... le... nyalta a lec...ké...met.
Takarítja a folyosót. Komótosan húzogatja a felmosórongyot. A hajón ugye feleségek vannak szám szerint öten, és persze mindegyiknek ekkor akad arra dolga. Az első átlépi, elmegy. Második átlépi, továbbsétál. A harmadik is ellibeg előtte, rá a frissen mosott linóleumra. Az utolsó megkérdi: - Ugye nem baj Józsi, hogy összemászkáljuk a folyosót? - Ugyan dehogy, kezét csókolom! Sőt! Az én kurva nénikémet!
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...A hasamhoz kaptam és így kiáltottam: „Gyilkosok!...Megmérgeztek!...” – És összeestem. Ekkor bepattant a színre kolléganőm és felsikoltott „Mi volt ez a lövés?!” – Szegénykém, ma sem érti, miért csattant fel akkora nevetés rémült, együtt érző kiáltásán. Bár ott állt mellettem kétlépésnyire, nem hallotta meg, hogy nem volt dörrenés, és hogy én más végszót mondtam…"
Egyszer régen Miskolc belvárosában szorakoztam egy "gödör" nevü kricsmiben. Akkor tájt kapott lábra egy szóbeszéd hogy sok a patkánya a környéken. Hittem is meg nem is, de bavallom félve indultam útnak hazafelé hajnalban. Elértünk a sötétkapuhoz ahol a pékségben vettünk forró kenyeret. Akkoriban ez volt a mekdönelc. 4 darabra téptük és úgy meleg bekajáltuk. Mivel villamos nagyon ritkán járt, gyalog indultunk haza. Mentünk vagy 5 megállót de patkánnyal nem találkoztunk csak mikor hazaértem.
Nem szerettem hazajárni.Nem szeretem a patkányokat.
