Miért érdekel, hogy számomra mi elgondolkodtató benne, ha te semmi ilyesmit nem találtál? Nekem nincs szükségem arra, hogy egy általad szarságnak titulált valaminek az értékeit bizonygassam neked, vagy vitatkozzak erről bárkivel.
ezel szavak, de hol az értelem mi -ki tapasztalja éli, unja... vágyja.. féli.. változtatja. ez még csak sodródás ha nincs ki tudatosuljon... tudatosodjon.
Tény, hogy amerikai, nekem is sok tekintetben hatásvadásznak tűnik az előadásmód, hogy mennyire szájbarágós, az nézőpont kérdése, van aki számára akkor sem felfogható, ha még ennél is szájbarágósabb, és valószínűleg nem a tudományban jártas, vagy tudománnyal foglalkozó embereknek szánták.
Hogy konkrétan milyen tárgyi tévedésekre gondolsz, nem tudom. Az én világról való elképzelésemhez képest is mondanak sok "általam hülyeségnek" vélt dolgot. Az ezósság nem tudom hogy jön ide, ez alapvetően nem ezós film, hanem fizikusok, orvosok, "tudománnyal foglalkozó" emberek mondják el feltétlezéseiket a világ működéséről a kvantumfizikai kutatások jelenlegi eredményei, ill. saját szakterületükön végzett kutatások alapján. Úgyhogy ezek nem ezósok, akik tudományosnak akarnak látszani, hanem tudósok vagy tudományosan képzettek, akik elmozdulni látszanak az eddigi materialista, és egyéb elképzelésektől.
Számomra lényegesebb a nem kevés értelmes és elgondolkodtató felvetés, mint a körítés, vagy hogy tartalmaz esetleges téves következtetéseket. (Ezek együttléte mindig is volt, és mindig is lesz az emberiség "hogyanvanavilág-koncepció"-történetében szerintem)
Mindenféle értelemben. Hatásvadász, szájbarágós amerikai szarság, tele tárgyi tévedésekkel, csúsztatásokkal, és olyan urban legend-ekkel, mint pl. "agyunknak csak 10%-át használjuk". Az is tipikus ezo-s körökben, hogy ha tudományosnak akarsz látszani, akkor a nézeteid alátámasztására dobd be a kvantummechanikát. Hihetetlen butaságok szoktak ebből kisülni.
Azt hiszem, nagyon más "orientáltság"-háttérrel gondolkodunk a dolgokról.
Én rendszeresen visszakérdezek saját magamnak a saját "meggyőződéseimmel" kapcsolatban, amiket mint "alapelveket" íratlanul lerakok a gondolatiságom láthatatlan hátterébe, és amik szerint, amik alapján aztán értelmezem, értékelem a világot, a történéseket, vagy saját magamat. Ilyenkor derül ki számomra, sokszor mennyire láthatatlanul bújnak meg a különböző hiteim (és itt nem vallásos hitről beszélek, hanem hitté erősödött véleményekről, meggyőződésekről) közötti ellentmondások vagy anomáliák. Mindez nagy segítség számomra, hogy reálisabb belső kijelentésim legyenek a világról és annak különböző aspektusairól. Az ember olyan hatalmas információ- és tapasztalatmennyiséggel kell együtt éljen, azokat elemezve, értékelve, szintetizálva, kialakítva gondolati vezérelveit, hogy képtelenség szerintem minden egyes gondolatot állandóan ilyen módon megvizsgálni. Ezért aztán sosem jutna eszembe azt mondani magamra, meggondolatlanul jelentettem ki valamit, amiről esetleg kiderül, hogy valami nem annyira stimmel a kijelentéssel. (Ettől függetlenül lehetnek meggondolatlan kijelentéseim, de komoly és átfogó, mély jelentéstartalmakat hordozó kijelentéseknél ez nem a megfelelő kifejezés arra, hogy esetleg valami nem stimmel a dologban) Kekeckedésnek sem veszem az általánosabb vagy kevésbé általános belső kijelentések időnkénti megkérdőjelezését, és felesleges szócséplésnek sem.
Szóval mindebből kifolyólag másra sem gondolom, hogy meggondolatlan, ha szerintem nem egyértelmű igazsága van egy kijelentésének, és nem kekeckedő vagy rossz szándék vezérel, ha más gondolataival kapcsolatban visszakérdezek.
Hogy Te mit látsz bele a kérdéseimbe, az egy más kérdés.
Lehet, hogy Te érted félre rendszeresen, amit leírok, és az is lehet, hogy mindketten.
Ez azért van, mert az emberek többsége nem elég intelligens a vitához. Talán mert senki sem tanította meg a vitakultúra lényegét. Talán mert eleve egy nem toleráns társadalomban élünk. Talán mert az emberek túlságosan félnek mindentől. Például attól, hogy valaki nem ért velük egyet.
Szerintem az értelmes vita lényege - legalábbis a neten - nem az, hogy meggyőzzük a vitapartnerünket. Hanem az, hogy megismerjük a másik oldal érveit, valamint, hogy megtanuljuk a másik oldal számára elfogadható stílusban és érvekkel kifejteni a saját álláspontunkat.
Ahogy látom, a vita során mindenki leginkább saját magát győzi meg arról, hogy már eddig is helyesen gondolkodott. A másik felet ugyanakkor gyűlölni kezdi. És ez nem pozitív eredménye a fórumozásnak. Az lenne a kívánatos, ha képesek lennénk belátni, hogy a másik oldalon is érző, gondolkodó ember van, és nem gyűlölni való ellenség.
Ezért ne add fel! Hanme tanuld meg legyőzni a gyűlöleted, haragod, s tanuld meg úgy kifejteni az érveidet, amit az ellentétes oldal, ha el nem is fogad, de azért nem is gyűlölködhet.
Ezt a választ a magam részéről a kijelentéseid alaposabb megvizsgálására vonatkozó szándék hárításnak veszem. A kérdéseim számomra egyenesen következtek a kijelentésidből, és éppenhogy továbbvívő szándékúak voltak.
De nem veszem zokon, hogy nem szeretnél ebbe mélyebben belemenni.
Többször bebizonyosodott már, hogy nem egyszerűen félreértesz és szándékosan elferdíted a mondataim (olyasmit adva a számba, amit nem is mondtam és még implicite sem állítottam), de a visszakérdezéseid inkább okvetlenkedések, okoskodások, mintsem a vitát érdemben elmélyítő vagy azt termékeny módon továbbvivő kérdések. Nem az a baj, hogy nem értünk egyet, hanem az, hogy így csak csépeljük a szót, amihez - ha nem veszed rossz néven - a magam részéről nem asszisztálnék.
Szigorúan véve igen. Minden az. De kicsit közelebbről nézve.....
ost akkor a szigorúság a messziről nézést jelenti, a közelről nézés meg lezserkedést jelent?:)
Ne lezserkedjük el a dolgot.
a boldogtalanság inkább felfogható egy mélyebben érző és/vagy élesebben gondolkodó ember természetes létállapotának
Ezek szerint Te mélyen hiszel abban, hogy a boldogság egy sekély érzésű, tompán vagy felszínesen gondolkodó ember - természetes? - létállapotának fogható fel.
a létezés hiábavalóságát, az egyszerre meghatározó és jelentéktelen események mulandóságát...
Vagyis a létezés attól hiábavaló, hogy "közege" egy állandóan változó tapasztalati halmaz, és akkor lenne valamire való, ha egy konstans, statikus állandóság jellemezné?
Lehetne-e akkor egyáltalán létezésről beszélni?
És ez, pont azért, mert kisebb-nagyobb intenzitással ugyan, de folyamatosan fennálló alaphangoltság, ezért inkább tekinthető reálisnak, mintsem illuzórikusnak.
Nem látom be, mitől reális vagy reálisabb ez a gondolatmenet, mint valamilyen másik, mely gondolatmenet egy sajátos hitre épülő "létérzés" intenzitásának mértékét, vagy annak folyamatossá rögződését tekinti a realitás mércéjének.
