Gondolkodtam azon, van e értelme új topic nyitásának ebben a témában. Végül arra jutottam, hogy az eddigi meddő, elfogult véleményekkel tarkított viták helyett érdemesebb lenne új párbeszédet kezdeni. Értelmes hozzászólásokkal, higgadt hangnemben. Talán nem reménytelen a dolog.
Sztálin rémuralma sokkal borzasztóbb volt, mint bármelyik őt megelőző cáré, Rettegett Ivánt is beleértve. Erre Szolzsenyicin - akit a sztálini Szovjetunióval kapcsolatosan hiteles forrásnak ítélek - tételes összehasonlítást hoz a Gulag szigetcsoportban.
Sajnos nem vagyok pék, és nem tudom van e lényeges különbség a kovász és az élesztő közt...
Sztálin kegyetlenkedéseiről még annyit, hogy nem San Marino-t, hanem egy hatalmas, félig meddig vademberekkel teli birodalmat kellett kordában tartania. Ezt még a keresztyén cárok sem tudták kancsukabetiltással megoldani.
Az ország szempontjából azonban a nácizmussal együtt leginkább úgy lehet rá utalni, hogy "egyik rosszabb volt, mint a másik".
Szvsz lehet megkülönböztetéseket tenni mindkét fél kárára, ha a szubjektív vonalon mozgunk. A dolog objektív része, az ország március 19-én kezdődő megszállása viszont vitathatatlan - ilyen alapon lehet párhuzamba állítania megszállást a megszabadítással - és semmi esetre sem a felszabadítással.
Sztálin inkább volt pragmatista, mint valódi kommunista. Végeredményben újrafoltozta a cári birodalom ütött-kopott kerítését, hogy aztán egy új, bombabiztos lágert faragjon belőle. Leninhez képest ő jelentéktelen figura - lenne: egy a tucatból a történelem véreskezű diktátorai közül, aki a kovászt adta ahhoz a cipóhoz, amihez Lenin az élesztőt. Mégsem volt egy mezei despota: a Lenin & Co. ideológiájába belekódolt totalitarizmusnak ő volt a fő kivitelezője, ő erősítette fel százszorosára azokat a kormányzati módszereket, amik egy XIX. századi birodalomban akár csak elképzelhetőek voltak. A tenyerét mindenre rányomó legújabb kori diktatúrák ősatyja és reklámarca - e tekintetben az eszközváltást kezdeményező, bohócot játszó Hruscsov, az ostoba és szenilis Brezsnyev vagy az anti-sztálini szerepbe sikeresen belebukó Gorbacsov egy nímand, két lábon járó gyenge utóerzés volt, Sztálinhoz képest zsenge 'művészi' ösztönökkel.
Ami pedig a konkrét történelmi helyzetet illeti, nem kell mondjuk lengyelnek születnie az embernek ahhoz, hogy egybevesse az 'agresszor' Hruscsovot a 'megtámadott' Sztálinnal. Molotov már 1940-ben a Balkánra és Magyarországra kiterjesztendő orosz befolyás követelését postázta Hitlernek, pár éves csúszással végül sikerült is célt érnie. Megnyertek egy élet-halálra menő párviadalt, amiben úgy általában édesekeveset számít a végeredményhez képest az, hogy ki lőtt először.
Azért azt ne felejtsd el, hogy a front '45 feb. 13. után továbbmozdult Budapestről - az elsővonalas katonákkal együtt. Akik azután itt maradtak, azokról - tisztestől-sorállományostól - ne is beszéljük, mert dühös leszek:((
Az ellentmondás a tisztek állítólagos határozott és nemes kiállása, meg a töméntelen elkövetett háborús bűn, így a minden második megerőszakolt bpesti nő adat közt van.
Nem azt mondtam, hogy _minden_ tiszt volt ilyen kulturált, hanem, hogy a frontvonalban harcoló tisztek zöme.
A "helyszíni kivégzés"-ről Faludy György történeteinek olvasgatásából eléggé sokat lehet megtudni.
Az igaz, hogy nem voltam minden második nő Budapesten 1945-ben (ahogy Te sem), így első kézből származó adatok nyilván egyikünktől se származhatnak, de például ez az irat
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00023/peto.html
nem tart kizárhatónak akár 40%-os "megerőszakoltsági arányt". Ezen a "véralgebrán" azonban meglehetősen gusztustalannak látom tovább csócsálni, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy messze több nőt, mint az ember elgondolná.
Tudod a tisztek megkövetelték meg sokszor helyszínen kivégezni, valamint a minden _második_ budapesti nőt megerőszakoltak kitételeid, nem könnyen stimmelhetnek..
Csakúgy mint az egyik előző hozzászólásban elhangzott 100 000 katonaszökevény bújkált Bpesten.
Krausz tudatosan egy hazugságra építi logikáját. A szovjet felszabadulás tagadása ugyanis nem azonos a náci megszállás, pláne a soá tagadásával.
Az igazság az, hogy hazánk 1944. március 19-től 1991. június 30-ig folyamatosan megszállt ország volt. A német megszállást azonnal felváltotta a szovjet megszállás. Másképp fogalmazva: nem volt szükséges felszabadítani minket ahhoz, hogy megszűnjön a német megszállás.
Sok embernek valóban életmentő volt az orosz megszállás. Az ország szempontjából azonban a nácizmussal együtt leginkább úgy lehet rá utalni, hogy "egyik rosszabb volt, mint a másik".
Még egy adalék. Azok, akik személyesen ott voltak, mesélték nekem, hogy a vörös hadsereg elsővonalas frontkatonái (azaz gyakorlatilag a legkeményebb harcosok), főleg a tiszti állomány tagjai jellemzően keményen, ám úriember, kulturált katona módjára viselkedtek a polgári lakossággal. A tisztek ugyanezt megkövetelték katonáiktól is: nem haboztak sokszor a helyszínen kivégezni a fosztogató, erőszakoló katonákat. A gyilkolást, rablást, erőszakolást (mai ésszel szinte elképzelhetetlen, mennyire el voltak ezek harapózva: minden _második_ budapesti nőt megerőszakoltak!) főként a gyáván a frontállomány mögé húzódva vonuló csőcselék követte el.
Mindezt csak azért írom, mert - bár a vöröshadsereg itteni tevékenysége undorítónak mondható - tiszteletet érdemelnek azok a katonák, akik nem a lakosság gyötrésével, hanem a nácik kiverésével voltak elfoglalva. Akkor is, ha történetesen vörös csillagot viseltek.
Készpénznek veszed, hogy Mo. csak úgy letámadta az CCCP-t.
1.Számomra Kassa bombázása még felderítetlen ügy.
2. Ezeregyedszer olvasom hallom a mantrát: "a világtörténelem talán legkegyetlenebb zsarnokának, Joszif Visszáriánovics Sztálinnak" stb. Hát tudod, megrögzött jobbos multam ellenére, ez már kezd azért ingerelni. Már csak azért is mert a láncreakció elindítójáról Leninről szőrmrnténegy csak a médiaduma. Sztálin egy jóarcú ember volt (hallok olyanokról is, hogy az egyik keze csökött volt, amiből következtetéseket lehetne levonni az ép testben ép lélek alapon), ellentétben pl. Krausz Tamással, v. Trockíjjal. Kezdem Sztálint úgy látni, mint aki próbálta lellítani egy rossz vágányra zakkantott óriásbirodalom vesztébe rohanását, vagyis emberfeletti feladatot vállalt, egészen fondorlatos meggyilkolásáig. Ezután Budapest hóhéra, Hruscsov kezdte az átmázolását.
Az örök médiakedvenc Hruscsov (sarja zsíros egyetemi állásban van az USA-ban)
számomra százszor nagyobb gazember marad, mint Sztálin valaha is volt.
Ő aztán kétségtelenül agressziót követett el Mo. ellen, míg a Hitler által megtámadott Sztálin szerepét én kezdem sokkal árnyaltabban látni..
Mindenesetre remélem topokod nem tűnik el a választási csinnadrattában.
"Valahogy úgy volt ez, hogy az ország jómódú polgárai egyaránt viszolyogtak a Hitler és Sztálin által fémjelzett erőszaktól és embertelenségtől."
Pedig az ilyenek kevesen voltak: az élet nem túl gyakran termelt ki magából egy Bajcsy-Zsilinszky Endrét vagy akár egy Faludy Györgyöt. Ellentétben azokkal, akiknek Orwell vagy Koestler művei érthetetlen magasirodalomnak számítottak, akkor, de talán még most is...
Aszt mondod a németek ügyesebben csinálták volna a saját totalitárius berendezkedésüket? Ha az oroszok terve valóra válik akkor sem maradunk magyarok, hanem felolvadunk egy milliárdos félrabszologa internacionalista népességben.
Hogy még nagyobb legyen a paradoxon, Görgey Guido A két Görgey c. könyvében leírja, hogy ő mint Ludovikás tiszt, polgári családból, katolikus neveltetéssel hogyan keveredik bele a magyar kommunista ellenállásba, hogyan menti meg a szomszéd zsidó kislányt, és 45 után hogyan kérik fel Pest rendőrkapitányának, majd hogyan tartóztatják le.
Valahogy úgy volt ez, hogy az ország jómódú polgárai egyaránt viszolyogtak a Hitler és Sztálin által fémjelzett erőszaktól és embertelenségtől.
Ez eleve egy mocskos háború volt, miért gondoljátok hogy pont itt nálunk kellett volna tisztának lennie?? Ez van. A SZU-ban történtek durva dolgok, hát itt is, de sztem itt azért nem volt annyi. EZ akkor, abban a pillanatban felszabadulás volt. Az a baj, hogy egy nem normális koma volt a SZU élén. Veesenmayer-jelentést olvastátok? Sztem lehet hogy jobban jártunk az oroszokkal.. Legalább megmaradtunk magyarnak.
"(...) Mert az elmúlt években, akárhányszor is írtam az önkényuralmi rezsimek ellen, arra a keserû következtetésre jutottam, hogy kisebbségben vagyunk mi, akik egyformán visszautasítunk minden diktatúrát, kivétel nélkül. Sokak számára, ezzel szemben, vannak rossz és jó diktatúrák, az õket mozgató ideológia szerint. Pinochet eleve a "rossz" diktátor. Fidel Castro ezzel szemben a "jó" diktátor, akinek a bûneit megbocsátják, s nemcsak saját hívei, hanem ellenfelei is, akik szeretnek szemet hunyni. (...)"
Mario Vargas Llosa: A jó diktátor és a rossz diktátor
Vétek volna azt hinni, hogy Közép-Kelet-Európa olyan abszurditása a világnak, ami egyedi és utánozhatatlan. A történelmi emlékezettel bajlódni talán azért sem hiábavaló dolog, mert általa felismerhetjük magunk között a jó embereket - itt és szerte az egész világon.
Amit a nácizmus abbahagyott 1945-ben, azt a kommunizmus folytatta. Az áldozatokra- bármely erőszak pusztította el őket - emlékezni kell. A bűnöket és az áldozatok miatt érzett fájdalmaz azonban nem lehet méricskélni.
A történelemről pedig a gondolatszbadság jegyében mindenki azt gondol, amit akar.A gondokodás szabadságát nem lehet kisajátítani.
Mindezt senki nem vitatja. Az én érvem erre az, hogy az egyéni lét szintjén mindenki másképpen élte meg ugyan az eseményeket, de a történelem nem ítélheti meg a részt, hanem csak az egészt. Nyilván a vita ott kezdődik, hogy ki a bús franc az a történelem - szvsz a moralitás alapján ítélkező utókor. Ezt a kort elhalványíthatják a múlt előítéleteiből táplálkozó nézetek - a kérdés inkább az, hogy egy demokrácia érett e arra, hogy végleg, kompromisszumok nélkül elítéljen egy (illetőleg kettő), a saját múltját jelentő diktatúrát. Mert enélkül a demokrácia is csak a régi, süllyedő talapzatra állított, belül üres, kívül kicicomázott szoborhoz hasonlítható.
Egy darabig igen, utána pedig jött a másik elnyomás. És ez akkor is elnyomás marad, ha az előző banda kirugdalását még felszabadításnak nevezik. Ennyi.
Kezdettől fogva ellentmondásos volt a szovjetek szerepe. Bár a zsidókon kívül (akik szó szerint az életüket köszönhették a szovjet csapatoknak) még sok magyar társadalmi réteg volt, akik felszabadulásként élhették meg 1945-öt.
Budapesten 100.000 katonaszökevény bújkált, akik számára a nyilasok veresége elég fontos volt.
Azon parasztok is így élhették meg a dolgot, akik az 1945-ös változásoknak köszönhetően kaptak végre földet.
Felszabadulás volt azoknak a szegény fiataloknak, akik a régi rendszer megsemmisülésének köszönhették, hogy lehetőségük nyílt a tanulásra, a társadalmi felemelkedésre.
De a lakosság nagy tömege is örült, ha nem is a felszabadulásnak, de a háború végének. Fel lehetett jönni a pincékből, meg lehetett kezdeni a békés munkát. Ha valaki két hónapig a pincében bújkál, rohadt krumplin és lódögön él, s minden pillanatban várja, hogy mikor hull a fejére a bomba, annak ez igenis felszabadulás volt.
Egy pillanatra sem akarom túlbecsülni a magam jelentéktelen személyét. Mindössze elgondolkodtató, hogy értelmes vitáról szóló felhívásra tegnap óta összvissz három (!) értelmes reakció érkezett. Ennyit a polfórum színvonaláról.
Pontosan ki vinnyogott? A "győztes mindent visz elve" persze akkor is olajozottan működött, mi viszont úgy tűnik, hogy a sötét oldalon álltunk. Ezt aztán utólag lehet legitimálni különféle 'felszabadulás' teóriákkal. Csak éppen messziről bűzlik a dolog.
