Az illetőről csak annyit, hogy mint a drinai hadtest dandártábornoki parancsnoka Ratko Mladić hadműveleti helyetteseként tevékeny szerepet töltött be a srebrenicai tragédiában. A hágai törvényszék háborús bűntettek, a háborús szokások megsértésének és népirtás vádjával harmincöt évi börtönbüntetésre ítélte.
Ha betartja a fegyház házirendjét, nem bosszantja fel őreit, valamivel több mint két évtized múlva csatlakozhat családjához, amely a minap költözött be a belgrádi előkelőségek által lakta negyedben állami költségen, értsd: közpénzen épült fényűző lakásába.
Mi abban a kivetnivaló, ha egy állam, elvetve a kollektív bűnösség átkos elvét, gondoskodik egy elítélt családtagjairól? A bökkenő az, hogy az új lakástulajdonos egy másik, nemzetközileg elismert ország hadseregében szolgált, s az lenne az ésszerű, ha az az ország, venné védőszárnyai alá. Vajon miként fogja értelmezni a nemzetközi bíróság Bosznia-Hercegovina Jugoszlávia elleni kártérítési kérelmének megítélésében e lakásadományozást? S annak beismerését, hogy az elítélt 2001 februárjáig az akkori Jugoszlávia hadseregének fizetési listáján szerepelt? (Adatközlő: Vojislav Koštunica, Danas, 2005. augusztus 6-7. szám).
Megvetésem jeléül nem írom le még egyszer a dandártábornok nevét, mert megsértette tiszti esküjét, hogy védelmezni fogja a fegyverteleneket, a civileket, minden háború kiszolgáltatottjait. A hágai bírósági tárgyaláson tagadta bűnösségét, s nem tanúsított megbánást. Egy tanúként beidézett bosnyák asszony, aki a srebrenicai vérfürdőben elveszítette legközelebbi hozzátartozóit, a bíró engedélyével az alábbi kérdéssel fordult a vádlotthoz:
Tábornok úr, ha van tudomása, hová tűntek el az apám, férjem, fivéreim, gyermekeim, kérem, segítsen, hogy tisztességesen eltemessem őket!
A tábornok úr lehorgasztotta fejét, hallgatott, arcizmainak rángatolódzása elárulta érzelmi zaklatottságát.
Ez az állam a háború poklát megjárt minden tiszt iránt nem viszonyult ilyen nagylelkűen. Még a múlt század 90-es éveinek elején találkoztam több asszonnyal, akik el-elcsukló hangon, könnyeikkel küszködve magasztalták Vlado Trifunović tábornokot, aki az ostromlott, kilátástalan helyzetbe került varaždini kaszárnyából kimenekített 220 kiskatonát, közöttük e magyar anyák gyermekeit is.
Honnan sejthette volna Tifunović főtiszt, hogy szalonhazafiak a varaždini helyőrségnek másmilyen szerepet szántak. Mivel alacsony szinten állt a harckészség, kudarcba fulladt a mozgósítás, a dedinjei hősök azt tervezték, hogy az élelmiszer, víz és lőszer nélkül maradt helyőrséget kiszolgáltatják a túlerőben levő ostromlóknak, s a kiskatonák, tisztjeik életének feláldozása után hősként ünneplik majd őket, s bosszúra uszíthatják a fegyverkedéstől idegenkedő tömegeket.
Még alakulatával haza sem érkezett, a teljes ellenőrzés alá vont média a szerb történelem legelvetemültebb hazaárulójának bélyegezte meg a tábornokot. A hivatalos propaganda azt szajkózta, noha harckocsizó alakulat, nagyszámú tank, hiánytalan létszámú legénység állt rendelkezésére, s Horvátország felét is elfoglalhatta volna, gyáván megfutamodott, s az értékes fegyverzetet hiánytalanul átadta az ellenfélnek. A rágalom kieszelésében felülmúlhatatlan Vojislav Šešelj azzal színesítette a történetet, hogy Trifunović Varaždin polgármesterétől hálából felbecsülhetetlen értékű festményt kapott.
Trifunović tábornokot - az igazságot mellékes körülménynek tekintő alantas propagandahadjárat után - bíróság elé állították, s a műperben hétévi börtönbüntetésre ítélték. Több évi raboskodás után a rezsim kegyeletben részesítette, de a hazaáruló minősítést nem törölte.
Azokban az években, amikor Szerbiában Trifunovićot hazaárulóként a vádlottak padjára ültették, Slobodan Milošević szellemi ikertestvére, Franjo Tuđman akkori horvát elnök bírósága háborús bűnösként távollétében 15 évi börtönbüntetésre ítélte a tábornokot.
Trifunović kálváriája ezzel még nem ért véget. Szlovéniai bíróság 2003-ban kezdeményezte felelősségre vonását háborús bűncselekmények elkövetésének vádjával. A per megkezdődött, de azóta sem fejeződött be.
Teltek, múltak az évek, a közvélemény elfeledkezett Trifunovićról, többé senki sem emlegette, hogy - az egykori hivatalos megfogalmazás szerint - a kegyelemben részesült áruló a belgrádi Bristol kényszerszálló 3x3 nagyságú szobájában sínylődik, súlyos beteg, teljesen magányosan él, mert családjától határok választják el.
Hányatott sorsa, igazságtalan meghurcolása most ismét előtérbe került, miután az adófizetők a sajtó részletes tájékoztatásából értesülhettek, hogy pénzükből nagyobb lakáshoz jutott az a tábornok, aki nevének leírását kerülöm. A média a kettős mérce alapján arra a következtetésre jutott, hogy még nem kezdődött meg a közelmúlttal való szembenézés.
Indulatmentesen annyi leszögezhető, hogy az igazságszolgáltatás olykor olyan kiismerhetetlen, mint az emberi lélek és a madarak szárnyalása.
