Nem tragédia, bohózat
Ideje: May 26, Thursday, 14:59:32
Téma: Jegyzet
Egyre erősödik a gondolat: valamiben Marxnak is igaza volt - Gazdasági miniszternek eddig gazdaságtudományt is művelő szaktekintélyeket szoktak kinevezni e szűköcske hazában. Gyurcsány úr e hagyománnyal is szakított, s Kóka úr személyében a szokásos posztkommunista úton naggyá nőtt egyik hazai cég vezetőjét nevezte ki miniszternek.
Kóka János, a tudományt s ezzel az elődeit pocskondiázó miniszter egyik első interjúját a Playboy című lapnak adta. Ott sem másnak, mint a médiaszociográfia koronázatlan honi királyának, Havas Henriknek, aki a prostituáltak, a börtönlakók és a gyengeelméjűek meginterjúvolása után már kellő tapasztalattal és könnyedséggel vonta mikrofonja elé a miniszter urat. A férfimagazin mesterien szerkesztette be az interjút Bálint Antónia meztelen – s utoljára megszemlélhető – bájai után.
Nem tudhatjuk pontosan, hogy Kóka miniszter a macsók világában mennyi pluszpontot gyűjtött be, hisz a fönt nevezett hölgy bájai minden kétséget kizáróan jelentős figyelmet indukáltak, ám annyi bizonyossággal megállapítható, hogy miniszter úrnak fekete napszemüveges, helikoptervezető fotója gyengítette a lakosság széles körében terjedő nézetet, miszerint miniszter úr testnevelésből a fölmentettek kispadján múlatta a tornaórák amúgy is unalmas idejét. Nem, miniszter úr erős, férfias, igazi magyar macsó, aki jól irányzott ütésekkel kényszeríti térdre az ellent. Kóka miniszter urat első felindulásában néhány hazai és néhány megfelelő PR-anyaggal ellátott külföldi sajtótermék a magyar Bill Gates-nek nevezte. Ez az elnevezés minden bizonnyal nagy lelkesedést váltott ki az egyre izmosodó magyar szabad szoftverpiaci szereplők körében, akik Kóka úr ízlésének is talán megfelelő nemzetközi hírnévnek örvendenek, s akik körében Gates úr nevének említése körülbelül akkora lelkesedést szokott kiváltani, mint Szaddám Huszeiné egy eldugott és porig dózerolt kis kurd faluban. De a külföldi párhuzamokhoz már hozzászokhattunk Gyurcsány úr kormánya esetében, hisz kedvelt miniszterelnökünk a magyar Tony Blairként szokta körbehaknizni a világot.
A magyar Bill Gates és a magyar Tony Blair PR-szövegeit kiagyalóknak egyébként szeretném eszükbe juttatni Marx Károly (emlékeznek még?) Bonaparte Lajos államcsínyéről írt művét, amelyet így indít: „Hegel megjegyzi valahol, hogy minden világtörténelmi tény és személy úgyszólván kétszer kerül színre. Elfeledte hozzáfűzni, egyszer mint tragédia, másszor mint bohózat.” Az elmúlt hetek egyik politikai ínyencsége tudott lenni a magyar Bill Gates magyar tudományt lefitymáló kijelentése, meg a magyar Bill Gates ezt követő Canossa-járása, amit a Magyar Tudományos Akadémia elnökénél, a magyar Vizi E. Szilveszternél ejtett meg. Akinek amúgy nem kellenek külhoni összehasonlítások, hiszen a Nobel-díj várományosaként joggal tarthat arra számot, hogy mondjuk egy jelentős német agykutatót csak úgy jellemezzenek, hogy a német Vizi. E. Szilveszter.
Persze van abban igazság, hogy a magyar tudomány eredményei nem megfelelőképpen értékesülnek a magyar üzleti életben, s számos esetben az új módszert, terméket külhoni cégek viszik piaci sikerre. Boldogabb országokban ezért nem a tudomány szereplőit szokták megfenyíteni, s fölszólítani, hogy tessék szíves lenni fölfedezéseikkel kivillamosozni a józsefvárosi piacra, hanem különféle alapítványokat, kutatóintézeteket szoktak létrehozni, ahol az új fejlesztések az üzleti igényeknek megfelelően folynak. Nálunk erre egyelőre várni kell, mert a magyar üzleti elitet az foglalja le, hogy miként stabilizálja az elmúlt 15 évben összegründolt gazdasági és társadalmi pozícióját. Érthető, hogy ebbéli stabilizációs, mindenfajta privatizációs elszámoltatást lehetetlenné tevő s az ezt hirdetőket szellemi perifériára szorító igyekezetükben nem marad idejük arra, hogy a tulajdoni különbségek legitimizálására máshol már bevált gyakorlatokat kis hazánkban is meghonosítsák.
Kóka János interjújáról el kell mondanunk azt is, a társadalomkutatói érzékkel megáldott, illetve számos esetben megvert olvasó miniszter úr életútjából némileg következtethet mindarra a mély átalakulásra, amelyen alkalmunk volt az elmúlt lassan húsz évben keresztülmasíroznunk. Kóka úr egyházi gimnáziumban tanul a nyolcvanas években, ami arról tanúskodik, hogy szülei okosan és a körülményeket alaposan ismerve tervezték meg gyermekük iskolai karrierjét. A gimnáziumban nem tünteti ki magát különösebben, s mint mondja, már neki is föltűnt, hogy vannak némi társadalmi különbségek a késő kádárizmus szürke világában, hiszen a kis faluból származó (a budapesti Kóka észlelési kozmoszában ergo elmaradott és tudatlan, vö. a fideszes „fiúk” társadalmi hátterét) kollégiumi társ bizalmatlanul, ismeretlenül és egyben meglepetten forgatja kezében a Kóka tulajdonát képező vókment. A vókmenes történet elmesélésének több funkciója is van: egyrészt érzékelteti, hogy Kóka úrnak van némi ködös fogalma a társadalmi különbségekről, s egyben azt is tudatja, hogy Jánosunk már abban az időben is igyekezett magát vagyontárgyainak exkluzivitásával megkülönböztetni. Kóka úr helikoptere és az aranyórája ennek a vókmenes megkülönböztetésnek a mai megnyilvánulása. A miniszter úr ugyanis különbözik.
Az életút az orvosi egyetemen folytatódik, ahova a szülői tervnek megfelelően Kóka úr minden gond nélkül bekerül, s kamaszos lázadása annyiban merül ki, hogy egy nyugati út alkalmával elszív egy füves cigit. Mások ekkor forradalomnak gondolt rendszerváltoztatást próbálnak csinálni (a vókment kezükben forgató falusi szobatársak), lázadásuk Kóka úrénál kicsit terjedelmesebb. Kóka úr viszont jól fésült, ha van is benne némi lázadási vágy, az elfojtva marad, tudja, nem engedheti meg magának és szüleinek a borzoltságot, a lángolást. Hogy megtervezett sorsával a maga tompított módján elégedetlen, azt az mutatja, hogy az egyetem elvégzését követően azonnal otthagyja az orvosi pályát (jellemző jól fésült módon az egyetemet még befejezi), s a frissen gründolt családi vállalkozás egyik vezetője lesz. Az interjúból csak annyit tudhatunk meg az Elenderről, a cégről, hogy a piaci réseket kihasználva vált naggyá, arról hallgat a kérdező s a válaszadó, hogy az Elender volt az a cég, amely még 1997-ben, Magyar Bálint előző minisztersége idején a MatávCommal alkotott konzorciumban megnyerte az oktatási intézményeket a világhálóhoz kapcsoló Sulinet közbeszerzési tendert. Az egyik napilap A 100 leggazdagabb magyar című kiadványa szerint – amely a 93. helyen jegyzi Kóka Jánost 2,6 milliárd forintra becsült vagyonával – az Elender ötmilliárdos árbevételének csaknem a fele a Sulinethez köthető. Havas úr szociografikus interjúja ezen a ponton kissé megbicsaklik, ami ha nem is elnézhető, de megérthető. Hiszen a cél annak bizonyítása, Kóka úr nem bugris magyar nagyvállalkozó. S tényleg, az aranyóra, a helikopter, az igényesség tekintetében Kóka úr valóban kitűnik a magyar gazdasági elitből, legalábbis ha azt a Fásy mulatóban föltűnő „ismert” emberekkel azonosítjuk, akikkel alkalmasint egy visszafogottabb szocialista kongresszust is lehetne tartani.
Havas és Kóka urak az interjú alatt köröznek kicsit a magyar égbolton, helikopterrel teszik, mivel e szűk haza méretei nem teszik lehetővé, hogy nagyobb géppel szálljanak fölénk. Bennünk, vókmenes magyarokban meg egyre erősödik a gondolat, Marxnak ebben igaza volt. Ez már nem tragédia, ez már bohózat. S ezen bizony röhögnünk kell. Nem csak a vókmenjeitek miatt.
Csite András
