Nem a válaszra gondoltam, hanem arra, hogy ott leírtam, hogy igenis lehetne június közepe előtt is dolgozni az utakon. Ezt most is fenntartom. Most 3-4 (de inkább 2-3) hónap alatt csinálják meg azt, amit 6-7 hónapra is el lehetne osztani. Így minimum a fele egyidőben végzett útfelbontást meg lehetne "spórolni". Mindez pedig jóval kisebb felfordulással járna!
Nekem nem rémlik, hogy válaszoltam volna a 6-os hozzászólásodra, pláne ellentmondót.
Szerintem szakemberek különböző számításokat végeznek és a számítások alapján eldöntik (mivel nem tévedhetetlenek, tehát esetenként hibás döntéseket is hoznak), hogy hol, mikor lehet felújításokat stb. végrehajtani a lehető legkisebb problémával.
Előfordulhat, hogy a Nagyszőlős utcánál lehet október 24-éig dolgozni, a váci úti felüljáron meg nem. Vagy teljesen mindegy (Bartól Béla út), mert mindig nagy gondot fog okozni, ellenben a munkát el kell végezni.
Úgy látszik, nem értetted meg, amit a 6-os hsz-ban írtam:
"Az a baj, hogy Demszkyék azt képzelik, hogy kizárólag csak nyáron lehet utat építeni. Mindezt pedig ráfogják a közbeszereztetésre és a költségvetés elkészítésének időpontjára. Pedig ha nem egyszerre az egész várost túrnák fel, hanem tavasszal is csinálnának valamit, sokkal jobb lenne a helyzet. A Lajtán túl ez másképpen van, ott nem csupán nyáron vannak felújítások!"
Nem rra gonolok, hogy a legnagyobb útfelszedéseket kell tavasszal-ősszel csinálni! Minimum márciustól októberig lehet utat építeni, és ebből az időszakból a tavaszi 3 hónap teljesen kimarad! Vagy például a Nagyszőlős utcánál lehet október 24-éig dolgozni? Pedig akkor már nincs se iskolaszünet, se nyári szabadság! Az tehát, hogy nem lehet máskor csinálni, egyszerűen nem igaz! Ha nem egyszerre szednek szét mindent, jobb lenne!
"De nem az a cél, hogy kölcsönös személyeskedéssé degradáljuk, ugy-e?"
Ezeket írtad korábban:
51-ben: "Sötétkém !"
56-ban: "te és pár liberális társad már kénkövet fújnátok."
62-ben: "Ezek a liberálisék teljesen elhülyültek."
70-ben: "Biztos akkor lenne, ha rád és Demszkyre rázárnánk a csatornafedelet."
Mivel eddig csak te személyeskedtél, mi több rendkívül sértő módon fogalmaztál, sőt a 70-es hozzászólásodban velem szemben kifejezetten erőszakos (bűn)cselekmény elkövetésére utaltál, így határozottan visszautasítom a megjegyzésedet.
"Ha kérhetlek, ne velem foglalkozz, ne minösítgess."
Eddig egyetlen hozzászólásomban írtam minősítésnek felfogható megjegyzést, amikor arra hivatkoztam, hogy a budapesti felújítások tervezői azt is belekalkulálták a terveikbe, hogy ők, veled ellentétben, nem tökéletesek. Ezen kívül nem minősítgettelek, sem fizikai, sem szellemi képességeiddel kapcsolatban nem tettem más megjegyzést. Arra hívtam fel a figyelmedet, hogy a fent idézett beírásaid és a polgári erkölcs között semmilyen összefüggést nem vélek felfedezni, így még véletlenül sem fogok veled "haverkodni".
"...csak legalább próbálj érveket felhozni a felvetett problémák mellett vagy ellen, és ne az legyen az alapállás, hogy ki írta!"
A következő párbeszéd(?) zajlott le a topicban:
pastorale (39) "Nem tünik fel neked, hogy évekig nem csinálnak semmit ... de most, 10 hónappal a választások elött kifejezetten kampány-célokból feldúlják egyszerre az egész... várost?"
Saker Falcon (48) "Tavaly nyáron is voltak nagyobb felújítások."
pastorale (51) "... miért pont 10 hónappal a választások elött kell ilyen mértékü munkába fogni, eddig három éven át nem volt nyári szünidö? És elötte 12 éven át szintén nem volt?"
Saker Falcon (54) "Tavaly is hasonló időben kezdtek el Budapesten több nagyobb felújítást, építést, stb. Azért, mert Te ezt bármi önös érdekből letagadod, elfelejteted megemlíteni, attól még megtörtént."
Tanulságos!
Ebben a topicban elég sok kérdést tettem fel neked, de azokra nem válaszoltál. Ellenben a 70-es hozzászólásodban megjegyezted:
"Biztos akkor lenne, ha rád és Demszkyre rázárnánk a csatornafedelet."
Ez a topik nem rólad és rólam szól, bár átmeneti figyelem-elterelésnek éppen megteszi. De nem az a cél, hogy kölcsönös személyeskedéssé degradáljuk, ugy-e?
Ha kérhetlek, ne velem foglalkozz, ne minösítgess. Ha van hasznos észrevételed a témában, azt megköszönjük. Éppen védelmedbe is veheted az arra szvsz érdemtelen városvezetést is, csak legalább próbálj érveket felhozni a felvetett problémák mellett vagy ellen, és ne az legyen az alapállás, hogy ki írta!
Ami pedig ezt a Demszky-féle városvezetést illeti, -szerintem- el kell csapni, továbbmegyek, már régen el kellett volna csapni öket és olyan feladatot adni nekik, amivel nagy kárt nem csinálhatnak. Például irthatnák a parlagfüvet, és csak akkor kapnának enni, ha napi 20 kg-ot begyüjtöttek és átadtak.
Rosszul látod a dolgot :) A Bartókon ugye volt egy teljes közműcsere is, oda rakták a csatornát, ahova tetszett. Csak úgy látszik, senkit nem érdekelt, hogy hova fog esni az út.
Rosszul látod a dolgot :) A Bartókon ugye volt egy teljes közműcsere is, oda rakták a csatornát, ahova tetszett. Csak úgy látszik, senkit nem érdekelt, hogy hova fog esni az út.
Hogy nem vette senki eszre egeszen addig amig a vizdijat ki kellet volna valakinek fizetni, hogy "ni ni a Gellert teren van valami ami olyan mint egy kut?!!!", aztan meg ujra kellett bontani epiteni a villamosmegallokat mert az uj "hannoveri" villamosok nem fertek el....ja es az aknafedok!!! hogy el ne felejtsem...es ezek szerintem egyszeruen szemelyi felelosseg vagy felelotlenseg kerdesei,
Off
ez nem utjavitas, csupan hasonloan kidolgozott nagy koncepcio
Ugye arrol ne is beszeljunki aki kitalalta , hogy a rudastol felkanyarodo sav az erzsebet hidra az rogton buszsavva alakul...ami persze azonmod be is lett kamerazva....erdemes volt hallgatni a taxisokat(a forgalmazast), hogy torik egymast az emberek, mert ugye a hegyaljarol meg zudul le a forgalom a hidra a szerencsetlen meg menekulne a buntetes elol befele a buszsavbol..... es akkor "miert van dugo?"
On
Erdemes lenne korbenezni itt mifelenk. Hogy lehet szintbe tenni az aknafedoket, miert jobb a jardat mukolapokbol kirakni, mint leaszfaltozni, miert erdemes az aknafedot nem a kereknyomba tenni, stb
Nem azért, mert a topiknyitót egyfolytában aszfaltba akarják döngölni, mert ki nem sz...k rájuk.
Az az egészben a mulatságos, hogy érdemi érveik nincsenek, cáfolnak de kénytelenek beismerni tényeket, és minden dühüket arra pazarolják, aki szóvá teszi Budapest ellehetetlenülését.
Közben a város lebénítva, lakói állásra, környezetszennyezésre kényszerítve örlik a maguk és a nem motorizáltak idegeit, egészségét.
Az autók kék és fekete füstöt okádva vesztegelnek, kerülgetik a kátyukat, ha éppen gurulhatnak szabadon pár kilométert és ha a kocsi sérül, napokig járhatnak fényképes, több tanuval igazolt bizonyítványaikkal, amig a javítás kényszerböl megelölegezett összegét visszakapják, ha visszakapják.
A fölibsi vezetö volt olyan pofátlan 200 budapesti kátyuról beszélni, amelyek állítólag május végére eltünnek. A valóságot mindenki láthatja, akinek nincs a szemén liberális vakító-szemüveg.
Na kérem, liberális urak! Széttárom az ingemet, ide tessenek löni!
Ha már olyan nagy örömet okoz, hogy fikázni tetszenek a topicindítót...de talán jobb lett volna szép fövárosunkat nem tönkretenni, lerohasztani, és nem választási kampánycélokból látvány-munkálatokat végeztetni, de 15 év alatt produkálni is valamit. Tessenek átnézni a szomszéd Prágára!
Liberális urak, nem velem kell foglalkozni !! A Várossal kellene !!!
Ugyan a topiknyitó baromságokat beszél, de a cím miatt ide írok :) Azt szeretném kérdezni, hogy az én igényeim magasak, vagy mások szerint is nulla, amit kátyúzás címén a Rákóczi úti buszsávval muveltek? Valami förtelmesen néz ki, meglepne, ha egyáltalán télig kibírná :)
"Ezzel a módszerrel kompletten felújítanak egy teljes hidat (felüljárót), mint például tavaly a Váci úton csinálták itthon?"
Ezt nem tudom, mert feluljarot nem nagyon lattam a varosban, de az ut ahol dolgozoba jarok az ugy kb 6km hosszu es azt igy ujitottak fel ugy kb egy honap alatt, ja es a gepek nem alltak az uton es foglaltak a helyet. Ez szimplan szervezes kerdese lenne szerintem, az a gep amelyik fekteti az aszfalt szonyeget valoszinuleg nem olcso, de az eleg meggyozo, hogy reggel mar jartak rajta a kocsik aztan este megint felmartak egy reszen az aszfaltot es megint lefektettek az ujat reggelig igy valszeg barmilyen hosszusagot fel lehetne ujitani.
" Budapesten nem erről van szó"
Hat kellett volna katyuzni is mielott szetesett az egesz...de hat amennyire emlekszem nem nagyon sikerult (ugy ket-harom havonta hazajarok).
Nekem az volt az erzesem, hogy nem kimondottan az volt a gond, hogy nem dolgoztak vele (bar azt sem vittek tulzasba), de amit megcsinaltak az is katasztrofalis minosegu lett....ja es az aknafedok...ecceruen nem ertem, hogy aki atveszi ezt a munkat az meg miert van a helyen..
Az olyan emberekkel, mint Te, nem szoktam "haverkodni".
"Ha azt, ami van, te helyesnek tartod..."
Mire gondolsz? Helyes-e, ha Budapesten utcákat újítanak fel, vagy helyes-e, hogy ezt nyáron teszik, vagy helyes-e, hogy ezt Demszky teszi?
Azoknak az autósoknak, akik dugóban állnak és várnak, lassan araszolnak, ez az állapot rossz. Ha nem újítanak fel egyetlen útat sem, az Budapestnek lenne rossz. Ha a felújításokat nem most csinálnák, akkor más időpontban, évszakban lenne, ennél is nagyobb dugó, meg káosz, amiért akkor is hasonló módon nyilatkozna meg belőled a polgári erény, csak akkor éppen azért, mert nem nyáron csinálják a felújításokat.
"...egy negyednyi lepedöre írd fel, hogy éljen Demszky Gábor, meg a lendületben lévö város!"
Brilliáns érvelési technika! Bár sem Demszkyről, sem a lendületben lévő városról nem írtam, azért elég hamar idekeverted a fóbiádat. Felejtsd el. Nem érdekel, sem a fóbiád, sem Demszky.
"Próbáld meg felfogni, hogy ekkora baromságot nem szabad csinálni, mert 2 millióan lakják és hasonló nagyságrendü az átmenö forgalma is."
Mi az ekkora baromság? A felújítás? Az, hogy nyáron kezdték? Az, hogy Demszky csináltatja?
Az az érzésem, hogy Te még elképzelni sem tudsz annyi szempontot, amennyit a szakemberek megvizsgáltak és figyelembe vettek a felújítások végrehajtásának megkezdése előtt. Még azt is belekalkulálták, hogy veled ellentétben, ők nem tökéletesek.
"És tedd a szíved helyére a kezed : ha ugyanezt -csak nevet mondok- egy Kupper András vezette testület hozta volna, te és pár liberális társad már kénkövet fújnátok."
Csak ezért, neked, nem kellett volna! ;) Persze, köszönöm a választ.
1. "...ejszaka dolgoznak ha nem lakoovezet ..."
És mi van akkor, ha lakóövezet?
"...csak akkora szakaszt bontanak este amit reggelre befejeznek..."
Ezzel a módszerrel kompletten felújítanak egy teljes hidat (felüljárót), mint például tavaly a Váci úton csinálták itthon?
2. "Ha eltereles van mert megis nagyobb a munka, akkor kitablazzak mar jo elore..."
Itthon is láttam már hasonlót, tavaly például egész tűrhetően megoldották a metrók pótlását, de a Váci úton is hasonlóan táblákkal jelezték a felújítás menetét, stb.
3. "Telen-nyaron dolgoznak."
Úgy vettem ki a szavaidból, hogy a kátyúzásról és apróbb (1-2m) útszakaszok javításáról írsz. Budapesten nem erről van szó.
Nézdd, nem állítottam, hogy itthon minden tökéletesen működik; mindenki a legapróbb pontig ért mindenhez; soha, senki, semmilyen hibát nem követ el. Az is nyilvánvaló, hogy mind a technológia, mind a szervezettség lehetne jobb. De ennek a topicnak nem ez a témája, mert ha ez lenne, akkor erre vonatkozóan a tisztelt topicnyitó ellátott volna bennünket megfontolandó javaslataival, ötleteivel. Nem tette.
(P. s.: Nem vitatom az általad leírtakat, nekem más tapasztalataim is vannak.)
Ha azt, ami van, te helyesnek tartod, és van vér a pucádban, akkor egy negyednyi lepedöre írd fel, hogy éljen Demszky Gábor, meg a lendületben lévö város!
Ezt vedd elö egy félórája veszteglö kocsioszlop mentén és próbálj mellettük sétálgatni !
Fogadjunk, hogy nem érsz a sor végéig ! Két okból !
1. Olyan hosszú az oszlop
2. Mire belejönnél, agyonvernek.
Próbáld meg felfogni, hogy ekkora baromságot nem szabad csinálni, mert 2 millióan lakják és hasonló nagyságrendü az átmenö forgalma is.
És tedd a szíved helyére a kezed : ha ugyanezt -csak nevet mondok- egy Kupper András vezette testület hozta volna, te és pár liberális társad már kénkövet fújnátok.
Érdekes, a 2002-es Demszky kampányban a Bartók Béla úton a munkások -16 fokban is képesek voltak lerakni a járdaköveket ... A hibásan beszintezett aknafedlapok pedig akár -10 fokban, hóban és jégben is kijavíthatóak voltak ...
Hm. Íme a kitűnő nevelés, a polgári kultúra megnyilvánulása!
"...miért pont 10 hónappal a választások elött kell ilyen mértékü munkába fogni, eddig három éven át nem volt nyári szünidö?"
Tavaly is hasonló időben kezdtek el Budapesten több nagyobb felújítást, építést, stb. Azért, mert Te ezt bármi önös érdekből letagadod, elfelejteted megemlíteni, attól még megtörtént.
Csak mert kerdezted. Eloljaroban kb 1000km eszak-nyugatra koltoztem nehany eve mar. A katyus topikban leirtam, hogy csinyazzak itt a dilettansok.
Hozzateszem, hogy nme igazan vettem eszre mikor csinaljak az utjavitasokat, csak azota amiota a forum kedveert direkt figyelek.
Lehetoleg ejszaka dolgoznak ha nem lakoovezet, es csak akkora szakaszt bontanak este amit reggelre befejeznek es nappal lehet hasznalni (mondjuk olyan gepuk van ami gyakorlatilag egy savot fektet amikozben halad)
Ha eltereles van mert megis nagyobb a munka, akkor kitablazzak mar jo elore az elterelo utat (varosban is!), es rendor segit, de ilyen nagyon ritkan fordul elo.
Telen-nyaron dolgoznak.
Ja es nem tudom miert de nincsenek foltok az aszfalton, hanem komplett 1-2 m-es savokat cserelnek.
A leghihetetlenebb, hogy kepesek minden aknafedot pont az ut szintjebe rakni, nem magasabb nam alacsonyabb...pont ott van.
Na most szerintem ebbol az elso pontbol a gep es a negyedikbol a nagyobb mennyisegu aszfalt lehet penz kerdese, az osszes tobbi az odafigyeles szakertelem.
A hidak példája nem az aszfalt, hanem az építés (és bizony, sokkal bonyolultabb az a technológia, mint egy síkvidéki autópálya!) miatt került szóba! A gyengébbek kedvéért.
A felvetett kérdésed álprobléma, mert szélesez Európában már mindenhol megoldották problémát, kivéve a libsi vezetésü Budapestet.
Ha már az alapkérdést megpróbálod elkerülni, meséld már el, te hogyan látod: miért pont 10 hónappal a választások elött kell ilyen mértékü munkába fogni, eddig három éven át nem volt nyári szünidö? És elötte 12 éven át szintén nem volt?
Ma már mindenki láthatja, érezheti a börén: Demszkyék teljes mértékben létrehozták a város lebénítását. Kótródjanak ahová valók, a szemétre !!!
Az eddigi események pedig ezt mutatták. Miért is szabtak ki többmilliárdos bírságot ha minden rendben volt?
"Rekordnagyságú, összesen 7 millárd 43 millió forint bírságot szabott ki öt nagy autópálya-építető cégre a GVH Versenytanácsa a kartellgyanú miatt indított versenyfelügyeleti eljárás során."
Egyébként valamit keversz azt hiszem, elemes mintha az nem tudná bizonytani, hogy 3-4 millárdba kerül most km-e nem pedig azt, hogy többe mint a Vegyépszeres 1.
"Nem tudom, hallottál-e arról, hogy építkezni, javítani, karbantartani, megtisztítani egész évben lehet, feltéve, hogy szándék is van?"
Tehát a "...túrista szezon..." helyett Te azt javaslod, hogy egész évben dolgozzanak Budapest útjain. Mit szólnál egy kis útfelújításhoz -5 - 0 fokos hidegben december 10-31. között? Esetleg jobb lenne a januári -20 fokban, hó alatti aszfaltozás technológia alkalmazásával? Vagy esetleg már az érettségik ideje alatt is lehetne egy kis útfelújítás?
Vagy netán a nyári időszak mégis jobb, amikor nincs iskola, az emberek tömegesen mennek szabadságra?
"Már 45-48 között is a hidak újjáépítése télen-nyáron, éjjel nappal folyt."
Szerinted akkor (45-48 között) mennyivel volt több autó Budapesten? És milyen forgalmi dugók keletkeztek amiatt, hogy egy lerombolt hidat éppen elkezdtek újjáépíteni?
"Mit gondolsz, Osztrákiában, Németföldön, Franclandon stb. nincs tél?"
Azt gondolom, hogy az említett országokban is van tél.
"Jártál már arra ?"
Hát nem sok közöd van hozzá.
"Van még kérdésed?"
Természetesen van. Például mi ez az arrogancia? Talán csak nem érvhiányban szenvedsz?
"Nem tünik fel neked, hogy évekig nem csinálnak semmit ..."