Lehet, hogy nem voltam elég pontos. Nem a belső életedre gondoltam, hanem a körülötted lévő világra. Hogy mikor mehettél bátrabban éjszaka az utcára. Hogy mikor volt megfizethetőbb színházba járni, hogy mikor nyithattad ki bátrabban a televíziót kiskorú gyereked jelenlétében, hogy mikor volt kevesebb kábítószeres, hogy mikor fizetted meg könnyebben a tejet, a cipőt, ami szükséges volt a léthez. Mikor vándorolt több orvos másik országba, mert itt képtelen megélni. Az, hogy ez mind romlott az a fejlődés velejárója? Van valami, ami javult?
Hogy több volt az öngyilkos? Meglep. De talán azért, mert, azóta megedződtünk a sok mocsoktól.
Bizonyos fenntartásaim ellenére én maradnék a '80-as éveknél. Mégsem sírom vissza, bár jobban/szebben teltek az éveim, mint most. Közhelyeket meg nem akarok durrogtatni, de a kultúrális értékrend/közízlés/morális állapot a rendszerváltás óta zuhanórepülésben van(nak). És ami a legmeglepőbb: mindig kiderül, hogy még mindig van még mélyebb, mégbüdösebb mocsár, amiben ez a nép (legalábbis a nagyrésze, a plebsz) szeret dagonyázni. Ahogy egy pajtásom találóan megjegyezte: "ez itt 7 millió Győzike országa". És semmi reményt nem látok a pozitív változásra.
Persze, általában 20-25 évesnek lenni jobb - nekem nem volt jobb (belül). - 1942-ben születtem. Legrémesebb, legszürkébb, legreménytelenbb éveim azok a bizonyos '70-es évek. Jó, ez szubjektiv. Akkor adatok: több öngyilkosság volt, mint 1995 után, és kb 50 ezren disszidáltak 68 és 80 között - köztük nem a legrosszabb alakok. Ezt is számítsátok be. Brrr!
