ARIK SOSE TANULT MEG MAGYARUL INTERJú ARIEL SARON ERDéLYBőL SZáRMAZó SóGORNőJéVEL
Ariel Saron először Gyöngyit vette el, majd annak halála után húgát, Lilit - meséli a hvg.hu-nak a hatgyermekes brassói magyar zsidó család egyetlen még életben lévő tagja, a harmadik nővér, Olga Mjudovnyik, eredeti nevén Zimmermann Olga.
hvg.hu: Hogyan ismerkedett meg a család Ariel Saronnal?
Ariel Saron először Gyöngyit vette el, majd annak halála után húgát, Lilit - meséli a hvg.hu-nak a hatgyermekes brassói magyar zsidó család egyetlen még életben lévő tagja, a harmadik nővér, Olga Mjudovnyik, eredeti nevén Zimmermann Olga. hvg.hu: Hogyan ismerkedett meg a család Ariel Saronnal?
Olga Mjudovnyik: Hatan voltunk Brassóban testvérek, én voltam a legidősebb. Mi valamennyien túléltük a háborút. Édesanyám nővérei nem voltak ilyen szerencsések, őket elvitték Észak Erdélyből. Húgommal, Gyöngyivel, két fiútestvérünket követve, a cionista ifjúsági bevándorló szervezet segítségével 1946-ban vándoroltunk ki az akkori Palesztínába, Gyöngyi itt Margalitra változtatta a nevét. Egy nagyon jóképű fiút neveztek ki csoportunk vezetőjének - Arik Saront. Arik és Margalit hamarosan egymásba szerettek és összeházasodtak, született egy kisfiuk, Gur. A házasság nagyon harmonikus volt, de Margalit meghalt egy autóbalesetben. Az özvegyen maradt Arikhoz hozzáment másik húgom, Lili, hogy legyen anyukája Gurnak. Lilinek és Ariknak azután még két fia született, Gilád és Omri. (Gur, 11 éves korában, tragikus körülmények között halt meg: apja pisztolyával játszadozott, ami véletlenül elsült.) Arik és a gyerekek nem tanultak meg magyarul, de én a húgommal - 2000-ben bekövetkezett haláláig - mindig is magyarul beszélgettem, akárhány éve is éltünk már az országban.
- Úgy hírlik, Lilivel is kiváló házasságban élt Saron.
- Igen, amikor Lili meghalt, Arik azt mondta, soha többé nem nősül meg újra, és ezt be is tartotta. Lili rendkívül tehetséges lakberendező volt, de mint háziasszony is remekelt, kiválóan sütött és főzött. Szépen felnevelte fiait is. Mindig, mindenben támogatta a férjét, de a nyilvános szereplésekben nem volt hajlandó részt venni: amikor Ariknak föl kellett mennie a pódiumra, akkor ő, a feleség, mindig a közönség soraiban maradt.
- Ön mikor találkozott utoljára Saronnal?
- Négy nappal az első szélütése előtt itt Haifán, egy ünnepség keretében átadták Ariknak a város díszpolgára címet. Amikor bejött a terembe, rögtön észrevett, odajött hozzám, megölelt, megcsókolt. A tévéből értesültem az első rosszullétről, de aztán úgy tűnt, hogy minden rendbe jön. Amikor kijött a kórházból, az orvosok figyelmeztették, sokat kell pihennie, ne erőltesse a munkát. De persze nem tartotta be.
- Milyen embernek ismerte meg Saront?
- Ariknak volt víziója, mindig előre látta a dolgokat. Ő egyedül tervelte ki, hozta lére a Kadima pártot, ahová csak miatta jöttek az emberek. Ez a párt most a legnagyobb politikai erőt képviseli. A sors iróniája, hogy váratlan betegsége miatt már nem tudott formálisan belépni a maga alapította pártba, nem tudta aláírni a belépési nyilatkozatot sem. Arik mindig tudta, hogy mit kell tenni, és volt ereje, hogy meg is tegye.
- Hogyan viselné el Saron, ha esetleg magához tér, és tudatosodik benne, hogy részben megbénult, hogy már nem tud úgy élni, mint eddig?
- Annak idején mesélte nekem: sebesült katonái, akiknek valamelyik végtagját amputálni kellett, és akiket a kórházban felkeresett, azt tartották fontosnak, hogy életben maradtak. Ha sikerülne Ariknak legalább részben felépülnie, ő is megbirkózna új helyzetével, élni akarása mindennél erősebb lenne. Ma még azonban nem tudjuk, Isten milyen sorsot szán neki.
Péntek este... TEL-AVIV, 4 halott, 60-nál is több sebesült. Izrael felfüggeszti apalesztinokkal folytatott béketárgyalásokat és a kivonulást, amíg a palesztin hatóság a saját illetékességi körében nem csap le kíméletlenül a terrorszervezetekre. Az öngyilkos merénylő pont arról az észak-westbanki területről származott, ahonnan Gáza után az izraeliek kivonultak volna. Ennyit a palesztin "együttműködésről". Lássuk mit tesz most Abbasz és a felbújtással vádolt Szíria.
"Fasiszta" ? Bagoly mondja verébenek, hogy nagyfejű ???
Érdekes, manapság pont a "neo" csoportocskák szokták Izraelt fasizmussal vádolni! Olyanok, akiknek halvány fogalmuk sincs arról az országról.
Érdmes utánajárni, milyen döntéseket hozott az izraeli Legelsőbb Bíróság az elmúlt időben fal-ügyben, vagy éppen az állampolgári szabadságkogok védelmében, vagy akár a házrombolások, a terrorellenes intézkedések (vagyis arab-palesztin) ügyekben!
Tudatlanul, kizárólag az elfogult magyar média tudósításaira hagyatkozva én nem állítanék ilyen badarságokat mint egyesek ebben a fórumban, meg a közel-keleti ill. az antiszemitizmus topikokban. Ki kellene egészíteni "tudásanyagotokat" egy kis olvasgatással a neten. Ja, és ne csak a Hamasz honlapját böngésszétek, mert ott kerekperec leírják, hogy céljuk Izrael megsemmisítése (még mindig!)
Amúgy jó pár olyan jobboldalit ismerek/ismertem, akiknél evidencia volt a palesztinok egyoldalú, elfogult védelme. Az okokat már említettem. S mivel nagyon jól ismerem ezt a gondolkodásmenetet (hál'Istennek időközben alaposan hozzáolvastam a témához, így sokkal árnyaltabban látom a dolgokat, mint azok, aki -hozzám hasonlóan- anno csak az "Holokausz Business"-hez hasonló könyvekhez jutottak hozzá. Ajánlom, tanulmányozzátok pl. Mordehai Shoenfeld Magyarországon is kapható könyvéd. Címe: "Quo vadis Israel?"
Egy Eörsi (akármelyik)mint autentikus forrás a szaudi királyi család belügyeiben??? Hát....Mellesleg az említett család többszáz ha nem ezer főből áll, minden családban 8-20 gyerekkel, úgyhogy a kapcsolat meglehetősen laza. Egyébként tényleg a szélesebb értelemben vett királyi család tagja az bin Laden família is.Na de ez nem újdonság eddig is tudta mindenki. Ezért is egy ökör Lopcsány, kár huzogatni az oroszlán bajszát.
Nézz utána a gój szó jelentésének, de ajánlanán, hogy ne a Szkítiában keress anyagot (lsd. a Talmud Magyarul című "fenomenális" mainpulációt). A Cion Bölcseit pedig ne is hozd elő, mert azt is rég megcáfolták.
MIÉRT is ajnározzák egyes jobboldaliak az arabokat ??? Egyszerű: mert most épp azok ellenségeskednek a zsidókkal. Annyira átlátszó az antiszemitizmusotok, hogy az már égbe kiállt. Pedig, kedves "arab barátaitok" minket magyarokat is csupán "kereszteseknek", "hitetleneknek", "jelentékteleneknek" tartanak... "akik csak a gulyást, meg Gábor Zsazsát, és a barbár hunokat voltak képesek a világnak adni"... Vagyis az ilyen "törpéket" kíméletlenül "el kell taposni". Lsd. az index cikkét a szaudi újságíróról.
Ezeket kell nekünk pártolni? Adott esetben téged, engem, bármelyikünket lenyakaznának! Úgyhogy csak védjétek őket, tisztelt honfitársak!
"És, hogy ezeket a lakóparkokat nagyon gyakrnak nem hirdetik meg Magyarországon, meghírdetik ellenben Izraelben."
Ezt a marhaságot honnan szedi a barátod? Szerinted hány izraeli lakik Pesten? Ők mind az új lakóparkokba költöznek? Ne nevettess!
Amúgy, ha van rá kereslet Izraelben (nem igazán hiszem hogy nagy számban), akkor sincs ebben semmi rossz. Egy Magyarországon működő külföldi cég nyilván otthon is meghirdeti a termékét. Ha dolgoztál már külföldi érdekeltségű vállalatnál, akkor ezt biztosan tudod.
Nem. Nem csak és kizárólag a zsidó, hanem minden olyan nacionalizmus bántja, melyről úgy érzi, (lehet, hogy téved, mindig mondom neki, lehet, hogy tévecc), hogy az ő nemzete ellen irányul. Így pl az Ír nem zavarja... De pl a szlovák zavarja...
Namost, ha valaki, hát ő aztán nem szereti a CsurkaPistát, de érdekes, hogy mivel az építőiparban dolgozik, azt megfigyelte, hogy a lakóparkok, lakóházak beruházói milyen nagy számban izraeliek, vagy ha magyarok, akkor németes nevük van, de nem szőkék és kéxeműek....
És, hogy ezeket a lakóparkokat nagyon gyakrnak nem hirdetik meg Magyarországon, meghírdetik ellenben Izraelben.
Mindig mondom a barátomnak, hogy ne legyen olyan pesszimiska, de sajnos elég meggyőző...
Na mindegy, én abba is hagyom, mert még a végén a barátom miatt fognak engem itten lenácizni, meg mittomén, fizessen elő a netre, azt kész...
Egyszerű a kérdés. A barátod..., ha csak és kizárólag az izraeli nacionalizmus bántja, kezeltesse magát!
Érdekes... amíg a zsidókról egy olyan klisé élt az európai tudatban, hogy ezek valamiféle béketűrő, könnyen megleckéztethető népség, addig nagyon otthonosan mozogtak náciék.... Most, hogy van egy erős ország mögöttük és a semmiből felépítettek egy gazdag országot, már igencsak frusztráltak a gyűlölködő, előítéletes emberek.
Ha nincs más, jönnek az izraeli plázabefektetőkkel, meg a Csurka-féle megszállás-elmélettel. Siralmas! Ezek az emberek remegnek az idegességtől.
Nem mindegy, hogy a pénz honnan jön? Magyarország örülhet, hogy még jönnek befektetők ide, mióta GY-ék elbaltázták a gazdaságot. Ha Izraelből jön ez a tőke, akkor onnan, a pénznek nincs szaga!
Brukhim Habaim le-Hungaria, Adon Sharon!***
Majd ha mi is ezen a szinten leszünk, akkor elkezdhetjük "megvetni őket"!
***
Ja, amúgy nem vagyok zsidó (csak hogy elkerüljük a félreértéseket). Bár ha éppen az lennék, azt sem szégyellném!