„De látod, elrendezgetem a világrészeket,
te azt mondod, sokat ittam,
de most csak játszom a részeget.
Valami fontosat elfelejtettem,
Azt hiszem néhány dolgot
újra kell kezdenem.”
Technikai Szünet: Hat pohár
Tegnap becsalt a zene a Blues-pubba (Krúdy utca), ahol a Borágó zenekar játszott. Igen figyelemre méltó! Legközelebb márc. 16.-án este 8-kor lépnek fel ugyanott.
Nagy hiányt pótol a Natasha B kávéző (Paulay Ede 5.) azzal, hogy világzenei esteknek ad otthont csütörtökönként 9-től. Cheb Khaledtől Markovic-ig, Ghymestől a Buddha Bar-ig felsorakoznak a világ zenei gyöngyszemei, néha kicsiny elektronikával keverve, néha pedig csak úgy natúran. Kukkantsunk hát be, ha már INGYENES, és diákkal 20% kedvezmény van a rövid italokra (amik különben is olcsók).
egyszer szeretnék hajbakapni huzella péterrel, hogy utána mondhassam neki, hogy "na huzella van öreg", vagy mondjuk közös kártyázás közben sütném el ezt, amikor nálam a talon
Örömzene gitárral, szájharmonikával, dobbal, dorombbal? Tűz, kocsma, dombtető, fiúk, lányok? Énekelt dalok túl az ohio és a börtön ablakában színvonalán, de felölelve bármit, ami mutat valamit Dinnyéstől a Kalálkán át a Republicig, az REM-től a Sajnos Batáron át Viszló Éváig, vagy említsük csak egy lapon az URH-t Cseh Tamással és az Eagles-sel, de akkor Huzella, Sebő, Hobo, Ákos, VHK… Netán saját dalok? Utcazene?
Ismeritek művelőit? Rendeztek estéket? Tanulnátok új dalokat? Továbbadnátok régieket? Ötletetek volna? Hozzátok össze itt!
„De látod, elrendezgetem a világrészeket,
te azt mondod, sokat ittam,
de most csak játszom a részeget.
Valami fontosat elfelejtettem,
Azt hiszem néhány dolgot
újra kell kezdenem.”
Technikai Szünet: Hat pohár