A HVG egyik januári számában megjelent egy cikk
„Számlák és pántlikák” címmel., amely szerint Israel Singer a WJC főtitkára 1,2 millió dollárral úgymond „megkárosította” a szervezetet.
„Singer költségvetési nehézségekre hivatkozva kérte a pénzt a társszervezettől, amelynek csak azt nem árulta el a főtitkár,
hogy a manna javát önmagának szánja, nyugalmas öregkorát biztosítandó.
Singer ugyanis 2002-ben átadta a főtitkári posztot Avi Bekernek, ő pedig "felbukott" az elvben csupán a nagy megtiszteltetéssel járó, momentán azonban évi 200 ezer dolláros apanázzsal díjazott direktóriumi főigazgatói székbe.
Ám mivel bizonytalan, hogy a tisztes összeg meddig üti még a markát, Singer további pénzekkel kívánt gondoskodni magáról és családjáról.”
Lemondott a Zsidó Világkongresszus elnöke május 8. kedd 21:05 [MTI] Bejelentette lemondását Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke hétfőn New Yorkban. A 77 éves milliárdos üzletember, aki 1979 óta állt az egyik legbefolyásosabb zsidó nemzetközi szervezet élén, a tervek szerint júniusban távozik posztjáról. Bronfman nem közölte lemondása indokait. Utódját egy bizottság választja meg.
A prominens szervezetet jelenleg több probléma is sújtja, így belső viszály és Israel Singer távozása. A Bronfman által menesztett elnökhelyettest a New York-i főügyész tavaly vétkesnek találta egyesületi pénzek saját célra való felhasználásában, bár bűnvádi eljárást nem indítottak ellene.
A saját magad által idézett cikk szerint a Jewish Agency utalta át neki, és nem a kártalanított betétesek pénze volt. Ha ellopta, természetesen helytelenítem. Nagyon helytelenítem. Rettentően helytelenítem.
Ha így utaltak át neki valamilyen könyvelési kényszerből valamely (mondjuk "végkielégítésként") egyébként neki szánt összeget úgy, hogy a lopás nem merül fel, akkor kicsit helytelenítem, mint ahmiképpen a számviteli fegyelem megsértése nevű rettenetes bűncselekményt általában.
Egyéb következtetést azonban nehéz a dologból levonnom, hacsak nem az általam jelzett úton indulok el, mondjuk a nigériai elnök 460 millió dolláros svájci ügyletéből, azaz abból, hogy a svájci bankokban ma is elég nagy disznóságok történnek és hogy helyes volt kifizettetni velük a bentragadt követeléseket kb. 60 év után. Már miért ne lett volna helyes? Egy bankkal szemben a minimális követelmény, hogy ne lopja el a befizetett összegeket. Szerintem ez az igazság vitathatatlan helyreállítása.
Meg még azt a következtetést esetleg, hogy nagy pénzeket mozgató civil szervezeteknél gyakran megtévednek emberek, és ez csúnya dolog (már ha megtévedésről volt szó, és nem könyvelési trükkről, ami persze szintén nem dícséretes). És ezeket jobban kell ellenőrizni.
És a kedvedért még azt is levonhatom belőle, hogy olykor öreg zsidók is lopnak. Ami rettenetes, de hát mit csináljunk? Büntessük őt a törvény teljes szigorával és szálljon rá dolgozó népünk megvetése. És ráadásul, hadd fájjon neki, adja vissza, már ha tényleg ellopta.
' holott lehet, hogy ők maguk nem sajnálták ezt az összeget "
ennek egyébként éppen ellentmond:
"(Schweizerische Israelitische Gemeindebund) SIG
óriási elánnal
vetette rá magát arra a gyanús pénzösszegre, amely jó ideig a WJC genfi számláján lapult. Annyit lehet tudni, hogy egy 1,2 millió dolláros tételről van szó, feladója és címzettje is gyaníthatóan maga Singer"
Szintén januári cikk valamelyik HVG-ben arról, hogy Arafat még a halálos ágyán sem engedte ki a kezéből annak a 2 milliárd dollárnyi pénzösszegnek a felügyeletét, amit az Osloi békeszerződés után a világ országaitól kapott népe megsegítésére, de valójában sajátjaként kezelt.
Amiből - számomra - csak és kizárólag egy dolog következik: az, hogy ahol kurva sok pénz mozog, mindig megjelennek vámszedők és hiénák.
Ám mindig vannak, akiknek ez csak akkor szúr szemet, amikor ezt a mindenképpen elítélendő, ám általános gyakorlatot történetesen zsidó követi el.
őszintén örülök annak, hogy ennyire a szíveden viseled a Jewish Agency pénzét, holott lehet, hogy ők maguk nem sajnálták ezt az összeget attól, aki teljesen jogos harcot vívott azért, hogy a svájci bankok fizessék ki azokat a befagyasztott összegeket, amelyeket 60 éve a legátlátszóbb ürügyekkel tertottak maguknál, mint hogy pl. az Auschwitzban elhunyt betétesnek nincs szabályszerű halotti bizonyítványa, meg ilyenek.
Úgy tudom egyébként, hopgy a volt nigériai elnök, Abacha svájci számlájáról 460 millió dollár bűncselekményből származó összeget utaltak vissza a napokban svájci bankokból.
Igaz, hogy az Abacha kapcsán szóbakerült összeg mindössze háromszázszorosa az általad forgalomba hozott ügynek, de meg szeretném kérdezni tőled, nem lehetne-e esetleg összefüggéseket találni ezek között a svájci bankügyletek (jogos követelések évtizedeken keresztüli ki nem egyenlítése, diktátorok pénzének tisztára mosása, illetve a WJC saját társszervezetüktől származó átutalásának kezelése) között és így a topik szakmaibb irányba tolódhanta el, minden objektív hozzászóló örömére - így mindenekelőtt a Tiédre is...
" TÁMADJÁK A ZSIDÓ VILÁGKONGRESSZUST"
Te figyu, most nincs nekunk eleg bajunk ithhon amirol lehet beszelni?
Kit erdekel hogy a svajci meg izraeli alapitvanyi vezeyetok hogy lopnak a szervezetukrol.
eros a gyanum hogy teged csak az etnikai motivumok izgatnak, mert ilyen lenyulasokrol naponta tobb szaz topikot lehetne nyitni.
Háborúság támadt a Zsidó Világkongresszus és a svájci országos zsidó szervezet között egy gyanúsnak mondható, 1,2 millió dolláros számlamozgás miatt. A belharc elfedi, hogy a svájci bankok késleltetik a holokauszt túlélőinek 1998-ban megígért 1,25 milliárd dollár maradéktalan kifizetését.
"Először a Zsidó Világkongresszus (WJC) 1975-ös konferenciáján találkozott Edgar Bronfman és Israel Singer. Az izraeli miniszterelnök, Jichak Rabin héberül tartott beszédet, Singer pedig fordított Bronfmannak. Amikor aztán (1981-ben) ő lett a WJC elnöke, megtette Singert a szervezet apparátusát irányító főtitkárrá." Az idézet a holokauszt túlélőinek európai tárgyalásait az amerikai kormány nevében vezető egykori pénzügyminiszter-helyettes, Stuart Eisenstat Tökéletlen igazság (Imperfect Justice) című könyvéből származik. Eisenstat Singerrel együtt csinálta végig a kilencvenes évek utolsó harmadában a Németországgal, Ausztriával és - a leghangosabban - Svájccal szembeni kőkemény alkudozásokat.
A Bronfman-Singer páros azonban Svájcra egyáltalán nem tett jó benyomást agresszív, olykor provokatív fellépésével, amikor a svájci bankokat 1998-ban arra kényszerítették, hogy vegyék számba és fizessék ki a túlélőknek azokat a náluk elhelyezett bankbetéteket, amelyek tulajdonosai a holokauszt során elpusztultak, és pénzük a trezorokban "felejtődött" (HVG, 1998. december 12.). Az évtizedekig saját semlegességébe burkolózott gazdag alpesi ország számára rettentő kínos volt a követelés, amely mögül az a szemrehányás is elővillant, hogy egyáltalán nem viselkedett olyan segítőkészen a nácik elől menekülő, bebocsátásért esengő zsidókkal szemben, mint ahogyan azt sokáig állította. Az 1942-ben már Amerikában született Singer családja is hiába próbált Ausztriából menekülve menedékjoghoz jutni Svájcban.
A WJC vezetőinek a bankokból végül is 1,25 milliárd dollárt kicsikaró akciója nyugtalanságot váltott ki a svájci zsidó közösségből, melynek országos képviselete, az SIG (Schweizerische Israelitische Gemeindebund) azzal vádolta a mintegy nyolcvan nemzeti és nemzetközi szervezetet tömörítő világkongresszus vezetőit, hogy nincsenek tekintettel a mintegy 20 ezer fős svájci zsidóságra, követelőzésükkel csak az antiszemitizmust szítják. A WJC cserébe gyávának minősítette az alpesieket, mondván, fogalmuk sincs arról, milyen az igazi zsidóellenesség.
Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az SIG óriási elánnal vetette rá magát arra a gyanús pénzösszegre, amely jó ideig a WJC genfi számláján lapult. Annyit lehet tudni, hogy egy 1,2 millió dolláros tételről van szó, feladója és címzettje is gyaníthatóan maga Singer. A pénz, eredetileg pontosan 1,5 millió dollár az Izraelben lévő, félig állami Jewish Agencytől indult el New Yorkba: Singer költségvetési nehézségekre hivatkozva kérte a pénzt a társszervezettől, amelynek csak azt nem árulta el a főtitkár, hogy a manna javát önmagának szánja, nyugalmas öregkorát biztosítandó. Singer ugyanis 2002-ben átadta a főtitkári posztot Avi Bekernek, ő pedig "felbukott" az elvben csupán a nagy megtiszteltetéssel járó, momentán azonban évi 200 ezer dolláros apanázzsal díjazott direktóriumi főigazgatói székbe. Ám mivel bizonytalan, hogy a tisztes összeg meddig üti még a markát, Singer további pénzekkel kívánt gondoskodni magáról és családjáról. Így aztán - állítólag az egykoron a Seagram konyakimpériumot irányító milliárdos Bronfman áldásával - előbb több részletben a svájci óriásbank, az UBS genfi és New York-i egységeihez küldte a pénzt, de aztán, mert ezt a megoldást nem találta jogilag megnyugtatónak, az 1,2 milliót a figyelem központjától félreeső genfi iroda kontójára irányíttatta.
Talán nem is derült volna fény az üzelmekre, ha nem kerül 2002-2003 fordulóján a genfi WJC-iroda élére egy 29 esztendős, dinamikus nő, bizonyos Maya Ben-Haim, akinek rögtön szemet szúrtak az iroda zavaros anyagi ügyei, a könyvelési rendetlenségek. Önhatalmúlag felmondott a pénzügyek felelősének, és a New York-i vezetést is beavatta afeletti értetlenségébe, ugyan miért kapott a 80 feletti könyvelő havi fizetésén felül rendszeresen 2200 frankot zsebbe. Singer - svájci lapinformációk szerint - ekkor rögvest Genfbe utazott, kirángatta nyugalmából az idős könyvelőt, és egy izraeli barátja, Cvi Barak számlájára küldette a pénzt. A hűséges barát "nyugdíj" felirattal a HSCB bank londoni részlegénél lévő kontójára helyezte aztán át az összeget.
Singer, a számlanyomok eltüntetését követően, teendők hiányára hivatkozva, bezáratta a genfi irodát, és felmondott az alkalmazottaknak. A már említett Maya Ben-Haim azonban nem törődött bele az elbocsátásba, munkaügyi pert indított, amit meg is nyert. Amíg ő harcolt, az iroda jogtanácsosa felfedezte a pénzmozgást, s erről is és a részleg hirtelen bezárásáról is kérdésékkel teli levelet küldött Bronfmannak. De értesítette a svájci szervezet, az SIG vezetőjét, Alfred Donathot is, aki a genfi üzleti könyvek független vizsgálatát kérte a WJC-től - amelyet a Bronfman-Singer duó úgy vezetett hosszú éveken át, mint saját érdekeltségét.
Bronfman Svájcba küldte egykori seagrambeli bizalmasát, az utóbbi időben az amerikai védelmi minisztériumban tevékenykedő Stephen Herbitset, aki a New Yorki-i auditáló cég, a Loeb & Troper igazolását is a táskájába tette a genfi számláról. Az SIG azonban megkérdőjelezte a jó ideje az amerikai WJC-nek dolgozó könyvvizsgáló elfogulatlanságát, és valóban független kontrollt követelt az UBS-en átfutott pénzről. A határozott fellépés felbőszítette Israel Singert, aki annyit elért, hogy az Európai Zsidó Kongresszus (EJC), a WJC partnerszervezete, amely évi félmillió dollár támogatást kap a New York-iaktól, tavaly ősszel kizárta Donathot az elnökségéből.
Az új esztendő hajnalán, január 2-án újabb fordulat következett be: a WJC főtitkárhelyettese, Maram Stern váratlanul bejelentette, hogy hetek óta független szakértő vizsgálja a svájci számlákat. Mint mondta, elfogadják az SIG követelését, hogy a vizsgálat terjedjen ki az elmúlt öt esztendőre, és remélik, ezzel egyszer s mindenkorra vége a háborúskodásnak. Ha a kutatás elhúzódik, tette hozzá, annak csak a svájci banktitok lehet az oka, amelyre hivatkozva az UBS vonakodik az adatközléstől. Singernek egyébként meggyőződése, hogy a banktitok mögé bújva késleltetik a svájci bankok az általuk már 1998-ban megígért 1,25 milliárd dolláros kártérítési összeg maradéktalan folyósítását is.
„Számlák és pántlikák” címmel., amely szerint Israel Singer a WJC főtitkára 1,2 millió dollárral úgymond „megkárosította” a szervezetet.
„Singer költségvetési nehézségekre hivatkozva kérte a pénzt a társszervezettől, amelynek csak azt nem árulta el a főtitkár,
hogy a manna javát önmagának szánja, nyugalmas öregkorát biztosítandó.
Singer ugyanis 2002-ben átadta a főtitkári posztot Avi Bekernek, ő pedig "felbukott" az elvben csupán a nagy megtiszteltetéssel járó, momentán azonban évi 200 ezer dolláros apanázzsal díjazott direktóriumi főigazgatói székbe.
Ám mivel bizonytalan, hogy a tisztes összeg meddig üti még a markát, Singer további pénzekkel kívánt gondoskodni magáról és családjáról.”
