Felszabadulás nem lehetett, mert a szovjetek ahogy megérkeztek, megcsonkították Magyarországot, elszakították a területe felét, ami kizárja a felszabadulás fogalmát.
Magyarország a megszálló szovjetek megérkezését megelőzően:
Magyarország a megszálló szovjetek megérkezését követően:
Ugyanakkor elsöpörték a náci megszállókat, a nyilas rezsimet és az úri-egyházi elnyomást. 1945-ben a szovjet megszállás alatt egy új, demokratikus Magyarország kezdett kiépülni
Joe bácsi elhozta nekünk a szabadságot....
Joe bácsi nem a koncentrációs táborok meg a náci diktatúra megszüntetéséért áldozott fel majd 9 M katonát, hiszen egyrészt a lágereknek és az elnyomó totalitárius uralomnak ő hasonló szintű gyakorló "szakértője" volt.
Az őtet megtámadó fő európai riválisa teljes legyőzése mellett eccerűen ki akarta terjeszteni a birodalom határait - Európa minél nagyobb részének elfoglalásával.
Az őt nem megtámadó Cseho. és Lengyelo. ugyanarra a sorsra jutott, mint mi.
Ne legyen megtévesztő a 45 utáni bohózat - a lengyeleknek 1 nap illúziót sem adott.
ha a nagyhatalmak más megállapodást kötnek, akkor akár egy osztrák típusú fejlődési pályát is leírhattunk volna.
A nevezetes teheráni papírfecnin még nem adták egész Kelet-Európát Stálinnak, de aztán, amit elfoglalt, már nem engedte ki a kezéből : a lengyelek ügyét Roosevelték gyorsan tudomásul vették.
Ezt kapta volna Ausztria is, ha nem az usákok kezébe kerül az ország túlnyomó része.
Tehát a németek keleti birodalmát meghódította egy másik diktatúra.
A ágyulövedékekre, bombákra, torpedókra azért olyan szövegeket írtak, hogy Sztálinért, Leningrádért, stb.
Mi egyszerűen a Bécsbe vezető úton voltunk, s idejében nem sikerült átállnunk a győztes oldalra.
Ugyanakkor elsöpörték a náci megszállókat, a nyilas rezsimet és az úri-egyházi elnyomást. 1945-ben a szovjet megszállás alatt egy új, demokratikus Magyarország kezdett kiépülni, s ha a nagyhatalmak más megállapodást kötnek, akkor akár egy osztrák típusú fejlődési pályát is leírhattunk volna.
Milyen felszabadulas az, amit 45 ev kulfoldi katonai elnyomas alatti diktatura kovet? A ruszkik altal elkovetett pusztitashoz kepest gyurcsanyi lepkefing...
A masik, 60 evvel az esemenyek utan rohejes ugy beszelni az egeszrol, mintha most jonnek fel az ovohelyekrol. eltelt annyi ido azota, hogy azt mondhassuk, szo nincs itt Felszabaditasrol, igy nagy betuvel, ellenben arrol igen, hogy kivertek a nacikat, nyilasokat, vagy felszabaditottak az orszagot a naci/nyilas uralom alol, de csak ugy siman Felszabadulasrol beszelni az mar politika, szvsz nincs sok koze a torteneletudomanyhoz ...
Ugyanis aki felszabadit, az ellen nem szokott 10 evre ra forradalom, szabadsagharc kirobbani (lasd a torok aloli "felszabadulast" is ugyanez a kategoria)
A Moricka vicc jut eszembe, (ahogy Hofi mondta): kisfiam, apukad? volt a szovjet unioban? Igen, csak visszavertek ;)
Bush ne pampogjon, az amerikai hadseregnek a Német hadsereg töredékével kellett csak elbánnia.. a keleti fronton volt a Német hadsereg kb 80 %-a ennyit erről. De Francia o. ban elcseszni majdnem 1 évet... ja most ez egy kicsit OFF volt bocs
végigolvastam ezt a topikot. Hát mitmondjak tul sok itt az ál hazafi... Magyarországot a VH felszabadította a nácizmus alól, de megszállta mert mi a németek oldalán álltunk, más: aki az orosz katonákat szidja, háát, ők nem a kommunizmusért v sztálinért küzdöttek, HANEM AZÉRT HOGY A NÁCI BIRODALMAT LEGYŐZZÉK, SZÉTZÚZZÁK világos? Kegyetlenkedések: mint már említették a VH ben a háború végére sok volt a bűnöző. ja és május 8 az ünnepnap!
köszönöm oroszok köszönöm VH (NEM SZTÁLIN NEM KOMMUNIZMUS)
Van egy rossz hírem Gyurcsány Ferencék számára. Európának a hatvan évvel ezelőtti győzelem utáni feloldhatatlan megosztottságáról és ebben a Szovjetunió, valamint saját országának szerepéről szólva George Bush a kelet-közép-európai nemzetek "szovjet megszállásáról" szólt Rigában. Az amerikai elnök tehát - akinek álláspontját a baloldali magyar kormány manapság a legenyhébb kritika nélkül magáévá teszi - történelmet ír. S amíg Bush Rigában a közép- és kelet-európaiak millióinak rabságáról beszélt, valamint arról, hogy a szovjet dominancia Közép- és Kelet-Európában a lehető legrosszabb dolog volt a történelem során, addig hozzánk csupán legfeljebb egy-két mondatot fújt el a nyugati szél.
Gyurcsány Ferencnek és az őt kiszolgáló baloldali publicistáknak George W. Bush alaposan feladta a leckét.
A felszabadulás....Megszabadulás vólt a nácizmustól ,hogy kezdetét vehesse egy még veszedelmesebb... ideológiai torzképződmény csapat........,mely az egész világot akarta ,meghódítani ,meghülyíteni ,terrorizálni......bizonyos területeken ez sikerűlt is neki.......! Érezzük ezt mi Magyarok is....és fogjuk is érezni....de meddig...ez itt a kérdés?! Mert egyenlőre csak az embereg hülyítése a cél....és ez nem látszat...hanem a jelen valósága!
Szép hozzászólásokat olvashattunk alant a "győzelem napja " alkalmából.
A 2. világháború végének ünnepe a győztesek ünnepe. 60 év távlatából visszatekintve talán elmondható hogy újfajta béke jött el. A Lajtán túl nem a "Vae victis", hanem a társadalmi felemelkedés és polgári tolerancia köszöntött be "Marshall segéllyel", egyesülő és fejlődő Európával, a Lajtán innen bolsevizmussal, gulággal, Rákosival......
A győzelem napját a győztesek ünnepelhetik - teljes joggal. A Szovjetunió mintegy 27 millió ember veszített, a világ cirka 60 milliót. Drágán fizettek a győzelemért a szövetségesek, a katonai győzelemet joggal és valóban büszkén ünnepelhetik, hiszen a mérhetetlen áldozat meghozta gyümölcsét.
De ünnepi e ez a nap a legyőzötteknek , a háborúban vesztes népeknek ? Ünnepelhetik e saját vereségüket ? Hurrá ! Legyőztek bennünket ! Komolyan hiszi ezt valaki, hogy a vereséget , a katonai kudarcot, majd az azt követő megaláztatást ünnepelni kellene ? 40 éven keresztül dicsőítettük az "ideiglenesen itt állomásozó "ellenfelet. Most újra ???
Ha ünnepelni kell, hát valódi ünnepet ünnepeljünk. A háború befejezése győztesnek és vesztesnek egyaránt öröm volt. Öröm és nem ünnep.
A háború véget ért 60 éve. Ideje tudomásul venni. A világ 1945-ben átrendeződött ( Jalta, Potsdam), 1956-ban megszilárdult, majd 1990-ben újra átrendeződött.1990-ben az egykori győztes vesztes lett, majd 1993-ban széthullott. Utódja ( Oroszország) birodalmi újászületését ünnepli 1945 május 8-al. Amerika világbirodalmi megszületését. A Nyugat egy része a valóban (!) felszabadulást.
Azt hiszem kicsit irigykedve figyelhetjük jogos ünneplésüket. A legyőzöttek nagyvonalú gesztusával.
A náci Németország veresége a "megszállás és a kommunista elnyomás kezdetét" jelezte - jelentette ki az amerikai elnök, Vaira-Vika-Freiberga litván, Valdas Adamkus lett és Arnold Rüütel észt elnökkel együtt tartott sajtótájékoztatóján./Erre csak azt tudom mondani: Bush kuss ! :( /Abban a történelmi helyzetben arra szükség volt./
George Bush hangsúlyozta, hogy pénteken kezdett európai körútjának célja, hogy "tisztelegjen azok előtt, akit hatvan éve feláldozták magukat" Európának a náci iga alóli felszabadításáért.
......és igenis csak tisztelegjen azok előtt, akik 6o éve feláldozták magukat a nácizmus alóli felszabaditásért !
..a Vörös hadsereg előtt is......., a Szövetséges Erők előtt is..............
"Hogy az alapvető terheket a háború egész ideje alatt a Szovjetunió viselte, már egyedül abból a tényből is kiviláglik, hogy brit és amerikai kutatók számításai szerint az 1941-1944-es években a Wehrmacht szárazföldi csapatainak 93 százalékát a német-szovjet fronton semmisítették meg vagy tették harcképtelenné. "
Nem csak a hazáért harcoltak
Gondolatok a Vörös Hadsereg történelmi teljesítményéről
Népszabadság • Krausz Tamás • 2005. május 7.
// 12x11
document.write('');
Szovjet háborús veteránok fotója egy moszkvai kirakatban Kép: Farkas József György
"Elegendő harc, hogy a multat
be kell vallani." (József Attila)
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
Minden háború egyetemes emberi tragédia, amely befolyási övezetekért, piacok és nyersanyag-lelőhelyek megszerzéséért, üzleti és hatalmi érdekekért, profitérdekért folyik, és tízmillióknak kell meghalniuk - mintegy mellékesen. Ám a második világháborúban a "hazáért harcoltak" elcsépelt megfogalmazás, amely általában mindenfajta háború igazolását szolgálja, 1939 szeptemberétől valóságos tartalommal bírt. A náci Németország ugyanis az egész civilizációnak üzent hadat, magát tételezve fel a civilizáció egyetlen életképes erejének "a judeo-bolsevista és plutokrata világ-összeesküvéssel" szemben. Ilyenformán a Szovjetunió nagy honvédő háborúja, a náci Németországgal és csatlósaival szembeni nemzetközi összefogás győzelme az emberi civilizáció megmentése történelmi előfeltételének bizonyult.
Az orosz és nyugati demográfusok és történészek által folytatott évtizedes kutatások nyomán tudományos konszenzus jött létre a Szovjetunió emberveszteségeinek tekintetében. A mintegy 27 milliós szovjet emberveszteség több volt, mint a második világháború összes többi embervesztesége együttvéve. Ám ez az adat, amely az együttérzést minden humanista meggyőződésű emberben előhívja, nem olthatja ki a kritikai gondolkodást, a kritikai szemléletet éppen az emlékezet fenntartása érdekében. Itt nemcsak Sztálinnak a háborút megelőző katasztrofális "tisztogatásaira", Tuhacsevszkij marsall és környezete kiirtására kell feltétlenül utalnunk, hanem az elhúzódó 1940-es szovjet-finn háború tapasztalataira és a háború első szakaszában elkövetett durva katonai-politikai és stratégiai tévedésekre, a káoszra és vereségekre, amelyeket a későbbi sikerek sem homályosíthatnak el. Mindezzel öszszefügg az emberveszteség mértéke.
Kétségtelen az is, hogy a Vörös Hadsereg szervezeti és erkölcsi helyzete a háború első időszakában nem volt szilárd, ami egy további momentummal kapcsolatos. A szovjet-német megnemtámadási egyezményről (1939. augusztus), illetve annak - ma már jól ismert - titkos záradékáról van szó, amelynek értelmében a Szovjetunió jelentős területeket kebelezett be. S noha az egyezmény válasz volt a nyugati demokráciák magatartására (gondoljunk a müncheni "megbékéltetési politikára"), az egyezményt kiegészítő "barátsági szerződés", amely gyakorlatilag az antifasiszta, a náciellenes propaganda erős korlátozására vezetett, a Szovjetunió erkölcsi tekintélyét is megtépázta. A szovjet katonák és a civil lakosság a háború elején gyakorlatilag szinte semmit nem tudtak arról, hogy az ellenség alapvető taktikájának része a népirtás, amely magára a Vörös Hadseregre is vonatkozott.
A régi marxista-leninista történetírás, amely 1942 tavaszának-nyarának óriási vereségeit is győzelemmé stilizálta, semmit nem érzékelt abból, hogy a Vörös Hadsereg erkölcsi és szervezeti megerősödése hosszú és bonyolult folyamat volt. Ezért hallgatta el, hogy a nagy vereségek idején, 1942 nyarán speciális parancsok születtek, amelyek az utasítás nélkül visszavonuló katonák "megrendszabályozását", magyarán lelövését irányozták elő. De a Vörös Hadsereg olyan embertömegeket is magában foglalt, amelyek felismerték saját történelmi szerepüket és lehetőségeiket. Közöttük kell említeni - talán ellentmondásosnak hangzik - azt a mintegy 600 ezer gulágfoglyot, akik önkéntesen léptek be a Vörös Hadseregbe feladva az "értelmetlen" rabéletet, és az így visszanyert életet inkább a közös haza oltárán áldozták fel.
A soknemzetiségű és szociálisan heterogén összetételű Vörös Hadsereg az addigi világtörténelem kétségtelenül legnagyobb hadserege volt. Mozgósított fegyveres erőinek teljes létszámát a honvédő háború periódusában a szakirodalom 29 millió, a teljes mozgósított emberi erőforrást 34,4 millió főben határozza meg. A meghalt vöröskatonák száma, beleértve a hadifoglyokat és az eltűnteket is mintegy 11,4 millió fő; az elpusztult, illetve a nácik által elpusztított hadifoglyok (az eltűntekkel együtt) 4,4 milliós tömege is meghaladja a frontokon elesett összes német katona létszámát.
document.write('');
Berlin, Karlshorst Múzeum: egy archív fotó a Reichstag bevételéről
Külön történet (és sokáig erről sem igen írtak) a több mint négymillió szovjet hadifogoly sorsa, akikről ugyancsak kevés szó esik napjainkban. Feledésbe merült, hogy sokakat közülük Auschwitz gázkamráiban emésztettek el a náci hóhérok. Kevesen emlegetik ma azt a rémtettet is, amelyre a Wehrmacht katonái és technikai alkalmazottjai az SS és a biztonsági szolgálat egységeivel együtt vetemedtek 1941 őszén Vjazmától nem messze. 600 ezer szovjet hadifoglyot gyűjtöttek össze a szabad ég alatt víz és élelem nélkül, akik mind elpusztultak a közeledő tél iszonyú viszonyai között. A vezető német tábornokok közül egyedül Canaris admirális emelte fel a szavát a példátlan rémtett ellen. (Az már más kérdés, hogy a majd évekkel később kiszabaduló szovjet hadifoglyokra hazatértük után gyakran újabb megpróbáltatások vártak a különböző "szűrőtáborokban", vizsgálatok, miért is maradtak életben, hogyan viselkedtek mint "árulók" a hadifogságban.)
A szovjet polgári áldozatok száma - jelezve a nácik kíméletlen, semmiféle kegyelmet és erkölcsi megfontolást nem ismerő harcmodorát a keleti fronton - megközelítette a 17 milliót. Ehhez az adatsorhoz hozzá kell még tennünk a több mint 18 millió sebesültet. Kevesen tudják még ma is, hogy a Szovjetunió civil emberveszteségének mintegy 15 százalékát a legyilkolt zsidó nemzetiségű szovjet lakosság tette ki, amit az SS és a biztonsági rendőrség nem tudott volna véghez vinni a Wehrmachtnak a holokausztban való közvetlen és gyakorlati részvétele nélkül.
S noha a Vörös Hadsereg ideológiai és szervezeti egységét a kommunista párt, illetve maga Sztálin testesítette meg, komoly történészek nem tagadják a hadsereg széles körű és határozott népi támogatását, ami a több mint félmilliós partizánmozgalom tevékenységében is kifejeződött. További karaktervonás a Vörös Hadsereg antirasszista jellege, amit demonstrál például az az adat is, hogy 500 ezer zsidó nemzetiségű vöröskatona harcolt a hadsereg kötelékeiben.
eleten a nácik egy másfajta rablóháborút folytattak, mint Nyugaton, ahol a civil lakosságot és a hadifoglyokat nem tekintették kiirtandó lényeknek. Jellemző, hogy már a háború első napjaiban példátlan német emberáradat és technikai gépezet özönlött be a szovjet területekre: ötmillió ember, több mint négyezer harckocsi, 47 ezer löveg és aknavető, 4500 repülőgép. E technikai fölényben lévő döbbenetes méretű gépezet (és Sztálin említett bűnei, illetve tévedései) következtében, a harcoló szovjet egységek már az első időkben hihetetlen emberveszteségeket szenvedtek. 1941. június 22-től november végéig a nácik és csatlósaik Franciaországénál nagyobb területet ragadtak el mintegy 75 millió lakossal, északon blokád alá helyezték Leningrádot, elfoglalták Kijevet és Moszkva alá értek. Decemberig hárommillió szovjet katona meghalt és több mint egymillió sebesült meg. S noha ekkor, az 1941 végi moszkvai csata periódusában, a nácik első katonai veresége nyomán kiderült, hogy a hitlerista hadvezetés számításai a villámháború tekintetében megbuktak, a háború még csak éppen hogy elkezdődött. Látszott azonban, hogy a parancsnoki kar regenerálódott, olyan tábornokok, marsallok szereztek korán tekintélyt, mint a későbbi "berlini győztes", Georgij Zsukov, Konyev, Vasziljevszkij és Rokoszszovszkij vagy a Magyarország felszabadításában is részt vevő Tolbuhin.
A nemzetközi feltételrendszer, a nyugati szövetségek magatartása is nagymértékben függött a Vörös Hadsereg harci sikereitől. Ennek példája a történelmi jelentőségű kurszki csata 1943 nyarán, amelynek egyik következménye volt, hogy a vezető nyugati nagyhatalmak a háború utáni rendezés szempontjainak megfelelően megváltoztatták a keleti fronthoz, a Szovjetunióhoz való viszonyukat, megkezdték a második front megnyitásának konkrét kidolgozását. Hogy az alapvető terheket a háború egész ideje alatt a Szovjetunió viselte, már egyedül abból a tényből is kiviláglik, hogy brit és amerikai kutatók számításai szerint az 1941-1944-es években a Wehrmacht szárazföldi csapatainak 93 százalékát a német-szovjet fronton semmisítették meg vagy tették harcképtelenné.
A Vörös Hadseregnek, a Szovjetuniónak nyújtott segítség túlnyomó többsége a sztálingrádi csata után, tehát a háborúban bekövetkezett fordulatot követően érkezett. Ám súlyos tévedés volna az amerikai kölcsönbérleti szállítások jelentőségét alábecsülni: a honvédő háború négy éve alatt 375 ezer teherautó, 51 ezer dzsip és 4,5 millió tonna élelmiszer, más páncélozott járművek mellett 7 ezer tank és 14 700 repülő érkezett az országba. Az arányokat mutatja, hogy 1944-ben a szovjetek 40 ezer repülőgépet állítottak elő. Az Angliának nyújtott támogatás összértékének mintegy egyharmadát tették ki azok a szállítások, amelyeket a Szovjetunió kapott. Ezek azonban főleg a kezdeti időkben különösen értékesnek bizonyultak.
szovjet katonákban a náci népirtás, a pusztulás egyre félelmetesebb és egyre gyűlöletesebb látványa a bosszú érzését forralta. E "szent bosszú" is hozzájárult a katonák hősies ellenállásához. De ugyanakkor a bosszú bizonyos értelemben éppen úgy eszköz volt a szovjet politikai vezetés kezében, mint általában a lakossági hangulatok és társadalmi érzületek a békés időkben. A náci tömeggyilkosságok, pusztítás hatása alatt Ilja Ehrenburg, a híres szovjet író még 1942-ben egy cikkében hirdette meg az "Öld a németet!" harci jelszót. Ehrenburg, nyilván nem felsőbb jóváhagyás nélkül, valósággal felülírta Sztálin korábban - hatalmi és geostratégiai megfontolások alapján - tett kijelentését, mondván, "a Hitlerek jönnek-mennek, a német állam és a nép marad". Ehrenburg felhívása mély visszhangra talált a Vörös Hadseregben és a katonák "szent bosszúja" a polgári lakosságot is drámaian sújtotta, amikor alig három évvel később német területre léptek. Széles körben vitatják, hogy vöröskatonák sokasága vett részt 1945 elejétől előbb Pomerániában és Kelet-Poroszországban, majd az április végi és május elejei berlini csata idején elburjánzó tömeges nemi erőszakban. E szörnyűség története sokáig feldolgozatlan volt, egyik félnek sem állt érdekében felvetni, még kevésbé megírni. Egyesek attól féltek, hogy ennek vizsgálata beszennyezi a honvédő háború igazságos jellegét, mások a nacionalizmus erősödésétől tartottak Németországban, megint mások a Wehrmacht és általában a német fegyveres erők rémtetteinek relativizálódásától féltek. Nem ok nélkül. Napjainkban e tények politikai megfontolások következtében a Vörös Hadsereg progresszív történelmi teljesítményének egészében való megkérdőjelezéséhez is muníciót szolgáltatnak. A történelmi valósághoz tartozik azonban az is, hogy Sztálin 1945. április 20-án - ha megkésve is, immár a hadsereg fegyelmét, a Szovjetunió jövőbeni érdekeit és presztízsét szem előtt tartva -külön hadparancsban szólított fel a randalírozás megfékezésére, így fellépett a nők megbecstelenítése ellen.
Egyes historikusok arra koncentrálnak, hogy a Vörös Hadsereg megítélésének középpontjába a megtorlást, a pusztítást, a nők elleni korlátlan erőszak tézisét állítsák. A valóságban minden háborúban és minden részt vevő hadseregben, így itt is elszabadultak olyan ösztönök, amelyek embertelen megnyilatkozások tömegeihez vezettek. Ezeket nem igazolhatja az a tény, hogy a Vörös Hadsereg igazságos harcot folytatott a náci hódítókkal szemben, miként fordítva, ezek sem vonhatják kétségbe a Vörös Hadsereg világtörténelmi teljesítményét.
Veled ellentétben a német, angol, USA, stb cégeket ez a hatalmas piac(!) nagyon is érdekli. Perzse a magyar alma, Ikarus, konzerv stb ettől még tönkremehet......
A nyelv hasznosságán ez mit sem változtat. Az orosz (ukrán) szomszédság realitás annak minden vonzatával együtt. Hasznos nyelv minden szempontból, kár hogy politikai attitüdök áldozatává vált.
Tízezer ember ünnepelte az 1945-ös torgaui kézfogást
április 23. 17:37
[MTI]
Tízezer ember ünnepelte a hatvan évvel ezelőtti történelmi kézfogást szombaton a szászországi Torgauban: az amerikai és a szovjet hadsereg katonái a második világháborúban német földön itt találkoztak először, a nyugati és a keleti front egybeolvadt, a háború vége, a náci Németország kapitulációja kézzelfogható közelségbe került.
Az Elba romos hídján az amerikai William Robertson és a fehérorosz Alekszandr Szilvasko nyújtott egymásnak kezet, s azóta is ez a kézfogás jelképezi a közös ellenség ellen küzdő szövetséges hadseregek találkozóját. Torgauban négynapos ünnepségen emlékeznek meg a szövetségesi együttműködés időszakáról, amelyet a hidegháború követett.
A háború befejezésének közelgő 60. évfordulója alkalmából a dpa német hírügynökség felmérést készíttetett a polis közvélemény-kutató intézettel, amelyből kiderült, hogy a németek 80 százaléka a felszabadulás napjának tekinti 1945. május 8-át, a háború végét. A megkérdezettek kilenc százaléka tekinti a vereség napjának május 8-át, hat százalék szerint az felszabadulást és vereséget egyaránt jelentett.
A megkérdezettek csupán 35 százaléka tudta azonnal beazonosítani május 8-át az európai hadszíntéren folyó háború utolsó napjával. A dátumot a megkérdezett keletnémetek 64 százaléka azonosította be helyesen, a nyugatnémetek közül 29 százalék.
Alapban már az is baj volt, hogy az orosztanárok is átképzősök voltak (legalábbis kezdetben). Az én általános iskolai orosztanárom pl. eredetileg görög-latin szakos volt, de 1944-45-ben jó politikai érzékkel (mivel a pincében úgy sem lehetett mást csinálni) megtanult oroszul.
Hát a nyelvoktatási technikája persze olyan volt, mintha latint tanítana: ragoztunk igét és főneveket (esetleg sorszámnévvel, birtokos névmással és melléknévvel bővítve). Az is probléma volt, hogy nem nagyon volt oroszokkal kontaktus, ahol igazán használni lehetett volna a nyelvet.
Amúgy a magyarok semmilyen nyelven nem szoktak villogni. Így volt ez, amikor az ország németül, majd oroszul tanult, de sajnos így van mostanság az angollal is.
