Látva a külhoni magyarok reakcióját az elsó sokk után, külhoni magyar állampolgárságot szeretnék kérni, mert úgy érzem inkább valahol arrafelé lehet inkább a Mennyei Magyarország.
http://www.mediatica.ro/?page=opinion&idocat_=1&idop_=207
http://www.ma.hu/page/cikk/aa/0/107284/1
csomóan visszamondták az erdélyi szilveszterezéseket
ennek valszeg azok az erdélyiek örülnek a legjobban, aki tojtak erre a hisztire csak becsületesen akarnak élni, és mondjuk idegenforgalomból pl:
" Vajda Sára, akinek a vendégei szintén lemondták az utat, arról panaszkodott, hogy így mintegy ötmillió lej bevételtől esik el. "
vsgy
"Daragus Attila, a romániai országos faluturizmus-szövetség alelnöke elmondta, hogy felméréseik szerint leginkább 2005 nyarára lesz érezhető a magyarországi turisták számának visszaesése, várhatóan harminc-negyven százalékos csökkenéssel kell számolni. Kovács Annamária, a csíkrákosi falusi turizmust szervező Cserekert Kft. vezetője azt mondta, hogy a kelleténél nagyobb hangsúlyt kapott a magyar állampolgárokat elutasító székelyudvarhelyi felirat, és így torz kép alakult ki Erdélyről"
miközben te itt röhögsz, azért a figyelmedbe ajánlom, h tisztességes emberek megélhetésével szórakoztak itt is ott is pár 100-n(1000-n?)
miközben:
"Több magyar utazó például arra hivatkozva mondta le az utat, hogy szégyenkezik a voksolás eredménye miatt - írja a Krónika.(hogy nem ég le a pofájukról a bőr..)
" Az elmérgesedett viszony a kisebb vendéglátó helyek forgalmát csaphatja agyon leginkább"
ollan jó lenne ha a pofád is csak ott mozogna ahol az adódat fizeted...
csomóan visszamondták az erdélyi szilveszterezéseket, szabikat...hehe...fosunk?
fosunk? fosogatunk madzsarok? kocsmában majd magyarázkodni kell. emelt fejjel vagy szemlesütve?
A 6. hozzászólásban jeleztem, hogy a 0. és 3. hozzászólás nem az enyém, a gondoláról idéztem, amit egyébként helyenként sajnálok is (több kultúra ismerete, három nyelv, ...)
Nem az a kérdés, jól volt-e időzítve KÁP témája.
Az a fontos, hogy ha már feltették, akkor ne utasítsuk el, ha ezt kérik a külhoni magyarok, teljesen egységesen.
Máshol már jeleztem, hogy az EU-tagságot, kvázi állampolgárságot, jelentős pénzügyi kötelezettséggel MI már megkaptuk, és 80 % bólintott rá.
Most adhattunk volna valamit mi is,de erre nem voltunk hajlandónk, még saját véreinknek sem.
Ezt nem tartom helyesnek, és nem tartom egészségesnek egy közösség részéről sem. A "NEM" kampányáról pedig inkább semmit, mert jót nem tudok.
Nekem sincs, de nem is kaparok érte.
Oda tartozom ahol az adót fizetem.
S attól, hogy valakinek magyar az útlevele - mint a mellékelt ábra mutatja - még nem lesz magyar.
Figyi már Savoya. Elég sok mindenben nem értek veled egyet. Hogy tiszta legyen a legelején szándékosan érvénytelenül szavaztam, remélem lehetek még magyar.
Szóval. Románia, Szerbia valóban hozott olyan döntést, amivel simán kaptak állampolgárságot a "kinti" románok, szerbek. Ők verik most a magyarokat Szabadkán. Természetesen semmiféle párhuzamot nem lehet vonni (mielőtt nekem ugranál) csak jelzem, hogy nem feltétlenül a Balkán a követendő példa.
Szerinted véletlen, hogy mindeki kussolt erről az egészről az elmúlt 15 évben? Még OVI is, vagyis ők szigorították az állampolgárság feltételeit, de ez most mindegy is. 3 év múlva EU tagok lesztek ti is, akkor mehetsz a nagy Európába (nem hozzánk, mert nekünk "ki van a seggünk" ahogy írtad).
Én magyar állampolgár vagyok Magyarországon, és a saját dolgaimat mérlegelem, amikor behúzom az ixet. Pillanatig nem hittem el a baloldali szövegeket, de azt tudom, hogy egy "igen" döntéssel ugrott volna Schengen, ugrott volna a munkavállalás könnyítése (2006-ban a legtöbb állam feloldja a korlátozásokat, talán Ausztria és Németország nem). Senki sem mérlegelte a következményeket, az a baj.
Te könnyen beszélsz (nem csak azért mert "van elég pénzed", köszi az infót; nem csak azért mert "több vagy nálunk", erre kár is szót vesztegetni). Azért, mert Ukrajna és Szerbia sosem lesz EU tag (na jó utóbbi igen, 15-20 év múlva). Ti már sínen vagytok szerencsére.
Figyi már Savoya. Elég sok mindenben nem értek veled egyet. Hogy tiszta legyen a legelején szándékosan érvénytelenül szavaztam, remélem lehetek még magyar.
Szóval. Románia, Szerbia valóban hozott olyan döntést, amivel simán kaptak állampolgárságot a "kinti" románok, szerbek. Ők verik most a magyarokat Szabadkán. Természetesen semmiféle párhuzamot nem lehet vonni (mielőtt nekem ugranál) csak jelzem, hogy nem feltétlenül a Balkán a követendő példa.
Szerinted véletlen, hogy mindeki kussolt erről az egészről az elmúlt 15 évben? Még OVI is, vagyis ők szigorították az állampolgárság feltételeit, de ez most mindegy is. 3 év múlva EU tagok lesztek ti is, akkor mehetsz a nagy Európába (nem hozzánk, mert nekünk "ki van a seggünk" ahogy írtad).
Én magyar állampolgár vagyok Magyarországon, és a saját dolgaimat mérlegelem, amikor behúzom az ixet. Pillanatig nem hittem el a baloldali szövegeket, de azt tudom, hogy egy "igen" döntéssel ugrott volna Schengen, ugrott volna a munkavállalás könnyítése (2006-ban a legtöbb állam feloldja a korlátozásokat, talán Ausztria és Németország nem). Senki sem mérlegelte a következményeket, az a baj.
Te könnyen beszélsz (nem csak azért mert "van elég pénzed", köszi az infót; nem csak azért mert "több vagy nálunk", erre kár is szót vesztegetni). Azért, mert Ukrajna és Szerbia sosem lesz EU tag (na jó utóbbi igen, 15-20 év múlva). Ti már sínen vagytok szerencsére.
Hadd legyen szabad a mások hülyeségeit nem felvállalni, ha nem akarjuk. Az ugyanis nem közösségvállalás, hanem kollektív hülyeség. A kettőt csak a hülye keveri össze.
Közzösségvállalás lényege, hogy egymást vállaljuk. Ha nincs egymás vállalása nincs értelme közösségről beszélni. Akkor időlegesen egyött álló embertömeg van Individuum a személy, a perszona helyett.
Biztos Te is tartozol valahova. Tartozásod a kötelezettségvállalással, az áldozattal, a lemondással jött létre.
Most akkor minden erdélyi egyenként beírja, hogy nem tekinti többet magyarnak magát?
Magányügy, barátom. Kéne nyitni egy ilyen altopicot a polfórumban, mert már fárasztó ez a sok "Kovács Béla: többet nem vagyok magyar", "Szabó József: Le akarok mondani a magyar állampolgárságról"
stb...
Akkor NE legyen magyar. Nem erőszak a disznótor. Mi meg azok vagyunk. Ettől még semmi bajunk nem kell, hogy legyen a másikkal. Megértettük, akceptáljuk.
Öt napja, -egy barátom javaslatára- jelentem meg itt, mert nagyon felháborított Hajós András viselkedése vasárnap este az MTV műsorában.
Ott leírtam a véleményem, dühösen és durván.
Később az udvariatlan hangnem miatt elnézést kértem, de a véleményemet fenntartottam.
Az elmúlt öt napban bele-bele néztem és be is írogattam a "polidili" gyüjtőnevű topicok némelyikébe.
Azt vettem észre, hogy bosszant az egész. Többségben vannak itt olyanok, akiket most nem szeretek, és akik miatt szégyenkezem. Feltételezem, hogy még akár a Bolgárgyörgy műsorába is betelefonálgatnak egyesek, suk-sükölő nyugdíjas munkásőrnénik kedvencei.
Öt nap alatt azt vettem észre, hogy Te, "noir2" Te vagy a legkellemetlenebb, mindenbe beleokoskodó, nagyon baloldali genny.
Miattad és a hozzád hasonlók miatt szomorú hely ma Magyarország.
Az én véleményem szerint. Ne haragudj. Én csak egy vén hülye vagyok.
nektek is kinn a seggetek a gatyátokbol, az utak rosszak, a metró ócska, az épületek omladoznak. keresnek 100 euróval többet? dughatom fel(...)
három nyelvet folyékonyan beszélek, két kultúrát behatóan ismerek, több vagyok, mint TI és hála istennek elegendő pénzem is van ahhoz, hogy boldogan megéljek magyar állampolgárság nélkül. TI veszítettek, nem MI
elöszőr arra gondoltam, h kinyalhatod 3 nyelvü , aztán arra, h azt már nem
Átvertek titeket, szegény honfitársaim, mert elhitették veletek, hogy végre rólatok van szó. Pedig nem rólatok volt szó, csak ürügy voltatok, odahajítottak titeket a sárba, hogy ujjal lehessen rátok mutogatni. Rosszkor reménykedtetek, rosszban kezdtetek hinni.
A legszörnyűbb, hogy most nem azokra haragudtok, akik ezt tették veletek, hanem mindenki másra, aki ugyanúgy ártatlan áldozat volt, akit szintén belerángattak ebbe az alantas játszmába.
Senki nem tagadott meg titeket, és nem is fog soha. Ti sem tagadhattok meg minket, mert akkor ők győztek, a bajkeverők, azok, akiknek semmi sem szent, akik a magyarság nevében a magyarságot is odadobják koncnak.
Te azt nem érted meg, hogy ezt a kérdést a hatéron túliak 99%-a OVI-tól(és egyéb politikai elemektől) függetlenül élte meg azt a népszavazást. Egy ilyen kérdésben a hazáink (Románia, Szerbia, Szlovákia) parlamentje/közvéleménye (kormánya) 95%-os töbségben szokott döntésekez hozni. Az mindenkit elkeserít, hogy az anyországunknak csak ennyi volt ezzel kapcsolatosan a mondanivalója, és nem vigasztal, hogy nagyrészt a kiélezett belpolitikai helyzet mitt volt így.
Elég fura volt mikor román barátaim/politikusok sajnálkozásukat fejezték ki ebben az ügyben. Hát nem álmodtam, hogy ide fajulnak majd a dolgok!
Azt én ha jól bele gondolok az SZDSZ/MSZP-n kívül senki nem állt ki a NEM mellett, tehát miért varjátok az egész IGEN kampányt OVI nyakába?
Az RMDSZ nem orbánmajom. Ők a másik oldalon állnak. Az Edélyi nemzeti Tanács, és a Székely Nemzeti Tanács, akik nem indúlhattak a választáson, ők az orbánmajmok.
Aktualizálni kéne az adatbázist, mert kicsit elavult.
Ha eked úgy tetszik: at OV csak ráugrott/egyetértett egy minden éppeszű által yerőnek tartott felvetésre. A felvetés, a kérés nem az ővé/OV volt.
Olvass más topikot is, sok a baloldali, aki igennel szavazott. Godolkodni minden oldalon lehet. Vedd le az OV= rossz, GYF=Jó szemüveget.
Bíztak a csodában, akárcsak mi. Bíztak a csodában, de nagyobbat csalódtak, mint mi. Ők még nem tudták azt, amit mi. Nem tudták, hogy ilyen kevesen maradtak „a határokon innen
ez szuper!!! akkor az orbánmajmok csalódottak!! Kevesen maradtak!!! 2006ban remélem orbánt végleg kitörlik a politikából!!
Torgyán kimúlt......Csurka kimúlt........... Orbán.....az utolsó ámokfutó feneketlen pénzeszsák pereputtyával együtt 2006ban csengettek!
Bocsánat, lemaradt, de ez a gondola.hu szemelvényeiből idéz a külhoniak forumáról. Az előző(ek) is.
Bp-i vagyok, és szerintem az a magyar, aki magát annak vallja/érzi.
Nekem nagyon megrázó, hogy a külhoni magyar szervezetek által tolmácsolt kérésre ezt megtagadtuk a kintiektől. Az idézetek jelzik az ottani hangulatot.
A NEM érvrendszerének illusztrálására mellékelem a következőt:
Politikai humor:
"ujabb nepszavazas a lathataron!
A felteenndő kérdés: Akarja-e ön, hogy Szabolcs-Szatmár megye Magyarországhoz tartozzon?
Az ország csak ráfizet a szabolcsiakra. Hatalmas összegeket emészt fel a szociális és egészségügyi ellátásuk míg a befizetéseik csekélyek. A sikeres népszavazás után Szabolcs-Szatmár megye Ukrajnához vagy Romániához tartozhatna. A jobb megoldás talán Ukrajna lenne, mivel lemoke üzenete: így Románia esetleges EU csatlakozása után sem tudná elözönleni Magyarországot a sok szabolcsi. "
Morbid, de talán megvilágítja a nem morbidságát is.
Csak sajnálni tudom azokat a szerencsétleneket, akik még mindig nem értették meg, hogy egy senkiházi tróger (Patrubány) egyéni politikai ambiciói miatt feszül az ország, a nemzet egymásnak.
Miért nem lehet megérteni, hogy rossz kérdésre nincs jó válasz? Miért felejtik el sokan, hogy Ájtatos Vitya nem véletlenül sumákolt ez ügyben (is) négy évig.
Miért nem jut senkinek az eszébe, hogy sértett embernek soha nincs igaza.
Én eddig azt mondtam, hogy székely-magyar vagyok. Mostantól csak székelynek tekintem magam. A magyarok közül kizárólag azokkal vagyok hajlandó sorsközösséget vállalni, akik igennel szavaztak vagy a határon kívül rekedtek.
A felmenõim mind magyar állampógárok vótak, csakhogy anyai ágon tótok, apai ágon erdélyi szászok és bánáti svábok - engem minek tekintesz? Válalsz velem sorsközösséget az EU-ban?
És minek tekinted József Attilát, akinek apja félig román, talán egészen az?
Jól írta egyik hozzászóló, hogy nem mi vesztettünk, hanem Ti. Ettől kezdve tíz kitelepülő erdélyi magyarból nyolc nem MO-ra megy, hanem nyugatabbra. Majd az SZDSZ és MSZP jóvoltából az erdélyiek helyett mennek a kínaiak, négerek, arabok, afgánok, pakisztániak, indiaiak, irániak, irakiak stb., és majd ezek lesznek nálatok orvosok, mérnökök, ácsok, kőművesek, informatikusok és jó anyák (annyit szülnek, hogy Gyurcsiburcsi nem fogja győzni a számigálást velük kapcsolatban). Majd az orvos megkérdi a nyugdíjas MSZP-s anyókát, hogy fáj fej lenni? És majd a jóságos, nemzetét idomításra gyűlölő anyóka csak néz nagy bárgyún! Na szóval egyétek meg, amit főztetek. Nekem akkor sem kell az állampolgárságotok, ha személyesen hozzátok, és még fizettek is érte. Tudjátok, az erdélyi magyarnak még van az, ami nektek nincs. Nevezetesen tartása! A magyarországi pépnemzet ezzel az alkalommal megásta a saját sírját. Hála az úrnak, hogy mi erdélyiek nem közétek tartozunk. Én eddig azt mondtam, hogy székely-magyar vagyok. Mostantól csak székelynek tekintem magam. A magyarok közül kizárólag azokkal vagyok hajlandó sorsközösséget vállalni, akik igennel szavaztak vagy a határon kívül rekedtek.
Engedelmetekkel közzé teszek egy levelet, Erdélyből kaptam ma egy barátnőmtől. (A tudta nélkül teszem közzé, de azért, mert valamennyiünkhöz szól!) A következmények:
"És ne kérdezd, hogy mi hogy érezzük magunkat. Ne kérdezd, hogy milyen a közhangulat. Az, amit Markó és a többiek mondanak, az politika. Az emberek másként élik meg. Ekkora pofon még a románok részéről sem ért soha. Magyarországnak valamit tudnia kell: háború és járvány nélkül elveszített egy éjszaka alatt legalább 2.000.000 magyart a nemzetéből. Ez visszafordíthatatlan. Nem kell minket kiengesztelni, nem kell minket alamizsnával hitegetni. Nekünk nem erre volt szükségünk. Nem kértük, nem akartuk, nem tőlünk származott az óhaj, de a pofon rajtunk csattant. Megértettük. Koldusok vagyunk, szerencsétlenek, akik koloncok lennének az ország nyakán. Semmi gond. Mi itt éltünk és itt akarunk maradni. Az biztos, hogy az én számból senki többé nem fogja hallani, hogy magyar vagyok. Erdélyi vagy székely vagy bármi, de elvették a hitet, amiben bíztam. A himnusz, a szózat már teljesen mást fog jelenteni nekem, és más érzéseket fog ébreszteni. Valaminek azért mégis örülök. Annak, hogy édesapámnak nem kellett ezt a napot megérnie. Nem élte volna túl. Túl nagy a fájdalom bennem ahhoz, hogy erről most beszélni tudjak. Ne haragudj."
engem, mint erdélyit nem érdekelnek a pártvitáitok. engem csak az érdekelt volna, hogy 84 év szopatás után, mintegy erkölcsi elégtételként, megkaphatom - HA KÉREM - a magyar állampolgárságot. nem érdekelt a TB, szavazati jog, hogy hogy beszélnek a hatalom és az ellenzék képviselői ésatöbbi.
ha menni akarok innen, ne nevettess, miért menjek Magyarországra? nektek is kinn a seggetek a gatyátokbol, az utak rosszak, a metró ócska, az épületek omladoznak. keresnek 100 euróval többet? dughatom fel.. elmegy lakbérre. nem tudom, ha elég érthető voltam.
azert fáj, ami történt, mert nem anyagi előnyöket vártunk ettől a népszavazástol. 2007-ben mi is EU tagok leszünk, és akkor úgy is mindegy. most már mindegy - hallani sem akarok rólatok.
(…) én nem értek egyet Markó Bélával, aki azt mondja, hogy majd a jövőben is megpróbáljuk, esatobbi. en nem konyorgok senki joindulataert, mert oszinten - nem szorulok ra. nekem szimbolikusan kellett volna az egesz. nem akartátok, le is ut, fel is út. be van fejezve.
három nyelvet folyékonyan beszélek, két kultúrát behatóan ismerek, több vagyok, mint TI és hála istennek elegendő pénzem is van ahhoz, hogy boldogan megéljek magyar állampolgárság nélkül. TI veszítettek, nem MI, és talán rájösztök, de még valószínűbb, hogy nem. mert most már MI és TI vagyunk, és kenhetjük a szart, akire csak akarjuk. gondolom, ezt értette Gyurcsány a felelős "NEM" alatt.
Látva a külhoni magyarok reakcióit az első sokk lekűzdése után külhoni magyar állampolgárságot szereték kérni, mert úgy érzem a Mennyei Magyarország inkább valahol arrafelé lehet, semint nálunk.