Nemtom, hogy mit értesz azon, hogy "legyen jobb". Az említettek hôssé váltak, ezzel kiérdemelt személyes anyagi jólétükrôl a kormányoknak kell gondoskodniuk (ha nem gondoskodtak, figyelmeztess rá), attól a gondolattól pedig, hogy pusztán régi hôstetteik miatt vezetô pozíciót kaphatnának, a hátam borsódzik, láttam már ilyet, nem ez a demokrácia. Pongrácz Gergelyrôl két, számomra egyformán tökéletesen szavahihetô embertôl hallottam egymással szögesen ellenkezô véleményt. Béke poraira.
Annak, hogy Romániában, Bulgáriában, Albániában (hozzáteszem: Szerbiában, a szovjet utódállamokban, kivéve a Baltikumot), tehát a Köztes-Európán, a nyugati kereszténység domíniumán kívül esô országokban másként alakult a helyzet 90 után, szvsz masszívabb történelmi okai vannak. mint hogy nem volt forradalom vagy forradalomszerüség. Sôt, éppen a masszív tört. okok miatt nem volt.
A Kádár-rendszer kompromisszumos jellegében (értekeljük, ahogy akarjuk) nem csupán a forradalomnak volt szerepe, hanem legalább ennyire azoknak, akik a kompromisszumot megkötötték, beleértve Kádárt és Aczélt, a kommunista establishment pozitívabb figuráit (mint Nyers vagy Fehér Lajos), tömérdek szakembert (akik közül utólag sokan azt igyekeztek bizonygatni, hogy ôk mindvégig ellenálltak), sôt az átálló 56-osokat is. A 90 utáni történésekre ennek a kompromisszumos berendezkedésnek szerintem negatív hatása is volt, úgyhogy ma lényegében ott tartunk, mint ahol ezt a kompromisszumot felmondták (Lengyelország), széttaposták (Csehország) vagy soha nem is volt (Baltikum), azzal a különbséggel, hogy ahol - mint a Baltikumban - egyértelmü és durva politikai és nemzeti elnyomás volt, ott megmaradt az egészséges veszélyérzet és - ahogy a kórokozók elleni védekezés mozgósítja a szervezet tartalékait - jobban müködnek a túlélési ösztönök.
"Jó, de kérdés az, hogy miért harcoltak. Ha azért, hogy menjenek ki az oroszok, ez teljesült. Ha többpártrendszerért, szólásszabadságért stb., ez is teljesült. A kapitalizmus újbóli bevezetéséért tudomásom szerint kevesen harcoltak."
-- Na, ez is eltartott egy darabig, mire megleltem a választ... Pongrácz Gergely halála folytán emlékeztem vissza a dologra.
Szóval az rendben van, hogy teljesült az oroszok kivonulása, a többpártrendszer és a szólásszabadság, de a forradalmárok nem lárpurlár küzdöttek ilyesmiért, hanem azért és ezáltal legyen jobb. Namost a 89 utáni tizenötéves végkimenetel nem az volt, és ezáltal jobb lett nekik (elsősorban nekik, mivelhogy elsősorban már mégiscsak ők kockáztatták az életüket és nem az otthon ülők és pláne nem a rossz oldalon harcolgatók, politizálók), hanem éppenhogy azoknak lett jobb, akik pont a magát 56 által megdöntött Rákosi-rendszer utódrendszerének valló Kádár-rendszerben exponálódtak és szocialista/kommunista kötődésű környezetből kezdtek neki a tőkehalmozásnak, nem ragozom, hogy ez miféle kötődésbeli összefüggéssel volt lehetséges.
Namost mivel és ezáltal nem lett jobb nekik, nem váltak hőssé, nem kerültek anyagilag jobb pozícióba, nem kerültek vezető posztra (kivéve Mécs és Göncz), ezért talán nem túlzás azt mondani, hogy ők nem győztek 89-cel, hanem kiderült, hogy ők voltak azok, akiket feláldoztak a többiek sorsának javulásáért. Ők kockáztattak halált, 30 éves száműzetést, évtizedes börtönbüntetést, egisztenciális hányattatást, meg ki tudja mit, volt választék, de amit kaptak, az valahogy eltörpült emellett. Ahhoz képest, hogy állítólag győztek. Kaptak egy olyan ünnepet, hogy az ember bele kifordul, mikor látja, hogyan zajlik (most nem részletezem, hogy nekem mi fáj, mert másnak meg a kimenetel más oldala fáj). Többek közt az ő belük is kifordul, ezért lettek olyan sokan közülük anti-establishment irányultságúak, ezért lettek úgymond szélsőségesek, radikálisan mást akarók és ebből az érdekkülönbözetből fakadóan nem tudtak be/visszailleszkedni, ebből következően kerültek még jobban szembe a társadalommal és lettek egy páran úgymond még kiállhatatlanabb alakok (a viszonyulás nem kizárólagos; értsd annak, akinek).
A miért harcoltak-ra visszatérve: nem azért kellett volna jól járniuk, amiért harcoltak, és nem csak azáltal, hanem azért is, mert egyáltalán harcoltak és volt az alap mindenhez évtizedeken át. Ez volt az alapja, hogy 56 után nem Rákosi volt, aki Sztálin volt, hanem Kádár, aki nem Sztálin. Ez volt az alapja annak, hogy aki ma a Kádár korszakot úgy definiálja, hogy végtére is a végső csőd mellett elég sok mindenben modernizált és kiszakadtunk a feudalizmusból és ipari ország lettünk és városiasodás és soha akkora jólét és a mezőgazdaság nettó befizető, az is 56-nak köszönheti a dolgot, mert anélkül marad Gerő, a hangerő. Ki tudja még meddig. Ceaucescu elég sokáig maradt, Enver Hodzsa is, Todor Zsivkov is, Gustav Husak is, Honecker is. És ez volt az alapja annak, hogy nálunk 89-ben nem csak úgy egyszerűen egy szocialista államcsőd volt, amiből a világon senkinek nem lett volna más kilábalási ötlete, mint hogy csinálja tovább mondjuk Grósz elvtárs, csak most már ne a szocializmus építésének hívjuk, hanem átmenetnek a piacgazdaságba. Mert a bolgárok és a románok jószerével ezt csinálták és még további egy-másfél évtizedet szívnak emiatt, mert nem haladtak előre semmit. Nálunk azonban volt egy legitimitása annak, hogy drasztikus változás kell, nem lehet posztkomcsiknak tovább csinálni (94-től lehetett, de akkorra a posztkomcsiknak meg kellett magyarázniuk, hogy ők már többé nem azok, hanem drasztikusan mást akarnak a korábbiakhoz képest - sikeresen meg is magyarázták, kormányra is tudtak kerülni vele - és aztán ezt kormányon be is kellett tartaniuk). Iliescunak a magyarok által kirobbantott forradalom ellenére sem kellett ezt megtennie, nem is tette meg, szív is vele az ország, a bolgár rendszerváltás meg úgy nézett ki, hogy nyolc éven át még nagyobb baromságokat művelt, mint addig a kommunisták (részben pont ugyanazokkal az arcokkal) és csak aztán kezdett hozzá a dolgok rendbetételéhez. Albániában sem volt semmi cezúra, ők sem kezdtek átállni semmilyen új útra (és itt nem arról beszélek, hogy ezek a népek milyen szarul élnek, mert attól még fejlődés lehetséges, mint ahogy a bolgárok fejlődtek is az első nyolc év szarakodása után).
Nálunk ehhez képest volt lényeges pályamódosítás és volt erő ennek a modernizációnak a gyorsításához, volt erő a zuhanás megfékezésekor a még növögető nyomor elviseléséhez a 90-es évek legelején, miközben a románok és bolgárok soha nem privatizáltak semmit, mert akkor jön a szociális robbanás. Mi kénytelenek voltunk modernizálni és 56 miatt voltunk kénytelenek, mert 89-ben forradalom nem volt, mint tudjuk. De legalább kiegyezés volt. A balkániaknál még az sem volt, csak kontinuitás. Na és most akkor képzeljük el, hogy mennyire máshol tartanánk, ha lett volna forradalom és még ennyire sem tarthatnánk a régi irányt, hogy mentalitásban, szellemileg még mindig kádáristák vagyunk, mi magyar nép. Államközpontúak, henyék és passzívak.
Ennek az érdemnek az elismerés, hogy minden fejlődésünknek alapja volt 56 és ezért ők hőseink, bármit is akartak akkor és ott, szerintem érdemtelenül hiányzik.
Akkor hát mi az a szabadság? Ha nem jár legalább törvény előtti egyenlőséggel akkor miféle szabadság ez?
Szerintem (na, most nagyon leegyszerűsítem) diktatúra az, ha embereket akkor is lesittelhetnek, ha semmit se csináltak. Ha valakit nem sittelnek le, pedig csinált valamit, az korrupt demokrácia. Rondának ronda, de a szabadságfoka összehasonlíthatatlanul nagyobb.
""akiknek eszük ágában se volt kinyitni a szájukat, sőt fújtak azokra, akik kinyitották, aztán 90 áprlisától kezdve azt akarták bemesélni, hogy ők voltak az igazi ellenállók.""
Na ja. Tipikus fajta. Ugyanaz a mentalitás, mint az ellenállóknál.
Ismerek egy embert, aki '56-ban kituggya, mit csinált. 1988-ban vállalati párttitkár akart lenni, de az alapszervezet taggyűlésén valaki a szemére lobbantotta, hogy '56-ban levert valahonnan egy vörös csillagot.
Erre kapcsolatai révén, fenetuggya, hogy, szerzett egy igazolást egyenesen az MSZMP PB-től (nem vicc, ez igaz), amiben az állt, hogy makulátlan múltú káder, megbízható elvtárs. Ennek ellenére mégsem választották meg, mert azért a gyanú csakcsak fennmaradt.
Naésakkor! 1998 táján egyszercsak látom ám így október végefelé a megyei Igazmondóban a kitüntetett '56-os ellenállók csoportképét, és, igen, ott virított nevezett szóbanforgó is. És volt pofája átvenni a kitüntetést.
""Összekevered a szabadságot az egyenlőséggel.""
Akkor hát mi az a szabadság? Ha nem jár legalább törvény előtti egyenlőséggel akkor miféle szabadság ez? Na várj csak, tárgyaljuk ezt külön.
A főiskolai előadásom volt EU-tanból. Nem kifejezetten azért tartották, hogy az euroszkepticizmust növeljék vele, de mivel az előadó szakérti a dolgot, így nem rózsaszínű blablával eteti a diákokat, hanem kőkemény valósággal. Így pl. azzal, hogy ha
A) az Unió a támogatásai nagy részét regionális támogatások formájában adja, vagyis nem államnak, nem megyének, hanem régióknak,
B) Magyarország az istennek nem hajlandó életképes régiókat létrehozni a területén, mert a pártstruktúra alapja a megyerendszer, a megyei politikusok pedig pártállástól függetlenül teljes egyetértésben akadályozzák a normális régiók kialakítását, mivel a mostani rendszer felszámolásában nem érdekeltek,
akkor A+B Magyarország nem fogja tudni lehívni az elmaradottság csökkentésére szolgáló regionális támogatásokat.
Meg ehhez hasonlók. Tudok neked adni abból az anyagból, amit a félév során be kell nyalnunk, de abból a leírt szövegből még nem derül ki, hogy mi lesz a baj, csak a szöveges kommentárból, amit ez a Vígh nevű tag nyomat.
Meg szabad kérdezni, hogy mi volt ez a fórum/konferencia? Esetleg van valami elérhetősége az ott elhangoztaknak a neten? (Nem mintha fokozni lehetne/kellene meglevő euroszkepticizmusomat.)
Kedves sierra, szerintem meg az a helyzet, hogy 89-90 táján, talán Krassón és Kemény Csabán kívül senkinek sem jutott eszébe forradalmat csinálni. Az éertelmiség és a nép túlnyomó többsége tulajdonképpen nagyon jól beleszokott az 56 utáni, 63 után megszelidült rendszerbe, és meg volt elégedve magával. Az írek több mint fél évszázaddal a függeltneség kivívása után kezdtek normálisak lenni, miután évtizedekig öldösték nemcsak az angolokat, hanem egymást is, Dublin pedig még a század közepén is tele volt romokkal. Azt hiszem, ahhoz, hogy egy magunkfajta félreeső nemzetnek megfelelő legyen a "mentalitása", kell egy kíméletlen pofonsorozat, enyhítő körülmények nélkül. Ettől működni kezd az immunrendszer. A Kádár-korszak inkább elaltatott.
Az egyszerű mucsai taplóval nem ciciztek ám: életében nem volt többet útlevélproblémája, a szakmájában meg soha nem kapott állást - ha ugyan le nem csukták egy kicsinyég.
Ez megint olyasmi, amiben nagyjából egyetértek, csak másfelől nézem. Az tény, hogy a 80-as években egy Bp-n élő, otthonról jól eleresztett (mondjuk, kiadható lakással rendelkező) vagy kapcsolatok útján munkához (pl. kérdezőbiztosi szerződéshez) jutó értelmiséginek több esélye volt, hogy kinyissa a száját, mint akár csak tíz évvel korábban egy kisvárosban élő szakmunkásnak. De ez csak lehetőség volt, amit kihasznált, nem osztották ki rá a "pogázó bölcsész" szerepét. Én azokról beszéltem, akiknek eszük ágában se volt kinyitni a szájukat, sőt fújtak azokra, akik kinyitották, aztán 90 áprlisától kezdve azt akarták bemesélni, hogy ők voltak az igazi ellenállók.
Btw a a 80-as években is ismertem olyan "díszellenzékit", aki hótt ágrólszakadt volt, és nem kapott útlevelet.
Nem hagyhatnánk itt és most a fideszezést? Én még nem komancsoztam...
Mivel fideszes se vagyok, azért is felesleges.
Én nem tehetek róla, de van abban valami mérhetetlenül fals, ahogy egy ún. polgári párt alapító tagja (Bayer) és újonca (Bencsik) munkásosztálybeli utcai harcosokat magasztal 50 évvel később. Szvsz 56-nak ezt a szellemét nem az vinné tovább, ha Bencsik megkapná szerkesztőségi irodának a Budavári Palotát, vagy, már bocsánat, ha Rácz Sándort beválasztanák mondjuk a Hír TV igazgatótanácsába, hanem ha a munkanélküliek felszednék a macskakövet a Thököly úton, és barrikádot raknának belőle. De ez az, amit valahogy senki sem szeretne.
A szabadsághoz: ha az egyformán vonatkozik mindenkire, akkor jó.
Összekevered a szabadságot az egyenlőséggel. Utoljára a kommunisták mondták, hogy majd valamikor megcsinálhják az egysnelőségen alapuló, igazságos társadalmat, oszt mi lett belőle. A szabadság, az szabadság, és jobb, mint a diktatúra. A többit meglátjuk.
Igen hosszas fontolgatás után végülis arra jutottam, hogy inkább egyetértek, mint nem. Tegnap hallottam elrémítő előadást arról, hogy mennyire nem fogjuk tudni kihasználni az EU-csatlakozás miatt kapott kohéziós pénzeket, és mennyire nem fogjuk követni a gyors modernizálás ír példáját. Meg hogy ez mennyire annak köszönhető, hogy milyen a magyar mentalitás. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy sajnos igen, radikális megújulásra lett volna szükség, mert amilyen pályát választottunk (nem gazdaságilag, hanem mentalitásilag), az nem fogja segíteni a felzárkózást. Abból pedig az következik, hogy nem lesz életszínvonal-javulás, abból pedig a politikai mély ellentétek konzerválódása következik.
Legalább egy pici kis forradalomra lett volna szükség. Valami cezúrára, mert ezt így az elkövetkező harminc évben egyfolytában szívni fogjuk.
A szabadsághoz: ha az egyformán vonatkozik mindenkire, akkor jó. De ha vannak egyenlőbbek, akkor rosszabb, mint egy diktatúra, mert még a tiltakozás, az ellenállás lehetősége sincs meg. Ha azt látjuk, hogy a szabadság az egyik kasztnak szabad rablást, a másiknak csak szabad pofázást engedélyez, akkor bizony megkérdőjelezendő a hozsannázás.
Ahogy azt a nagyapám példáján keresztül megvilágítottam, bizony volt félnivalója annak, aki nem volt a Díszellenzék tagja. Az egyszerű mucsai taplóval nem ciciztek ám: életében nem volt többet útlevélproblémája, a szakmájában meg soha nem kapott állást - ha ugyan le nem csukták egy kicsinyég.
Én csak azt látom, hogy a recerváltás egy középosztálybeli akcijjó volt egy alapvetően nyugis és anyagias országban (hogy aztán ennek a középosztálynak a különböző részlegeit hogyan ítéljük meg, az egyéni gusztus kérdése), 56 pedig nem. És ebbe a rencerváltás utáni rencerbe sehogy sem illik bizonyos Fidesz-közeli erőknek az az igyekezete, hogy proli hősöket cibáljanak a mikrofon elé minden egyes október 23-án.
A rendszerváltás üzleti jellegű vállalkozás volt, néhány lelkes lilaködös idealista bölcsész adta hozzá az ideológiát.
Az én véleményem a kommunista világrend összeomlásáról nagyon prózai és rövid:
az eftások rájöttek, hogy a szocializmusban ugyan korlátlan a hatalmuk, de anyagiakban sokkal nagyobb lehetőség rejlik a kapitalizmusban, sőt, némi trükkel a hatalomból se kell távozniuk. A csúcson lévőket beáldozzák....na bumm.
Van valami abban, amit mondasz. És azt hiszem, ezzel vissza is értünk a topik témájához.
Akik 56-ban az utcán harcoltak, leginkább diákok meg fiatal prolik voltak. A rendszerváltást bölcsészek és jogászok csinálták, akik közül sokan közben üzletemberek is lettek. Hol a közös nevező?
"Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) - 1990
A nagy múltú párt újjászervezõdve a régi rendszer tagadásaként a hagyományos szociáldemokrata értékrend hangsúlyozásával lépett a politikai porondra. Folytonosságát az 1890-ben alakult párttal a nevében is vállalta. A pártelnök Petrasovits Anna fõ szövetségesként az SZDSZ-t és a FIDESZ-t határozta meg, míg az MSZP-vel és az MSZMP-vel szemben erõs antikommunista ellenzékiségét hangsúlyozta. A párt 1989 november elején tartott kongresszusán Petrasovits Annát választották elnöknek. A jobboldali irányultsággal és Petrasovits személyi politikájával elégedetlenek egy része 1989. november elején kilépett a pártból és Független Szociáldemokrata Párt néven új pártot alapítottak."
Pontosan ezen az alapon nyert az MDF: valamivel kevésbé kommunistázott. Szépen mutatják ezt a 2. fordulós eredmények: ahol a szoci jelölt bekerült az első 3 közé, szinte fele-fele arányban vitte a mandátumokat az SZDSZ és az MDF: ahol a szoci jelölt kiesett, az SZDSZ-nek nem jutott szinte semmi: a mieink tömbben "átszavaztak" (mint ahogy kisgazdák is: ez a siker másik eleme).
Az MSZDP jobboldali irányultságával és a pártelnök Petrasovits Anna személyi politikájával elégedetlenek egy része a novemberi kongresszuson kilépett, és Ruttner György vezetésével Független Szociáldemokrata Párt néven új pártot alapított. A párt elnöke a veterán szociáldemokrata Révész András lett."
