1242 febr. 2.:
Székesfehérvárról a papság és a világi személyek segíséget kérnek a Szentszéktől az alábbi erődített helyekre menekült lakosság nevében: Székesfehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr,...Abaújvár...
Forrás, MO. történei kronológiája B. 1981. 148-149. old.
Jogos felvetés. By the way próbáltam rákeresni I. Ferdinánd titulatujára és ott nem szerepel, miközben bátyja, V. Károly használta, sőt egy ideig még (Mohács után!) Ferdinánd mellett ő is használta a Magyarország királya címet. Bár életében nem járt ő Magyarországon és nem viselte a magyar koronát. Nem néztem meg még ugyanezt 1556 után, de az a sanda gyanúm, hogy könnyen lehet, hogy csak a spanyol-Habsburgok kihalása után viselik a magyar Habsburg uralkodók ezt a címet. A wikipediás cikk szerint 1703-tól. Erre szerintem te is utaltál korábban.
És innetől kezdve pontosan látszik, hogy mennyire igazad volt abban, hogy ködevészet a kedves olvtárs korábbi hozzászólása:
"A franciák nagyon ki voltak akadva, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a monarchiát meg akarják szüntetni.
Ebbe a körbe tartozik az is, hogy a magyar király II andrás óta Jeruzsálem királya is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar királyságot meg akarják szüntetni."
hosszú időn keresztül párhuzamos követelések voltak az európai uralkodóházban. Itt szépen le vannak vezetve a különböző koronák követelései és részben nyomonkövethető is, hogy dinasztikus házasságok révén milyen más dinasztiákra szálltak át a követelési jogok, egészen a jelenig bezárólag.
Tévedsz. Csak képzeled, hogy ennek a cikknek a legfőbb érve az antiszemitizmussal való vádaskodás. Ezzel szemben a legfőbb érve az, hogy tényszerűen megvilágítja az 1903-as pápaválasztás valós hátterét, rámutat az a köré font összeesküvés-elméletek tarthatatlanságára, továbbá - áttételesen - annak a felvetésnek a képtelenségére is, hogy a magyar királyt valamiféle örökös vétójog illette volna meg a pápaválasztás kapcsán.
Jeruzsálem királya címet jóformán az jelentős középkori királyság fejedelme viselte, ami nem dinasztikus alapú, hanem inkább szimbolikus kérdés volt egy keresztény kultúrkörben
A magyar Anjouk, a nápolyi Anjouk, mindkét spanyol Trastamara ház (Aragón és Kasztília egyaránt), a spanyol-Habsburgok, az osztrák-Habsburgok stb. mind viselték ezt a címet.
Nyilván nem is kell túl sok mindent beleképzelni a títulusba, végképp azt nem, amit az előző hozzászólásból lehetett kivenni, hogy esetleg a magyar királynak valami egyedi viszonya lett volna a jeruzsálemi királyi címmel.
Nem értelek, ennek a feltételezésednek mi köze van a pápaválasztás nemzetközi joggyakorlatának a megváltozásához? A tény, attól tény maradt és elég pontos jogtörténeti választ kaptál a te általad felvetett gondolathoz...
Bagatur már belinkelte azt a cikket, amire én is hivatkoztam volna
Miért is nem lepődöm meg, hogy te is egy olyan cikkre hivatkoztál volna, amelynek a legelső és legfőbb tudományos érve az antiszemitizmussal való vádaskodás több, attól teljesen független témával kapcsolatosan?
Bagatur már belinkelte azt a cikket, amire én is hivatkoztam volna, és ez alapján is világos lehet, hogy miért alaptalan a magyar korona örökös pápaválasztói vétójogáról képzelegni.
A franciák nagyon ki voltak akadva, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a monarchiát meg akarják szüntetni.
Ebbe a körbe tartozik az is, hogy a magyar király II andrás óta Jeruzsálem királya is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar királyságot meg akarják szüntetni.
Nem videó, csak hangfelvétel. Majd egy órát végighallgattam belőle. Kiváncsisággal vegyes mazochizmusból. :)
A legfontosabb megállapítása, hogy tatárjárást a magyar hadtörténelem egyik legfényesebb fegyvertényeként lehetne felmutatni, ha ezt a "hivatalos oknyomozó" történetírás nem hazudná el tőlünk. Hiszen Mongóliában is tananyag, hogy a Dzsingisz kán és hódító utódai csak egyetlen ízben szenvedtek katonai vereséget, mégpedig itt, a Kárpát-medencében!
Szó esik még arról, hogy az ötödik keresztes hadjárat volt a keresztes hadjáratok történetének legsikeresebb katonai vállalkozása, II. András fehér lovon és dicsősége teljében vonult be Jeruzsálembe (hiszen nem véletlenül vette fel a Jeruzsálem királya titulust!), majd hazatérte során mindenki az ő kegyét kereste, Kis-Örményország királyától a szeldzsuk szultánig mindenki az ő családjával szeretett volna dinasztikus házasságot kötni.
Az álnok pápaság mindezt nem nézte jó szemmel. Szántai szerint II. Andrást a Szentföldön háromszor akarták meggyilkolni, mégpedig nem ám iszlám terroristák... A pápák mesterkedésének további bizonyítéka Dzsingisz kánnak Dávid királyként, a kereszténység és a Szentföld megmentőjeként való korai felmagasztalása. Ez ugyanis nem jóhiszemű tévedés volt, hanem egy alattomos terv része, hogy a kárpát-medencei és a tárim-medencei magyarságot (az utóbbi volt Szántai szerint Magna Hungaria) összefogni akaró IV. Bélát a pápaság nyugatról, Dzsingisz kán pedig keletről harapófogóba vonja. Nem véletlen, hogy Róma címerállata és Dzsingisz kán nemzetségének totemállata is a farkas, ez a két hatalom eleve a magyarsággal szembeni szövetségre volt predesztinálva.
Tovább nem ragozom.
Annyit még hozzátennék, hogy Szántai előadása általam hallott részében semmiféle új vagy eddig eltitkolt, de általa napvilágra hozott forrásra nem hivatkozott.
És már nyilvánvaló is lesz, hogy miben is tér el a kincstári történelemszemlélettől, amit iparilag plántált belénk a Habsburgoktól a szovjeteken keresztül a globalistákig minden gyarmatosítónk.
Épp a mostani amerikai lehallgatósdi, vagy a hazugságokra épülő háborúk a bizonyítékai annak, hogy az amit ma politikának hívunk, és tegnap történelem volt, ugyaúgy manipulált adathalmaz.
Szerintem semmi baj nincs azzal, hogy ha a történelmi eseményeket több, különböző kontextusban is megismerhetjük.
És valóban kellemetlen lehet hogy azok mindenhatóága is megkérdeőjelezhető, akik egész pozícióikat arra tették fel, hogy a mindenkori politikai elvárásokhoz igazítsák a történelemszemléletet.
A Julianus barát és a napkelet felfedezése c. kötet bevezető tanulmányában Győrffy György így ír:
"Mint két emberöltővel korábban, most is a mohamedánokkal hadakozó keresztesek szereztek az ismeretlen keleti hatalom támadásáról tudomást. 1216-ban a pápa Pelagius albanói püspököt, legátusát és az akkoni püspökké kinevezett Vitryi Jakabot bízta meg azzal, hogy hirdesse meg a keresztet. Az új keresztes hadjáraton a II. Endre után felvonuló németek Egyiptomban próbálták a mohamedán erőkkel felvenni a harcot, s 1219-ben sikerült is Damietta városát elfoglalniuk. A mohamedán túlerővel folytatott reménytelen harc során, az 1221. év elején röppent fel a reményt adó hír, hogy János papkirály utódja, Dávid király – aki nem volt más, mint Temüdzsin, azaz Dzsingisz kán – keletről megtámadta a mohamedánokat, tönkreverte őket, és közeleg a Szentföld felszabadítására. E hír birtokában lelkesítette Jakab prédikációiban a kereszteseket, egyszersmind Pelagius, Jakab és más résztvevők III. Honorius pápához, Lipót osztrák herceghez, a párizsi egyetemhez és egyházakhoz írt levelei nyomán gyorsan elterjedt Dávid király legendája Európában. A legenda terjedésére jellemző, hogy III. Honorius az „örömhírt”– Pelagius és Jakab leveleinek kivonatát – körlevelek formájában tüstént tudatta a franciaországi érsekekkel és a külföldi egyházakkal. Feljegyezte azt Trois-Fontaines-i Albericus is évkönyvében az 1221. évnél, s megerősítette a hírt a jeruzsálemi templomosok hasonló tartalmú levele birtokában.
Albericus évkönyvéből tudjuk meg, hogy az első kiábrándító hírek az 1223. évi Kalka menti csata után Magyarországból érkeztek Franciaországba. Elmondja a krónikás, hogy Dávid király vagy fia a Magyarországon túl fekvő Kunországot és Oroszország végeit lerombolta, öt hétig tartó győzelmes csatája után sok szörnyűséget művelt; s többek szerint nem is keresztény, nem is mohamedán. Megjegyzi azt is, hogy Dávid király népét a magyarok és kunok tatároknak (Tartanos) nevezik, s ezek Damietta eleste után visszatértek hazájukba, s a róluk táplált remények szertefoszlottak.
Kiábrándító hír máshonnan is érkezett. 1224-ben Ruszudani grúz királynő írt levelet a pápának, amelyben mentegette magát amiatt, hogy nem tudott segítséget nyújtani a Damiettánál harcoló kereszteseknek. Országát feldúlták a tatárok, kihasználva azt a tévhitet, hogy keresztényeknek tartják őket. A tatárok támadás előtt keresztet vitettek maguk előtt, a megtévesztett grúzok pedig nem féltek tőlük, hanem mint keresztényeket fogadták őket. A csalódás hírét Albericus azzal erősíti meg, hogy a tatárok Nagy Örményországban sok egyéb gonosztettük mellett negyvenkét püspököt öltek meg."
Szántai kiásta ezt a "hálistennek" majdnem elfelejtett Dzsingisz kánt mint Új Dávid Királyt
Ezt azért nem kellett annyira "kiásni."
A Hóman-Szekfű-féle Magyar Történetből idézek:
"Freisingeni Ottó egykorú elbeszélése szerint a gabalai püspök hozta Rómába a hírt, hogy túl Örményországon és Perzsián, a távoli keleten valami János uralkodik, aki papja és királya nesztorianus hitű keresztény népének. Ez a János pap Samiard perzsa királyt megtámadta, Ekbatanát elfoglalta s miután döntő győzelmet aratott, a jeruzsálemi egyház segítségére indult, de a Tigris-folyón nem tudott seregével átkelni s visszatérésre kényszerült. A püspök küldetésének eredményeként keletre indult második keresztes had vezérei már abban a tudatban szálltak harcba, hogy kelet felől is remélhetnek segítséget a hatalmas szeldsuk szultánt legyőző Presbyter Joannes-től, aki – úgy hírlett – Mánuel császárt már levéllel, később III. Sándor pápát követséggel is felkereste. János pap és fia, Dávid király ez idő óta egy századon át volt a nyugati keresztények legendás reménysége és bizodalma a kisázsiai törökséggel vívott elkeseredett küzdelemben. Pedig a szeldsukok keleti tartományait meghódító Acsisz korozmin sah nem volt keresztény. Fia, Mohamed Takas, 1193-ban Togrul perzsiai szultán fejét birodalma meghódítása után Nasireddin kalifának küldte el hódolata jeléül. Mikor pedig ez vonakodott Bagdadot uralma alá bocsátani, a mohamedánok siita szektájához csatlakozott és annak vezéreként harcolt fiával, az 1200-ban trónralépett Mohamed Kotbeddin sahval együtt a szunnita kalifa ellen. A gabalai püspök elbeszélése nem is Acsisz sahról, hanem szövetségeséről, Jeliu-Ilej karakitán gurkánról szólt, kinek seregében keresztény kerait-mongol csapatok is harcoltak.
A keraitok a XII. század elején tértek át a keresztény hitre. Margus kerait uang-kán 1102 táján János bagdadi nesztoriánus pátriárkától kért a korasszáni metropolita útján térítőket és mikor a pátriárka két papja megérkezett, népével együtt megkeresztelkedett. Bizonyára ő vagy egyik fia kapta a térítőket küldő főpapról a János nevet. A történelem Presbyter Joannese minden jel szerint Margus kerait kán vagy fia, Kurdják Bojruk – a kerait hatalom kiépítője – volt, Dávid király pedig Kurdják fiával, az ugyancsak keresztény Togrul kánnal – a kínaiak Tuluj uang-kánjával – látszik azonosnak, akit a tatárok öltek meg, mint a nyugati legenda Dávid királyát. A karakitánok 1140. évi harcaiban résztvevő keraitok Margus kán fiának törzséhez tartoztak s így valóban János pap emberei voltak."
...
A tatárok perzsiai győzelmének hírét nyugaton diadalújongással fogadták, mert Togrul kerait fejedelem bukásáról mitsem tudtak s az ő hatalmát megdöntő Dzsingisz-kánt vele – a legendáshírű Dávid királlyal – azonosították.A keleti kereszténységről, János pap és Dávid király hatalmáról félszázad óta keringő hírek alapján úgy hitték, elérkezett a Szentföld megváltásának nagy pillanata, mikor – a régi jóslat szerint – egy nyugati és egy keleti uralkodó meg fogja dönteni a pogányság hatalmát.
Pelagius szentföldi pápai követ és Jakab akkoni püspök boldogan jelentették a pápának, hogy Dávid indiai király, a régóta várt szabadító megérkezett keletről és borzasztó csapást mért a szeldsuk hatalomra, elfoglalta Perzsiát s már közeledik a Szentföld felszabadítására. Várták, hogy – a jóslat nyugati uralkodójának szerepében – Frigyes császár is hadbaszálljon a török hatalom megdöntésére. A császár fel is vette a keresztet, de mire 1227-ben hadbaszállt, már elhervadt a keleti keresztények reménysége. A Dávidként üdvözölt Dizsingisz-kán hazatért, perzsa földön maradt hadai pedig nyugat helyett északnak fordultak s a pogányok helyett a kaukázusi keresztényeket, majd Európába hatolva, a kúnokat és oroszokat támadták meg. Georgia királynője és az örmény király saját határaik védelmét voltak kénytelenek előkészíteni s a hiába várt szövetséges nyugatra kalauzolása helyett még a maguk seregét sem tudták a török ellen küldeni. Az oroszországi szomorú eseményekből kiderült, hogy barátok helyett keresztényirtó kegyetlen pogányok, a pokol – tartarus – nevére emlékeztető tatárok – tartari – érkeztek Európába. Mikor pedig Batu-kán 1231-ben a Kelet két virágzó keresztény országát – Georgiát és Örményországot – pusztította el és hajtotta pogány igába, megjött a végső kiábrándulás is. János pap fia, Dávid király meghalt, írták a tudósok, még 1202-ben ölték meg tatár alattvalói s birodalma romjain a maguk pokoli uralmát építették fel. A keresztény Togrul-kán 1202-ben vagy 1203-ban bekövetkezet bukását és halálát – mert az értesítés kétségtelenül erre céloz – három évtized multán az egész keresztény világ megsiratta, de még mindig akadtak hívői a presbiterlegenda távolkeleti hatalmas keresztény birodalmának s ezek hitét csak az 1241. év eseményei, majd Piano del Carpini és Rubruk Vilmos tatár földről hozott hiteles értesítései tudták megdönteni."
Attól, hogy nem vetem el azonnal Szántai gondolatait, még nem biztos, hogy a Habsburgok nem okoztak legalább annyi kulturális kárt az országnak mint anyagit.
De függetlenül attól hogy ez a Szántai kiásta ezt a "hálistennek" majdnem elfelejtett Dzsingisz kánt mint Új Dávid Királyt , meg a tatárok összehasonlító leírását, még még van alapja a dolognak.
Nekem az az érzésem, hogy ha valaki egyből forrásfikázással kezdi, akkor ott valami takargatni való van.
Mindenesetre a tatároknak nagy segítségére lehetett az Ószövetség hódításaik során, különös tekintettel Kánaán elfoglalására. Ne felejtsük el, hogy Kazária meghódítása után közelebbről is megismerhették a júdaizmust, ezért nem tűnik túl légbőlkapottnak a gondolat.
Zalaszántó helytörténetét kutatom. Sajnos eddig nem találtam hitelt érdemlő forrást arról, hogy a környékben vagy a településen járhattak egyáltalán a tatár-mongol sereg fő vagy mellék ága 1242-ben. Kizárólag közvetett utalások említik a tatárjárást a faluval kapcsolatban. Találtam még egy-két hipotézist is, amelyet megerősíteni vagy megcáfolni eddig nem tudtam. Kérem a segítséget abban, hogy hol tudnék ennek utána nézni, de ha konkrét dolgot tudtok a környékről a településről az akkori évekből, akkor azt kérem, osszátok meg velem. Sajnos nem tudok kimozdulni… Ezért ha esetleg online adatbázist vagy forrást ismertek a tatárjárás itteni fejleményéről kérem írjátok meg azt is. Köszönet előre is.
(Utalás) A hatalmas Tadeuka (Tátika) nemzetség Tadeuka (Tátika) nevű tagja feltehetően még a tatárok bejövetele előtt építethetett magának egy korai erődítményt (alsó-várat) a Tátika (Warod/Várad) hegy tövében. Innen, a később alsó-Tátika nevű várból kiindulva fosztogatott, és pusztította Zlaudus későbbi veszprémi püspök birtokai között számon tartott Szántó (Zantho) falut. 1241-1242. évek között a tatárjárást követő zűrzavaros anarchiában Zlaudus akkori pozsonyi prépost Szántó birtokát fosztogatta és pusztította a Tátika nemzetségből származó II. Tátika (Thadeuka/Tadenka) és 80 márka kárt okozott. Szántó birtok korábbi pusztítása miatt királyi döntés értelmében Zlaudus egyházfő megkapta az alsó- Tátika várát.
1248-ban IV. Béla a tatárjárás tapasztalatai alapján elrendelte az alkalmas helyeken történő kővárak építését. Ennek segítségére kőbányákat nyittatott. Zlaudusnak is engedélyezi, hogy erős (felső) kővárat építsen a Szántó felett emelkedett Várad hegyén. A ma is látható Tátika vár (maradványának) építése feltehetően a Calanda zalavári bencés szerzetes tervei alapján kezdődött. Ebben az időben ugyanis az egyháziak, főleg a (ebben az esetben a közeli zalavári) bencés szerzetesek voltak a várak tervezője és a "kiviteleztetői" is. Az építkezéshez szükséges munkaerőt a püspöki jobbágyok, tehát Szántó falu lakói adták.
(Hipotézis) Darnay Kálmán a sümegi magán Múzeum akkori igazgatója általi feltárás alkalmával1934-ban a plébánia templom csontkamrájából (ossarium) előkerült megszámlálhatatlan mennyiségű csont maradvány. A száznál több csontváz, valószínűleg IV. Béla korában - a tatárjárás harcai alatt - kerültek a csontkamrába. A mongolok gyorsan mozgó kisebb hordái valószínűleg az 1242. év február tájékán száguldhattak át a környéken és a településen, lehetséges, hogy a már akkor korábban is álló Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt falu templom nagy része ekkor semmisült meg (? ?)
A pápa körüli ügyletekkel, valamint Gottfriedek ismételt lázadásával elfoglalt Henrik csak ekkor tud hadat vezetni Hungáriába. A tatárok által pusztává tett vidéken Székesfehérvárig nyomul, miközben semmiféle ellenállással nem találkozik. Mivel az elpusztított vidéken a had éhezik, a császár elrendeli a visszavonulást. A Vértes hegységben a magyarok megtámadják, szétverik és futásba kergetik a német sereget. A hatalmas veszteséget szenvedett, menekülő császári sereg Hainburgba érkezik. "
