Láttátok szombat este az ATV-n Juszt Magánbeszélgetés c. műsorában Novákot?
Elismerte, hogy a TV Sziget nem olyanra sikerult, amilyennek szerették volna, de hozzátette, hogy még nincs vége, még nem bukta.
(Mondjuk ennyi idő után én már nem várnék csodát, de tiszteletreméltó ez az állhatatosság.)
Juszt felvetésére sem bírálta a készítőket, riportereket. Szerinte a helyszín problémás. Azt várták, hogy majd a közönség kimegy hozzájuk, abba a caféba, vagy hova. Azért lenne fontos, mert lehetne őket kérdezgetni. Szerinte a tavalyi próbálkozásban (Csiszárral) is az volt a legjobb rész, amikor a szigetlakókat szólaltatták meg. De az a baj, hogy ezt most nem lehet csinálni, mert senki nem megy oda (jó, páran ülnek hátul, de azért enyhén szólva nincs dugig a hely).
A másik gond Novák szerint az, hogy nem volt előzetes koncepció. Nyilván azért, mert túl sokan csinálták, sok bába között elveszett a gyerek.
Közben eszembe jutott, hogy az Ökoterrorista azért jó része a műsornak. Én mostanság figyelek arra, hogy minél kevésbé szennyezzem a környezetemet, minél kevesebb szemetet halmozzak fel. Ha a politika nehézkes gépezete nem tesz semmit érte, nekünk kell kitalálni, mit tudunk tenni és erre jó ez a műsorrész. Novák álma az, hogy ez félórás önálló adássá nővi ki magát, ami nagyon király lenne, csak sokkal valószínűbb, hogy együtt bukik a TV Szigettel. Kár.
Nekem a Pajoros műsor tetszett, azóta néha belenézek, és hót unalom. Ebből arra következtetek, hogy a vendégek néha megmentik a műsort, de azért egy műsor ennyire ne szóljon a vendégekről.
Én a Novákot birom, mert küzd a csávó és próbál mindent kihozni a leguncsibb témákból is, de ez többnyire nem jön össze. A csajokkal sincs bajom. A körszakállas csávó átható bambasága nektek is feltűnt?
Nem tudom, kit érdekelnek ebben az országban olyan témák, amivel általában itt foglalkozva van, pl. a kisfilmek, bejátszások. A Szivességszolgálatra meg miért van szükség egy olyan országban, ahol amúgy is imádjuk bántani a másikat, mert nem úgy néz ki, mint mi, nem azt eszi, amit mi és szűkebb környezetünk, nem ugyanazok a szokásai és nem így áll a haja, hanem úgy vagy fordítva, szvsz ez kifejezetten mérgező.
Amikor elindították a műsort, szemlátomást 0 koncepció volt a tarsolyukban, elég meghallgatni a főcímdalt, amiből kb. az derül ki, hogy ez egy fiatalos, laza, nem mainstream műsor lesz. Jó, de miről fog szólni? - kérdezhette a dal elkövetője, amikor megkapta a megrendelést. Válasz máig sincs.
Kik írhatják a dicsőítő sms-eket? Ha elolvassuk az sms-eket, azért látható, hogy a műsor azért egy nehezen behatárolható szűk rétegnek nagyon tetszik. Csak tudnám, hogy miért.
ennyi tehetségtelen médiamunkást a rendezőtől a kameramanig, meg kifejezetten bunkó paraszt alkalmatlan riportert (csaj oyan pofátlanul vágott bele egy mondat közepébe, hogy lementem hídba) ritkán látni együtt.
valamint, számomra nem műsor az, ha elmennek ejtőernyőset ugrani, és elmesélik, hogy mennyire rohadt izgalmas az. az meg aztán kurva eredeti, hogy kamerát raknak a bukóra, iyet még nem is láttam csak 200x. remélem, a feszt után elzavarják az egész bandát a francba.
az első ember, aki az élő adás közben beront a felvételre és tönkrebarmolja ezt a béna balfaszok által vezetett irtózatosan unalmas, vontatott és béna műsort, az a vendégem egy fehér kisfröccsre
a bábozós sótlan köcsögökre pedig 3 üveg borsodi bivaly vérdíjat tűzök ki
tegnap láttam belőle kicsit, hányinger volt. Zsu egy tapló bunkó, Szilárd gyakorlatilag tehetségtelen - bár ez a műsornak nem hibája, bár ők hívták meg, Novák Peti sose volt egy szimpetikus arc, brrr. Ráadásul Vörös Andrásék jogi mesetei, az végképp. Ki szerint vicces ez. tipikusan olyan műsor amit megcsinálni biztosan jó, de megnézni... lásd FixTV, azt legalább aranyos gimisek csinálják, meg értenek a számítástekknikához.
(ja, Vörös András ráadásul a jogon végzett, igazán eladhatnák ő magat mint szakértőt... végülis az önbíráskodást elmagyarázni, három perc felkészülési idővel nagyanyám is; mondjuk az önálló zálogjoghoz talán 4 perc is kell.)
szvsz nem olyan nagy baj, hogy szervezetlen a musor, az viszont annal gazabb, hogy keptelenek egy zenekart kihangositani, a kamera-kezeles katasztrofalis (attol meg nem lesz erdekes a musor, hogy megfajdul a nezo feje), elhallgatnak a mikrofonok.
viszont nekem bejott, hogy a para-kovacs vegre kepernyore kerult!!!!
sokakkal ellentetben nekem bejonnek a gimnazista-stilben nyomott apro szinesek, a 10 000 feles magyarorszagon meg plane, kinek jutna eszebe ilyen helyeket bemutatni...
talan jo lesz ez valamikor, mindenesetre Worluk mai kritikája 100%-ban igaz (teszem hozzá:sajnos)
ki kell még egészítenem annyival, hogy a hangmérnök monnyonle! botrány, hogy a fellépő vendég mikrofonja nem hajlandó szólni előadás közben!!!
Az a baj a műsorban, hogy nagyon változó az egyes napok színvonala. Ez természetesen szervesen összefügg a műsorvezetők teljesítményével. Az első részt, amit láttam belőle a Novák Peti vezette, és kurva jó volt. Igazából már csak azért nézem, mert azt az érzést keresem. De pl. a Müller, vagy a Líviusz vezette napok úgy szarok, ahogy vannak. Meg ez a sok filmbejátszás mi a francnak kell? Inkább lenne még egy-két zeneszám...
És egyáltalán, mit keres még Müller a képernyőn/színpadon? Oké, fasza, hogy megcsinálták a Sziget-et, köszönjük szépen nekik. De azért az túlzás, hogy a Sziámival minden évben fellép főidőben a Nagyszínpadon, meg még az utolsó napon is van egy Sziámi koncert. Nem hiteles már az egész...
Kicsit OFF
azér megnézném a jobbos underground arcokat, náluk milyen lenne az ilyen: Pörzse, Usztics, Bayer, Fillippó viccesen zsidóznának karikás ostorral és székely góbáságokkal a kezükben:)))) Ákos és VIkidál meg énekelne közben:)))
ON
Nem tom mér én szeretem a műsort, pomtosítok, drukkolok neki, hogy 1cer szerethessem, mer most még nagyon sok benne az esetlenség, meg a baki. de szerintem belejönnek, kiforrja magát a dolog és lesz egy kulturális rétegműsor. hajrá
Borzasztó műsor, szerintem csak a Szigetig húzzák, és roló le.
A tegnapi adásban volt két rövidfilm féle izé, színvonal nulla, bár lehet, hogy gimnazisták csinálták ezeket, akik először fogtak kezükbe kamerát, ha így van akkor megbocsátható, bár eme szösszeneteknek a fiókokban a helyük, nem a közszolgálatin.
A műsorvezetők (és vendégeik) balliberális kötődése nem titok, ezek az emberek hosszú éveken keresztül ott gyalázták a nemzeti kormányokat, ahol csak tudták, ott sértegették a rájuk szavazókat, ahol csak tudták. Nem beszélve egyikük-másikuk nyílt kiállását a drog legalizáció mellett. Közszolgálat rulez, megdolgoztak a képernyőre kerülésért a fiúk/lányok.
Azok a ballib "underground" arcok, akiknek itt most nem jutott hely, feltűnnek majd máshol, lásd az M1-en induló kultúr hetihetes féle műsort, ahova a Magyar Narancs költözött be, közszolgálatilag, az adófizetők pénzén, szintén rulez.
Szóval itt egy majdnem új garnitúra (túlkoros fiatalok) a liberális oldalról, néha hidakra akasztanak képeket, néha házfalakra vetítenek, néha ponton hidat építtetnek a Dunára, néha a rádióban osztják az észt, legújabban pedig a közszolgálitan nyomulnak.
Ők lesznek az új Aczél Endrék, Mészáros Tamások, Bolgár Györgyök, Nagy Megmondók, és társaik, finito.
Valaki itt írt valamit a szőnyegbombázásról.
Mit is?
az a baj, hogy pont olyan a műsor, mint pl. a Reggeli, ugyanazok a blokkok, ugyanaz a tematika nagyjából, csak egy kicsit kevesebb a lámpa. Ugyanazok az arcok, ugyanazok a vendégek ( ha már most vendégek a BB lakók, akkor kik lesznek a vendégek 1 hónap múlva?), azonkívül szerintem annak nem kéne ostoroznia a kereskedelmi tévéket, aki még most is szerepelget bennük ( az ember általában nem rúg bele önmagába még utólag sem ), és a aki du-onként a Jakupcsekben azt fejtegeti, hogy mennyivel jobbak a nő/ffiak, az ne próbáljon ál jó fej és hű de alternatív és intellektuell lenni (gondolok itt Winkler Nórára és Péter Petrára).
Nagyon jó, hogy van ez a műsor, csak ne lenne ennyire kaotikus. Vagy inkább katasztrofális. Például a műsorvezetők miért vágnak egymás szavába folyamatosan? És a kameramann miért rángatja a kamerát, ha az Európa Kiadót veszi éppen? Talán szeretne beszálni a zenekarba gitárosnak? Vagy úgy érzi, hogy ettől lesz "fiatalos" a műsor stílusa?...
A Fábry pedig kurva jó volt, hiába próbálta az évek múlásával egyre hülyébb Müller Péter megszívatni.
Sziasztok! Láttátok a tegnapi adást? Fábry Sanyi bácsi végre megmutatta, hogy milyen is ő valójában. Az adás alatt az az sms tetszett legjobban, amiben a küldője arra hívta fel a figyelmünket, hogy amikor Sanyi bácsinak nincs előre megírt szövege, akkor nem igazán képes gondolkodni. Mindettől függetlenül szerintem Sanyi bácsinak lenni jó agy, de a tegnapi adásban valahogy tényleg kicsit bugyuta volt. Ellenben Novák Péter ismét alakított. Nagyon jó dolgot képvisel, és őszintén remélem (saját érdekemben is), hogy valami változni fog. Azért sem akarok pesszimista lenni. Ja és akkor még az Európa Kiadóról nem is beszéltünk. Amikor először hallottam E.K-t még kicsi voltam és nem igazán fogtam a szövegeket, de most, húúú. A szövegeik most is baromira helytállóak.
Gyönyörű lenne. Kongó Köcsög Müller a közszolgálati televítióban főműsoridőben. Akkor azt hiszem elmondhatnánk, hogy megérett az ország egy kiadós szőnyegbombázásra.
Sajnos én még nem láttam, de már felszerelkeztem a szükséges előítéletekkel, Müller, Super, és Poós, hát elég nagy köcsögök mindhárman, de azért adok egy esélyt nekik (és majd utána fikázom a műsort). Mondjuk legalább Csiszár Jenőt kihagyták.
Sziasztok! Egyetértek az előttem szólókkal, valóban nagyszerű ötlet:)) Remélem egyszer kinövi majd magát a műsor és nem olyan kései időpontban lesz, hanem akár főműsoridőben!