"Tehát kéretik a két kifejezés közést nem egybemosni!"
Hazugság. Amikor 57-ben a falhoz állított anyám háta mögött azzal szórakoztak az egymást csak elvtársnak szólító kommunisták ("szociáldemokraták"), hogy élesre töltötték a fegyvereiket meg vissza vagy nagyapámmal megásatták a saját sírját csak mert rendszeridegennek tekintették azóta nem gondolnak arra, hogy a kitartás vagy az elvtárs szó maradt-e meg bennük mélyebben.
Titeket nem egy kecskére emlékeztetnek kovács lászló vonásai? Nekünk volt régen egy nagy fehér Mici nevű kecskénk, aki nagyon hasonlított kovácsra. Arcra is, értékre is. Le is vágtuk, meg is ettük!
1.) Az érvelésed hibás voltára, következetlenségére rámutató beírásom 2 (kettő) pontból és egy következtetésből állt.
TÉVEDSZ, mert azt gondolod, megfelelő csak az első pontra válaszolnod valamit, majd gyorsan megismételve ugyanazt, "letudhatod" a többire adandó választ is. (:-))
Figyelem, ez a beírásom SEM egyetlen pontból áll!
2.) Megint a "hagyományos" módszert alkalmazod. Rásütöd a Vasárnapi Újságra, hogy "szélsőjobboldali" meg "neonáci eszméket terjesztő műsor", aztán már kész is a "következtetés" milyen politikus az, aki ilyen műsorban nyilatkozik. Aki, ráadásul kimondja azt a rettenetes "kitartás" szót.
TÉVEDSZ, mert
- a Vasárnapi Újság se nem szélsőjobboldali, se nem neonáci
- Orbánnak valószínűleg ugyanaz a "keresnivalója" a Vasárnapi Újságban, mint pl.: Szili Katalinnak.
Merthogy az Ogy. elnöke is interjút adott a műsor szerkesztőinek.
- Orbánnal, azt az adást magam is hallottam. Az igazság az, hogy nem tartott politikai beszédet. Interjú volt, a szerkesztő kérdezte, ő válaszolt. Arra a kérdésre, hogy az akkori nehéz helyzetükben mit kíván a támogatóinak, ő azt mondta, hogy "kitartást kíván" nekik. AZTÁN és NEM EZZEL (!) a szerkesztő és ő elköszöntek a hallgatóktól.
Szóval, ebből ferdítette a bal a "nyilas köszönés"-t. Mint te is itt, megint.
3.) Nem kell ez a kórháztörvény elleni aláírásgyűjtésből levont hamis következtetés sem. Az előző országgyűlésben a MIÉP többször szavazott együtt az MSZP-vel, vagy az SZDSZ-szel. Mégsem hirdette senki, hogy a mai koalíció pártjai akkor "a MIÉP felé nyitottak".
4.) Visszatérve az eredeti témára,
az "elvtársozás" ITT, Magyarországon rossz emlékeket ébreszt (különösen ha azt az MSZP tagjaitól, volt MSZMP vezetőktől hallja az ember).
Ezt mondhatják egyesek, ha "érzékenyek" bizonyos szavakra.
De miért ne lehetnének érzékenyek az "elvtársra"?
Mások meg a "kitartás"-ra lehetnek érzékenyek.
Megint mások (valószínűleg a többség) meg mind a kettőre...
Szóval, csak szépen, következetesen...
(A válasz meg ne az legyen, hogy csak az 1. pontra válaszolsz, de azt még háromszor megismétled...)
Amit Gy.F.-től idéztél arra sajnos még reagálni se igen tudok!
" A magyar baloldal fél évszázad belső küzdelmével demokratizálta és modernizálta politikáját, önmagát és Magyarországot."
Ha egy forradalom vérbe folytása, recski és hortobágyi munkatáborok működtetése, koncepciós perek százai, kivégzések, kínzások, egypártrendszer stb. a demokratizálodás folyamatának része akkor itt valami nagy gond lehet...
Vagy egy sportolónak: pl. "kitartás, már csak 2 kőr van hátra"
Vagy nagybevásárláskor a feleség a férjének: pl. "kitartás, mindjárt jövök, csupán az illatszer osztályra megyek"
Vagy a nyári nagy hőségben 2 haver egymásnak: pl. "kitartás, mindjárt hozom az üdítőt"
VAGY OV ezt mondja: "kitartás, ha azt a negyven évet kibírtunk, akkor négyet is ki fogunk"
Nézd, fehérfarkaska testvér, Kovács természetesen elvtárs lehet, ha nem kéri ki magának.A Köztársasági épületben. Viszont mi kikérjük magunknak, hogy magukat proletárdiktátorból demokratikussá avatott politikusok nyilvánosan le- vagy fel-elvtársozzák egymást itt előttünk.
Elvtársozva egymást a rovott múltú MSZP és elődei több kárt okoztak Magyarországnak, mint a törökök és németek együttvéve. Kiárulták, elsíbolták országunkat, ha te a régi megszólításaikat ma elviselhetőnek tartod, akkor a legtermészetesebbnek kell majd venned, amikor egyszer egy valóban szélsőjobboldali párt, egymást testvérezve fog az ország előtt tetszelegni.
Valószínűleg ez utóbbi nem tetszene. Akkor viszont álljon fel a szőr a hátadon, ha az elvtárs szót hallod is.
Ha egy politikus politikai rádió politikai műsorában a saját politikai beszéde végén a kitartás szóval búcsúzik, akkor azt miért ne nevezhetném politikai értelműnek.
Ha a kitartás szót egy kórházban mondja egy súlyos betegnek: pl. "kitartás, hamarosan meggyógyulsz.
Vagy egy sportolónak: pl. "kitartás, már csak 2 kőr van hátra"
Vagy nagybevásárláskor a feleség a férjének: pl. "kitartás, mindjárt jövök, csupán az illatszer osztályra megyek"
Vagy a nyári nagy hőségben 2 haver egymásnak: pl. "kitartás, mindjárt hozom az üdítőt"
Vagy vacsorakészítéskor: pl. "kitartás, már csak 1/2 óra és kész a vacsi"
És még lehetne sorolni a kitartás szó nem politikai értelmezését.
De mondjuk a szélsőjobboldali VaU-ban egyönfényező politikai beszéd végén szerinted milyen értelemben használta OV a kitartás szót beszédének zárásaként? Talán: "kitartás, mindjárt vége a műsornak és bújhattok vissza a kényelmes meleg ágyíkóba aluszikálni"? :)
Ha nem a VaU-ban mondta volna, hanem egy sportműsorban a foci élményeiről való beszámoló végén, akkor még el is tudnád hitetni velem, de így kicsit gázos kimagyarázni a kimagyarázhatalan.
Mondjuk ki nyíltan, valljuk be őszintén: OV a szélsőjobbnak küldött egy kódolt szöveget, hogy számít szavazataikra, amiért cserében ők nyugodtan terjeszthetik neonáci eszmeiségüket.
Meg egyáltalán mi keresnivalója van OV-nak, a magát polgári-konzervatív-keresztény párt vezetőjének egy neonáci eszméket terjesztő műsorban? Azt, ne mond, hogy a neonácizmus, a szélsőjobb összefér az igazi konzervatív, polgári és keresztényi értékekkel. Talán Chirac tudna erről mesélni, aki számára Le Pen nézetei elfogadhatatlanok és így nem is akar egy fórumon szerepelni vele. Tudod a civilizált nyugaton a szélsőséges politikai csoportok nem szalonképesek. Orbánnak is fel kellene ezt fognia végre.
Az egy más kérdés, hogy OV a szélsőbal felé is nyitott, nemcsak a szélsőjobb felé (lásd kórháztörvény elleni populista aláírásgyűjtési akció a Munkáspárttal).
Ha egy politikus politikai rádió politikai műsorában a saját politikai beszéde végén a kitartás szóval búcsúzik, akkor azt miért ne nevezhetném politikai értelműnek.
Ha a kitartás szót egy kórházban mondja egy súlyos betegnek: pl. "kitartás, hamarosan meggyógyulsz.
Vagy egy sportolónak: pl. "kitartás, már csak 2 kőr van hátra"
Vagy nagybevásárláskor a feleség a férjének: pl. "kitartás, mindjárt jövök, csupán az illatszer osztályra megyek"
Vagy a nyári nagy hőségben 2 haver egymásnak: pl. "kitartás, mindjárt hozom üdítőt"
Vagy vacsorakészítéskor: pl. "kitartás, már csak 1/2 óra és kész a vacsi"
És még lehetne sorolni a kitartás szó nem politikai értelmezését.
De mondjuk a szélsőjobboldali VaU-ban egyönfényező politikai beszéd végén szerinted milyen értelemben használta OV a kitartás szót beszédének zárásaként? Talán: "kitartás, mindjárt vége a műsornak és bújhattok vissza a kényelmes meleg ágyíkóba aluszikálni"? :)
Ha nem a VaU-ban mondta volna, hanem egy sportműsorban a foci élményeiről való beszámoló végén, akkor még el is tudnád hitetni velem, de így kicsit gázos kimagyarázni a kimagyarázhatalan.
Mondjuk ki nyíltan, valljuk be őszintén: OV a szélsőjobbnak küldött egy kódolt szöveget, hogy számít szavazataikra, amiért cserében ők nyugodtan terjeszthetik neonáci eszmeiségüket.
Meg egyáltalán mi keresnivalója van OV-nak, a magát polgári-konzervatív-keresztény párt vezetőjének egy neonáci eszméket terjesztő műsorban? Azt, ne mond, hogy a neonácizmus, a szélsőjobb összefér az igazi konzervatív, polgári és keresztényi értékekkel. Talán Chirac tudna erről mesélni, aki számára Le Pen nézetei elfogadhatatlanok és így nem is akar egy fórumon szerepelni vele. Tudod a civilizált nyugaton a szélsőséges politikai csoportok nem szalonképesek. Orbánnak is fel kellene ezt fognia végre.
Az egy más kérdés, hogy OV a szélsőbal felé is nyitott, nemcsak a szélsőjobb felé (lásd kórháztörvény elleni populista aláírásgyűjtési akció a Munkáspárttal).
Azt, hogy a kitartás szónak politikai üzenete lenne, a ballibektől tudtam meg. Pedig ugye engem már nem egyszer lenáciztatok...
Szerintem semmiféle politikai üzenete sincs egyébként a kitartás kifejezésnek, legfeljebb az egész kitartás szó körüli habverésnek van némi üzente, igaz, nem politikai, hanem egészségügyi: súlyosan elmebeteg alakok határozzák meg a balliberális oldalt.
Itt van ugyanis a kutya elásva: "politikai értelemben".
Kellőképpen ködös megfogalmazás, ugye?
1.) Ha egy jobboldali magyar politikus a "kitartás" szót kimondja vagy leírja, azt az illető (szerinted) csak "politikai értelemben" teheti.
És máris "azt fejezi ki ezzel (ha valaki nem értené: azt üzeni ezzel a szélsőjobbnak): veletek vagyunk, támogatunk, számítunk a választásokon a szavazataitokra."
Mert a "politikai értelemben" való szóhasználatot a baloldal azonnal "rásüti".
Amint azt a fenti szöveged is mutatja, de emlékezhetünk egy Ferenczi nevű "napkeltés kérdező" hisztérikus kijelentésére: "a kitartás szó foglalt".
2.) Az "elvtárs" szót használhatják a nyugat-európai szocdemek, OTT ez nem kelt viszolygást.
De ITT Magyarországon (pláne az MSZP tagjaitól hallva) az idősebb magyarokban IGENIS viszolygást, undort (esetleg félelmet) kelt.
Azért, mert ÉPPEN ITT ÉLTEK, (ahogy te írod) "a baloldali eszméket aljasul, öncélból eltorzító és megbecstelenítő keleti blokkban".
Sokakban (magyarázgatásod ellenére) a szönyű ötvenes éveket idézi fel ez a szó (bár az "elvtársozás" sokkal tovább tartott).
Képzeld, ezek az ITT sokat megélt, tapasztalt magyarok úgy vélhetik, a MSZP-sek "politikai értelemben" elvtársoznak.
Azt gondolhatják, ez valamiféle "üzenet: most ugyan éppen szocdemekké válunk, de ne felejtsétek, azért mi vagyunk, az egykori "kommunisták" és szocialisták".
Tehát a baloldal
- vagy hagyjon fel a "szómágiával", a szavak "foglalttá" minősítésével (ez lenne az ésszerű),
- vagy ne kifogásolja, ha a jobboldal is használja az említett eszközöket a politikai csatározásokban.
Végig olvastad? Legalább a becopyzott részt? Az egészet nem is várom el. Ha neked erről Lenin jut az eszedbe, akkor kicsit homályosítsad föl magad politika történetileg.
Lenin max ott juthat róla eszedbe: "baloldaliság... Egyszerű tétel, felemelő gondolat...legalább annyi alávaló tettet követtek el nevében."
De ebből nem az tűnik ki, hogy GyF a leninizmust dícsérni, hanem pont ellenkezőleg!!!
"Attól még a világ számos országában elég jól elvan a gróf, a báró,a márki vagy a herceg.Lásd még Bulgária is az egykori királyi család örökösét választotta elnöknek.(nem kellettek az elvtársak nekik)Angol,svéd,holland,spanyol,dán és más jól elvan,csak a ti fejetekbe nem fér bele,hogy is van ez!"
Nézzük csak meg, hogy mit ír ezzel kapcsolatban Gyurcsány a 10 pontjában (semmi újdonságot, semmi olyat, amit történészek, a politológusok és társadalom tudósok ne írtak volna már korábban is le - a különlegesség abban van, hogy ez nem egy politikusok ákltal az asztalfiók mélyére sűllyesztett tudományos munka, hanem éppen ellenkezőleg: Gyurcsány egy politikai program részévé tette)?
"A huszonegyedik század polgári társadalmai alig hasonlítanak száz évvel ezelőtti önmagukra.
Az egyidentitású munkás és tőkés helyébe a sokidentitású polgár lép. Egy személyben több szerep sűrűsödik.
Az új problémákra egyelőre régi válaszokat találunk. Senkinek nincs az új valóság emberibbé formálására átfogó programja.
A magyar jobboldalt általában hidegen hagyják a növekvő társadalmi különbségek, amelyeket a természetes rend által meghatározottnak, így végül is helyénvalónak tekint. A hagyományos magán- és helyenként keresztény valláserkölcs védelmezőjeként befelé forduló, piac- és globalizáció-ellenes politikát folytatnak. Nem érintette meg őket az amerikai és a brit konzervatívok neoliberalizmusa, nem váltak újkonzervatívvá. Maradtak előítéletesek majd mindennel szemben, ami az elmúlt évtizedek terméke. Nem tudnak mit kezdeni a globális világban csak korlátok között létező szuverén nemzettel, a megváltozott családi szerepekkel és a nem hagyományos családban élők gondjaival. Értetlenül figyelik a televíziós tömegkultúra terjedését, idegenkedve tekintenek a modern művészetekre. A bűnözés és a kábítószerfogyasztás terjedésének megakadályozására csak a növekvő mértékű állami kontroll és erőszak alkalmazását látják megoldásnak. A magyar jobboldal nem az új, hanem a régi Magyarországhoz vonzódik. Programja a modernizációtól való tartózkodásra és félelemre épít.
A magyar baloldal sokat változott. 1953, 1956, 1968, majd a nyolcvanas évek rendszerváltásban véget érő reformjai mind arról szólnak, hogy a baloldal leszámolt múltjának egy-egy darabjával, majd negyed- és félfordulatokkal új irányba indult el. A magyar baloldal fél évszázad belső küzdelmével demokratizálta és modernizálta politikáját, önmagát és Magyarországot. Ennek ellenére nyomát sem látjuk annak a büszkeségnek, magabiztosságnak, amelyet egy ilyen sikeres út megtétele jellemezhetne. Mindez azért van így, mert a magyar baloldal reformjai a visszavonulás reformjai voltak, amelyeket a párt nagy része mindig valamilyen praktikus megfontolásból tett elvi engedményként, — ha úgy tetszik — vereségként élt meg. Ez tükröződik vissza az MSZP sajátos kollektív önbizalomhiányában és lelkiismeretfurdalásában is. A magyar baloldal reformjait az elmúlt ötven évben sokkal inkább motiválta a vereségtől való félelem, mint a társadalmi modernizáció programadó vágya.
A magyar jobboldal a jövőtől fél, a baloldal pedig a múlttól. Küzdelmükben az győz, aki előbb levetkőzi félelmeit, s többé nem önmagából, hanem az ország reális lehetőségeiből és a modernizáció követelményeiből indul ki.
Baloldalinak lenni annyit tesz, mint azt gondolni, hogy különbségeink nem tekinthetőek a Gondviselés avagy a természetes rendjében élő társadalom sorsszerű átkának, esetleg áldásának, hanem nagyon is az általunk alakított társadalmi együttműködés termékének. ... Egyszerű tétel, felemelő gondolat. Sok nagyszerű és legalább annyi alávaló tettet követtek el nevében."
http://www.mszp.hu/aloldal.php?id=2925
""A kedvezőtlen fejlemények okát elsősorban az Egyesült Államok, az Észak- atlanti Szövetség szélsőséges köreinek azon törekvésében látjuk, amely a világ békéjének megőrzését garantáló katonai erőegyensúly megbontására irányul." "
Ez nem a Fidesz-MPSZ 2003-as iraki háborúval kapcsolatos kommunikációjából való idézet? :)
Dézsávű :) Ennyire nem kísérthet a múlt, de úgy látszik mégis! :) Hogy mik ki nem derülnek :D
Biztos, hogy nem a polgari-kor.hu, gondola.hu, fidesz.hu, mno.hu vagy demokrata.hu a forrás?
A Demokratában és a MN 6-7. oldalán szoktam ilyeneket olvasni (na jó, igazságtalan lenne kihagni a Magyar Fórumot és az UFI-t, nem ők tehetnek arról, hogy Orbán őket nem ajánlotta megvételre a szavazóinak) - de ott mint jobboldali-konzervatív véleményt illetve álláspontot.
Sajnos:(((( ma is sok még az "ellenző"!, akik jól éltek Kádár et alatt, akik jól elvoltak munka nélkül és mégis volt mit a tejbe aprítani! Most visszasírják az elvtársakat, mert a mostani munkakerülést sokkal gyengébben fizetik!!!! De az elvtársak nem jönnek vissza!!!!!!!! Remélem SOHA TÖBBÉ!:))))
Az elvtárs szó eddig is használatos volt a szocik berkein belül. Csak eddig senkinek nem tünt fel. Úgy látszik, hogy olyan jól megy már az ország szekere, hogy nincs más amibe bele lehetne kötni :) Ha így van, akkor ez a topic egy elismerés a szocikank :)
Egyébként pedig a baloldal a mai napig használja nemzetközi szinten is az elvtársazást. Ez azt jelenti, hogy hasonló elveket vallanak. Az egy másik kérdés, hogy a szónak van-e valóságtartalma vagy az már rég elkopott. Ettől még a comrad szó bármely nemzetközi szocdem összejövetelen teljesen természetes.
A kitartás, mint politikai kifejezés már más. Nem szabad a kettőt összemosni. A kitartás szót politikai értelemben egy bizonyos politikai nézeteket valló csoport (gyk.: szélsőjobboldal, neonácik) használta, és a mai napig is csak egy bizonyos csoport használja (politikai értelemben)! Minden más politikai csoport (gyk.: konkrétan a Fidesz-MPSZ), amely a kitartás kifejezést politikai értelemben használja azt fejezi ezzel (ha valaki nem értené: azt üzeni ezzel a szélsőjobbnak): veletek vagyunk, támogatunk, számítunk a választásokon a szavazataitokra.
Orbán nem azért használta mert ő szélsőjobbos lenne. Nem, ő ezzel üzent a szélsőjobbnak, hogy szabad a pálya, csak szavazzatok ránk.
Az elvtárs kifejezés viszont már a 19. sz-ban is használatos volt a baloldali pártokon belül. És a 20. sz.-ban is végig használatos volt, a kapitalista gazdpolitikát folytató és a demokratikus államot képviselő nyugat-európai szocdemek között ugyanúgy, mint a baloldali eszéket aljasul öncélból eltorzító és megbecstelenítő keleti blokkban.
Tehát kéretik a két kifejezés közést nem egybemosni!
Láttam Szekeres elvtárs bejelentését (apja Stern, kedvelt lókupec volt - forrás Népátszabó).
Aranyos volt. Kovács elvtárs.
Nem mondta, de Horn elvtárs.
Lévai elvtársnő...
Szép dolog, hogy az elvtárs szó jelentéséhez értelmező kézikönyvet használsz! De azért még nem volt olyan messze az "elmúlt" rendszer! És egyébként is nem hiszem, hogy Megyo " a múltat el kell felejteni" kijelentését ennyire komolyan kéne venni!
A múltat nem elfelejteni kell, hanem tanulni belőle!