Keresés

Esélyegyenlőség, avagy a melegek jogai – egy lehetséges MSZP álláspont

Az MSZP világnézetileg gyűjtőpárt. Idealista és materialista világnézetet vallók, vallásosak és ateisták egyaránt tagjai lehetnek. Összeköti tagjait a baloldali, szociáldemokrata értékek vallása és képviselete, ami más, mint liberális barátaink értékrendszere. Más az adórendszer értelmezésében, más a családról vallott felfogásban, más a szociális hálóról alkotott képben annak ellenére, hogy a koalíciós kormányzásban a két párt mindig a közös pontok alapján alkot kormányprogramot a kényszerű kooperáció sikere érdekében. A különbségek viszont megmaradnak. Ilyen példa a homoszexuálisokkal kapcsolatos felfogás is.

Az ország lakói közül, akik hisznek Istenben, azok valamelyik keresztény valláshoz tartoznak, a nem keresztény vallás hazai elterjedtsége csekély. Ábrahám hitéhez tartozók számaránya szintén megcsappant, de a homoszexualitás megítélése szempontjából a keresztény felfogás és a zsidó hit tanai azonosak. A keresztény vallások felfogása egyezik, ugyanazon ószövetségi és újszövetségi forrásokra vezetik vissza. Ezért tehát a tant általánosan fogalmazhatjuk meg.

Kiindulásképpen a világi törvényekhez, azon belül is minden jelenleg érvényes törvény kútfejéhez, a magyar Alkotmányhoz kell fordulnunk. Az Alkotmány tiltja a megkülönböztetés különféle formáit, idézzük fel, melyek azok:

1. Elsőként az Alkotmány a 8. §. (1) bekezdésben kimondja, hogy államunk „elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait”, amelyek „tiszteletben tartása”, sőt mi több, „védelme az állam elsőrendű kötelessége” és ebben a sorrendben. A szexualitás alapján történő együttélés az ember alapvető és sérthetetlen joga, de felmerül a kérdés, hogy a szexualitás mely válfaja alapján? Erre szintén választ ad az Alkotmány: azon válfaja alapján, amelyet különös oltalomban részesít, sőt mi több, véd.

2. Ez kerül megfogalmazásra az Alkotmány 15. §-ban, amelyben egyértelműen megfogalmazásra kerül, hogy az alaptörvény a házasság és a család intézményét védi. Nincs tehát esélyegyenlőség az élettársi kapcsolat és a házasság között, a házasság magasabb fokú együttélési forma, de mindkettőt összeköti a család történelmileg kialakult intézménye. S a családon a férfi és a nő kapcsolatát értjük, leginkább a római jog óta, de a történelmileg kialakult és a Bibliában megfogalmazott zsidó jog is ugyanezt mondja ki és erre épül a hívő ember családfelfogása, Isten ugyanis férfinak és nőnek teremtette az embert, nem két azonos neműt, hanem két különnemű személyt teremtett, akik együtt képezik az emberi fajt és együtt adják tovább a faj továbbélését, ami nem más, mint a gyermekkel kibővült együttélési forma és ez a család. Két férfi és két nő szexuális együttélése nem képez családot, legfeljebb ágyasságot, amelynek nem képződik gyümölcse, azaz nem él tovább az emberi faj, nem bővül a társadalom, mert nem születik eredmény, azaz utód, vagyis a gyermek. S a közös utód, a gyermek emeli azonos szintre az élettársi kapcsolatot a házassággal, azaz amíg nincs gyermek, addig a házasság magasabb rendű együttélési forma, de a közös gyermek megszületését követően családdá válik az együttélés, amelyben már a családot azonos jogok illetik meg, függetlenül attól, hogy az együttélési forma házassággal törvényesített-e, avagy megmaradt élettársi kapcsolatban. A keresztény teológia kifejezi ezt azzal is, hogy a házasságot, mint szentséget, nem az egyház szolgáltatja ki a házasulandóknak, hanem azt a házasulandók egymásnak adják meg, az egyház legfeljebb ünnepélyesen, mint közreműködő megáldja azt és Isten oltalmát kéri, de nem közvetíti rá. Mindebből az is következik, hogy a gyermekekkel megszaporodott, a faj és a társadalom továbbélését biztosító család kell, hogy védelemben, a jog adta maximális oltalomban részesüljön és nem a két azonos nemű együttélése. Ez szabja meg azt is, hogy két azonos nemű alkalmatlan a gyermeknevelésre, mert együttélésükkel döntöttek arról, hogy elvetik az ateista számára természet adta szaporodási törvényt, a vallásos részére pedig az Isten által rendelt szaporodási rendet, azaz döntöttek afelől, hogy a nemzésben nem vesznek részt. Az élet továbbadásának alapja pedig a szexuális együttlét csúcspontján létrejövő nemzés, amelyben az ember, - azaz a férfi és a nő -, a testet adja, az Isten pedig a lélek küldője. Egyedül ez nevezhető teremtésnek és egyedül ekkor társa az ember a teremtésben Istennek, aminek eredményeként létrejön az Isten által Isten és az ember közös akaratából megáldott család. Mindez viszont nem zárja ki a tudomány eredményeinek alkalmazását, sőt az ember kötelességévé teszi azt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”. (Teremtés, 1. 28.) Ez jelenti a tudomány segítségével a természet törvényeinek a megismerési kötelezettségét és annak eredményeinek az alkalmazását, pl. a szaporodás érdekében s ilyen a lombikbébi program elfogadása is. S itt találkozik az isteni parancsban és az Alkotmányban megfogalmazott tétel, azaz kiemelt módon kell a törvényekkel védeni és preferálni a család intézményét az azonos neműek együttélésével szemben is. Ennek kell megjelenni a jog minden ágában, így az öröklési jogban, sőt az özvegyi nyugdíjban is. Hamis esélyegyenlőségi értelmezés az, amikor a törvények ugyanazt az öröklési értékrendet alkalmazzák automatikusan az azonos neműek együttélése végén elhalt után az életben maradottnak, mint a férfi és nő együttélése végén elhalt után az életben maradottnak, mert nem voltak emberi pár és még az esélyét is saját döntésük alapján elutasították annak, hogy családot képezzenek s ugyanez vonatkozik az özvegyi nyugdíjra is, mivel az ágyas soha nem lehet özvegy! Hamis az a jogértelmezés, amely kizárólag vagyonközösségből kívánja az öröklési jog tételeit vagy az özvegységet levezetni, mert az öröklés eredeti célja is az, hogy a társadalom, az emberi faj továbbéljen, azaz a felhalmozott vagyon az utódot, a gyermeket illeti, a hátramaradt szülőt viszont a megszerzett közös vagyonnak a haláláig tartó élvezete illeti, amiből kialakult a haszonélvező fogalma. Az özvegy, azaz a hátramaradott fél eltartása elsősorban gyermeki kötelezettség és csak másodsorban társadalmi. Ez a társadalmi kötelezettség jut kifejezésre az özvegyi nyugdíjban, amiben elsősorban a társadalom részéről a gyermeknevelési hála jut kifejezésre. Ez viszont nem illetheti meg azokat, akik a gyermeknemzést már az együttélés elején saját döntésük alapján elvetették, mert az együttélés azon formáját választották, amelyben a gyermeknemzés sem elméletileg, sem pedig gyakorlatilag nem lehetséges és ez a homoszexuálisok együttélésével azonos. Az Alkotmány 70/E §. (1) bekezdése egyértelműen fogalmaz, az özvegyi nyugdíjjal az állam a szociális biztonságot kívánja a hátramaradott félnek biztosítani. Mindez az azonos neműek együttélése halál általi megszűntét követően a hátramaradott félnek is joga lehet, de az nem az özvegyi nyugdíjon keresztül, hanem segélyezésen keresztül, ha arra rászorul. Ez viszont már más, az öröklési jogtól, a családjogtól elváló, azaz idegen és szociális kategória.

E két pont elemzésében tehát azt vizsgáltuk, hogy melyek azok az elvek, amelyek alkalmazása során törvényes és elfogadott lehet a homoszexuálisok jogainak a szűkítése a társadalmi lét, az emberi faj továbbélése szempontjából, azaz milyen elvek alapján kell, hogy a férfiból, nőből és gyermekből álló calád több jogot élvezzen, mint az azonos neműek ágyassága.

Az Alkotmány 70/A. §. (1) bekezdése mondja ki a sokszor helytelenül idézett elvet, azaz „a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”. Tehát az emberi és az állampolgári jogokat biztosítja az állam a felsorolt megkülönböztetés nélkül, de külön jogokat nem biztosít, azaz nem kell, hogy az állam a család kiemelt preferálását az azonos neműek együttélésére is kiterjessze. Mindez nem zárja ki azt, hogy kiterjesztheti, de ehhez társadalmi konszenzusra van szükség és úgy vélem, hogy e kérdésben jelenleg nincs meg a megegyezés és a vallásos MSZP tagok nem is támogathatják azt. A vallásos világnézet szerint a homoszexualitás bűn, ellentmond ez az életforma a természet isteni rendjének, a jus dividendinek és a jus naturalenek és a társadalom elvárt fejlődési modelljének is. Ezért bűn egyaránt az Isten és az ember ellen, tehát nem emelhető az általánosan elfogadott együttélési szintre. Hamis az az érv, amikor éppen a Bibliából kívánják igazolni ennek az életmódnak a társadalmi elfogadottságát. Az Ószövetségben éppen, hogy tiltott életforma volt, a mózesi törvény halállal büntette, azaz kirekesztette a társadalomból. Ez jelenik meg Szodoma pusztulásában (Teremtés 19.) és konkrétan az együttélést szabályozó törvényben (Leviták 18. 22.). Sokszor hivatkoznak Dávidra, konkrétan arra a siratóénekre, amelyet Dávid mondott Saul és Jonatán halálakor (2 Sámuel 1. 17-27.), mégpedig a következő sorra: „Jobban szerettelek mindenkinél, igen, barátságod több volt nekem az asszonyok szerelménél.” Helytelen a hivatkozás, mert másról van itt szó. Jonatán több alkalommal megmentette Dávid életét, tehát barátsága tényleg több volt bármely asszony szerelménél. Jonatán a Biblia szerint igaz ember volt. Nem nézte jó szemmel mindazokat a cselvetéseket, amelyeket apja, Saul, Dávid ellen tett és apja akaratáról értesítette Dávidot és így megmentette annak életét. Így érthető Dávid mondata és a gyászének mondanivalója, ami mindkettejük, azaz Saul és Jonatán feletti gyászének. Másrészt homoszexuális viszonyban élő személy nem lehetett Izrael királya. Ez adódik abból, hogy a király valóságos közszereplője volt a társadalomnak, magánélete is a nyilvánosság előtt folyt s egy ilyen viszonyt a papi rend nem hagyott volna szótlanul, mivel kisebb bűnöket is a király fejére olvastak. Harmadrészt Isten kiválasztottja, akinek házából a Messiás származik, tiszta életet kellett, hogy éljen. Amikor Urias felesége miatt elkövette a bűnt, Isten gondoskodott arról, hogy nyilvánosságra hozzák a papok és Dávidnak bűnbánatot kellett tartania, de az isteni büntetés sem maradt el: Isten nem fogadta el tőle a templomépítési szándékot. Krisztus nem függeszti fel a törvényt, maga mondja az őt követni akarónak kérdésére azt, hogy mit tegyen: tartsd meg a parancsokat, azaz a törvényt. Az Újszövetségben Pál apostol egyértelműen fogalmaz leveleiben, a homoszexuálisok, ha gyakorolják ezt az életmódot, akkor nem jutnak be Isten országába, saját magukat rekesztik ki abból, mégpedig pontosan azáltal, hogy gyakorolják a hajlamuk szerinti életmódot (pl. Pál, Rómaiaknak írt levél, 1. 27.). Természetesen ma már nem kívánható, hogy a homoszexuálisok halállal bűnhődjenek, hogy kirekesztésre kerüljenek a társadalomból, mert Krisztus a jó hírt, a megbocsátást hozta és a kegyelem korszakát hirdette meg, de az sem kívánható, hogy ez az életmód legyen a társadalmilag elfogadott, vagy egyike az elfogadottaknak, legfeljebb megtűrt.
S ez nincs ellentétben a szolidaritás elvével, mert éppen az esélyegyenlőség követelményének érvényesülése révén a homoszexuálisok előtt is nyitott minden olyan lehetőség, amely társadalmi beilleszkedésüket szolgálja, így a tanulás, a munkavégzés, stb. De nem nyitott az ószövetségi alaptörvények és az Újszövetség előírásainak betartását hirdető egyházak lelkészi, papi pályája, ezért helyes az, ha a homoszexuális hajlamúakat eltanácsolják az egyetemek, főiskolák teológiai fakultásairól, mert nem hirdetheti a keresztény tant hitelesen az, aki életmódjával az ellentétjét bizonyítja. Válassza az ilyen hajlamú az orvosi, a jogászi, a mérnöki, a közgazdászi, politikusi pályát, de ne legyen sem hitoktató-pedagógus, sem hithirdető lelkész! Ezért lehet egyetérteni a Károli Református Egyetem Kari Tanácsának döntésével, amely nem az esélyegyenlőség biztosításának fogalmába tartozik. Nincs olyan társadalmi érdek, miszerint a homoszexuális diák, - saját egyháza ellenére -, teológussá kell, hogy váljon. Legyen bölcsész, tanítson nyelveket vagy választhat más hivatást, ekkor az esélyegyenlőség jegyében biztosítania kell az egyetemnek a különbözeti vizsgák letételének lehetőségét, sőt ötödévesként más kar választásának a lehetőségét, mert joga az esély megkapása a diploma szerzéshez, de nem joga az esély megkapása a teológusi diplomához. S e ponton találkoznak a szociáldemokrácia értékei és a keresztény vallásos világnézet hitelvei, amit mi, hívő MSZP tagok összeegyeztethetőnek vallunk és konfliktus nélkül meg is élünk.
.