A leírást kottázó programmal, de a megfejtést füllel és ésszel gondolnám. (Nálam ez vált be, régebben ceruzával csináltam kottapapíron, de az ma már fölösleges munkapocsékolás lenne.)
Nem könnyű, főleg, ha sok a szólam, gyors a tempó, és visszhangos a felvétel.
De nagyon hasznos, fejleszti a zenei képességeket, és mire sikerül lejegyezni, addigra meg is van tanulva a darab.
Túl sűrűre hangszerelt daraboknál nem feltétlenül kell törekedni minden szólam leírására, lehet már eleve a saját apparátusra konvertálva, egyszerűsítve leírni.
A kottázó programok hasznos szolgáltatása a visszahallgatás, észre lehet venni, ha nem akar hasonlítani.
Összhangzattani ismeretek segítenek, a szerző szándékát felismerve könnyebb megcsinálni a zanzát, vagyis a lényeg kivonatát.
Utána még a gyakorlás folyamán is kiderülhetnek lejegyzési hibák, de lassanként minden a helyére kerülhet.
:) Úgy érted nekiállok és kottázok kézzel? Az is rendben, de még a kézzel kottázást is célszerűbbnek látom valamiféle dob-tabuláló programmal, a későbbi olvashatóság érdekében. Sok (rock) számban elég repetitív a dobtéma és csak az időről időre előforduló, apró cifrázások teszik egyedivé a zenét. Azért keresek kottázóprogramot, hogy a sok "monoton" dolgot ne kelljen kézzel megírni, a cifrázásokat persze mindkét esetben a kézi kottázással lehetne tökéletesíteni.
Ezen kívül nincs más zeneszétszedő program. A "vocal remover" ügy az teljesen más téma, arra sok szofver képes. Ha találkoztál sok egyedi sávval, amelyekbe belszólt más, az többnyire a stúdió technika következménye, nem izolált környezetben vették fel a hangszereket, együtt játszott a zenekar, és olyan is van hogy a zenész fejhallgatójából erősen kihallatszik a zenei alap, és azt veszi a mikrofonja.
Ha már midivé tudnál konvertálni egy ilyen lecsupaszított dob sávot, azt hiszem, abból sem egyszerű dobkottát vagy tabot csinálni, de arra biztosan van szoftver.
A youtube-on rengeteg "master track" van fent, ami ugye azt jelenti, hogy a gitáros/dobos/énekes stb. által feljátszott hangsáv önmagában szólal meg. Ezek közül több olyan van, mely gyanúsan "unmixing" eredménye, mert pl. a dob alatt hallatszik minimális gitár stb. Biztos, hogy van több olyan progi is, ami szétszedi a zenét az egyedi sávokra. Magam is használtam régen olyan programot, mely leveszi az énekhangot és pl. karaoke tracknek kiváló alapokat lehet csinálni. De az eredeti probléma még mindig él: ha sikerülne is a dobsávot minden mástól lecsupaszítani, mivel lehetne TAB-bá alakítani.
Milyen program tud dob TAB-ot rajzolni (akár kizárólag manuálisan is)?
A helyzet hasonló ahhoz, mint a mikor az egyik székely megkérdezi a másikat: - Te, ez most micsoda? - Nem tudom, de vagy valami, vagy megy valahova... A minap beszámoltam arról, hogy a franciák meglelték a bölcsek kövét , megalkották a "zenevisszacsináló" programot, az[...] Bővebben!Tovább »
Egy picit magas volt amit írtatok. Én is dobkottázó programot ketresek, de olyat, hogy beolvastatnék vele egy mp3 file-t, amit a program dobkottává alakítana - feltételezhetően a hangminőség stb hibái miatt hibákkal teli - majd manuálisan ezeket a hibákat ki lehetne javítgatni. Létezik ilyen?
A Glissandot és egyéb jelöléseket a Boxmark2 karakterkészlettel lehet megoldani - itt megtalálod.
http://www.vpmag.com/nwc/helpful.html#Fonts
Installálod, a NWC-ben beállítod az egyik karakterkészlet helyett és az "insert text" paranccsal teheted be a kottába.
A hangkártya programozáshoz sajnos nem értek, ebben nem tudok segíteni.
Ami a soundfontokat illeti, az alábbi linken találhatsz egy soundfont lelőhely gyűjteményt - a Hammersound-ot ismerem jobban közülük, vannak kifejezetten jó soundfontjaik, de a többi is valószínűleg megér némi böngészést.
http://www.synthzone.com/soundfont.htm
Sajnos nem tudom a választ kérdéseidre.
Grafikusan hogyan lehet jelölni a glissandot?
Az NWC lejátszóját leginkább csak arra szoktam használni, hogy leellenőrizzem, nem pötyögtem-e valahol mellé a hangjegyeket. Azt sem tudom, hogy hogy lehet (lehet-e) midi fájlban tetszőleges magasságú hangot definiálni. Lehet-e hangolási rendszert definiálni és váltani? Ha nem lehet (mert mondjuk alapelvében nincs meg ez a lehetőség), akkor nem tetszik. Akkor viszont az érdekelne, hogy mi az a fejlettebb fájlformátum, amiben az is definiálható.
Vajon a hangkártyák némelyikét át lehet-e úgy programozni, hogy megváltozzon az egyes zenei hangokhoz hozzárendelt frekvencia, és ezt figyelembe vegye midi-lejátszáskor?
Sajnos soundfontokat sem használtam még, habár ez a mostani cucc már tudná. Milyen sf-okat érdemes letölteni kezdetnek? Vannak olyan ingyen elérhetőek amelyeket érdemes az sblive eredeti hangjai helyett használni?
Régebben GUS classic kártyám volt, és némelyik új kártyahangot gyengébbnek találom a megfelelő réginél.
Ja, nem azt kérted hogy kérdezzek? Sajna így sikerült. ;O)
Én is Noteworthy-t használok és némi kiegészítéssel (Pl: Boxmark2 karakterkészlet) megfelel a céjaimnak. Egy biztos, megéri az árát.
Petyus - ha már a NWC-nél tartunk, lenne 1-2 kérdésem, talán tudsz segíteni.
1. Hogy lehet gitárkottában csúszást (glissando) szimulálni? Grafikusan megcsináltam, de lejátszani nem tudom, a controller-ekkel nem tudtam megoldani (a lassítást/gyorsítást, halkítást/hangosítást sikerült).
2. Ha Soundfontokat használok, a Staff Properties/instrument ablakban beállítottam a megfelelő bankot/preset-et és ment is nagyon szépen, de ha kilépek a szoftverből/kikapcsolom a gépet, akkor elfelejti őket - újra be kell állítani. A GM seteknél nem volt ilyen gond - van erre megoldás?
Kedves PP.
Tudom, hogy YO-nak kell...
Az ő processzora még nem elég fejlett, így robottársadalmunk azért oszlopos tagja software-s segedelemre szorul.
Segítsük meg, tehát...!