Az még a jobbik eset.Én néha rajta felejtettem a számítógépen bekapcsolva,miközben a PC-t kikapcsoltam,majd meglepve tapasztaltam,hogy nem maradt egy szál hang sem a Polyban(nekem csak Polly).Mivel lusta voltam írogatni,kezdhettem el kitalálni a hangokat újra.Gondolom nem csak én vagyok ilyen szórakozott.Később már írogattam a két Polly miatt,gondoltam ha már ilyen nagy P800 fanatikus vagyok,akkor ezt is kell csinálni.
Egyszer szeretnék még venni.Nagyon szerettem őket,csak a kényszer vitt rá az eladásukra.
az 1es nem eszi a sysexet sajnos, marad a beirogatás papírról. nekem épp most esett le róla minden az elem lemerülése miatt, remek móka lesz visszairogatni :(
Kár hogy amikor nekem voltak Poly800-aim nem mentek ilyen simán a dolgok.Az 1-es akkoriban úgy tudtam nem használ sysexet,talán a modulja.A 2-esből meg sehogy nem tudtam kicibálni a bankot bénaságom miatt.Érdekes,hogy a két verzió között mennyi hangzásbeli külömbség van,pedig nincs nagy korkülöbbség köztük.Az 1-es vastagabb,melegebb,analógabb nem csak a kórus miatt,míg a 2-est a delay miatt csíptem mivel soha nem volt külső effektprocim(igazi amatőr vagyok) és a burkolója is koppanósabban indul.Szerintem jól kiegészítik egymást.Tök jól néztek ki egymás mellett.
Emlékszem az absolute-on voltak viták.Az egyik fél magasztalta a másik fél gagyi,kukába való szemétnek nevezte.Szerintem jó kis cucc,pláne ezért az árért.Véleményem szerint a hangzásával nincs baj(főleg az 1-esnek),az editálhatósága pedig elég széles ahhoz,hogy komlex és hagyományos hangokat is kihozhassak belőle.
A Polyért a 20-30 szerintem korrekt volt,persze ha jó állapotban volt.A 707 ára viszont tényleg durva volt.Lehet keverte a 909-el.Esetleg a bizós keverte,azt hitte élete boltját hozza össze.Úgyse annyiért adta volna amennyiért beveszi.
Azt a Vangelis nevet mintha már hallottam volna.Valahonnan rémlik valami,csak nem tudom honnan.Lehet hogy egy padnál ültünk az oskolában.
Jó képek Thx!Van ott 1-2 szinti a közönséges halandó emberek hangszerei közül is(DX7 I-II,Juno106,stb)
Na, az "ingyé", az szerinte volt. Igazából tök hülyének nézte az embert, és nevetséges árakat mondott. Ezt a poly-t pl. 20-30 között akarta adni. A másik amin már szemberöhögtem, egy roland tr-707-re 100 körül akart pénzt, merthogy a bizóban annyit adtak volna érte. Mondtam is, azonnal hívjon taxit, nehogy elszalassza a nagy lehetőséget. A 106-ost is 10ezerrel drágábban vettem, de az kinn fel lett újítva tényleg jó volt.
itt is van pár cucc, v.milyen Vangelis? VaN olyan? :-)
A poly800 nem olyan rossz... nekem az MKII van. A sima változatot támogatja a Motu Unisyn is, lehet monitoron is cserélgetni a patchokat a bankokban.
Az MKII-t sajnos az Unysin nem ismeri, de azért igy se rossz: én a saját bankjaimat sysexekben tárolom, egy 64 patch-ből álló bank 14kB, és kb. 4 mp alatt oda-vissza tölthető Cakewalkban.
Én azé bevállaltam volna ingyé a kis Polyt.
A kis kockás füzetbe csak a paraméterek állásait írtam le libasorban elejétől-végéig(mármint a Poly800-nak),így 1-2 sorban elintéztem egy hangszínt.
A Polisix-hez meg bányásztam le a netről olyan preseteket,melyeken a képen a potik állása van berajzolva.Ez is jó játék.Igaz potikkal néhány másodperc a belövés.
A régi bútorfazonú moduláris szintiknél meg eleve kényszer a spirálfüzet+ceruza+grafikai tehetség.Nekem sajna még nem volt ilyenem,de azt hallottam,hiába van úgy visszadugdosva a sok kábel és a potik is a rajz szerint állítva,már nem úgy szól az a hang.A nagy potimennyiségnél már a szinte észrevehetetlen pontatlanság is megteheti hatását.Jó nehéz lehetett dolgozni ezekkel a régi rendszerekkel.Azért a hangzásukért én szívesen kinlódnék velük.Bár 1-2 hét után biztos kevés ember tudna hozzám szólni.1 hónap után meg diliház?
Erről a papír-ceruzás dologról jut eszembe, hogy az ominózus Németországból hazaszakadt "vendéglátós", rám akart sózni egy poly-800-at is, azzal, hogy ingyé adja. Mondta, hogy rengeteg hangszine is van hozzá. Mondom lássuk. Erre előjön egy vastag füzettel, amiben ceruzával különféle mátrixok, táblázatok, és azok tartalmazták, hogy milyen paramétereket kell megadni. Mosolyom lehervadt, és nem vettem meg "ingyé" a 800-ast.
Hogy miért gyártottak akkoriban külön programmereket?
Nos, a mi tapasztalatunk szerint a zenészek 90%-a a preset hangszíneket használja akármilyen szintiben, esetleg azokat, amiket floppyn, kártyán, midin kersztül másoktól bespejzol.
A maradék 10% kedvéért kár lett volna mondjuk dupla áron forgalomba hozni azokat a jó JX-eket, akkoriban úgyis egy vagyonba kerültek.
Aztán én például kifejezetten jól el voltam a JX3P programozásával a programmer nélkül is, bár nem ártott az ember keze ügyébe egy darba papír meg ceruza...
Én sem értem és azt sem,hogy általában miért csak a JX3P-hez van használtan.
Az elsőre már eszembe is jutott a válasz:mert így több pénzt hagysz ott náluk.Még jó,hogy legalább billentyűt adtak bele.
Egyébként a tb-303 bizonyos szempontból, tényleg szar. Ha nem lenne az idétlen szekvenszere, soha nem lett volna belőle "cult hangszer". Ahhoz, hogy tényleg jól szóljon, (ahogy halljuk a nagyoknál) kell még pár cucc. Az ára meg nevetséges. Ahogy a D50-es kollega úr írta, lesz még 60 is, aztán végleg a kukába kerülnek. (Azért én akkor majd kiszedegetem őket)
A JX-3P történetesen az egyik kedvenc szintim, a hngjában nem is találnék hibát. Azt nem értem, miért csinálta úgy a Roland ezeket a cuccokat, hogy külön kell megvenni hozzá a programmert.
Szerintem legrosszabb szinti a Minimoog,mert monofón és csak 3 és fél oktávos,így nem tudom lejátszani rajta a Fur Elise-t.
A Polysix-et meg azért utálom,mert nincs rajta sustainpedál bemenet.Pedig az már 5 oktávos!!!
mollpe:Te úgy irkálsz,mintha az ember csak 1,max 2 szintivel zenélne.Össze lökök Neked pl.gagyi D-10 szintivel egy hangot és fizetek Neked,ha megközelíted más szintivel(nem Roland D szériával) azt a feelinget.A moogbasszust sem lehet pótolni,viszont lehet élni nélküle.Ez igaz a 303-ra is.Tehetek én róla,hogy a DX7-et is oly sokan használják(hirtelen nem tudok jobb FM szintit)?Tényleg a JX3P-t még nem is fikáztad.Mivel ilyenem van a D50-nel ellentétben.Pedig szegénykének tényleg vannak jobb alternatívái,ennek ellenére szeretem.Hajrá!
A francba már megint rajtam van az az átkozott kesztyű.Legalább van élet a MIDI fórumon.Inkább beszéljünk erről,mint semmiről.
Érdekes, hogy erről az alább felsorolt néhány amatőr gyerkőcnek azért más a véleménye:
This is THE sound of acid and techno house music! This is a monophonic analog bass synthesizer released in 1982. It features 2 waveforms (ramp or square) and has a simple but excellent VCF filter with resonance, cut-off, and envelope control. There are also knobs to adjust tuning, envelope decay, tempo and accent amount. How does it work? Well, it's not a performance synthesizer because you have to program a pattern of notes and timing info into it (sort of like a drum machine). Patterns can then be linked into songs. For techno and acid, usually a single pattern is continuously played while the performer tweaks the knobs creating an exciting and expressive musical event.
The TB-303 has become one of the most sought after vintage synths ever! It has helped develop and stylize many forms of electronic music including House, Acid, Trance and Ambient. If ever there was a need for a repetitive bassline/groove or an extremely resonant and bubbly sound, the 303 is KING. Truly a unique machine with a very identifiable sound! (Note: These days it's become trendy to dislike the 303. But I don't and you shouldn't either because it is one-of-a-kind and its just got that sound that everyone loves! Fatboy Slim says it best with his song "Everybody Needs A 303".)
Getting creative with the 303 always leads to great sounds! Add a guitar distortion pedal for instant hard-core acid and techno. Use the CV and Gate outputs to control other old synthesizers and get that elastic 303 groove workin' your other synths (especially cool with a polyphonic synth). It is used by almost everyone including: 808 State, Future Sound of London, Massive Attack, Orbital, Eat Static, Norman Cook (Fatboy Slim), Air, Astral Projection, Josh Wink, Plastikman, Uberzone, Moby, Hardfloor, Ultramarine, Underworld, BT, The Prodigy, Union Jack, Front Line Assembly, Pet Shop Boys, Freddy Fresh, Luke Vibert, and the Chemical Brothers.
Biztosan ŐK TÉVEDNEK. ( A kedvenc lapotokról idéztem be. ) Azóta áttértek már ők is a D50-re.... :-))
Szerintem, nyugodtan lehet fikázni szintetizátorokat. Össze lehet hasonlítani őket, (ha a hangjuknak megítélése szubjektív is) mondjuk a paramétereik és áruk viszonyításában. Itt van mindjárt a Roland Xp-10 és a Korg X5D.
Nagyon is összehasonlítható pcm szintik. Nekem volt mindkettő, és utólag az XP-10 jobban tetszik. Az X5d csak az effektekben, és polifoniában volt jobb.