Természetes, hogy civakodnak, hisz minden vallás megkísérli Istent valamilyen sémába zárni, pedig Isten oly végtelen és hatalmas (újabb két séma)hogy a legtöbb, amit elmondhatunk róla, hogy van....
Ezt a szép mondatot a Spektrum tv-ben mondta egy szufi misztikus.
A vallások vitája hasonlít ahhoz, mintha most a lakótelepünkön mindenki kinézne az ablakon és a hajalt, a napfelkeltét mindenki megpróbálná szavakba önteni, vagy versbe foglalni, és utána vitatkoznánk, melyik vers, esszé az igazi, és egyedül hiteles valóság.
Látod ez az, ami engem érdekelne... Vallás sok van - de hány Isten? Minden vallásnak külön, vagy az összes vallás egy Istenen osztozik? - Ha egy, akkor hogy lehet annyira különféleképpen "látni" vagy megélni?
Mégis milyen nézőpontból szeretnél erre választ kapni?
Az ateista magyarázat, ha felületes, elég egyszerű. Az isteneket az emberek teremtették, azért olyan sokfélék, mert az emberek, a körülmények, a kultúra, a területi szükségszerűségek is igen változatosak.
Minden esetre egyes istenképek jellemzően kisebb-nagyobb csoportok, sőt az egyének gondolkodásmódját, világképét tükrözik.
Nem ragozom tovább, szerintem ez igy ismerős.
A hivő másként látja, mert az istenképét egy belső szükség szülte, tehát az számára valóságos. Sőt, csak az a valóságos. Ettől a ponttól már mindegy hogy mit mondanak mások, hány és milyen istenben hisznek, ők "tévednek" és csak az az egy (vagy több, vallása válogatja) isten létezik, ami az ő igényeiket kielégiti.
Az ember igazán bámulatra méltó amikor elméjével teremti meg a túléléshez és a komfortérzetéhez szükséges világot maga köré.
Aztán, ha tetszik meggondolhatunk más lehetőségeket is. Pl., hogy a sok közül valamelyik igaz. Bármelyik. Ott van a köcsögös példád. Végülis miért ne lehetne az isten egy erőszakos, egoista lény? Attól, hogy teremteni képes, korántsem biztos, hogy a mi értékrendünk szerint jellemesebb, vagy akár csak fele olyan jellemes, mint egy átlagember.
Gondold csak meg, az ember is sok mindent képes teremteni, de némelyik - legalábbis a mi mércénk szerint - rosszabb mint egy patkány.
Az is lehet, hogy több isten van. Egyik ilyen, másik olyan. Valahogyan, valamilyen formában kiválasztják a saját hiveiket és "hatalmukba keritik". Erre azért nem sok esélyt adok. De semmit nem zárhatunk ki.
A számomra legszimpibb és leghihetőbb változat az, hogy egy isten létezik, aki önnön lényéből teremt mindenfélét. Gondolatot is. Igy aztán számtalan valóság létezik, amelyek tökéletesen megférnek egymással.
Az iménti idézet szerintem csak azt akarja mondani, hogy nem csak annak kell eleget tenni, ami kötelező, hanem ezt a kötelezőt még meg kell fejelni sok önszorgalommal.
Magyarán ha az ember a kisujját nyujtja, mindjárt az egész teste kell. De sajnos ezt csak velünk tartatják be a munkásokkal, hiszen mindenki főnöke így gondolkodik. Akinek nem, annak csak gratulálni tudok.
"Nincs most időm kikeresni a bibliából azt az idézetet, ahol írja - az ura nem köszöni meg a szolgának a szolgálatot." - Utólag itt a lemaradt idézet:
„Kicsoda pedig közületek az, aki ha egy szolgája van és az szánt vagy legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezről megjő: Jer elő, ülj az asztalhoz? Sőt nem ezt mondja-e néki: Készíts vacsorámra valót, és felövezvén magadat szolgálj nékem míg én eszem és iszom; és azután egyél és igyál te?
Avagy megköszöni-é annak a szolgának hogy azt mívelte, amit néki parancsolt? Nem gondolom. Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek amik néktek parancsoltattak, mondjátok hogy haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük (Lukács 17/7-10).“
Lehet hogy az én hozzáállásom téves - de én nem tudom pl. Jehovát és Allahot egy személynek elképzelni, csak kettőnek. De Istvánnak és Koppánynak sem egy közös Istenük volt....
Az Istent én is nagybetűvel írom - ha személyként szólítom meg - de többesszámban már kicsivel...
Az Ember Azürből közelebb van az istenekhez mint az Ember Aföldről? Ha igen, akkor ugyan kérdezd már meg - légy szíves - az isteneket, hogy köztük vajon van-e féltékenység, irígység a hívők táborát, számát illetőleg...? Ha abból indulunk ki, hogy az ember az Isten mása, akkor ott is lehetnek hasonló problémák, mint itt....
Az még önamgában nem csinál semmit, hogy valaki hisz Isten létezésében. Az ördög is hiszi, de nem használ neki. Ha valaki hittel elfogadja a megváltást, az már más tészta.
1.
Érdekes, nálam ez nem így van... Ha én önmagamban hiszek, akkor ezzel már eleve kizárom magamból az Istent. De más is lehet így vele, legalább is erre utal az a tény, hogy sok embernek csak akkor jut eszébe Istenhez fordulni, ha bajban van, ha már nem magától várja a megoldást....
2.
Hogy az Isten az embert a saját képére teremtette, attól még ők ketten semmiképpen nem egyenrangúak. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek... De nem csak a jogok, a köteleségek is merőben mások - azaz az Istennek nincs semmi kötelessége az ember iránt, míg fordítva igen: tisztelni, becsülni, imádni, szolgálni stb. kell az embernek Istent. Nincs most időm kikeresni a bibliából azt az idézetet, ahol írja - az ura nem köszöni meg a szolgának a szolgálatot.
A két világ párhuzamát nem egészen értem. Az Úr égen-földön úr - az ember sem égen, sem földön. Az Úr azt csinál az emberrel amit akar - mint a köcsögös a köcsögével - a mennyben is, a földön is - az ember nem teheti ugyanezt sem az Istennel (mert az elérehtetlen számára), sem embertársaival, mert az embert megkötik az írott-íratlan törvények. Isten viszont a törvények fölött áll....
Igen. Az embert teremté az ő képére. Azaz a férfi és a nő egységét. Egy eszményi embert, vagy a nagybetűs embert? Mindenképp azt sugallja, hogy az EMBER (semmiképp nem egy konkrét valaki!) minimum az ISTEN mása, ha nem azonos vele. Következtetés (?): Ha az ember nem hisz önmagában, nem hisz az isten(i)ben sem. Hogy ezt meg lehet-e fordítani? Azt hiszem, hogy lineáris logikánk szerint nem...
Kísérlet 1.) Ha az Isten nem hisz önmagában, nem hisz az emberben sem. (Azaz nincs.) Ha Isten hisz önmagában, akkor hisz a vele egyenrangú EMBER-ben is. (Azaz nincs szükség Istenre.)
Kísérlet 2.) Ha önmaga képére teremette, akkor megegyezik vele. Két ugyanolyan értékű entitás. Két tökéletesség. Párhuzamosság. Két külön világ, mely esetben egyik tökéletesség sem férhet meg a másikkal, mert akkor nem lenne tökéletes...
A nagykönyv a következőket írja.:
Teremté tehát az isten az embert az ő képére.
Ha ezt jobban megvizsgálnánk arra jutnánk, hogy minden ember magában hordozza istent, még ha nem is hisz benne, de nézhetnénk egy másik oldalát is a dolognak, mondván hogy mi mind istenek vagyunk, hiszen képesek vagyunk teremteni és pusztítani.
Isten léte vajon függ-e a hittől, vagy nem függ? Az volna a logikus, hogy Isten létezik - ha létezik - akár hiszem, akár nem. A kérdés az - a gyakorlatban, a hétköznapi életben, másképp viszonyul-e Isten a vallásos emberekhez mint az őt tagadókhoz? A bibliából tudjuk - a világ végén majd különválasztja a juhokat a kecskéktől - de addig?
Ezt aztán még tovább is tudnánk ragozni például a sokfajta vallásokkal... Azt is tudjuk, az emberek hogyan állnak hozzá a különféle vallások különféle isteneihez - de mi Istennek - vagy az Isteneknek a véleménye erről a sok szakmabeliségről? Ök hogyan tűrik meg egymást a szakmán belül? Nem zavarja őket a sok konkurencia?
