Beszorult egy gyerek a Deák téri metróállomás egyik mozgólépcsőjébe - kaptuk csütörtökön kora délután az információt a helyszínen tartózkodó munkatársunktól. Az alig hároméves gyermek édesanyja mellett állt a lefelé vezető mozgólépcsőn, amikor egy mellettük elsiető nő fellökte - tudtuk meg Molnár Pétertől, a tűzoltóság szóvivőjétől. A gyermek a lépcső aljáig gurult, ahol ruháját bekapta a lépcső fogazata, ami becsípte a lapockája fölötti bőrt is. A mozgólépcsőt a veszélyhelyzet miatt azonnal leállították.
A 3-as metróhoz vezető lépcsőhöz a tűzoltók, a rendőrök és a mentők is kiérkeztek. A lépcső felfelé indításával kiszabadították a gyermeket, akiről az orvosi vizsgálat kiderítette, hogy sérülései nem súlyosak. A balesetet okozó utast egyelőre nem találják.
A rendőrségi helyszíni szemle már befejeződött - mondta el kora délután az Index érdeklődésére a BRFK sajtóügyletese. A rendőrség megállapításai szerint egy kétéves szlovák kisfiú volt a nem sokkal dél előtt történt baleset elszenvedője, akit kiszabadítása után kórházba szállítottak. Édesanyját később tolmács segítségével hallgatják meg a rendőrök, akik szerint nem kizárható, hogy tényleg egy siető utas lökte fel a gyermeket. Amennyiben lesz használható személyleírás a baleset okozójáról, keresést indítanak utána - tette hozzá a rendőrségi referens.
Elég friss eset: öreglány és kismama esete Budapesten a 6-os villamoson (kismama én, öreglány ismeretlen). Mindketten állnak a villamosmegállóban öreglány magában, kismama a következőképpen néz ki: elöl dudorodik (látványosan) a hasa, hátul a hátizsákja benne a teljes családi bevásárlás, egyik kezében egy hatalmas pakk és a másikban is. (Ezek nem túl nehezek, de igen terjedelmesek). Öreglány hátulról kistartol, legyorsulja kismamát (engem) felpattan az utolsó ülőhelyre és utazik EGY EGÉSZ MEGÁLLÓT ... aztán leszáll. Kedves egészségére ! :)))))))))))))
Az igazsághoz az is hozzárartozik, hogy nagyon kevesen adják át a nehezen megszerzett ülőhelyüket, és bizony sokszor inkább az idősebbek. Sajnos az udvarias fiatalok az Internet előtt ülnek, nem a járműveken :))))))))))
Ha az ember kotorászik a neten micsoda érdekes kis topicokra lel :-))))))))))
Elejétől fogva elolvastam, le volt írva minden amit naponta tapasztalok (tömegen Rambóként-dózerként áttörtető nyanyák, bunkó cigisek, ajtóba bebetonozódók, szemtelen tizenévesek stb.) az ilyeneket nem írom le mégegyszer. De hadd engedjek el pár szösszenetet!
A PROFI
185-ös busz, Pataky téri megálló, a Liget tér felé. Nyanyus fölszáll, a Liget téren mindenki leszáll, ő marad és leül a kipécézett helyre. Megvárja a busz indulását, a másik végállomás irányába utazik.
A RÁÉRŐ 1.
Batthyány tér 19/41 végállomás. Papa bevárja az üres tuját, leül. Tuja 7-8 perc múlva elindul, papa odafurakszik az első ajtóhoz és leszáll a Halász utcánál.
A RÁÉRŐ 2.
Sztori ld. előző, csak a megboldogult 36-ossal, a Kápolna tér-Martinovics tér viszonylaton. Kb. 80m a távolság.
Az elöző hozzászóló "cigis" jelenetéről jutott eszembe egy érdekes tulajdonsága a cigizőknek.
(legalább is többségüknek).
Figyeltétek már: busz megáll, Ő nagyot szippant a cigibe, majd felszáll és az egészet kifújja a buszon.
új vagyok, de hát valahol mindenki kezdte én éppen itt. :)
Végigolvastam az alábbiakat és szinte már minden elhangzott amit én gondolok, de tegnap olyan történt velem ami még soha. Én is mérlegelni szoktam, gyerekkorom reflexbol felugrása már a múlté, de azért jobbára átadom a helyem, illetve gyakran inkább le sem ülök. Tegnap gondosan megkoreografált mozdulatokkal felkínlódta magát egy öregasszony a villamosra (ja. elobb elpöcintette a csikket), kicsit túlpörögte a dolgot, de látszott hogy öreg még ha nem is fenyegette életveszély. Én emberbaráti hangulatban voltam ezért átadtam neki a helyem, amit o egy mordulással jutalmazott, nem értettem pontosan valami olyasmit nyögött, hogy "végre kegyeskedtem megmozdulni" pedig ahogy megláttam felálltam. Az utazás hátrelevo tíz percében végig ordított a molbiljába majd egy kobrát megszégyeníto mozdulattal lendult az ajtó felé. Pechemre én álltam elötte és mikor kb. félig nyílt ki az ajtó éreztem hogy meglök hátulról, de úgy, hogy csak fejjel nekiestem az ajtónak. Leszálltam és kérdoen ránéztem de mint aki jól végezte dolgát elcsörtetett. A kollégám is leszállt utánam és azt mondta, hogy bámulatos a nyugalmam. Kérdeztem miért, erre a hátamra mutatott. Nos a kabátom hátán középen egy szép nyagy ciponyom éktelenkedett. Az öregasszony mikor nem indultam lefelé a csukott ajtón keresztül szó nélkül hátbarúgott! Mivel gyenge volt meg a vastag kabát nem éreztem csak egy lökést.
Megáll az ember esze. Egy 60-70-es öregasszony aki lerúg egy pasit a villamosról minden ok nélkül. Erre mit léptek?
Az utánzó és a manipulációnak ellenállni nem tudó embertársaim hülyesége, illetve birkasága zavar, az igen.
(..)
De a senki sem által igényelt kínálattal megjelenni egy piacon, és tudatosan befolyásolni az embereket, hogy olyat vegyenek meg, amire semmi szükségük sincs, erre csak mostanában van példa!
Egyemberkent sorakozok fol mogotted!
:))
1. Fiatal lány, a mellyére szorított, valószínűleg tök üres, színes dossziéval, függetlenül attól, hogy azt a hátán lógó hátizsákba eltehetné-e, illetve van-e nála valami szatyor, táska, ilyesmi: HÜLYE DIVAT! Inkabb csak igy zarkozik el a randa kulvilagtol, a sok illatos embertol a buszon, raadasul kapaszkodhat a fuzeteibe, amik neki az gimit/egyetemet jelentik, az pedig a jovojet, az meg onmagat... Ez nem divat, regebben a nok muffot hordtak, peldaul, bar nem teljesen fedi le annak hasznalati spektruma a dossziejet.
Miért van az hogy ha a végállomáson áll egy busz, metro vagy akármi és még vagy 20-25 perc van hátra az indulásig mindig mindenki kapaszkodik????? De most kololyan miért van ez??? Millio oka van.
1, Pavlovi refleksz. ott a kapaszkodo, mar a neve is az, hogy kapaszkodo, akkor kapaszkodjunk bele
2, Frankon ra lehet tamaszkodni, nem az egesz sulyod all a labadon.
3, Allas kozben vagy 200 izmod jatszik (icipici stabilizalas, billentes, megfeszules), mig tamaszkodas kozben joval kevesebb.
stb.
Nos egy-két balekség után én már soha többé nem vagyok vevő az ilyen sportos "nagyikra".... Ugyamma, legyel ennel nagystilubb...
Szineszkedik, hogy helye legyen, hat aztan? Nem fogsz belehalni, ha atadod neki a helyed, mindjart ket jocselekedetet is elkonyvelhetsz:
1, atadtam a helyemet egy zihalo idos nenikenek
2, sikerelmenyt okoztam egy szineszkedo maminak
Nahat.
(Amit mondtam, ez kerem korunk uj talalmanya, a "nyugdijas". Ez van. )
Igazan nem akarom mindig frimit piszkalni, de ezt a mondatot akkor sem ertem:
Ha nehezedre esik, hogy szólj, akkor inkább ne is állj fel... Mert amit csinálsz az egyszerűen gusztustalan... Probalom mas-mas hangulattal olvasni, kicsit probalkoztam a szavak mas sorrendbe tetelevel, de - telleg nem megy.
Nekem ugyanis valami olyasmi jon at belole, hogy akkor most Dever a gusztustalan, mert atadta a helyet, de nem szolt, rosseb a belibe, vagy mi...
Az is lehet, hogy azt tartod gusztustalannak, hogy vigyorgott az egeszen... elfogadom, hogy ennek tartod.
Ja igen, meg ez a "nyomorek" dolog. Ideje lenne megszabadulni a kommunista terminologia atkos oroksegetol. Mi az, hogy "nyomorek"? Aki ezt a szot kitalalta, lelkileg, az biztos. Ha nagyon muszaj, akkor ott van a "modosult mozgaskepessegu" szoosszetetel, az legalabb a merete folytan is megov attol, hogy gyakran hasznald. Teljesen olyan ez, mint a "terhes". Mi az, hogy teher? Valami olyasmi, hogy a munkasno, aki a szocializmuist epiti, benn a gyarban epiti a szocializmust, a falon sok lenin, kadar, rakosi, apro, vagy nepunk tobbi forradalmi nagy vezerenek es langlelku harcosanak kepe van, ott dolgozna a munkasno, de valamitol nem kepes a tervet 240 szazalekra teljesiteni, csak 220-ra, a mocsok sotetbenbujkaloimprrrrrlsta remhirterjeszto, mer' ott valami a hasa magassagaban akadalyozza. Na ez kerem a "teher". Ez a terminologia azota is utoel.
A kép, ami itt az idős korosztályról festve van, hamis, torz, rosszindulatú és ismerethiányon alapul. Vannak am itt meg ilyen jofele gyongyszemek, ugye ugye, mondom en, meg koll vakaraszni a felszint, aztan ilyenek derulnek napvilagra.
De most telleg. Sikerult az eddig valami nagyon pozitivat jelento idossegbol nyugdijassagot csinalni. (Ez a "dolgozo osztaly", meg a "tanulo ifjusag" szoc szoosszetetelek kozul is vadhajtaskent log ki, megis, mi az, hogy 'nyugdijas'? Oke, egy ember, aki nyugdijon el, de hogy valakikrol mint nyugdijon elokrol beszeljunk? Nincs mas tulajdonsaguk, amikrol inkabb illene?)
Eddig az idos valami olyasmit jelentett, hogy akit annak tartanak, az egy sokat latott, sokat tapasztalt ember, bolcs, higgadt, megfontolt, akitol tanacsot lehet kerni, akinek szamit a velemenye, ilyesmi. Most ok, az idosek, egyre kevesebben vannak. Van helyettuk cuccualizmusba szocializalodott nyugdijas, aki allandoan bezzegafiatalokrol beszel, aki lenez mindenkit otven ev alatt, akinek ilyen JARjai vannak, es minden, ami ennek fuggvenye. Szerencsetlenek, es meg csak nem is ok tehetnek rola.
(most kivetelesen minden politikai felhang nelkul: az volt az eddigi melypont, amikor a budafoki posta elott tavaly aprilis nyolcadikan allt a sor a tizenkilencezer forintos mucsekkjevel. Ez volt az "idosseg" koranak vege. Innentol mar a "nyugdijassag" idejet szamitjuk, az bolcsesseg, tapasztalat nelkuli oregemberek korat, akiket meg lehet venni. (Teszem hozza, ez nem minden idos emberre vonatkozik))
De - igazad van - hozzá tehettem volna, hogy ha éppen össze akarna esni, akkor én leszek az első, aki felugrik. Sajnos én, és nem a 20 éves...
Jó lenne, ha az általánosról beszélnétek és nem a kirívó esetekről!
Ket mondat, frimi egy-egy hozzaszolasabol. Hmm.
Erdekes, igazan erdekes. Szoval az altalanosrol beszeljunk, es ezek szerint a 20 eves helyatnemadasa altalanos.
Igazabol nem is akartam volna hozzaszolni ebbe a topikba (mer' mér'), de azert ezzel kapcsolatban nehany dologot azert megiscsak (mer' mér' ne).
Szoval, helyatadas, meg helyvadasz nenikek, es a fiatalsag, ame'k nem adja at a helyet. Nos, en ezt a fiatalsagdolgot igencsak nem igy latom.
Van ugyanis szegeny elesett neni, arrogans neni, (akik elso nekifutasra allnak), jolnevelt fiatal, meg hulye pocs novekmeny (ok meg ulnek). Ezeket igy lehet kombinalni:
1. eset:
Szegeny, elesett idos neni, es amolyan helyatadasra hajlamos fiatal (ugyanis fonntartom, hogy van ilyen). Ulohely atadva, problema nincs.
2. eset:
Arrogans, oreg no, es az a helyatados fiatal (mar masodszor beszelek rola, jusztis fenntartom, hogy letezik), hely varhatoan atadva. Szinezheti a szurke esemenyt, ha mondjuk a srac vagy lany olvas, vagy kinez az ablakon, es nem veszi eszre a nenit, aki elkezd balhet csinalni, mer' csak. Ilyenkor eszbekap az ifjusag, es felall. Utana pedig azt gondolja, hogy ez a no megis mit kepzel, es igaza lesz. Esetleg topikot is nyit rola az indekszen, ahol majd jon a kozepkoru reteg, es jol lebassza, hogy mit kepzel.
3. eset:
Szegeny, elesett idos nenike, es olyan jo egoistara nevelt novekmeny, akinek soha nem kentek el a szajat a szulei, ha valami f*ssagot muvelt. Maga a szitu egy elegge elcsepelt klise, lattunk ilyent a Specialistaban is, csak nalunk eleg ritkan akadni ossze a Sztaloneval a hatos villamoson. Van ez az interakcionk, hogy a fiatalnak van valami olyasmije, ami egyebkent nem az ove, es masnak nagyobb szuksege volna ra, de nem kapja meg; a nenike acsorog tovabb, es azt hiszi, hogy ez neki megalazo. Ilyenkor a szegeny idos nenike meg elesettebb lesz, teljesen elszomorodik, foleg, ha eszebe jut, hogy az a figura ott lehetne az o unokaja is. Ilyen esetek miatt keletkeznek a "ezek a mai fiatalok" kezdetu idosnenipanasza ket felvonasban. A neni pedig, ha nagyon megviselte az eset, akkor az indekszen az e celra szolgalo topikban jo lebassza az ifjusagot, hogy mit kepzel, es igaza lesz.
4. eset:
Arrogans oreg noszemely vs. novekmeny. Na ez egy erdekes szituacio. Igazabol nem is tudom, hogy kinek drukkoljak, esetleg ha fogadasokat teszek rajuk (mama befutora, csavesz ket percig birja, stb.).
No igen. Van egy olyan nepszeru tevedes, hogy a nenikeknek jar az ulohely a villamoson. Ez egy baromsag. Sikerult rajuknevelni, hogy a vilagon egyaltalan letezik olyan, ami jar. Fraszt. Nincs olyan, itt meg foleg nem. Az, hogy en atadom a helyemet (teszem hozza, mert szokasom), az azt mutatja, hogy ilyen jofej csavo vagyok - egy fenet vagyok, de ugy itelem meg, hogy nekem aztan igazan nem art meg az alldogalas, de ha megartana is, akkoris atadnam, mert nem en vagyok a Joisten, hogy eldontsem a nenirol, hogy akkor most mennyire kell neki allni, vagy sem, de ha el tudnam donteni, es nem lenne szuksege a neninek a leulesre, akkor is atadnam - nem pedig azt, hogy ez jarna. Nyilvan jol esik nekik (vagy nem esik jol, mert mongyuk azt hiszi, hogy ez neki ficsor, ami alaphangon az ove, es ilyen mamik is vannak, ok erositik a szabalyt).
Amikor latom, hogy van egy ulohely a buszok, kozeptajon, es a ket vegerol ket nenike rohan feleje, akkor valahogy nagyon tudom utalni azokat, akik ezeknek a szerencsetlen embereknek a fejebe beleultettek ezt a "jar" dolgot.
Csak rontottak a helyzeten a korulbelul tizenot eve teleplakatozott buszok, a plakatokon kez, meg szek: tessek! udvariassagat mi is koszonjuk - szolt a felirat. Most huszonharom eves vagyok, ha most latnek egy ilyen plakatot, valoszinuleg egy eletre leszoknek a helyem atadasarol. Ugyanmar, ne a BKV neveljen a szuleim helyett!, ha meg a szuleim nem neveltek, akkor meg mar ugyis annyira mindegy - vagy szerintuk ettol kapja ossze magat a huligan? Osszesen annyi haszna volt ennek a plakatnak, hogy a nenikek elhittek, hogy ez megint egy valami, ami jar. Ugyanugy jar, mint az ingyenes orvosi ellatas, bizonyos kor folott ingyenes utazas, altalanos valasztojog, hely a buszon, meg meg mi minden itt a legvidamabb barakkban, ezek mind JARnak nekik, pedig egy fraszt. A szolgaltatasokat ha nem ok, akkor masok "fizetik" meg, az ulohely
atadasa meg kizarolag az ulo empatiajan, jolneveltsegen, fizikai allapotan, hangulatan, meg ilyesmiken mulik.
Azota is lohol a ket neni az egy helyert, es kozben nem erzik, hogy ez nekik milyen rettenetesen megalazo. Hogy benne elnek ebben a "jar"-ban. Hogy ennyire fuggenek az esemenyektol. Ennyire kepesek megalazkodni egy helyert - valami olyasmiert, amit ot percig (nyolcig, tizig - nem mindegy?) hasznalhatnak. Egyenlore nem tudhatom, hogy ok fizikailag mit ereznek, amikor acsorognak az elkopott izuleteik vegen, de azt azert nem hinnem, hogy a loholas eppen hasznalna nekik. Ilyen vilagszemlelettel nem is igazan ertem ezt a vilagszemleletet. Ha az egyik egy picit korabban er oda, akkor azt lathatja, hogy mellette egy lihego nenike all. Volna neki arca ulve maradni? Hiszen az neki jar!
Ezzel a vilagszemlelettel az idosek szerintem csak maguknak artanak (persze, mar aki). Az idosekre azert megiscsak ugy tekintenek a fialatok, mint a nagyanyjukra, ha pedig nem, akkor az a "bezzeg a mai fiatalok" miatt van. Szerintek nem? A magam kornyezeteben, a villamoson, buszon (metroban, hogy kicsit ontopik is legyek) szeritnem az olyan igazi nenikeknek szinte mindig atadjak a helyuket, fiatal, egeszen fiatal, vagy idosebb - a nenike szempontjabol mindegy. No igen, elofordul olyasmi is, hogy a tobbi ulo nenike meg megakad az ilyesmin, "miert a negyvenes ember adta at a helyet, es nem a huszeves?", mondogatjak egymasnak ket ilyen maifiatalozas kozben. Ez egy szep dolog, aki atadta a helyet, nem merlegelt, ok meg, akik kivul vannak az esemenyeken, itelnek. Furcsa dolog.
Amikor eloszor voltam Becsben, nem is tudom, tizen-egynehany eve, ugyanilyen vilagszemlelettel ultem Edesanyammal es ocsemmel az egyik piros becsi villamoson. Folszallt egy neni, en meg atadtam neki a helyemet. Korulbelul tizenot percig beszelt hozzam halalkodva, amikor Edesanyam felvilagositotta, hogy egy szot nem beszelek nemetul, es csak illembol nezek ra okosan. Innentol ok ketten tarsalogtak, peldaul arrol, hogy ezekamaifiatalok.
Meg annyit fuznek hozza, hogy azert ez az ulesatadas sem egy egyszeru dolog. Atadod a helyed egy szemre olyan jo hetvenes nenikenek, es kiderul, hogy csak negyvenes, csak nincs valami jo kondiban. Mi minden megfordulhat ilyenkor a fejeben? Persze, nyilvan orul, hogy gondoltak ra, de hat erted... Optimizmus: most, hogy itt a nyar, es mindenki feher nadragban jar, meg az egoegykek is atadjak a helyuket, mert addig sem kell a gyakran igencsak retkes BKVn ulni. Igy is hozza lehet allni.
Es amikor ezt a "maifiatalok"-at hallom, akkor tisztelettel jelzem, hogy nemcsak a bezbolsapkas, trendicipos, ragozos egofigurak huszonevesek.
Most olvastam (majdnem) végig a topikot, és nem találtam olyan sztorit, amit kb. 10 éve láttam a 6-os villamoson. _Két_ öreglány versenyez (Ben Johnson doppingolva sem érte volna utol őket) ugyan azért az ülőhelyért, majd amikor a nyertes öreglány elfoglalja a trónt, átnyújtja a jegyét a vesztes öreglánynak a következő szavakkal: "Kilyukasztaná, kedveském, én már nehezen mozgok"
Az nem baj. De nekem akkor sem tettszik ! :o) Ez természetesen magánvélemény, ami annyit jelent, hogy nekem nem lesz ilyenem soha. De azért még nem támadom meg azt, akinek van, of course.
Melleseg te egy kirívó példa vagy, mert sok-sok zsebes nadrágban sétáló embert is láttam már (10 évtől úgy 60-ig), akik így hordják a telefont. Neked nincs zsebed, ezt értem. De nekik ??? Például amikor valaki öltönyben,nyakkendőben,stb sétál az utcán, _és_ a nyakában lóg a mobil... hát elégé agyoncsapja az eleganciáját, azt hiszem.
Egyébként ha visszaolvasol, ezt csak példának hoztam fel arra (amit valaki lentebb fejtegetett), hogy a reklámok milyen hatásal vannak a fogyasztói társadalom tagjaira. Néhányan használják X dolgot, mert nekik hasznos. Sokan pedig csak azért használják X-et, mert az divatos.(X helyére tettszőleges tárgyat/ruhát/mosópórt/stb behelyettesíthetsz )
"Ez is egy elég érdekes dolog amikor jön egy öreg néni és leakar ülni oda ahol te ülsz.
De a fél busz üres. Miért???"
Nekem a vonaton volt ilyen. Megyek jó korán, mert valami 200+ Km volt az út, 8 ülőhelyes fülkés konfigurációk, fele még üres. Beülök az egyikbe az ablak mellé, erre jön a nyugdíjas néni, hogy üljek már át onnan mert ő az ablak mellett szeretne ülni és persze ha háttal utazik a menetiránynak akkor elkárhozik minimum. Átmentem szembe, akkor meg egy család jött anyuka / apuka / csecsemő szinten, és az meg persze oda akarta rakni a kicsit hogy ne tudjon elmászkálni, mehettem középre... Na mindegy, a lényeg, hogy a néni leszarta a kinti látványt, és olvasgatott meg kereszterjtényt fejtett végig! És nem a fény volt a lényeg, mert délelőtt 9 lehetett! Magamban már legalább 20x kidobtam a nyitott ablakon mire leszálltam.
Nekem is van ilyen nyakbaakasztóm.Tudod, nem csak férfiak vannak, és így szoknyában, nehéz hova raknia mobilt, Táskából félek , hogy kilopják (mindig hátitáskával mászkálok).
Szal marad , hogy a nyakamban hordom.Ez nem divat , csupán praktikusság.Egyéb ötlet?