Keresés

Részletes keresés

asmo Creative Commons License 2008.06.03 0 0 116

Varga Zoltán bírónak azonnali hivatal és fővesztés járna! Persze ha nem Magyarországon lenne bíró, ahol a Lomnici úr a főbíró. Barátom letudta gyermektartási díjfizetését, mert gyermeke befejezte felsőbb tanulmányait is.

Tárgyalásra idézte a bíró 140 km-ről. Elkezdődöt a per, a bíró kérte a volt feleséget mutassa be az iskolalátogatási igazolást. Milyen igazolást bíró úr? Már nem jár a lányom iskolába! Ja, nem gyermektartás díj megállapítására indított keresetett? Nem ellenkezőleg, a megszüntetésre. Ja, tényleg! Mondá az igazság szolgája. Barátom kérdése a bírónak, én miért lettem idézve bíró úr? Hát, hát adategyesztetésre!

A magam példáját most nem mondom el ahol a bíró közokirat hamísítást követett el, minden következmény nélkül. Varga Zoltán bírónak ízenem kapja be, és foghúzás helyett tépjék ki a szívét! Talán az a sok kollegája tanul belőle, akik azt hiszik nekik mindent szabad. Függetlenül attól hogy Székely Zoltánt okkal vagy ok nélkül ítélte el.  Lomnicit pedig zavarják már el az igazságszolgáltatás közeléből is. 

zividivi Creative Commons License 2008.06.03 0 0 114
Informatikai, vagy utasításos, netán kézivezérlésű a rendszer?
Előzmény: kobaltselyem (113)
kobaltselyem Creative Commons License 2008.06.03 0 0 113

"és még csodálkozik valaki a "furcsa" ítéleteken."

.

Dehogy csodálkozik.

 

"A kegyelmi kérvény elbírálásához szükséges kísérőlevelet a móri mészárlás ügyében is eljáró Varga Zoltán bíró írta alá."

 

"Ez tényleg botrányos..."

 

Most mér izélsz? Olyan vagyol... Ez nem van botrány. Ember itt nem tehető felelőssé - csak az a kurva gép...

 

"Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke (...) szerint ez az ügy nem több, mint az informatikai rendszer okozta fatális hiba."

 

Előzmény: Kagakusha (110)
zividivi Creative Commons License 2008.06.03 0 0 112
Végülis, lassan mindenki kipakol mindenkire.

Hiába no!

Ha egy egész rendszer így működik, akkor muszáj menteni a személyes irhát.
zividivi Creative Commons License 2008.06.03 0 0 111
//"..Azt tudják ezek egyáltalán, hogy éppen milyen ügyben bíráskodnak? :-).."//

Hm!

Gondolom, abból tudják, amit a gépírókisasszony odaír nekik.

Már csak azt kellene tudni, a gépírókisasszony kitől kapja az utasításokat.
Előzmény: Kagakusha (110)
Kagakusha Creative Commons License 2008.06.03 0 0 110

"Kegyelemért folyamodott a vesztegetés vádjával elítélt  ...  a bíróság azonban kérvényét olyan kísérõlevéllel küldte tovább, amely szerint õ egy többrendbeli emberölési ügy fõszereplõje volt "

 

Ez tényleg botrányos ... és még csodálkozik valaki a "furcsa" ítéleteken.

Azt tudják ezek egyáltalán, hogy éppen milyen ügyben bíráskodnak? :-)

Előzmény: Bamberg (109)
Bamberg Creative Commons License 2008.06.03 0 0 109
http://index.hu/politika/belfold/szekelygylk0/

"Kegyelemért folyamodott a vesztegetés vádjával elítélt Székely Zoltán, egykori földmûvelésügyi államtitkár az igazságügyi tárcához, a bíróság azonban kérvényét olyan kísérõlevéllel küldte tovább, amely szerint õ egy többrendbeli emberölési ügy fõszereplõje volt. A Népszabadság szerint az egykori kisgazda politikus ügyvédje, Kende Péter okirat-hamisítás miatt feljelentést tesz.

Gatter László, a Fõvárosi Bíróság elnöke a lapnak azt mondta, hogy sajnálatos elírás történt, de ez a kegyelmi kérvény sorsát nem befolyásolta, mert az államfõ nem a kísérõlevél, hanem a periratok alapján dönt. Gatter szerint ez az ügy nem több, mint az informatikai rendszer okozta fatális hiba."

Nos, a fatális hiba itten is tarol, kedves index, Székely aztán sohasem volt államtitkár.

Contempt Creative Commons License 2008.04.12 0 0 108

Kende Péter és Székely Zoltán :DD

http://napkelte.wildom.hu/naptv_upload/visszanezo/200804/20080412-0622.wmv

 

Ez különösen tetszett: "Én akkor is tudtam, hogy ártatlanul ítéltek el" :DDD

kábelbúvár Creative Commons License 2005.07.13 0 0 107

Bizony, bizony.

 

Pedig az a péz manapság neveccséges....

Előzmény: Wagner Lopez (106)
Wagner Lopez Creative Commons License 2005.07.13 0 0 106
Hogy repül az idő...
Előzmény: kábelbúvár (104)
wizes Creative Commons License 2005.07.13 0 0 105
Vajon csicsereg-é?
Előzmény: kábelbúvár (104)
kábelbúvár Creative Commons License 2005.07.13 0 0 104
Kedden kiszabadult a tököli börtönből Székely Zoltán volt kisgazda képviselő, akinek hat éves börtönbüntetéséből - melyet később másodfokon fogházfokozatra enyhítettek - négy évet kellett letöltenie vesztegetésért.

Székely Zoltánt 2000. október 12-én buktatták le, amikor a budapesti Gellért Szálloda parkolójában húszmillió forint kenőpénzt akart átvenni. A képviselő ebben az időben a közbeszerzéseket vizsgáló parlamenti bizottságnak és az FKGP vállalkozói tagozatának egyaránt elnöke volt.
politikaforum.hu
zorki Creative Commons License 2003.03.03 0 0 103
budai93
Arcpirító, amit írsz.
"A Torgyán kiszorítósdira , szerintem az egész országnak szügsége volt.
Képzeld el , ha ez az ember hatalomra jutott volna!!
Hál istennek , hogy eltünt a politikából"
Kedves Budai, ki a frász kérte OV-t, hogy egyezkedjen Torgyánnal? Mesélj már valamit erről!
Sőt, amint emlékszem, maga OV is folyamatosan azt kommunikálta, hogy nem köt vele alkut!
Na már most kötött, oszt várt addig míg segédjeit börtönbe tudja csukni.
Részemről nem erről szól a demokrácia.
Inkább magyarázkodni is képes vagy, inkább az összes kisgazdát legazembereznéd, csak ne kelljen azt mondani hibázott OV?
Nincs miről vitáznunk.
Előzmény: budai93 (84)
Wic Creative Commons License 2003.03.03 0 0 102
Ez nem az a csatornázási ügy véletlenül, amiben végül helyreígazítási kötelezettsége lett az RTL-klubnak?

Wic

Előzmény: kapucziner (101)
kapucziner Creative Commons License 2003.03.03 0 0 101
Azért érdemes lenne megnézni a szolnoki csatornázási ügyet, amit Székely az interjuban említett.
kábelbúvár Creative Commons License 2003.03.03 0 0 100
Volt valami vírus-figyelmeztetés mára.

Állítólag ma 030303 a dátum...

Előzmény: firstmaggio (99)
firstmaggio Creative Commons License 2003.03.03 0 0 99
Nem frissíti a listát, de ezekszerint az új hozzászólás látszik.
Tán valamilyen összeesküvés-elméletet kéne kiagyalnunk fenti probléma okán! :-)
Előzmény: kábelbúvár (98)
kábelbúvár Creative Commons License 2003.03.03 0 0 98
Kicsit furcsán működik a renccer.

Nálad nem?!

Előzmény: firstmaggio (97)
firstmaggio Creative Commons License 2003.03.03 0 0 97
Nincs véleménye senkinek?

Előzmény: firstmaggio (96)
firstmaggio Creative Commons License 2003.03.03 0 0 96
Arról mi a véleményetek, hogy Székely állítása szerint két fideszes érdekcsoport belső harcának lett áldozata?
Létezik ilyen érdekcsoportok közötti belháború szerintetek?
És ha igen tényleg kannibál módra egymást fogják felzabálni?
Bár ez a kannibál sáskahad némi képzavar volt :-)
Wic Creative Commons License 2003.03.03 0 0 95
http://www.observer.hu
Lehet, hogy az előfizetéses részben van...

Wic

Előzmény: díjbeszedő (94)
díjbeszedő Creative Commons License 2003.03.03 0 0 94
Írásban nem jelent meg? Hol lehetne elolvasni, ha már lemaradtam róla?
Előzmény: kapucziner (-)
Wic Creative Commons License 2003.03.03 0 0 93
>> .... ha csak 1 %-a igaz,

Na itt kezdődik a gond. Ha van 1% igazság, minek mellé 99%-ot hazudni? Sokkal hitelesebb lenne.

Így meg valószínű, hogy az az 1% sem igaz.

Wic

Előzmény: köbös (92)
köbös Creative Commons License 2003.03.03 0 0 92
.... ha csak 1 %-a igaz, márpedig nagyon ugy néz ki, akkor azt hiszem nagyon nagy a baj a hunta és a klánok birodalmában....elképesztő, és döbbenet, mindegy .hogy melyik oldal, de amit a politika megenged magának az azt hiszem felül kerekedik minden normális elképzelésen.... egyébként ezek a tények... és ha nem zárták volna be szerencsétlen Székelyt, akkor vidáman osztanák a csatorna pénzeket a Kövér tesókkal..... Igaz???
Előzmény: budai93 (84)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.02 0 0 91
A következő büntető eljárásokat hiányolom.

1.Orbán édesapjának fényképezőgépét összetorö újságiró esete.
2.Kuncze Gábornak az APEH nagy nyilvánosság előtti lejáratása, hosszúbájtok ügyében.
3.A munkanélküliek pere Székely Zoltán ellen, aki nem adott az elsibolt pénzből nekik.
4 Robin Hoed pere a Viszkis ellen, plágium miatt.
5. Vasas Football Klub pere Orbán ellem, hogy nem nyerette meg velük az NB I-et.
6.Csurka pere az SZDSZ ellen, akik nem vették fel tagként a pártjukba.
folyt.köv.

Nils Holgersson Creative Commons License 2003.03.02 0 0 90
Sokat akart a farka és nem bírta a szarka
Előzmény: budai93 (57)
livefast Creative Commons License 2003.03.02 0 0 89
Az is sok mindent elárul a téma komolyságát illetően, hogy a köztudomásúan éleslátású Lakatkát küldték kérdezni...

:-)))

Előzmény: Wic (88)
Wic Creative Commons License 2003.03.02 0 0 88
Na ja.

Most, hogy Orbán ismét vezető szerepet fog vállalni a FIDESZ-ben, muszály egy kis lejárató kampányt indítani ellenük.

Én is emléxem, ez a Székely Zoltán sokat segített abban Orbán apjának, hogy behordják az ORBÁNBÁNYÁKBA az APEH-ból elsinkófált HOSSZÚBÁJTOKAT.
Most elment Kellerhez, és egy röntgenképen megmutatta neki, hogy melyik tárnában vannak az adatok. asszem, a Gyurcsók is segített nekik átlátni a betonbiztos falakon, melyek eredeti célja az Orbán-klán megmentése lenne egy esetleges atomtámadás esetén, amit még Orbán kezdeményezett Kanadában, amikor cigányból magyarrá operálták.

Wic

Előzmény: de-vians (3)
budai93 Creative Commons License 2003.03.02 0 0 87
Bizony , bizony.
Kiváncsi lennék mit tartalmaz az az ügyvédi irodai páncélszekrény.
És mit fog tartalmazni ezek után.
Merthogy lesz bőséges kárpótlás az tuti.
Csak nem fogunk tudni rólla
Előzmény: Törölt nick (85)
budai93 Creative Commons License 2003.03.02 0 0 86
Nem az Orbánékat védem.
Az nem tetszik amit a média művel.
Semmi értelme nincs ezen a fórumon védenem őket,hiszen itt senkivel nem találkoztam aki valamilyen szinten , legalább gondolkodni akarna bármiről.

Itt csak mindenki szajkózza a maga meggyőződését.
Értelmesen eldumálni csak nagyon kevés emberrel lehet.

Előzmény: alfredoo (83)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!