"az irgalmas szamaritánus megdöbbentő módon szeretett. Az ellenség szereteténél nagyobb szeretet nincs! Erre tanít bennünket Jézus Krisztus, arra kér ama galileai hegyen, hogy imádkozzunk ellenségeinkért. A példázatbeli ember nem ezt tette? Hiszen a szamaritánusok voltak a legközelebbi ellenségek a zsidók számára! Meg tudták volna egymást ölni egy kanál vízben. A gyűlölet apáról fiúra szállt. És az irgalmas szamaritánus megáll a bajbajutott zsidó ember láttán - mert a szeretet számára nem érzelem csupán, hanem cselekedet! Úgy szeret, hogy megáll, fölibe hajol és teszi azt, ami tőle telik. Előveszi a borát és olaját, és azzal fertőtleníti ellensége sebeit. Nem adja ki bérbe ezt a feladatot; nem azt a megoldást választotta, hogy a vendégfogadó házban egy dénárral többet tesz le az asztalra, mondván: Menjetek ki, ott fekszik egy ember, de öten menjetek ki, mert elég veszélyes az út és én minden költséget kifizetek. Itt ápoljátok, majd ha visszajövök, megnézem, mi is lett vele.
- Ezt is megtehette volna a szamaritánus! És ez is nagy dolog lett volna. Hiszen a pap is és a levita is elmentek a vendégfogadó ház előtt. Ók is beszólhattak volna, hogy jöjjetek, ott fekszik vérben egy ember.
Ha valaki azt kérdezné, hogy mi a krisztusi evangéliumi szeretet, akkor azt mondanám, hogy ez: Valaki mellett megállni, aki mellett meg kell állni. Valaki fölibe odahajolni, aki fölibe oda kell hajolni. Hiszen sikolt a szem, hogy hajolj fölém, ne hagyj egyedül!"
(Gyökössy Endre)
Elfogadom , hogy létezik Isten feltétel néküli szeretete. És hogy Jézsu erröl tanitott.
Ám nyilvánvaló, hogy miként Jézus, én sem fogadom el a régi ószövetségi babonákat, melyek ellentmondanak az Isten alapvető, eredeti természetének a szeretetnek.
Alapvető kérdés: ezt tenné a szeretet?
S ha Bibliát ilyen szürőn át vizsgálkod, hamar kiderül, mi nem való Istentöl.
A szeretet nem öl, nem pusztit el más népeket...nem tesz választott népvé senkit más rovására.
Mindent elfogad, de semmit sem kényszerit. Tökéletes, mint a Nap, egyformábn süt jóra s gonoszra egyaránt...ismerős nem?
A felebarát példázata is erröl szól....az egykori ószövetségi szellemnek akkoriban nem lett volna szabad közösködnie az idegenekkel...a régi törvények szerint ha egy zsidó látott egy fuldoklót, akkor anem kellett segiteni neki, sőt, a fejét jobb volt a viz alá nyomnia...
Miért gondolsz mindjárt rosszra, hogy elfutok? Nézd meg a hozzászólásaim számát, jó sokat vitáztam én már ezen a fórumon és ebben a témában is. Miért hivatkozol a Bibliára, amit hamisnak tartasz? Ha azt mondod, hiszed az igazát, de te másként értelmezel dolgokat, akkor azt megértem és van tovább értelme a beszélgetésnek. De te elveted, nem tartod igaznak azt, ami számodra elfogadhatatlan. Nincs értelme a vitának, higgy amit jónak látsz -- én is azt teszem.
Nézd, nem tudom, hol olvastál ilyet a Bibliában - de teljesen mindegy, ha a Bibliát hamisnak tartod, akkor oly mindegy, hogy mire hivatkozol, mit cáfolsz, mindegy, hogy én mit válaszolnék. Legyen mindkettőnknek hite szerint.
Honnan ismerheti egy dinó Jézus "forradalmi tanítását"? A Bibliából nem, mert ugyebár az hiteltelen, megbízhatatlan hamisítvány a dinó szerint. De akkor honnan? Lefaxolták neki a mennybű...?
Az ellenségeskedést általánosságban értettem, nem rád vonatkoztatva. Egyébként szerintem pedig nem jelenthet mást, a szeretet, mint magát a szeretetet. A Biblia lelki tanítás, így bármi is legyen beleírva, egy csepp vér nem folyik az oldalain. Mert minden háborúság és ellenségeskedés, meg özönvizek... a bennünk dúló viharok szimbolikája. És arra hivatottak megoldást adni, hogy-hogyan is kellene a bennünk élő rossz tulajdonságainkat levetkőzni. Szerintem:)
Ne érts félre oncogito. Nem érzem magam többnek senkinél, és nyilván nem is ismerem jobban az Úr szeretetét mint itt bárki más. Ugyanúgy "szerintem" dolgokról beszélek, mint te, és ugyanolyan jóleső érzés ez számomra, mint a te gondolataid neked. Ami különbség van a látásmódunkban, az mind azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk egymástól. Máskülönben miért is beszélgetnénk Istenről? Nem számít, hogy ki mondja, és nem számít az sem ahogy, mondja. Ha elolvasom, bizonyosan nyomot hagy bennem, tehát gondolatokat ébreszt. Ezáltal én úgy érzem, hogy közelebb kerülhetek az Úrhoz, tehát hasznomra válik. Nekem ennél nem kell több, és éppen ezért nem is értem, hogy miért kell ellenségeskednünk sokszor egymással. Az szerintem nem visz minket közelebb semmihez, nemhogy Istenhez.
...a szeretetemet hasonlatossá teszem az Úréhoz, azaz válogatás nélküli minden élő iránt érzett egyforma szeretetté alakítom
Te ismered az Úr szeretetét? Én csak "szerintem" dolgot tudok mondani, azaz a magam elképzelését: a szeretet megnyilvánulása igencsak különböző. Abba belefér a büntetés, a harag, az ostorozás, a kirekesztés sőt a halálos ítélet is - mikor mire van szükség. Gondolj Káinra, vagy az özönvízre.
Így van. De nem az a kérdés, hogy miért nincs bennük, hanem az, hogy mi olyat mondanak, ami azért még is benne van a szinopszisokban. És amikor ezt mind-mind megtaláljuk, akkor lesz csak érthető számunkra az a Hatalom, ami bár megengedi, hogy idegen kezek nyúljanak a Bibliához, de azt nem engedi meg nekik, hogy az Őstanítást kitöröljék belőlük. Mert az, az "ember" számára lehetetlen. És ez az igazi Csoda, amit mi mélyen belül mindannyian érzünk nemdebár:)
Amit írtál, az nagyon jó folytatása az én gondolataimnak. Mózesről annyit, hogy nevének jelentése = a vízből kihúzott fiú. Ez nyilván a keresztség szimbolikája is lehet, ami azt célzott megmutatni, hogy bűneink lemosása után érkezik el hozzánk az igazi megértés. Így a "Te néped" kifejezés nyugodtan használható azokra az emberekre, akik a víz általi keresztséget nem dogmaként, hanem a bűnöktől való megszabadulásukként értelmezik.
Egyébként teljesen egyet értek veled, és csak annyit fűznék hozzá az általad mondottakhoz, egészen pontosan az utolsó kérdésedhez:
Ahogyan te is mondod, a Nap, mindannyiunkra egyformán süt. És bár az is igaz, hogy nekünk az a feladatunk, hogy egyé váljunk vele, azért azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a Nap sugarai, nem azonosak erejükben magával a Nappal. Mindannyiunkra egyformán süt, de azt nem szabad elfelejtenünk, hogyha belenézünk, akkor megvakulunk. Ha közelítünk felé, akkor elégünk, mielőtt megérinthetnénk. Mondhatnám Jézus a Sugár, azaz a Naptól érkező, és abba vezető Út. Tehát mindazon gondolat, érzés és megtapasztalás, ami azért érkezett meg hozzánk, hogy ezt az Utat még is megtehessük. Hiszen a Nap sugarai nem azért éltetnek minket, hogy aztán elégessenek. Hanem azért, hogy Általa megerősödve, végre olyan vértet és tükröt vonjunk magunk köré, amely ezt az utat Hazafelé biztonságossá teheti számunkra.
Szóval szerintem nem az a kérdés, hogy miért ilyen forró a Nap, hanem az, hogy melyik azaz útvonal, amelyen biztonságosan elérhetjük. És amikor Oda eljutunk, akkor válik majd érthetővé minden, amit valaha tudtunk, és amire emlékezni akarunk, amikor ilyen dolgokról beszélgetünk.
Én úgy érzem, hogy Isten nem szereti jobban Magát, mint bennünket. Mint, ahogyan egészséges ember nem szeretheti jobban magát, mint saját gyermekét. És lehet, hogy ez a tükör homályos, én még is úgy látom, hogy nem a tükörrel van gond, hanem azzal a szemmel, amelyik vizslatja. Az pedig gyógyítható. Mihelyst pedig a szem meggyógyul, tiszta képet kap, pedig ugyanazt a tükröt nézi, mint annak előtte. És szerintem ennek a folyamatnak a megismerése csodálatos érzés.
Az ószövetségi Mózes tanitás, miszerint szeresd felebarátod, mint önmagad, még a felebarát fogalmát szűken értelmezte. Azokban a szövegekben ugyanis tisztán kiveheteő, hogy felebaráton Mózes kizárolag a "Te néped", azaz a zsidóságot értette.
Ezért forradalmi Jézus tanitása, mert a példázataival azt probálta követőinek elmagyarázni, hogy a felebarát: mindenki.
Másrészt: ha ha Jézus tanitásait összefüggéseiben vizsgáljuk, akkor érdemes elidőzni az IStneröl szoló példázatokban is. Azaz Isten tökéletes, és erre érdemes törekednie az embernek is. Isten tökéletessége megmutatkozik abban, hogy olyan mint a Nap, egyformán süt jóra, s gonoszra egyaránt.
Azaz az embernek sem kell mérlegelnie, kit tekint felebarátjának, s kit szeret. Mindenkit, jót és gonoszt egyaránt.
Sőt, még az ellenséget is szeretni kell.
S ha eltűnődünk ezen, nem talájuk e érdekesnek, lehet, hogy a tökéletesedés egyik utja a mindenkit felebarátnak tekintés, azaz önmagunkként szeretjük felebarátunkat.
Ám elkéozelhető -e ez alapján, hogy Isten szeretete sem különb? Hogy önmagaként szereti az embert?
Ez szerintem egy nagyon jó meglátás volt a részedről, amivel én is egyet értek. Ha ugyanis azt mondjuk, hogy mindannyian testvérek vagyunk lélek szerint, akkor hogyan is lehetnének egyesek felebarátaink, mások pedig testvéreink? Ez már megkülönböztetés, azaz elkülönülés lenne részünkről egymás iránt, ami farizeusi magatartás.
Szerintem ennél sokkal egyszerűbb ennek a kérdésnek a megoldása. Megpróbálom röviden elmondani.
Ha a "szeresd felebarátodat, mint te magadat..." egy tanítás, márpedig az, akkor az emberi belsőtulajdonságok javítását hivatott tanítani. Ezáltal fejlődik a szellem/lélek. Ugyanis, ha úgy szeretem felebarátomat, azaz minden embert, mint önmagamat, akkor ezzel testvéremmé, azaz egylényegűvé ismerem el őket magammal. Tehát elfogadom azt a tanítást, miszerint mindannyian az Egytől érkeztünk. Ennek felismerése viszont csak úgy lehetséges, ha a szeretetemet hasonlatossá teszem az Úréhoz, azaz válogatás nélküli minden élő iránt érzett egyforma szeretetté alakítom. Ez az a tulajdonság, ami a leginkább nehezünkre esik nekünk embereknek. Pedig ez vezethet el bennünket a teljességre.
Egy egyszerű példa: A világi párunkra azt mondjuk, hogy a feleségünk. De vajon mit jelent ez? Hiszen, ha a feleségem Isten gyermekének tartja magát, akkor ő egyben az én testvérem is. Legalább akkora furcsaság egy feleséget testvérnek nevezni, mint egy felebarátot, mégis így nyer értelmet a tanítás. Hiszen a feleségem az én egyik felem, mondhatni az oldalbordám. Amikor házasságot kötök vele, akkor ez a két rész egyé válik, s ha ezt az esküt Isten előtt tesszük, akkor bizony szétválaszthatatlanul. Tehát ismét egyesül az, ami egyszer régen már egység volt. Ha most ugyan ebből a megfontolásból nézzük a felebarát kifejezést, akkor valami ilyesmire kell jutnunk ismét, tudva azt, hogy az egység megteremtése a legfontosabb feladatunk ahhoz, hogy Isten gyermekeivé válhassunk.
A nő, akit én szeretek azért lehet a feleségem, mert legalább annyira szeretem őt, mint magamat, ha nem jobban. Így a felebarátom akkor válik testvéremmé, ha ugyanezt a szeretetet érzem iránta. Mondhatnám, hogy férfi és nő, szellem és lélek, felebarát és én, mindaz a pozitív és negatív pólus, aminek vonzása Törvény, és az egységhez, azaz az Egyhez vezet bennünket vissza, azaz a testvériség felé.
Tehát szerintem minden felebarátom a testvérem, ha úgy tudok hozzájuk viszonyulni, ahogyan azt az Úr kéri tőlem. És ezen még az a tény sem változtathat, ha ezt a másik fél nem így gondolja. Mert nem mi szabtuk meg ezt a Törvényt, hanem csak annyi a feladatunk, hogy ezt megértsük. És amikor megértjük, akkor világossá is válhat számunkra mindez. Talán ezért is mondta Jézus, hogy nem csak Urunk, hanem testvérünk és barátunk is akar lenni egyben. Azaz legyünk ismét egyek, hiszen az Egytől jöttünk mindannyian. Üdv: nt.
Egy kis alátámasztás, ehhez az újhoz, amit megemlítettem.
Állítás: a) az apostoli tanításban a nagy parancsolatban felebarátot az atyafira/testvérre értették az apostolok. Így tanítottak róla.
Bizonyítás (Vida fordítás):
Jakabnál: annak kapcsán, hogy a testvérek egymás között személyt válogattak (bejött a gazdag azt előre ültették) hozza fel a királyi törvényt, mégpedig azt, amiről beszéltünk. Olyan értelemben használja tehát a felebarátot, mint testvér. (hisz a személyválogatás is testvér és testvér között történt)
Jak. 2 " halljátok meg, szeretett testvéreim: nem az Isten választotta-e ki a világ koldusszegényeit, hogy gazdagok legyenek hithűségben és osztályrész élvezői annak a királyságnak, amelyet azoknak ígért, akik szeretik Őt? Ti pedig lenézitek (lebecsülitek) a koldusszegényt. Nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok és nem ők hurcolnak-e benneteket bíróság elé? Nem ők káromolják-e azt a szép Nevet, amelyen hívnak titeket? persze ha a királyi törvényt teljesítitek az Írás szerint: szeresd felebarátodat, mint saját magadat! - jól teszitek, ha pedig személyekben különbséget tesztek, bűnt követtek el és a törvény mint törvényszegőket elmarasztal titeket, mert aki az egész törvényt megtartja, de megbotlik egyben, valamennyiben vétkes lett, mert aki ezt mondja: ne törj házasságot, ezt is mondja: Ne gyilkolj!, ha pedig nem törsz házasságot, de gyilkolsz, a törvény áthágója lettél. Úgy szóljatok és úgy tegyetek mint akik a szabadság törvénye által fogtok megítéltetni, "
János a régi parancsolatként említi, hogy aki a fényben van szereti testvérét, nem pedig gyűlöli. Ez a parancsolat szerintem ugyanaz, mint Jakabnál. (erről ismerhető fel) Ugyanolyan értelemben használja, testvérre értve.
Ján. 2 - "Gyermekeim, ezeket írom nektek, nehogy vétkezzetek (célt ne tévesszetek), és ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál: a Felkent Jézus, az igazságos és Ő (maga) az engesztelő áldozat a vétkeinkért, és nem csak a mienkért egyedül, hanem az egész világért is és abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha parancs(olat)ait megtartjuk, aki azt mondja, hogy ismerem Őt, és parancs(olat)ait nem tartja meg, hazug az, és benne a való(igaz)ság nincs meg, aki pedig megtartja az Igét való(igazság)ban, abban az Isten szeretete célba jutott. Erről tudjuk, hogy Benne vagyunk. Aki azt mondja, hogy Benne marad, köteles (tartozik) úgy járni, ahogyan Ő is járt, szeretteim, nem új parancs(olat)ot írok nektek, hanem régi parancs(olat)ot, amely birtokotokban van kezdettől fogva: a régi parancs(olat) az az Ige, amelyet hallottatok, ismét új parancs(olat)ot írok nektek, ami igaz Őbenne és tibennetek, azt, hogy a sötétség elvonul (múlik) és az igazi fény már ragyog, aki azt mondja, fényben van és a testvérét gyűlöli, a sötétségben van mostanáig is, aki szereti a testvérét, az a fényben marad és megbotránkoztató (megütközés) nincs benne, aki pedig gyűlöli a testvérét, sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hova megy, mert a sötétség megvakította a szemeit "
3. "...mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást (Ján 13,34), ne úgy, mint Kain, aki a gonoszból volt és agyonütötte testvérét, és miért ölte meg? Mert tettei gonoszak voltak, a testvéréé pedig igazak, nehogy csodálkozzatok, testvérek, ha gyűlöl titeket a világ; mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életre, mivelhogy szeretjük a testvéreket; aki nem szeret, a halálban marad, mindenki, aki gyűlöli testvérét, embergyilkos, és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs birtokában a világkorszakra szóló (aioni) élet. Arról ismerjük fel a szeretetet, hogy Ő értünk a lelkét letette, és nekünk is kötelességünk a testvérekért a lelkünket letenni. Akinek pedig megvan a megélhetése e világon, és elnézi, hogy testvére szükséget szenved, és bezártja szívét (a bensejét) előle, hogyan marad meg az Isten szeretete abban? gyermekeim, nehogy szóval szeressünk, se(m) pedig nyelvvel, hanem tettel és valóságban, ebből ismerjük meg, hogy a valóságból vagyunk, és a színe előtt így nyugtatjuk meg szívünket, hiszen, ha vádol is minket a szívünk, nagyobb az Isten a szívünknél, ismer és tud mindent, szeretteim, ha a szív nem vádol, nyílt bizalmunk van Istenhez, és amit (csak) kérünk, megkapjuk tőle, hiszen a parancsolatait megtartjuk és ami kedves a szemében, azt tesszük "
Nem tudom mit értesz konkrétan új dolgon. Egy téma megvitatásál nekem fontos, hogy a témánál maradjunk és az alap: a példázat nem változott meg, nem lehet egyszerűen átlépni rajta, mint ahogy az írás sem bontható fel. (azaz egyik rész nem állítható szembe, nem oldja fel a másikat, így az ellenségről való írásrészek sem a vitatottat)
ha példát akarnék számtalant tudok az apostoloktól: János nem hozott be új és új dolgot, azt mondta, "nem új parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot", ez a parancsolat az, amit Jakab királyi törvénynek mond, és ami a keskeny út is. -> Nem tudom ez a gondolat elhangzott-e már így (szerintem nem)? :)
Sajnálom, hogy csak annyit veszel le a vitánkból, hogy csak ismétlek. Szerintem fontos ismételni is, de az ismétlés esetében is be-bejön néhány újabb gondolat, de az alapok nem változnak, az írás ugyanaz, sőt Isten is amolyan Kőszila.
Nekem azért sokat jelentett ez a topic (habár inkább olvasója voltam), mert tartalmas és fórumon már ritkán találni olyat, ahol tényleg érdemi vita lenne olyan témában, ami érdekel is. Ha új gondolataid vannak, írd le bőven: ígérem nem írok rá érvet se semmit, hanem elgondolkodok.
Sokáig gondolkoztam, hogy válaszoljak-e. De aztán úgy véltem, nem illik válasz nélkül hagynom.
Tudod, én régi "motoros vagyok" ezen a fórumon és ha visszanézel a topik legelejére, láthatod, Cserfával is beszélgettünk a témáról. Azért említem, mert az ő szavait hozod vissza, gondolom nem véletlenül. Neki már válaszoltam a témában - nem szeretném ismételni magam és nem szeretnék sokat jelen lenni ezen a fórumon sem, csak a topikot nem akarom magára hagyni, ha már van benne újabb hozzászólás. Egy beszélgetésben lehet úgy is részt venni, hogy mindenki mondogatja éveken keresztül ugyanazt és úgy is, hogy időnként felmerülnek újabb gondolatok. Te ez utóbbit félrelököd - így bár egy sor mondandóm lenne, de hasztalannak érzem. A régi válaszaim visszaolvashatók itt a topik elején, az újakra meg nem vagy vevő. Így hát legyen meg mindkettőnknek hite szerint.
A nagy parancsolat szerint a felebarátot kell szerint, amiről eddig beszéltünk. Az nem jó vita (vitamódszer), hogy te az eddigit félretéve (mintha nem lenne fontos) új és új dolgokat hozol be, ha az eddigiekben sem jutunk valamiféle konklúzióra és valójában átléptük. Ha egy lépésre sem tudunk eljutni, ha az egyszerűben nem tudunk megegyezni, akkor miért lépjünk tovább? A nagy parancsolatban A felebarát szeretete van (amitől függ a törvény és a próféták, és ami ama keskeny út is), nem az ellenségé, remélem ebben (az egyszerűben) egyet tudunk érteni. Vagy nem?
Véleményem szerint az ellenség szeretete több (és ezt írja is, hogy ha ... tesztek akkor mi a jutalmatok? Mivel tesztek többet?), de ez nem jelenti azt, hogy a nagy parancsolat érvényét vesztené, vagy nem lenne fontos, vagy valamiféle fülölírása lenne az, amit idéztél az ellenségről annak, hogy a nagy parancsolat: szeresd felebarátodat, mint magadat.
Szerintem az ellenség is felebarát, azaz irgalmasságot cselekszik (vagy atyafi: III. Móz. 19:17-18 - Érdekes, hogy itt igazából az ellenségről van szó aki felebarát), de éppen nem, de éppen kiesik abból (akár Péter, amikor sátán, azaz ellenség lett), éppen igazságtalan, vagy éppen irgalmatlan stb. Persze az is írva van tudtommal, hogy az ellenséggel való jócselekedet (azaz gonoszra jóval) eleven szén (azaz ítélet) az ellenségen és Isten haragjának való helyt adás. Ez pedig azért jó (és azért szeretet), mert az ítélet az igazságosságot és a jót szolgálja/munkálja (ha Istentől jön és nem embertől), azaz szeretet is egyben, mert Isten kezébe helyezi azt, aki jó és könyörülő, de ettől még igaz az, hogy ítélet, eleven szén.
Viszont van arra példa a Mesternél, hogy nem cselekedte meg ezt a többet a hatalmasokkal. Pl.: nem tartotta oda a másik arcát az őt igazságtalanul verőnek, hanem kérdőre vonata, vagy nem válaszolt (azaz megszakította a közösséget) az őt faggató Heródessel, vagy Pilátussal. stb. Nem tett velük ezzel se jót, se rosszat egyszerűen szóba sem állt velük. Mit gondolsz, miért?
