Charles Gáti nem éppen hízelgőket nyilatkozik Orbán Viktorról, akit OV. a mentorának nevezett még nem is oly régen.
http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=92962&DocID=86572#86572
Népszabadság
Amerikának az számít, hová tartasz
Charles Gati politológusprofesszor Medgyessyről és Orbánról
NSZ • 2003. január 29. • Szerző: Horváth Gábor
Vannak olyanok, akiknek a múltja miatt lehetnek aggodalmak, és vannak, akiknek a jövője miatt. Ha csak a kettő közül lehet választani, Amerika azok mellett teszi le a voksát, akiknek a múltja talán kétes, de a jövője biztató – nyilatkozta lapunknak Charles Gati, a washingtoni Johns Hopkins Egyetem Felsőszintű (posztgraduális) Nemzetközi Tanulmányok Iskolájának tanára. Az ismert politológus, akit Orbán Viktor korábban a mentorának nevezett, úgy véli, ha a közép-európai jobboldalból nem kereszténydemokrácia, hanem szélsőjobb lesz, Amerika természetszerűen inkább a volt rendszer embereit választja.
– Minek köszönhető, hogy Amerika szemében felértékelődtek a közép- és kelet-európai országok?
Ennek részben objektív okai vannak. Az iraki háborúra készülve katonai szempontból is szükség van rájuk. Főleg Romániára és Bulgáriára gondolok, bár Taszár is komoly szerepet játszhat az iraki ellenzékiek felkészítésével. De Amerika nem tegnap, nem is szeptember 11-e után kezdte el a NATO kibővítését. A kilencvenes évek közepén komoly vita folyt arról, milyen szerepet szán az Egyesült Államok a NATO új tagjainak, beleértve persze Magyarországot is, amelynek az lett a végeredménye, hogy már akkor is igényelték a balkáni és kelet-európai térség biztonságának és demokratizálódásának előmozdítását.
– Ön szerint mit jelent Magyarországnak az egyre valószínűbbnek tűnő iraki háború?
Kovács László éppen egy európai szocialista értekezleten mondta azt, hogy a kormány a Biztonsági Tanács felhatalmazásában bízik, de ha erre nem kerül sor, akkor is elkötelezett szövetséges. Szerintem ez így korrekt, pontosan tükrözi a magyar nemzeti érdeket.
– A németek és alighanem a franciák is ellenzik ezt a háborút.
A németek valóban ellenzik a háborút, a franciák viszont – ha Washington új adatokkal és új érvekkel a Biztonsági Tanács vagy akár a NATO elé viszi az ügyet – még támogathatják. Tehát nekem úgy tűnik, hogy Amerika és Európa között nem kell választani, legfeljebb Washington és Berlin között.
– Berlin közelebb van, mint Washington.
A magyar politikai élet egyik új sajátossága az, hogy a budapesti kormány rendszerint Amerika-párti, ellenzéke pedig kritikus vagy tartózkodó. Az 1999-es koszovói válság idején az Orbán-kormány támogatta Amerika és a NATO – eredetileg a Biztonsági Tanács felhatalmazása nélkül indított – háborús akcióit, míg az MSZP a németekhez hasonlóan húzódozott. (Jellemző, hogy az akkor szintén ellenzéki SZDSZ nem követte az MSZP rossz példáját: magyar érdekektől és nem napi politikai érdekeitől vezérelve az Orbán-kormányt támogatta.) Most pedig az MSZP–SZDSZ-kormány engedélyezte a taszári bázis használatát, míg a Fidesz – a németekhez hasonlóan – kihasználja a semlegesség iránti széles körű, de illuzórikus nosztalgiát, és iraki terrorakcióval ijesztgeti a lakosságot. Tehát akik felelős pozícióban voltak vagy vannak, mindig tudták és tudják, hogy mit kíván a nemzeti érdek. Hozzáteszem: nincs kizárva, hogy 2004-ben Bush elnök belebukik az iraki háborúba, ez Schröder kancellár esetében sokkal valószínűbb.
– Washington mintha könnyebben értene szót a volt kommunistákból lett szocialistákkal és szociáldemokratákkal, míg a jobboldallal szinte minden országban feszültek a kapcsolatok. Miközben hosszú évek óta ez a legjobboldalibb amerikai kormány.
Ez valóban így van. Az egyik ok az, hogy Amerikától és Nyugat-Európától eltérően a kelet-közép-európai jobboldal túl gyakran azonosítja magát a nacionalista szélsőjobboldallal. Ennek jeleit látom Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon a Fidesznél – az MDF-nél nem. Ha a jobboldalból nem kereszténydemokrata középjobb, hanem nacionalista szélsőjobb válik, és nem tartják sajátjaiknak a nyugati, nyitott demokrácia értékeit, akkor Amerika inkább azokkal fog együttműködni, akik ezeket az elveket a magukévá teszik.
– Nem meghökkentő, hogy egy volt titkosszolgálati tisztet előnyben részesítenek a Hősök terén 1989-ben bátor beszédet mondó fiatalemberrel szemben, vagy hogy egy volt kommunista lengyel miniszterből maholnap a NATO főtitkára lehet?
Valóban furcsa, hogy Walesa perifériára szorulása, Göncz Árpád nyugdíjba vonulása és Hável közelgő visszavonulása után a térség fő reprezentánsa az a Kwasniewski lesz, aki a nyolcvanas években a párt politikai bizottságának tagja volt. Az amerikai vezetők azonban nem történelmet írnak, hanem politikát csinálnak. Az ő értékeiket elfogadókkal könynyebben értenek szót, mint azokkal, akik egyfajta nemzeti büszkeségből vagy bármilyen más okból lekezelik Amerikát, megvetik értékeit. Sajnos ma a térségben a választék nem nagyon jó. Vannak olyanok, akiknek a múltja miatt lehetnek aggodalmak, és vannak olyanok, akiknek a jövője miatt. Ha csak a kettő közül lehet választani, Amerika azok mellett teszi le a voksát, akiknek a múltja talán kétes, de a jövője biztató. Medgyessy Péter szerintem ilyen politikus. Kiderült, hogy nemcsak tanult közgazdasági szakember, tehát afféle „technokrata típus”, hanem kellő politikai érzékkel is rendelkezik. El lehet róla mondani azt is, amit valaha itt Reagan elnök kapcsán emlegettek: igazi teflonpolitikus, akire semmilyen hiba nem ragad rá. De szerintem – különösen az előző évek után – javára szól a csendes, kiegyensúlyozott politizálás, az, hogy nem megosztani akar. Az emberek azt is érezhetik, hogy az élete nem csak a politikáról és a mindenáron való győzelemről szól.
– Hitelesnek fogadják el Amerikában a volt kommunisták új keletű elkötelezettségét a demokrácia iránt?
Van, aki igen, van, aki nem, de az amerikai politikai gondolkodás Illyés Gyula híres mondását tükrözi: nem az számít, honnan jöttél, hanem az, hová tartasz. Ez nem azt jelenti, hogy Amerika örökre eljegyezte magát a Medgyessy-kormánnyal. A politikában újra és újra bizonyítani kell. A kapcsolatok most jók, de ezeket állandóan ápolni kell, még akkor is, ha magas a belpolitikai ára.
– És miért fontos Magyarországnak Amerika?
Három okot említenék. Egy: ez az ország minden hibája – gyakori álszentsége, arroganciája – ellenére a demokrácia fellegvára. A múlt században kétszer mentette meg Európát önmagától. A hidegháborúban óriási áldozatokat vállalt. Olyan erkölcsi tőkével rendelkezik, amely szinte minden politikust világszerte arra késztet, hogy idejöjjön, és legalább egy fényképet készíttessen magáról a Fehér Házban. Kettő: Magyarország biztonsága és a szomszédos országokhoz csatolt magyarok jövője szempontjából is döntő jelentőségű az amerikai szövetség. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy a balkáni háború nem terjedt ki Romániára és Magyarországra. Három: roppant fontos a gazdasági kapcsolat. Lehet, hogy a magyar szélsőjobb és szélsőbal úgy találja, túl sok a bevásárlóközpont vagy a McDonald’s étterem Budapesten, de az emberek örülnek annak, ha munkát kapnak az amerikai tulajdonban lévő Tungsramban, és egy jó hamburgert ehetnek.
– Amerika erkölcsi tőkéjét sokan megkérdőjelezik.
Az interneten jól nyomon követhető felmérések szerint a mai Amerika-ellenességnek az a lényege, hogy az európai polgárok nagy része nincs megelégedve a Bush-kormány külpolitikájával. Sokkal kevesebb a problémájuk Amerikával mint civilizációval.
– Washingtonban nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy az Orbán-kormánnyal jók lesznek a kapcsolatok, és a Fideszben megtestesülő új politikai erő hosszú távon pozitív szerepet fog játszani Közép-Európában. Úgy tűnik, ez megváltozott. Mi volt a fordulópont?
Az Orbán-kormány első két évében kitűnőek voltak a külpolitikai kapcsolatok. Ezután azonban néhány belpolitikai lépes feltűnést keltett.
– Mit érdekli Amerikát a magyar bel-politika? Nem az a lényeg, hogy a mindenkori kormány hogyan viszonyul az amerikai világpolitikai célokhoz?
Ez egyáltalán nem így van. Elismerem, hogy Amerika politikája gyakran egyáltalán nem következetes, de a demokrácia terjesztése mégis roppant fontos tényező. Feltűnt például az, hogy az Orbán-kormány túlságosan befolyásolta a televíziót, és ritkította a parlament üléseit. A legfontosabb azonban a szeptember 11-i eseményekre adott reakció volt. Az ügy elég jól ismert: Amerika hivatalosan és nem hivatalosan is felkérte Orbán Viktort, hogy határolja el magát Csurka Istvánnak az „ég a Pentagon, hahaha” stílusú vezércikkétől. Ezt Martonyi János végül megtette, de Orbán nem.
– Az önök személyes kapcsolata is ezért romlott meg?
Mi tényleg nagyon jóban voltunk. A rendszerváltás után Orbán volt az egyik könyvem magyar fordításának a szerkesztője, sokszor találkoztunk, ismerem a családját, ő is az enyémet. Az 1994-es kampány idején kettesben mentünk el a szülőfalujába. Miniszterelnökként a Freedom House washingtoni rendezvényén 1998-ban mondott húszperces beszédének első öt perce arról szólt, hogy én mennyit tettem a Bibó Kollégium, a Fidesz és a Századvég Kiadó érdekében. Azt mondta, a mentora voltam, és különösen a magyar történelem megértésében tanult egyet s mást tőlem. Ez azóta kicsit ironikus, mert az egyik problémám éppen az, hogy kedvenc történészei – politikai célok miatt – a magyar múltat hamisítgatják. A kapcsolatunk ma már nem olyan, mint volt, amit fájlalok. Érdekes lesz, hogy a Freedom House közelgő, nagyszabású budapesti nemzetközi konferenciáján találkozunk-e.
– A jobboldali sajtóban felröppent, hogy önnek köze volt ahhoz az elutasításhoz, amelyben Orbán Viktornak tavaly februárban volt része a Fehér Ház részéről, nem fogadták őt.
Nincs olyan szerepem, mint ahogyan azt a jobboldali sajtó feltételezi. Néha kikérik a véleményemet, de döntésekben soha nem veszek reszt. Ám amikor megszületett a döntés, én helyeseltem, mert nem tartom bölcsnek, hogy választás előtt egy miniszterelnök, aki egyben egy párt vezetője, eljöjjön Washingtonba egy fotó kedvéért. Ugyanis tárgyalnivaló akkor éppen nem is volt.
– Másrészt ez abban a helyzetben egyértelműen a támogatás megvonását jelezte, ami a kampányba való amerikai beavatkozás képzetét kelthette.
Lehet, hogy ez volt a következmény, de nem ez volt a cél. Azt mondták, akárki lesz a választások után Magyarország miniszterelnöke, meg fogják hívni. Ez meg is történt. Ha Orbán Viktor lett volna a miniszterelnök, őt hívták volna meg. Hadd tegyem hozzá: óriási hiba a Fidesz részéről, hogy nem kultiválják eléggé a kapcsolatokat az amerikai nagykövet asszonnyal és más hivatalos emberekkel. Nincs kizárva, hogy három év múlva vagy hét év múlva megint hatalmon lesznek, és akkor mégiscsak tárgyalniuk kell majd Amerikával. Legalább a kiskaput mindenképpen nyitva kéne tartaniuk.
Washington, 2003. január
