Az első Széchenyi-terv másik két programja a regionális gazdaságfejlesztési és az aktív foglalkoztatási 3-4 milliárd forintos támogatást kapott.
Az Ecostat 2002. évi tanulmánya szerint a visszatérítés nélküli támogatások a beruházások teljes költségének egy részét tették ki, amely a vállalkozáserősítő programoknál a támogatás hatszorosát, a turizmusfejlesztési, a regionális gazdaságfejlesztési és az energetikai programnál pedig a támogatás 34-szeresét kitevő beruházást indított el, a lakásprogramnál ez az arány másfélszeres volt.
A lakásprogramban főleg önkormányzatok vettek részt, amely lényegében bérlakások építését szolgálja. A program közel 30 milliárd forint támogatást kapott, és a feltételezések szerint összesen mintegy 40 milliárd forintnyi lakásberuházást segít elő, ami mintegy 8 ezer 60 négyzetméteres bérlakás építését teszi lehetővé
"Az Ecostat tanulmánya szerint a második legjelentősebb program a turizmusfejlesztés volt, melynek keretében 1600 pályázó között 30 milliárd forint támogatást osztottak ki, egy pályázó közel 20 milliós támogatást kapott főleg szállodai kapacitások bővítésére."
"A 2001 és 2006 közötti évekre kitekintő középtávú fejlesztési program hat fő vállalkozáserősítés, turizmusfejlesztés, lakásprogram, regionális gazdaságfejlesztés, energiatakarékosság és aktív foglalkoztatás programterületet ölelt fel, és mintegy 60 alprogramot tartalmazott. Ezt egészítette ki az állami autópálya-építési program."
A Széchenyi-terv programjainak megvalósítására két év alatt példátlanul nagy összeg, 626 milliárd forint központi beruházási forrás áll a gazdasági szereplők, az önkormányzatok és a kistérségek rendelkezésére. Talán nem köztudomású, hogy a Széchenyi-terv álma Orbán Viktor miniszterelnöktől származik, és mint új gazdasági minisztert egy éve engem bízott meg azzal a feladattal, hogy ezt az álmot, víziót egy középtávú nemzeti fejlesztési tervbe foglaljuk mondta Matolcsy György, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere egy interjúban 2001-ben."
Az első Széchenyi-tervet 2000-ben dolgozta ki és fogadta el az első Orbán-kormány. A terv 2001. január 15-én indult azzal, hogy az akkori Gazdasági Minisztérium 55 pályázatot hirdetett meg 100 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
csakhogy Te is látod, a média leszarja Feri lopásait, Orbán viszont bűnös per nélkül is.
Feri csak ügyes. Gátlástalanul ügyes. Ha én lettem volna ilyen, már kevesebb bajom lenne.
De advocatusdiabolinak volt igaza, ne ő akarja megmagyarázni, miért kell Magyarországon maradni a vállakozásoknak.
De neked is igazad van, Orbán bűnös per nélkül is. Csak a hülye hiszi azt, hogy ennyi balhé után Orbán ártatlan. Gyurcsány sem az. S most ne menjünk bele, ki élt vissza a hatalmával, ki élt az apósa hatalmával, ki használta ki a hatalmát, hol a hatalom és miért nem az enyém, stb, stb.
Mind ügyeskedik, vezényel, irányít, parancsol.
Te pedig fizetsz.
S akkor vagy a nagyon ostoba, ha megmagyarázod Gyurcsány tetteivel Orbán mentelmi jogát. Bocs.
Sem Gyurcsány, sem Orbán nem mentesíti egymás bűnét.
Nem lehet megmagyarázni holmi tokaji mahinációkat Altusokkal. Nincs igazolható eljárás olyan ingatlanügyekre, ahol 600000 ft-os lakásokat adnak el 60 milláért, vagy öszödi ingatlanokat bohóckodnak el.
Az egész politikai elit /??????? az elit szó kérdéses/ sáros, s ha ti itt mocsokul kezditek bármelyiket is védeni, akkor hülyék vagytok.
Tényleg miért is kellett 2 mrd Ft vissza nem téritendő támogatásban részesíteni a madárinflu elleni oltóanyagot termelő offshore véget?? gyurcsányék adták :((( az adófizetők pénzéből..
Rossz válasz.
Csukd be őket is. Orbánt is, Gyurcsányt is. Életfogytiglan. Nincs mentség az adófizetők befizetéseinek lenyúlására.
S leszarom, hogy szőlővesszőkre, vagy medencére megy el. Aki nyúl, le vele. Mindenképpen szoci szavazó vagyok,de azért mert a hülye jobboldal hazaárulózik, hidat zár, tojást hajigál, nacionalista szövegeket nyomat, kokárdát sajátít ki, stb.
De ha valaki a szocikat akarja börtönbe csukni, mert loptak, akkor támogatom. De ott legyen mellette a jobbos banda is.
Gyanítom, hogy üres lenne a Parlament.
Csukd be akit akarsz. De senkinek nem lehet indoka a "másiktöbbetlopott" vagy a "haamásiknakszabadakkornekemmiértnem".
"A Magyar Fejlesztési Bank 2 milliárd forintos hitelt nyújt a madárinfluenza emberre veszélyes változata elleni oltóanyag kifejlesztéséhez. Ezt Kóka János gazdasági miniszter jelentette be a pénzintézetben. A kölcsön célja az, hogy a betegség elleni magyar technológiát ne ötletként, hanem kész vakcina formájában lehessen piacra vinni."
Mielőtt rajtunk is eluralkodna az a bizsergető eufória, amit az Egészségügyi Minisztérium, a Cipruson bejegyzett Omninvest Kft., valamint az ÁNTSZ vezetőinek sajátos együttese érezhet, ismerkedjünk meg azzal az eseménysorral, amely az előterjesztésig vezetett.
"De előbb a magyarázat, hogy miért kell bárkit is vissza nem térítendő támogatásban részesíteni?"
Tényleg miért is kellett 2 mrd Ft vissza nem téritendő támogatásban részesíteni a madárinflu elleni oltóanyagot termelő offshore véget?? gyurcsányék adták :((( az adófizetők pénzéből..
Tényleg miért is kellett a mágnást Hargitai, söjtöri.. 800 millió vissza nem térítendő támogatással támogatni (Egerszalók, fürdő, Csillag istván adta Nem jobb lett volna aSzécheniy tervben magyar kisvállalkozóknak adni, mint OV programjában szerepelt a Széchenyi plusszban??? :))))))))))))))))))9
nem tud egy ilyen típusú vállalkozás termelni 1-ből 4-et, ha nincs, aki odaadja azt a pénzt a szolgáltatásért cserébe. amikor indult, volt fizetőképes kereslet. most nincs, mert azt a pénzt, amit erre fordítana átlagember, befizeti az emelt áfába, gázárba, satubbibe. és nem jár pancsikázni, mert akkor nem jutna neki zabára.
Bizony én is szeretnék olyan vállakozást, ahol adják a lóvét a magasból, nyomatják fogyasztási szinten lentről, én pedig csak a húszezreseket tömöm a szalmazsákba.
Mondhatni gondolkodnom sem kell.
Akkor már miért nem utalják a számlámra a milliókat, nem kellene faszakodni a számlákkal, bevételekkel, könyvelőkkel?
Kedves Wic, a világ ettől bonyolultabb. Gondolj bele, amiről itt beszélünk, s ami mellett te vastagon eltalpalsz, az a vállalkozói szemlélet. Hol kell vállakozást alapítani, miért, jövedelmező-e, nyereséges-e?