Hm, ebben igazad van. De azt ugye nem tudjuk ellenőrizni, hogy mennyire hiteles.
Főleg akkor számottevő szerintem a dolog, ha olyan emberen belüli dologról van szó, amit én még nem éltem át, de a másikban állítólag megláttam és leírom. Ilyen egyesek szerint nem is létezik, hanem csak saját élményt tudok leírni, saját reális belső élményt.
Másrészt, az, hogy valami szereket bevettek, nem élménycsinálás. Élmény szerek nélkül is van, nem a szer az élmény.
Ez tényszerűen nem igaz. Rejtő Jenő speeddel írt (elfelejtettem az alapanyag nevét), költők nagyon jól ismerik azt a lelki tréninget, amivel a régi szerelmüket elevenen tudják tartani az alkotás érdekében, Balzac minden délután élménybeszerző körútra indult, hogy aztán nap, mint nap hajnalban, élményekkel hazatérve írjon és írjon, míg reggel össze nem rogyott (halálra írta magát, és az élménybeszerzést munkának tekintette, valójában már a kritikusok is lekoptak róla, mert nem értették a szédületes tempót - egyébiránt eleinte plátói, majd beteljesült szerelmének, Hanska grófnőnek írt, igen, minden sorát neki írta), Camus tudatosan azért baszott meg nőket és... , mert az alkotáshoz elengedhetetlen volt számára a maszturbáns típus ismerete, a frigid és leszbikus típus ismerete és élménye, és hagyjuk is a fenébe, mert ez nagy mellényúlás volt.
Különben meg tedben is megbízok ennyire, vagyis az pontosan úgy van, ahogy írja, keresni kell az élményt, és ha lehet, néha célirányosan is. (Azt már hagyjuk is, hogy Salvadore Dali maga mesélte egy interjúban, hogy szüksége volt az alkotáshoz ahhoz, hogy egy vak embert elgáncsoljon az utcán, milyen is a látvány, az érzés stb. Ez persze már a dadaizmus.)
Élmény? Az kell, de hogy élményt kéne csinálni, az már perverzió. Ha magadtól nincs alkotásra ihlette élményed, akkor hiteles sem lesz, és megette a fene... szvsz
Egy single lány, kinek kedvenc ülőhelye a párkány, annyira belefeledkezett a zenébe, úgy mozogtak inai, a csípője, a válla, és annyira mosolyogott, úgy belefeledkezett magába, oly monotonul, hogy elaludtak, szétfolytak a férfiak. Én, Ted Kovács nem folytam szét annyira, még lekövettem a magába feledkezett álmatag mosolyt, talán valami jazz ment a pécén, nem tudom már, csak a ringó testét néztem, és főként az arcát, hogy milyen boldog.
Örültem. Hogy van szépség az életben, hacsak pillanatokra is, nemcsak mindig Punky, az a szemét kölyök, aki mindig lopja a borom.
Nagyon tisztelem Mester, de fogdossa akiét akarja. Én azt hittem, hogy ön egy kicsit iszákos, bohém művész, és a lélek legnemesebb mestere, nem pedig egy kéjsóvár tenyészkan.
Szia Ted! Hallottam, hogy voltál a Lánchíd tetején. Tíz ronggyal a zsebedben ilyeneken gondolkoztál, amíg a tájat nézted? A Múzeum körúti antikvárus mesélte, hogy le akartad alkudni Soren Kierkegaard A Csábító naplója c. könyvét egy rongyról 200 forintra, aztán a végén ott olvastad ki. Hogy tetszett? (Punky eladta a szkájkabátod a bolhán.)
(azt azért meg kell jegyezzem, hogy ilyesmik csak azóta jutnak eszembe, mióta felvettem a honlapon közölt verseimért a 10 000 forint előleget, és ezt a sok filozófiai baromságot olvasom ebben a topikban. de eszembe jutnak, nem tagadom.)
Élmény nélkül nincs művészet. Ezért kell időnként berúgni és valakibe ok nélkül belerúgni, csapni a szelet egy nőnek, aki iránt semmit sem érzel és megfogni a mellét a legváratlanabb pillanatban.
Ha nem váltod alkotássá az élményt, akkor megette a fene. Azokról nem is szólva, akik élmény nélkül ülnek le alkotni.
