És ha én tavaly azt mondtam volna, hogy fogadjunk, hogy augusztus 20-át a HappyEnd szervezi, és lőn, akkor az már biztos korrupció?
NE röhögtess Tubikám...
Már ez a "birtokomba jutott" fordulat is jelzi, hogy megalapozatlan sületlenség, KK sem meri vásárra vinni a bőrét, ő csak úgy "hallotta"...
Szánalmas...
Tudod, ha közbeszerzés tanácsa megsemmisíti a pályázat eredményét, vagy visszafizetik a megbízási díjat (emlékszel, az IKB-ből ellopott 1 milliárd), AZ MÁR KORRUPCIÓ.
Súlyos korrupció a fővárosban? 2002. szeptember 20. 12:03
MNO
Áprilisban birtokomba jutott egy levél, amelyben a levélíró „borítékolta’,’ hogy a fővárost érintő hat fontos közbeszerzést igénylő pályázaton mely cégek lehetnek befutók – jelentette ki Katona Kálmán a Fidesz fővárosi listájának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus elmondta, a levél beérkezése után már csak a pályázati eredményeket kellett megvárnia. Az azóta eltelt időben már öt pályázó közül négyről kiderült, valóban ők nyerték el a pályázatot.
Katona Kálmán kijelentette: valószínűleg korrupciós üggyel állunk szemben. A politikus bejelentette, kérdést intéz a főváros költségvetési osztályához, a miniszterelnökön keresztül a az Állami Számvevőszékhez, valamint a főpolgármesterhez, az ügy kivizsgálása érdekében.
És hogy, hogy nem épp most állít ki a tettek embere a szépen helyreállított házakból egy csokorra valót a metróállomásokon. Ott legalább nem tűnik fel, hogy Budapest házainak 80% az összeomlás határán áll. Reklám a Pesti Estben (meg nyilván még itt-ott). Ez sem kampánykiadvány...
nem tudja valaki pl. hogy a "metró kell" felirattal mostanában mindennap pesten flangáló vagy 20 robogót ki fizeti? mert 20 embert azért fizetni nem lehet olcsó + a robogók ára + a ruházat. (ja, mondanom sem kell, hogy sárga-kék
szdsz színekben pompázó formaruhában vannak kék robogókon)
Érzek bizonyos nagyságrendi különbségeket. Mondjuk olyan 100x-osat.
Konkrét információkkal alátámasztva, hogy csak a nyilvánosakról beszéljek elég a miépTV pályafutására gondolni. Vagy az állami intézmények és vállalatok által szponzorált kampányra. Esetleg a Magyar Nemzet évi 1-2 milliárdos hirdetési számláira, amit 80%-ban állami cégek fizettek.
Fentiek fényében szánalmas, ha a fidesz járatja a pofáját és kedves csínytevésnek tűnik Demszky húzása. Olyannnyira nem érdekel, hogy el sem olvastam a cikket. Úgyhogy a fijjug bekaphattyák...
Olyan érdekes, hogy úgy gondoljátok, hogy a balibeknek grál-lovagként kellene viselkedniük miközben ők a gonosz erői.
Tompikának ez még az ovodában sem jönne be. Tessék valami eredetibbet kitalálni.
De hátha a Köztársaság térről monggyuk az Mszp ökle vagy a Gizella uccából a rendbe tesszük Gábor mégiscsak elolvassa ezt.
És talán a lélegeztető gépek is eszükbe jutnak:O)
Sok hozzászólásra ne számítsatok. Ilyenkor a libbal banda nagyokat hallgat. Mintha észre sem vennék a topikot. Mintha észre sem vennék, hogy a főpolgáruk közpénzből kampányol. Mintha észre sem vennék, hogy átverték őket.
Amit az angyalföldi polgármesterről írtam az minden hétre érvényes nem csak a kampányidőszakra.
Szerintem ez a többi kerületi polgármesternél és újságnál is így megy.
Demszkyre visszatérve pontosan azért csinált marhaságot mert ez így egy kampánykiadványnak számít.
Ott van neki a Budapesti extra,az rendszeresen megjelenik,a főváros összes postaládájába beteszik.
De nem, ő külön kiadat egy másikat.
En a helyedben orulnek, hogy 12 ev alatt csak ketszer es nem hetente. En marha boldog lennek ha Lajosun csak egy szamra valot pazarolt volna el a kozos kasszabol.
Én Angyalföldön lakom és a mi polgármesterünk is ha úgy vesszük immáron 94-óta a kerületi újságban kampányol.
Az újság csak az ő jótetteivel van tele.
Viszont ez egy rendszeresen megjelenő újság,gondolom a Debrecen is.
Ettől még egyik dolgot sem helyeslem.
Az az újság azonban amiben Demszky kampányol 12 év alatt most jelent meg második alkalommal.
Ez itten a különbség és még az hogy 12 évi semmittevés után van pofája ezzel a világváros dumával közpénzen fényesíteni magát.
Sohasem gondoltam, hogy valamiert majd koszonetet mondok a Fidesznek, de koszonom, hogy felhivtak a figyelmemet arra, hogy a polgarmesternek nem illik kozpenzen kampanyolni. Nekem olyan termeszetesnek tunt, hogy Kosa Laja Debrecenben a Debrecen cimu hetilappal mar evek ota ezt teszi. Hol is kell panasszal elni?