Nem hiszem, hogy túl sokat kellene ragozni Koppány "elvi" hozzáállását. A probléma sokkal egyszerübb.
Koppány akart lenni a fejedelem.
Nyilván ezt csak támogatókkal együtt tehette.
Mivel Istvánt a nyugati lovagok és a nyugati térítő papok támogatták, Koppány mint rivális csak keletre, és a régi hagyományokra, valamint a régi élet szimpatizánsaira, klientúrájára támszkodhatott.
hát ha a magnófelvétel készítése körmeneteken és egyéb gyülekezeten, arról jelentés készítése szerinted munka, akkor biztos többet dolgoztál nálam. Lassan azért beválthatnád a tesztjeidet oszt kikophatnál a topicból, itt úgysem tudsz jelentést késziteni
A Koppányi szemlélet szvsz (hangsúlyozom, hogy szvsz) a magyar hagyományokhoz való ragaszkodás volt, mely esetében nem ismerte el a nyugat által ránk erőltetett vallási és kultúrális előírásokat.
mivel a temetkezési szokások az egész Moi területen megváltoztak ez bizonyitja hogy a fordulatot a nép elfogadta, a legtávolabbi zugolyban ha akartak volna temethettek volna másként...nem volt ez olyan erőltetett. A krónikák sehol nem emlitik, hogy vallási alapja lett volna az ellentétnek. Koppány földjén van a legtöbb körtemplom...
Cicuskám. Még azt felejtettem el az előbb, hogy azt irtad alant, hogy mész "dolgozni". Te meg a dolgozás. Inkább a szocializmus építése, ha még emlékszel a mozgalomra.
na cicuska
cicatappancs, cicatappancsok éke, macskaköröm és kituggya mi még.
folymatosan és rendületlenül szórod a szittya dumát. nincs kedvem átnézni a hozzászólásaid de te is tudod ezt....
mélymagyarozol, zsirtáltosozol, igazi magyar mentalitásozol...
na az igazi magyar mentalitású embernek ettől felfordul a gyomra...
Azt mondom, hogy teljesen beleillessz a képbe, nem kétségbe vonom, hogy megtörtént, hanem annyira találó rád, hogy mosolyt csal az arcomra... És ez nem káröröm, ezért mondtam, hogy ne haragudj.
a moderálást én a dugásra értettem.
Az pedig, hogy miért kötöttek beléd a körmeneten, nagyon egyszerű. Nem szabad magnót vinni olyan gyülekezetre, ahová nem vagy való.
Ne haragudj, de ez a sztori, a körmenetről, annyira röhelyes, hogy nemigaz. Macskaköröm kimegy a körmenetre, besodródik a Viktorozók közé, nemtetszik neki, alindul kifelé, és még be is szólnak neki... :-)))
Azon túl, hogy a keresztény nemzeti oldal egyre több barmot tömörit magába, ezt én is elismerem, Viktorozni a körmeneten kurvára izléstelen, mégis jellemző, hogy ez az eset veled történt meg és nem mondjuk velem...
Semmilyen problémán nem rágódok. Felvetettem egy gondolatot, melynél jeleztem, hogy teljesen egy bennem megforduló okfejtés, mellőzve minden személyeskedést.
Lentebb valaki emlegette Széchenyi és Kossuth ellentétét, mely valójában nem az elérendő cél területén volt ellentétes, hanem a megvalósítási folyamatban. Jelenleg is ezt éljük át, és szerintem Szent István és Koppány legendái is erre utalnak.
Az én kérdésem, hogy vajon, most melyik megvalósítási út vihet el célunkhoz?
"A jelek szerint tényleg ez az igazi magyar identitás... "
Nagyon tevedsz...... szerintem ez a skandalas nem mas mint az eljenezes.... ahogy a balosok szoktak a kommunista rendszerben skandalni, eljenezni pl. Kadart
A jelek szerint tényleg ez az igazi magyar identitás...
Nem akarok más topic-ból ide idézni, de spec éppen azért kötött belém egy vén p@cs a körmeneten, mert nem voltam hajlandó skandálni a viktor nevét....kihíján nekem támadt, amikor indulatmentes hangon, normál hangerővel mondtam a barátomnak egy privátnak szánt megjegyzést, hogy "szerintem menjünk innen"....
Ha ilyen a magyar identitás, akkor inkább tényleg nem kérek belőle, köszönöm.
De ettől még tény, hogy az emberek igy gondolkodnak. Sajnos vagy szerencsére az emberi gondolkodásban rengeteg ellentmondás megfér. Nem vagyunk gépek...
Neked mindig csak a "Vik-tor" jut eszedbe (Fodor Gabornak mindig eszebe jut, olyan mint a Moricka)...... nem azert mert "Vik-tor"-bol lett a magyar identitas, hanem visszaallitotta a regi identitast, ami eltunt, es amit tilos volt a kommunista rendszerben....