Végigszaladtam a kommenteken és sok hasznos tippet találtam közöttük.
Jogosnak is érzem, hogy párat kiemeljek, mint a mozgás, gyógynövények, szaunázás használata a stressz elleni küzdelemben, mert ezek valóban bevált mindennapi praktikák. És működnek.
A fentiek szerintem nagyon hasznosak és valóban én is tapasztalatom, hogy segítenek a mindennapokban.
Ugyanakkor - mi úgy gondolom, látom, tapasztalom - vannak bennünk olyan alapértelmezett sérülések, szorongások, melyek ezekkel nem feloldhatók, legfeljebb csak tünetileg kezelhetők.
Miért mondom, írom, hogy tünetileg?
Hiszek abban, hogy vannak beégett mechanizmusok bennünk. Pl.: rosszul reagálunk alapból valamire, ami aztán dugóhúzószerűen indítja a napunkat és azt érezzük, hogy egyre lejjebb visz minket kedélyállapotunk szintjén.
Tehát valami elindítja így a napodat és nem tudsz kijönni belőle, nem tudod feloldani magadat ebből a helyzetből és azt érzed, hogy egyre rosszabb lesz.
Ehhez lehet, hogy pszichológus szakember kell, ha mély a sérülés.
De az is elképzelhető, hogy - talán meglepő, de - egy coach is tud mutatni rá egy napi rutint. Hiszem ugyanis, hogy az önfejlesztés, személyiségfejlesztés minden emberi lélek sorsa.
És ez az egész összekapcsolható velünk, beleértve a stresszkezelés színterét is.
Általános receptet sajnos vagy tanácsot nem tudok adni stresszkezelésből, mert minden ember más.
Remélem, hogy sikerült elgondolkoztatnom az ide tévedőket és esetleg, ha önerőből nem találtok segítséget, akkor azt elértem, hogy merjetek külső segítséget elfogadni.
Az indiai ayurvedikus orvoslásban is előszeretettel használják az ashwagandhat, ami a hormonokra hat és csökkenti a stressz káros hatásait, olyasmi, mint a ginzeng de jóval hatékonyabb.
A stresszel kapcsolatban a legnagyobb tévedésünk sokszor az, hogy uralni tudjuk. Amit akkor érzünk, amikor stresszesek vagyunk, sokszor csak felhalmozódó kémiai anyagok(adrenailn, hormonok, citokinek) hatására történik, így reagálunk a környezeti ingerekre.
Ami rossz, az az, hogy ezek az anyagok nem ürülnek ki gyorsan, vagy felhalmozódnak, és ez sok káros fizikai tünethez is vezethet, akár még betegségekhez, hosszú távon kiégéshez is.
Én már nagyon sok mindent kipróbáltam, iskolát, munkahelyet váltottam, elköltöztem, a gyógyteákról, és a természetes nyugtatókról már ne is beszéljünk. A teák egy idő után nem hatottak, az új környezet sem segített. Viszont egy fél éve rendszeresen végzek stresszoldó gyakorlatokat ( homlok-tartó fogás, agykapcsoló, stb. ).
Korábban én sem hittem bennük, de egy barátom ajánlására elmentem egyszer áthangolásra, amikor már úgy éreztem, hogy az életmódom végleg ráment az egészségemre. Teljesen megoldotta a problémámat, és ami számomra is meglepő volt, az az, hogy nagyon gyorsan segített. Mutattak néhány gyakorlatot, és kaptam egy könyvet is, amiben további gyakorlatok vannak. Ezt egyébként a honlapjukról le is lehet szedni ingyen.
Rendszeresen gyakoroltam 2-3 hónapig, minden nap, és odafigyeltem rá, hogy legyen egy kis időm magamra. Futottam, egészségesen ettem, és figyeltem a folyadékbevitelre is. Szerencsére kijöttem a gödörből, elmaradt a szorító érzés és a folyamatos frusztráció. Most már elég csak akkor csinálnok egy-egy gyakorlatot, ha hirtelen stressz ér.
Szeretnék ajánlani egy szakembert, aki nekem is segíteni tudott a depresszuóm és pánikrohamaim kezelésében. Ziman Zsuzsának hívják, itt tudtok többet olvasni róla, illetve én is szívesen írok róla. http://lelkitanacs.hu/
Sziasztok, A segítségeteket szeretném kérni a diplomadolgozatomhoz. A kitöltés anonim és a munkahely nevét sem kell megadni! Témám a munkahelyi pszichoterror 45 év feletti munkavállalók esetében. Amennyiben elmúltatok 45 év évesek, kérlek, töltsétek ki a kérdőívem. Körülbelül 100-150 kitöltőre lenne szükségem, a cél az, hogy a kérdőívem eljusson az ország minél több pontjára, minél több munkakörhöz. Köszönöm:)
Pszichológusként dolgozom, és úgy látom, stresszből adódó egészségi problémákból van manapság a legtöbb.
Mivel az ember az őt stresszelő körülményeket tőle függetlennek és kikerülhetetlennek érzi, nagyon nehezen tud megküzdeni ezzel a jelenséggel.
Sok esetben a súlyosabb kórformák (depresszió, pánikbetegség, szívritmuszavarok, rák...) is a stressz bázisán jelennek meg.
Sajnos, az orvosok, pszichiáterek által felírt gyógyszerek többet ártanak, mint használnak, hiszen káros mellékhatásaik vannak, függőséget okozhatnak, tompítanak... stb.
Viszont vannak nagyon jó gyógynövényalapú készítmények, amelyek nagyszerű hatással vannak a szervezetre, anélkül hogy durva beavatkozást jelentenének annak normális működésében. Ha valaki segíteni szeretne önmagán, javaslom, hogy inkább ezekkel próbálkozzon, mint a gyógyszerekkel.
Én magam is ismerek és javasolni tudok néhány ilyen készítményt. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok azoktól a kliensektől, akik használni kezdték ezeket. Legtöbben a gyógyszereiket is le tudták tenni nekik köszönhetően. Ha valakit éredekelnek ezek a természetes készítmények, ide tud írni nekem: bbakos80@gmail.com
Sziasztok, pszichológia szakdolgozatomhoz kutatást végzek, melyhez még szükségem van némi segítségre.
A téma a stressz, a kiégés és egyes személyiségjegyek kapcsolata.
Legyetek szívesek kitölteni az alábbi (egyébként érdekes) kérdőívet. A kitöltés kb. 10 percet vesz igénybe és teljesen anonim, én csak az eredményeket kapom meg, melyeket együttesen fogok elemezni:
Én mondjuk elalvást segítőnek használom, de bevált. Olyan helyre megyek vissza képzeletben, ahol minden tökéletes és jól, biztonságban érzem magam. Ott sétálgatok egy igeig. Én már ott tartok, hogy kb 10 perc alatt el tudok aludni vele. Technika? Igazán nem tudom, hány féle relax van, de egy biztos, a légzésédre, magadra kell nagyon figyelni, befelé. Szerintem -mert nem vagyok szaki, csak egy beteg, akinek ez soxor segít.
Szia, Columbu_s,
sajnálom, és bánt, hogy nem néztem hamarabb ezt a topicot, de már lemondtam róla, azt hittem, elsüllyed...
és most értettem meg, hogy sajnos, ugyanígy mondunk le az embertársainkról is, sokan elsüllyednek...
Én abban a problémában szenvedek, hogy segíteni szeretnék,
meg is próbáltam, és eleinte 1xűen nem jött össze,
de idővel lassan változtak dolgok,
sikerült 1-2 embert kirángatni a gödörből,
persze közben én kerültem igen stresszes helyzetbe, ami a szervezés, időbeosztás kialvatlanság, fáradtság miatt volt, talán...
Ördögi körforgás ez...
Nem tudom, milyen stresszre gondoltam. Akkor.
Az én környezetemben mindegyik létezik.
Akkor, egy éve, már nem tudom, mire gondoltam...
Csak amolyan sos kérés lett volna...
A környezetem tele van stresszes emberekkel, én is az vagyok, és talán csak erőt akartam meríteni olyan történetekből, hogy ki hogyan oldotta meg a problémáját,
hogy tudott ettől megszabadulni...
En egyszer lattam egy tablazatot, milyen tenyezok okozzak a stresszt. 1. csaladtag halala, 2.valas, 3.koltozes, 4.m.hely elvesztese stb. Meg kell vizsgalnod az eleted, mi minden uj tortent az utobbi 1 evben, es ez mind hozzatesz a stresszhez. Egyebkent a megoldasahoz fontos a sport, es egy jobarat, akivel mindent megbeszelhetsz.
Ez itt a recept, csak a gyakorlatban nem ilyen konnyu.:)