"Ön most a békésen tüntetők szemét kilövető, gyermeküket védő anyákat, életüket tisztességgel végigdolgozó nyugdíjasokat, papokat és immunitást élvező országgyűlési képviselőt összeverő rendőri brutalitás ügyében hallgat, Gyurcsány kormánya érdekében. Sőt arról is hallgatni fog, hogy mint a Deport 56 nevű, nem kormányzati szervezetnek a hét végén napvilágot látó információjából kitűnik (amelyet a kormány e levél elküldéséig nem cáfolt) a rendőrség könnygáztámadásának egy diáklány áldozatul esett."
lovas Bushrol irt cikke
"Most pedig nézzük, mire számíthat Magyarország azzal az elnökkel, akit megválasztott magának - természetesen a magyar szélsőjobb és egy kapitális jogi csalás segítségével. Magyarország az új érában sok mindenre számíthat. Például egy olyan külügyminiszterre, a színesbőrű, konzervatív, nagyszerű Collin Powelre, aki ha egyáltalán eljön ide, Magyarországra, nem azért, hogy kódolt üzeneteket és figyelmeztetéseket közvetítsen egy ismert magyar párt platformja mentén - netán kitüntetések formájában. És lényegesen kevésbé lesz fogékony olyan emberek véleményére, mint Tom Lantos képviselő, akinek mindig mindenről ugyanaz jut eszébe. És akinek az az ugyanaz az olajban dúsgazdag Szaud-Arábiával kapcsolatban valahogy sohasem jut az eszébe. Bush szerencsénkre izolacionistább lesz elődjénél. Nem akarja, hogy ? mint mondani szokás ? Amerika a világ csendőre legyen. Csak a fontos kérdésekre akar majd koncentrálni. Mint az amerikai-orosz és az amerikai-kínai viszonyra. A világ többi részét pedig békén hagyja. Hiszen az országok felnőttek, nem szorulnak gyámságra. Mindaddig nyilvánvalóan, ameddig nem forog kockán amerikai nemzeti érdek. Magyarán: bennünket békén hagynak. Valóban: egy ilyen elnököt vizionált magának a magyar szélsőjobb, hogy a Magyar Hírlap szavaival éljünk.
George Walker Bushét, akit egy jó magyar szélsőjobboldali szokás szerint hadd köszöntsünk így: Isten áldja elnök úr! Örülünk győzelmének.
Lovas azért fordult birósághoz mert Kende Péter is félreértette amit mondott és ugy értelmezte hogy tagadja a Holocaustot és erre irt Kende egy cikket amiben Lovast Holocausttagadóként interpretálta..
"azt lehet bizonyítani hogy ott voltam valahol, de azt nem lehet bizonyítani, hogy nem voltam" Ez logikailag hülyeség.
1.) Ha bizonyítod, hogy máshol voltál, azzal azt is bizonyítod, hogy nem voltál ott.
2.) Ha bizonyítod, hogy nem következett be olyan esemény, mely ha ott lettél volna, biztosan be kellett volna kövekezzen, azzal is bizonyítod, hogy nem voltál ott.
Lovas arra gondolt hogy Magyarországon nem volt koncentrációs tábor hisz a magyar zsidók is külföldön haltak meg(auschwitz stb)A könyvből kiderül hogy Lovas nem tagadja hogy elhurcoltak sok zsidót és dunába is lőttek párat,de végül is a magyar zsidók legtöbbje sem Magyarországon lett a Holocaust áldozata és szerinte így nem volt Magyarországon Holocaust.
én nem olvastam a könyvet, hanem láttam valamelyik sajtóklubban, ahogy azt mondta: Magyarországon nem volt holokauszt.
Tisztán és érthetően, magyarul mondta.
Nagy bajban lennék most, ha olvastam volna a könyvet?
1. akkor jó lenne előbb informálódni egy szó jelentését illetően, még mielőtt tagadnánk, vagy dobálóznánk bele
2. nem hiszem, hogy ne tudtátok volna a szó jelentését. Braham Randolph könyve a Gondolat könyvkiadónál 1988-ban jelent meg és elég nagy visszahangja volt.Ráadásul nem ez volt az egyetlen könyv a témában, úgylátszik a hazai holocaust irodalomnak sok darabja van, de mégsem elég.
3. valószínűleg kiröhögik a bíróságon, ugyanis a negatív bizonyítás logikailag kizárt.
(hogy gyengébbek is értsék: azt lehet bizonyítani hogy ott voltam valahol, de azt nem lehet bizonyítani, hogy nem voltam)
Félreértésről lehet szó.Lovas és én is eddig azt hittem hogy a Holocaust a gázkamrákra vonatkozik.Ilyen Magyarországon nem volt.A magyar zsidók is ott haltak meg főleg.Bele lehet ebbe számitani a dunába lőtteket is mint Kende tette,de ez szerintem már nem hOlocaust hanem népirtás-A holocaust gÖRÖG SZÓ és égő áldozatot jelent,tehát azt hinné az ember hogy csak a koncentrációstáborban megöltek,nevezhetők Holocauist áldozatnak.Lovas sosem tagadta hogy zsidókat öltek meg.Szerintem ő is azt hitte amit én.Magam részéről irásai alapján azt is kétlem hogy antiszemita lenne.Mutassegy ilyen idézetet.Mellesleg birósághoz fordult hogy bizonyitsa:sose tagadta a holocaustot.
A törlésemről honnan van információd? Eddig a pillanatig nem tudhattad, hogy melyik nicket tiltották le és miért? Utóbbit én sem tudom, de nem is érdekel.
Azt kétlem, hogy lenne értelme veled vitázni, mivel az alább feltett kérdéseimet gyűlölködésnek nevezted. Való igaz, hogy nem szívlelem Lovasst, de értékelném, ha rávilágítanál a gyűlölködő megnyilvánulásaimra.
A lovas elleni "vádjaimra" írtakról:
1. nem vitatod, nem cáfolod amit írtam, hanem magyarázod. Szerintem az előzmények nem mentik Lovass szörnyű tettét.
2. Nem tehetek arról, hogy nem hallottál a magyar holocaustról. Én elolvastam Randolph Braham, a Magyar Holocaust című kétkötetes könyvét.
És Lovas többször is kimondta meg le is írta: NEM VOLT MAGYAR HOLOCAUST.
Ezt tagadni egyszerűen arcátlan hazugság.
3. Oké, akkor nem az ÖVÉ a gyűlölködő műsor, hanem akárkié, de ő a műsorvezetője, a moderátora és a legvadabb dolgok általában az ő száját hagyják el.
Az hogy ki milyen műsort csinál az ATV-n az meg nem mentség semmire. Az általad hivatkozott hétfői adást 3 percnél tovább még egyszer sem bírtam nézni, mert állatira unom.
A váratlan személyeskedés miatt meg ugyancsak nem kell szomorkodnod, hiszen az nem ok nélküli és rengeteg információt hordoz.
A magam részéről Lovasst hallottam többször az elektronikus médiában, illetve olvastam a cikkei egy részét. Némelyiket részben másikakat teljes egészében.
Ezek alapján nem vagyok kíváncsi Lovass egyetlen könyvére sem. Egy beteges és aljas gyűlölködőnek tartom.
Lehet hogy ezzel mások is így vannak, ezért nem találsz itt partnert a legfrissebb klasszikus műveinek értékeléséhez.
Kedves Anikó!Szerintem az az idős hölgy csak a szeretetét és tiszteletét fejezte ki és nem létok benne semmi rosszat.Orbán pedig mégse lökhette el magától.Az arcán pedig látszott hogy kinban van,nem mulatott rajta mint Verheugen,aki az EU egyik fő embere.Arra azért még kiváncsi lennék,Verheugent külföldön birálták-e ezért a sajtóban vagy másutt.
azt hiszem, Lovasékat több baloldali nézi, mint Juszt-Aczél-Mészárosékat jobboldali. Általában azok mondják, hogy a péntekiek gyűlölködnek, akik nézik. :)
/Személyes véleményem: jó, lehet, hogy nem gyűlölködnek. "Csak" fenyegetnek. Nyíltan, tudatosan, nem leplezve. "Ne merj ilyet többé mondani" - az ilyesfajta szófordulatok egyre gyakoribbak... A hétfőiektől ilyet soha nem hallani. Általában nem szokásuk tegezni sem a jelenlegi, sem a volt miniszterelnököt, és nem szokásuk azt gondolni, hogy ők diktálnának bárkinek is. Véleményt mondanak - amellyel lehet egyetérteni vagy sem -, de ennél messzebbre soha nem mennek./
Ami a kézcsókot illeti: az én véleményem sajnos nem lett jobb erről Lovas cikke után sem. Attól, hogy valaki mással is megesett, még nem lesz belőle sem hagyomány :), sem tiszteletreméltó példa.
Kedves Anikó?Azért irtam látatlanban hogy a baloldaliak gyülölködnek,mert Lovasról is folyton azt mondják.Egyébként baloldaliak is szoktak.Mészáros Tamás szinikritikusi munkásságával semmi bajom.Talán inkább azt kellene csinálnia.Nekem azért tetszett a cikk,mert már a könyökömön jött ki annyit macerálták Orbánt ezzel a kézcsókkkal.Kende,Hofi,Magyar Bálint, stb.Méltatlanul.Úgy éreztem ez a cikk végre megfelelő válasz.Sajnos,a fidesz gyakran nem reagált megfelelően ilyen dolgokra.Néha tudomást sem vettek róla,pedig néha reagálni kell.Pl.ebben a kézcsókosban kellett volna,hamarább.
"Az Atv gyülölködő musora van?Neki nincs saját müsora,3 másik jobboldali ujságiróval vezeti."
Lovas nem 3 újságíróval vezeti a műsort, hanem egy személyben. A három újságíró a vendége, ha tetszik, vagy a műsor állandó résztvevői. De Lovas ill. a szerkesztő (a nevét nem tudom) szerkesztik, ők döntenek a felvetendő témákról. Mivel az adás élőben megy, Lovas dönti el egy személyben, hogy mely témáról mennyi szó essék, milyen súllyal szerepeljen a műsorban, satöbbi.
"Nem nézem igy nem tudom van-e ott gyülölködés,de hétfön uo.baloldaliak gyülölködhetnek."
Ez tetszik. Egyiket sem nézed, de máris feltételezed, hogy a baloldaliak gyűlölködnek.
Egyébként elolvastam a múltkori Lovas-cikket. Nem akarlak megbántani, de részemről: semmi különös... Talán csak annyit, hogy igen-igen méltatlanul bánik Mészáros Tamással, kollégájával. 'Különös kapcsolatban állt a színházi függönnyel' - vagy valami hasonlót írt róla... Nos, Mészáros az egyik legkomolyabb, legfelkészültebb színházi szakértő ebben az országban. De mindegy... Úgy értem, tökéletesen mindegy, hogy mit ír le róla Lovas. Ez Mészáros renoméjának biztosan nem árthat.
Régebben Balaskó Jenö volt a kedvencem.94-ben a szocialista gőzhenger őt is kilapitotta.A lapja A Pesti Hirlap megszünt ugyanis.Azüta nem rűtud irni akércsak Pálfy,Csendes,Vedres,Fekete és más kiváló jobboldali ujságirók.Emlékeztek még rájuk?
Szomoruan olvasom a legutóbbi bejegyzéseket.Nucklar vidékiezése és vajkaramella antiszemita izü véleménye után itt van az eddig legbutább hozzászólás .A tied.Nem csodálom hogy töröltek.A szomoru hogy nem tanultál belőle és tovább gyülölködsz.Ellenvéleményt kulturáltan ismeg lehet fogalmazni,nem tudtad?Ennek ellenére válaszolok és kijavitom néhány orbitális tévedésed.Nem,nem én vagyok Lovas István.HOgy mi motivált?Az hogy mikor olvasom az irásait azt érzem hogy végre nem az az egysikü stilus,egy más nézőpont és sokszor ugy érzem helyettem fogalmazza meg a véleményem.Azt mondja ki amit én is gondolok.Nem mindig,vannak neki is rossz munkái meg sarkos megfogalmazásai.De A LIberális Kiütések cimü könyve nagyon jó.Olvasta valaki?Csőlátás ellen kiváló.A lovas elleni vádjaidról.Haraszti életveszélyesen megfenyegette egy vitában Szentmihályi Szabó Péter irót,erre mondte-irta Lovas hogyha bántani meri a 45 kilós költöt ő a védelmére kel.A legdurvább csusztatásodról.A magyar Holocaustról még nem hallottam.Talán nem véletlenül.Holocaust volt,de nem kifejezetten magyar.és Lovas soha nem tagadta a holocaustot!!!!!!!A véralgebrát lehetett birálni,de azt nem ő irta az egy beugratás volt.Az Atv gyülölködő musora van?Neki nincs saját müsora,3 másik jobboldali ujságiróval vezeti.Nem nézem igy nem tudom van-e ott gyülölködés,de hétfön uo.baloldaliak gyülölködhetnek.azt meg is ismétlik.Mikor meginditottam ezt a topicot abban reménykedtem hogy az irásairül beszélgethetünk,ehelyett legtöbben csak személyeskednek.Nem igy kellene.
A legtöbb ember nem olvas ujságot legfeljebb hely lapotit és nem érdekli mit ir Lovas.A saját tapasztalatai alapján itél.Ezek szerint nem vagyok jóérzésű ember...Ne itélj,hogy ne itéltess.
hali Újlaki
soltika(Pap Zsolt Péter) már évekkel ezelőtt kihívta Lovas Istvánt egy szellemi párbajra.
Most megint megtenné !
Adjon időpontot , momndjuk este 7 után.
üdv:
soltika + Finci Kutya
Lehet, hogy igaz a topiccím, de akkor újra kell definiálni a jó, jobb, legjobb melléknevünket.
HA elfogadjuk hogy Torgyán a legjobb kisgazda, aki szétverte a pártját, ha elfogadjuk, hogy az a férfihormon-túltengésben szenvedő nőszemély a legjobb szocdem, aki szétverte a szocdempártot, akkor akár azt is elfogadhatjuk, hogy Lovas úr a legjobb jobbos újságíró, ugyanis nem lebecsülendő szerepe lehet a mostani jobboldali vereségben.
Valamit tessék megérteni: az kevés, hogy a kemény jobboldali magnak tetszik egy írás, attól nem lesz több szavazó. A jobboldali sajtónak az ingadozókat, ne adj'Isten, a másik oldal híveit kellene meggyőzniük. De hát azt csak higgadt, kitartó, meggyőző érveléssel lehetne elérni. Na, meg hiteles személyekkel. Ez a stílus minden jóérzésű embert csak megriaszt.