És ettől Tőkést még miért kell összehasonlítani Vadim Tudorral? Az egyik bírál egy koalíciót, a másik pedig legéppuskázna egy nemzetet. Hol itt az azonosság?
Markó Béla, az RMDSZ elnöke tegnap kijelentette, nem ért egyet a Tőkés László tiszteletbeli elnök az RMDSZ-nek a román politikai életben betöltött helyével és szerepével kapcsolatban tett kijelentéseivel, ugyanakkor leszögezte, hogy az RMDSZ ,,senkitől nem fogad el javaslatokat bizonyos személyeknek a szövetségben való jelenlétével kapcsolatban", utalva ezzel Adrian Năstase korábbi kijelentésére. ,,Azt hiszem, igen komoly eltérések vannak a mi megközelítéseink és a Tőkés püspök úré között, azonban mi döntjük el, kinek van és kinek nincs helye az RMDSZ-ben. Mi is bíráljuk a püspök urat és ő is bírál bennünket" — jelentette ki Markó Béla válaszképpen a kormányfő azon kijelentésére, miszerint ő nem érti, mit keres Tőkés László az RMDSZ-ben, hiszen a szövetség egyetlen lépésével sem ért egyet.
Nana! Itt nem a fehérbor az összekötő kapocs, hanem annak az embernek a zsigeri gyűlölete, aki a magyar nemzeti érdekek egyetlen következetes képviselője Erdélyben.
Az MTI jelentése szerint Távolba Tekintő a fehérbort preferálja. Ugyanez a viselkedés volt tapasztalható Gheorghe Funar részéről is az utóbbi időben, ezért felmerült a gyanú, hogy ők ketten valami közös bulira készülődnek.
Több részlet nem ismert (ha ismert lesz, sem dörgöljük az orrod alá)
Azért nem árt az előzményeket is oda biggyeszteni.
"A román kormányfő szerint Tőkés ismételten rendkívül keményen bírálta az RMDSZ és a PSD együttműködési megállapodást. Emellett - mint fogalmazott - Tőkés László "nem ért egyet semmivel, amit az RMDSZ csinál, bár tiszteletbeli elnöke a szervezetnek".
Ez is onnan van ahonnan a tied, csak egy sorral feljebb található ugyanabban a cikkben.
Ha valaki netán igazat adna Nastasénak, miheztartás végett ajánlom ezt:
"A Tőkés Lászlót megbélyegző Năstase-nyilatkozatra a romániai közélet több szereplője is reagált. Ugyancsak a KRÓNIKÁ-ban olvashatjuk Gabriel Andreescu-nak, a román Helsinki Bizottság elnökének megállapítását, miszerint – idézzük – „Tőkés radikális személyiség, ám semmiképpen nem lehet őt a nemzeti kommunizmus Vadim Tudor-féle lakájaihoz hasonlítani”."
Tehát a román Kőszeg Ferenc megvédi Tőkést. Míg a magyar Kőszeg Ferenc köre a támadó pártjára áll.
"Rendkívül éles támadást intézett Tőkés László ellen a román miniszterelnök – tudatja a kolozsvári KRÓNIKA. Adrian Năstase pártjának kihelyezett ülésén a következőképpen fogalmazott: „Ha Corneliu Vadim Tudor magyarnak születik, Tőkés Lászlónak hívták volna.” Năstase egyben kifogásolta, hogy Tőkés még mindig betöltheti az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségét. A református püspök a Krónikának elmondta: a miniszterelnök durva, már-már becsületsértő támadását a Tusnádfürdői Szabadegyetemen tartott előadása válthatta ki, amelyben a magyarság önrendelkezésének szükségességéről beszélt."
Ugyanezeket a vádakat fogalmazza meg Tőkés ellen nap mint nap a baloldal. Hogy mindkét oldalnak megvannak a maguk szélsőségei... Ezt is megértük: egy platformon a soviniszta Nastase és a hazai elvtársak. Szégyen...