Így van! Öntudatos proletár csakis az Italcsarnokba jár, és nem az Operába. És amíg az Italcsarnokban éneklőket nem apanázsolják meg a bankvezírek, addig az Operában is tessék ingyér énekelni.
Ezen felül a futballpályákon tessék olajos magvakat termeszteni, mert az egészséges. Az uszodák medencéjében pedig inkább halat kell nevelni, mint labdázni, és így nemtelen indulatokat kelteni. (Részeg ember úgyis csak belefulladna a medencébe.)
LM középiskolás korában járt konzira, nem tudom milyen karvezető lehetett... Irodakukac volt évekig az IDOM Rt. égisze alatt APVRT-s és egyéb csibészségekben... én akkor döbbentem meg, amikor elővették és idetették...
Sőt, mint a dekadens burzsoázia csökevényét, számolják fel, és adják át közraktározási célra. Aki énekelni akar, az meg énekeljen otthon a fürdőszobában.
Mondjuk, azért megnézném azt a telefonszámlát. Ezzel lehet vakítani a proletárt: rohadt burzsuj, több mint félmilliót telefonálhatott, MOBILON!
A teljesség kedvéért mondjuk, Görgey telefonszámláját is mellétehették volna...
Van arról adat, hogy ez az összeg mnnyi időszakra vonatkozik? Egy nap, egy hónap - netán egy év?
Van információ arról, hogy ezek a hivások a sugalmazásnak megfelelően barátok felhívása volt, vagy esetleg a világ más operaházai, rendező irodái, azaz munka?
Itt megint azt látjuk, hogy bedobnak egy számot, aminek önmagában a világon SEMMI értelme, mert nem tudjuk, mire vonatkozik, nem tudjuk, mi van mögötte - de marha jól hangzik. (Hülye fidesznácik meg átvehetnék már ezt a stílust. Más is telefonál sokat, más is utazik sokért, és más is rendel irodájába ebédet a Mariott-ból.)
Egyébként úgy látom, a feljelentő levél teljesen titkos lett. (Érdekes, hogy senkit nem érdekel rajtam kívül, hogy mi állt ababn a levélben?)
A polgárok így takarékoskodtak az állampolgárok befizetett adóival.
648 ezer forintos telefonszámla.
Megáll az ész. S csak a fő-zeneigazgató telefonálgatott el ennyit.
Pazarló fő-zeneigazgató
Győriványi Ráth György, az Operaház fő-zeneigazgatója július 1-jével távozott az intézményből, illetve eltávolították. Előtte azonban maroktelefonján értesíthette rokonait, barátait, családtagjait. Persze nem ő fizette a számlát, hanem az Operaház. Az új vezetőket megdöbbentette a 648 ezer forintos számla. Az is meglepte őket, amikor megpillantották a saját magának szánt szerződést a jövő évadra. Egy vezénylésért ugyanis – köztudott, hogy a fő-zeneigazgató karmester is egyben – egymillió forintot, a premierekért a dupláját állapította meg, ami huszonnégy előadásra is három premierre beszorozva csaknem harmincmillió forint. Természetesen az Operaház vezérkara ezt a szerződést semmisnek tekinti, bár nem tiltotta le a vezénylésekről, csak valamivel elfogadhatóbb honoráriumot hajlandók fizetni érte.
"A nagy operaházi puzzle
Amit az érzékeny művészlélek magában rejt…
2002. július 2. (7. oldal)
Kálmán Gyöngyi
A Magyar Állami Operaház évadzáró társulati ülésén a széksorokból, páholyokból üdvrivalgás, hosszan tartó taps köszöntötte az egy év után visszakívánt vezetőt, a kulturális miniszter által megbízott régi-új főigazgatót. A megkönnyebbüléstől önfeledten kerekedő mosolyok s a Szinetár Miklós anekdotakincsére kiéhezett rekeszizmokból feltörő nevetés végighullámzott a ház nézőterén, folyosókon, lépcsősorokon. Íme, megkaptuk, amit akartunk, erre vágytunk hónapok óta – szólt az üzenet, bár, megvallom, láttam: a rajongók közt ott ültek a némák is. De hát, ugye, cinkos, aki néma…
Miért e nagy öröm? Mitől boldogok a puccsisták, akiknek több hónapos szervezkedés után sikerült visszaforgatni az idő kerekét, s ehhez nem kellett más, mint a visszarendeződéshez kitűnő partner, a jelenlegi kormány kultuszminisztere? Mi történt az Operaházban? Mit rejt magában az érzékeny művészlélek, melyet – mondják – hímestojásként illik kezelni? A nagy operaházi puzzle összeállt, az utolsó darabka is a helyére került. Íme.
Ez a 2001 tavaszától mostanáig tartó történet arról szól, hogy a „boldog békeidők” háborítatlan territóriumán egyszer csak megjelentek emberek, akik valami jót, újat akartak. A boldog békeidők visszaóhajtása egyébként Kossuth-díjas művésznőnk szájából hangzott el, aki rádióinterjúban sírta vissza Ferenc Józsefet (=Szinetár?), akinek eszébe sem jutott magánosítani az Operaházat – értsd kht.-vá alakítás. Milyen korszerű gondolat! Megszívlelendő egy olyan énekesnőtől, aki ma már jobbára csak több százezer forintos fizetését veszi fel – munka nélkül.
Merthogy alig van olyan szerep, amelyet még el tud énekelni a színpadon. A múlt héten menesztett fő-zeneigazgató ütőképes, teherbíró és színvonalas teljesítményt nyújtó társulatot szeretett volna létrehozni – ehhez pedig hiányoztak a személyi feltételek. A magánénekesek egy része felett eljárt az idő. A velük kapcsolatos intézkedések érthetően ellenérzést keltettek, sérüléseket okoztak. A magánénekesek más részének önös érdekeit ugyancsak megsértették. A fő-zeneigazgató nem engedte el őket külföldi fellépésre, mivel a Magyar Állami Operaházban kellett volna játszaniuk. Ha mégis elmentek, retorzióval élt.
Tájékoztatásul: a megörökölt előző évadra a szerepek kiosztását a pályázaton győztes új embernek kellett elvégezni, ő nem tudhatta, hogy a korábbi gyakorlat szerint az énekművészeket rendre elengedték, s nem foglalkoztak azzal, hogy közben idehaza ki fogja elénekelni az éppen hangjukhoz illő szerepet. Különösen nehéz helyzetbe került a vezetőség néhány tenor miatt, több konfliktushelyzet támadt az év során.
Nem ritkán sebtében kellett külföldi énekest keresni, hogy megmentsék az előadásokat. De mit is vágtak a kulturális bizottsági ülésen a két menesztett vezető szemébe a társulat képviseletében megjelent művészek és érdekvédelmi vezetők? Azt, hogy a magyar Operaházban magyar pacsirták énekeljenek és magyar karmesterek dirigáljanak. Mi ez, ha nem képmutatás? Mi azt csinálunk, amit akarunk, de ide ne jöjjenek külföldiek? És Mahler, Egisto Tango, Klemperer, Gardelli, Patané, mi lett volna nélkülük a társulattal? Operajátszásunk fénykoraihoz kötődnek e nevek. Mellettük persze mindig is ott voltak a legkiválóbb hazaiak. Miért fáj, ha Rómából érkezik egy világhírű Macbeth-produkció, és Oroszországból a Pikk dáma színrevitele? Ezzel is csak egy szép tradíció folytatódik. A magyar opera korábban is együttműködött a külhoni színházakkal, különösen a balettprodukciók terén. Csakhogy ott van a bibi, hogy egyesek kimutatható üzleti érdekeit, meglevő kapcsolatát sérti a megváltozott konstelláció. Üzlet és üzlet, sok pénz és még több. Igenis, ez áll a nemtelen támadások hátterében. Ez is. A gusztustalan hangú – egyik napilapban leközölt és a miniszternek szánt – levél minden állítása cáfolható, a mögöttes indokok sejthetők. Az iromány minden elért eredményt tagad, és azt is a főigazgató és fő-zeneigazgató nyakába varrja, amit az előző vezetés hagyott örökül (például, hogy valódi operapremierre idén nem került sor).
Csúsztatások, mi több: valótlanságok. Az iskolai dolgozatként is csak közepesre értékelhető, silányan megfogalmazott fércmunkában „lekönyvelőzték” a több diplomával rendelkező, válságkezelésben is tapasztalt Locsmándi Miklóst, aki tevékenysége nyolc hónapja alatt szervezettséget, gördülékeny működést teremtett a csodával határos módon a házban. Az Ybl-palotában olyan infrastrukturális fejlődést indított el, amihez foghatót talán csak gróf Bánffy Miklós idejében tapasztaltak e falak. Miért kellett a főigazgatót eltávolítani? Többek között azért, mert az operán belüli korrupció felszámolását tűzte ki célul. Nem kellett hozzá sok idő, hogy ráleljen a dalszínházi jegymaffiára, a teátrum számára előnytelenül megkötött szerződésekre. A föld alatti szervezkedők, közös érdekeltségben összefonódók útjában állt e gentleman, aki ráadásul tompítani is próbálta a fő-zeneigazgató és a társulat egyes tagjai közötti feszültséget.
A Rotter Oszkár szakszervezeti elnök, Rozsos István közalkalmazotti tanácselnök által az egész társulat nevében aláírt, Harangozó Gyula balettigazgató és Kovács János karmester egyetértő aláírásával támogatott levélből megismert durva hangvétel a parlament kulturális bizottsági ülésén megismétlődött. A tapintatot, kíméletes bánásmódot a maguk részére elváró, érzékeny lelkű művészek piaci kofáknak álcázva magukat, dilettánst kiáltottak a támadásokat méltósággal viselő két vezetőre. A hangerő túlereje meghozta a nem is váratlan eredményt. Az Andrássy úton sokan ismerték a forgatókönyvet. A politika pedig szolgáltatta hozzá az asszisztenciát. A politika, amely felelőtlenül nehéz helyzetbe sodorta az Operaházat. A jövő évi premierek közül több veszélybe került, köztük a „szakemberek” által érdektelennek minősített Dohnányi-opera bemutatója. Művészek léptek vissza, mivel nem biztosított, hogy meglesz a szerződésük. Az ízléses, elegáns műsor-kalendáriumból kérdéses, hogy mi és kivel valósul meg. Kérdés marad, vajon hazajöhetnek-e néhanapján a kint dolgozó nagyszerű és világhírű magyarok, akik korábban megalázó kondíciókkal kaptak egy-egy előadást? Mostantól újra elsődlegességet élvez a régi bajtárs, a barátnő, a rokon, a klikk. Tehetség és tudás szóba jöhet, de nem mérvadó. A jól megfelelt urambátyám-sógorkomám-korszak langyvizében evezgessenek csak hölgyek és urak (a kivételnek tisztelet)! Tömködjék sebesen a joviális régi-új főigazgatójuk által említett lukakat, ami a generáljavításhoz, úgy tűnik, önök szerint is elegendő.
Félek, hogy ha egyet betömnek, kettő támad helyette.
Mi történt az Operaházban? Megismétlődött kicsiben, ami az áprilisi választásokon lezajlott országosan. Hja, kérem, tetszettünk volna forradalmat csinálni!"
1. lásd itt:
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=59114&DocID=57496#57496
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=57627&DocID=56191#56191
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=56969&DocID=55526#55526
2. Azt nem lehet tudni, sajnos még annak az 1100-nak sem árulták el, akinek a nevében írták.
3. „Az újonnan kinevezett miniszter nyilván azért támad, mert a hatalmas nyomás ellenére egy évvel ezelőtt megtagadtam, hogy feleségét – aki énekművész – felléptessem. Görgey személyesen is közbenjárt az ügyben, ám azzal a meggyőződéssel és indokkal utasítottam vissza, hogy addig nem alkalmazhatok nem operaházi művészt, amíg van olyan a házon belül, aki az adott szerepet jobban meg tudja oldani. Egyik Kossuth-díjas énekművészünk levelet intézett a miniszterhez, amelyben kérte, hogy már csak személyes érintettsége miatt se avatkozzon be a Magyar Állami Operaházban folyó szükséges átalakításokba. Levélben jött a válasz: a művész a velem való jó kapcsolatát inkább a miniszter úr feleségének felléptetése érdekében vetette volna latba.”
Középszerű muzsikusból kiváló igazgató lehet (nem szükségszerű).
Azért mert valaki virtuóz hegedűs, még nem biztos hogy egy intézmény vezetésére is alkalmas.
Egyébként meg az aláíró "hírességek" között is jónéhány középszerű (sőt) énekes van. Kossuth-díjat meg anno még fejőnők is kaptak...
Egyébként Kocsis Zoltán ellen is többen lázadtak (vö. "középszerű zenészek"), csak akkor még keresztülvihette a tervét.
Ami viszint nem szakmai kérdés:
hogy jön a képbe egy középszerű író, mint csapnivaló miniszter, és az ő közéspszerű(nél gyengébb) operaénekes felesége. Nagy mázlista ez a Görgey, hogy nem 4 évvel korábban tette ezt Fidesz színekben, mert a sajtó már rég kicsinálta volna. Így is nehezen bírja a terhelést...
unnamed: Az említett mondat a heti hetesben Győriványi idézetként hangzott el, a bibi csak az, hogy valójában a jelenlegi főzeneigazgató, Kovács János mondta. Ennyit arról ki hogy mozgósít.
Na-mi-van?
Senki nem tudja, hogy kik írták azt a levelet? Egyre kiváncsibb vagyok, miként - és kik - leplezték le a vérszívó fidesznácik hozzá nem értését.
Egy intézménynek van egy határozott funkciója, ha azt nem látja el jól, akkor ott bizony változások szükségesek.
Ha az intézmény céljai és strukturái rendben vannak, akkor utána lehet törödni a személyzet lelkivilágával, jó közérzetével, de egy állami pénzen fenntartott közintézményben nem lehet az az elsödleges szempont, hogy az ott foglalkoztatottak hitbizományként élvezhessék az idök végezetéig megszerzett kedvezményeiket.
Minden reformnak megvannak a vesztesei, akik ilyenkor szükségszeüen hajlamosak arra, hogy magukat áldozatoknak tüntessék fel, és kifelyezetten kedvükre van egy korményváltás, mert akkor egyben POLITIKAI áldozatnak is feltüntethetik magukat.
Ja. Mint a Dunaferr, vagy az Ikarus, vagy a DAM, vagy a TV vagy az egészségügy, vagy a mezőgazdaság... Ahol szar van, de jó elvtársak, ott inlkább várjunk, mert majdcsak megoldódik a gond magától. Aztán mit tesz Isten, a végén mindenhol több kisember járt pórul csak azért, hogy a felső vezetés még pár évig kiskirálykodjon. Nagy vonalakban ez volt az egész szocializmus :-(((
Görgey felesége Iván Ildikó kiöregedett, de azelőtt is jelentéktelen operaénekesnő (ebben egymásra találtak Görgeyvel :), akinek felmondtak alkalmatlansága miatt.
Ezt bosszulta meg Görgey.
A röhej az, hogy Szinetár szerint is helyesek voltak a felmondások, bár név szerint nem említette Iván Ildikót.
Ezzel várhatóan megvárja Görgey bukását. :))
Engem pár TÉNY érdekelne (nem sejtetések, vállvonogatások, "dehátazorbánis")
1. KIK írták azt a levelet? (Állítólag 10 neves művész, meg két szaxervezeti... De neveket nem látok sehol. Miért? Én is tudni akarom, kik is azok a neves művészek.)
2. MI állt abban a levélben? Szeretném én is tudni. (Mondhatni, mint MPD209 ígérte, minden, ami közpénzt érint nyilvános lesz. Az Opera adóból áll fönn, úgyhogy lássuk, mi is dönt egy ilyen intézmény vezetőinek ügyében?)
3. Mit jelent Görgey érintettsége? Utálja a zenét? Vagy böfögött előadás közben? Vagy nem énekelhette a Pillangókisasszonyt? Vagy prózaibb az ok?
4. Görgey nézett tükörbe azóta, mióta leírta: vezetői alkalmatlanság miatt leváltom. Mert szvsz amit a Nemzeti Színházzal, és Husztival művelt, pontosan ez...
Jól tévedeke, hogy a két leváltott jómadár valamelyike nyilatkozott pár hónapja olyasmit, hogy ~a karmesterség egy nagy átverés, csak magabiztosság és intenzív karmozdulatok kellenek hozzá~ ?
Alapvetően az a baj, hogy állami finanszirozással -és jó lelkiismerettel- egyszerre nagyon nehéz Operaházat müködtetni.
A populáris primitiv zene korában a kijegecesedett minőségi operákra ( ne felejtsük el, hogy az operák tört része ilyen, mert a tulnyomó részük - amaga korában - szintén a populáris zenei kultura, piacon eladható, haszntermelő vállakozásának gyümölcse volt ) igen csekély az érdeklődés és még kisebb a fizetőképes kereslet. A dolog sulyosbitva van a korábban általános zenei képzés és müveltség döbbenetes visszafejlődősével.
Tehát egy szegény ország demokratukus kormánya egy szük elit réteg számára ( -mondjuk igy- a "magaskultura" iránti fogyasztási igény támogatására) csak viszonylag szerényebb összeget áldozhat, aminek következtében a szinvonal esik, a jobb énekesek elmennek külföldre és elpártol a megmaradt közönség is, tehát egy pozitiv vsszacsatolás indul el az ellehetetlenülés felé.
Ekkor megindul az a folyamat, hogy a vezető müvészek, akiknek (a közös ripacsság okán) valahogy mindig van kapcsolatuk a politikai elittel, támaszokat keresnek megrendült egzisztenciális helyzetük biztosítására, és a politikusokban boldog partnerre lelnek, akik hatalmi harcaikat kéjjel szakmai vitaként vivják.
A müvésznek elég bebizonyitani, hogy az őt kirugni akaró igazgató a bukott politikai ellenfél nyájában legel, és ettől megkopott hangja máris visszakapja régi csillogását az uj hatalom fülében.
Kevés a nyugdíj, kell egy kis mellékes!
Itt is van egy körforgás, mint a fociedzőknél! Kírúgják valahonnan, mert kiesésre áll a csapat, pár hét és egy másik kirúgott helyére felkérik! És így tovább!
Ez a két leváltott polgár kívülálló volt, nem a mostaniak kutyájának a kölykei! Nehogy már megzavarják köreiket!
Nem ismerem az Operaház belső ügyeit, de azt tudom, hogy Gregor József nem Fidesz szimpatizáns. Néhány napja nyilatkozott a Nemzetnek, és az mondta, hogy a (most elbocsátott) vezetők nagyon keményen, de jól végezték a dolgukat. Ezzel együtt néhány leharcolt művész érdekei sérültek, de Gregor szerint nonszensz, hogy kiérdemesült, alkalmatlan művészek összefogva megbuktassanak vezetőket.
Úgy tűnik, Görgeynek megvan az eheti balfaszsága, szerintem egy-két év alatt egész közepes miniszterré válhat. Addig is éljen a szakértelem és szoros konszenzuskeresés.
