"Akik meg eddig is erre a koalára szavaztak, nem rendültek meg attól, hogy Megyó kémelhárító volt. Eddig is tudták, miután ez a hír már hónapokkal ezelőtt meg lett lebegtetve."
Azért az SZDSZ-szavazók szólhattak volna a pártjuknak is, menrt amikor Medgyessy elismerte, akkor azonnal tanácskoztak az addig is köztudott tényről...
Nektek eddig is nulla volt. Ha lewhozná a csillagot az égről, akkor is az maradna. De Megyó ledarálta a kérdést, s@arik rátok.
Nem kellenek nekünk a fidesznyikok. Akik meg eddig is erre a koalára szavaztak, nem rendültek meg attól, hogy Megyó kémelhárító volt. Eddig is tudták, miután ez a hír már hónapokkal ezelőtt meg lett lebegtetve.
Ki hitte volna, hogy 12 évvel a rendzserváltás után egy III/akárhányas nemzeti hős lesz. Sőt két nezet hőse. Ezt a nagy Brezsnyev sem gondolta volna...
Az első kémelhárító akit mindkét oldal kitütet.
Akkor jól dolgozott?
mert aki kémelhárító az nem írja ki magára, hogy "kémek vigyázat, elhárítok"! Hanem dolgozik és kussol. Meg aztán vannak szolgálati titkok, ilyen például, hogy ő ki. De a titokgazdától kérte, hogy beszélhessen, feloldották és megmondta. Neki nem kellett azzal érvelnie, hogy a születési anyakönyvi kivonatába beírták hogy leendő miniszterelnök...
Én csak egy dolgot nem értek.
Ha tényleg nincs semmi vaj a füle mögött, akkor első reakciójában miért hebegett, haogott, miért nem mondta azt, "igen III/II voltam, kémelhárító tiszt".
Miért kell ezen egy napig gondolkozni.
Ha pedig olyan jó csávó volt már akkor is, hogy a valutalapi csatlakozás érdekében a szovjet elvtársak ellen meg minden, akkor a választási hadjáratban miért nem hangoztatták ezt??
Gabó
Medgyessy az ország IMF-csatlakozásával kapcsolatban dolgozott ott. A nemzet nagy védelmezője, az állandóan komcsizó-zsidózó-cigányozó Csurka úr, viszont SAJÁT BEVALLÁSA SZERINT is aláirt egy nyilatkozatot arról, hogy besúgóként adatokat ad a hatóságoknak polgártársairól... (ha esetleg nem tudnád, ez az átvilágitás során derült ki, és hivatalos, nyilvános információ).
Ha az ország békességéhez ez kell, hát kergessük. Még ha az olyan barmok kívánják is mint te. Nekem többet ér a nyugalom, mint hogy idiótákkal harcoljak egész életemben. Csak egy feltételem van! Az összes fidesz vezetővel együtt kergessük el! És mégegy! Helyette légy szíves teremts elő olyan politikusokat, akikre rá lehet bízni az országot, mert ha elkergetjük őket, szükség lesz rájuk!
Te kisöcsi, honnan veszed magadnak azt a bátorságot, hogy az életemet minösítsd?
"Téged is apád figyelt meg?" Miért, téged igen? Mert engem bizony nem, úgy hogy röviden csak annyit: végtelenül szégyeld azt a szemét, cinikus pofádat, aki egy "poén" kedvéért beletapos más ember legbelsöbb és legszomorúbb érzéseibe?
Nem akartam megnézni, mert nem hittem el. Aztán viszont láttam.
Most pedig húzz el a francba!
nyocker!Téged is apád figyelt meg?Akkor kár volt megnézni.Ma már mindenki megnézheti a papirokat nem?Meggyesi 2002-ben nem való a pol.közéletbe,vagy szart se ért a rend.váltás.
T. Wen vagy akármi
Valóban ne kergessünk hamis illuziókat. A világ szinte minden országának kémelhárítása alkalmaz (alkalmazott) mély fedésű (szigorúan titkos) tiszteket (hírszerzőket) nevezhetjük őket még számtalan titulussal, akik a saját szakterületükön az adott kormány(zat)politikai, stratégiai, taktikai céljainak megvalósítását voltak hívatottak elősegíteni. Ez napjainkban sem megy másként. A rendszerváltást követően sem, sem az Antall, sem a Horn, sem az ún. polgári kormányzat -szerencsére 4 évet meg nem haladó - uralkodása ideje alatt.
Másrészt üzenem a "szakértőknek" a BM III/II. a Kémelhárítási Csoportfőnökség volt, mint olyan ügyosztályok nem, csak szakterületek (osztályok) léteztek a kémelhárítási orientációknak megfelelően.
A III/III-as és más ügynököket máshol kell keresni, igazán meglepődnének sokan, ha netán a Ménesi út környékéről is akadna nem egy!
Végezetül talán tovább kellen képezned magadat egy kicsit a titkosszolgálatok tevékenységével, eszközeivel, alkamazott módszereivel kapcsolatosan, lehet szerényen is. Létezik olyan köny pl. McGuiness Book of Espionage, CIA Diary, A man without a face (Markus Wolf) és még sorolhatnám. Szóval nem ilyen egyszerű ez a dolog, hogy vagy fekete, vagy fehér.
75-ben kezdödött el az új lakótelep építése az egyemeletes, dülöngélö házak helyén. Több tízezer ember jutott lakáshoz a 80-as évek közepéig-végéig (a régi ott-lakók kapták az új lakásokat, de a kerület más részeiben, veszélyeztetett helyzetben élök legtöbbje is ide került át). Hát, ilyen ügyes volt a Fidesz!
Bevallom, hogy még csak a topic címét olvastam, de szerintem te nyitott kapukat döngetsz: a dolog megtörétént, most lassan két hónapja elkergettük őket a büdös francba. Bár szó ami szó, azóta is úgy mennek, mintha jönnének...
Nem ház volt, hanem egy kerítés a hajdani Gólya vendéglö mellett, amelyben a Roncsfilm számos jelenete játszódik, és az Antall-kormány idején történt.
A Józsefváros soha nem számított elit negyednek, legfeljebb az úgynevezett Tisztviselötelep lógott ki belöle, és persze a Körúttól a Belváros felé nyúló kis rész.
A nyolcvanas évek végén dehogy volt még lepusztult, akkoriban fejezték be az új lakótelep építését, amely amúgy 75-ben kezdödött
Ne haragudj de az elfogultsagnak es a rosszindulatnak is van hatara!!! Szegyeld magad, hogy az MSZMP 40 evet is a Fideszre kened!!
"A VIII. kerületröl még egy megjegyzés: a 70-es, 80-as években itt még élhetö élet volt. Az antidemokratikus Fidesz tette be az ajtót az itt élöknek."
Erdekes, en ott szulettem, nottem fel. S mar a vig 60'as evek kozepen is nyomornegyednek szamitott. Az en kis csaladom ('56 utan feketelistazott) egy szoba-konyhas saletromos lakasban nyomorgott. WC-re az udvarra kellett kimenni a kozosbe. Ez az aljas Fidesz mar akkor is..........??????
Ti bolondok vagytok. Frusztralt, kisstilu bolondok. Aki forradalmat akar csinalni jelen helyzetben, mert nem neki tetszo kormany van hatalmon, az nem normalis.
Nem emlékszel, amikor egy omladozó ház fala rádőlt egy fiatal nőre és a gyerekére, a Horn kormány alatt? Én máig nem tudom elfelejteni. A VIII. kerület naygon régen, még az egyetemi épületek építése idején számított elit negyednek. A nyolcvanas évek végére már lepusztult szegénynegyed lett!