Ez a topic számomra egy vigasztalás.
Mint "A phürrosi gyözelem" c. topicom bevezetőjében irtam, számos kétségem van az uj kormány életrevalóságával kapcsoltban, de az a szinvonal, amit a jobboldali ellenzék eme diszpéldányának szövegzetéből sugárzik, szánakozással tölt el: Uramisten, ilyen kispályás ellenfeleink vannak?
Ez a Gyurkovics, akinek alkoholtól fütöttnek tünő, összegabalyodott nyelvvel öklendezett, összefüggéstelen mondatai valósággal tönkre tudják tenni a Bartók rádió egész délutáni müsorát, ez lenne a jobboldali magyar kultura koronájának legszebb gyémántja?
Látom nagy ritkán a sarki közértben az urat. Nagy sármőr (legalábbis szemmel láthatólag így gondolja magáról), bókol a pénztáros lánynak, majd kéri a kefírről az áfás számlát.
Kérem uram, úgy tudom, Ön eléggé jártas a lélektanban, egyik tanártársam azt meséli itt lenn Mogyoródon, hogy gyógyított is a Lipótmezei Elmegyógyintézetben, tehát látott sok sérült embert. Eme tanártársam nyugtalan. Nem azért, hogy elvesztette a választást, amit el lehet, azt el is vesztik. El van veszve. Illetve vesztve. Mert tudniillik azt mondja tanártársam, aki elég gyakran jár föl Pestre, hogy hiába nyerte meg a kormányt az MSZP és Kutyatársa, a hatalomban hű SZDSZ, boldogtalanok. Szeretné tudni eme tanártársam az okát.
Igazán boldogok lehetnének, hogy ilyen fingnyi (bocsánat, ő mondta így) erővel bedurrantották magukat a parlamentbe, nem beszélve arról, hogy immár vagy hat-nyolc miniszteri tárcát is lenyúlnak, vagy úgy, hogy kikövetelik a támogatás fejében a beépített SZDSZ-esek kinevezését. Persze, a fél MSZP szdsz-tagokból áll, nem nehéz megfelelő alanyt találni, aki pár éve még eljátszotta a kommunista-ellenességet, mert rajongó kormánytag. Na, ja. Jellemkérdés. Annakidején M. B. is vadul fejtegette, hogy ő semmi áron nem vesz részt olyan kormányban, melynek H. Gy. főtörpe a feje, aztán csak együtt húzták az igát – mindegy, csak a jobb erők ellenében. Jellemkérdés.
Most mégis sírnak. Boldogtalanok. Ezt tessék nekünk megmagyarázni, akár lipótos lélektannal is. Azt mondja eme tanártársam, náluk nagyon vékony a fal s a szomszédjukban egy ilyen átmentett szdsz-es államtitkár lakik s egyik este a barátom arra lett figyelmes, zokog. Fejét párnába fúrva zokog a szomszéd ágyon az ő szdsz-es szomszédja. Bocsánat, dugás közben sír. Ő mondta így, elnézést. Amikor harsogni kéne, vidámodni, az szdsz-es zokog.
Barátom meg is kérdezte, mi baj? Nem szeret hmmm… kúrni? Az szdsz-es csak ránézett szomorúan és könnyezni kezdett. – Nem szereti netán a nőt? – Á, felelte amaz, - régi, alapvető szerelem. Most hozattam haza a Közel-Keletről a fiatalasszonyt, Oroszországból került oda, s mi még annakidején Harkovban találkoztunk, egyetemista korunkban. Ifjú szerelem. Akkor mi a baj, uram? – faggatta tovább az én emberbarát barátom.
- Nem tudom – hajtotta le a fejét a közel-keleti nőt birtokló szomszéd. – Nincs meg az identitásom.
- Nem lelik?
- Nem.
- Hol volt?
- Itt, itt a szobában – és körbekutatott az enyhén elhanyagolt, zűrös díványok és könyvszekrények között.
- Az identitása?
- Az, ja.
- Valami papír?
- Igen. Még a nagyszüleimtől. Igazoló papírok. De ez mellékes. Itt, itt belül – ütötte a mellkasát a szomszéd – itt nem lelem. Most boldog lehetnék, itt az új erő, gyakoroljuk is a szexet, sötétbarna a bozontja. Mutatós. Kívánatos.
- Akkor mi a nyavalyát sír? Nincs állása? Majd ezek adnak.
- Ugyan. Az előző kormány is meghagyott a legzsírosabb funkcióban a médiatanácsban, tudja, milyen balfácánok voltak ezek az ifjak, most meg el se tudom költeni a pénzt, külön kocsi jár, államtitkári rangban vagyok.
- Akkor mi a baj?
- Nem érzem jól magam a bőrömben. Mintha lötyögnék benne. Mintha nem rám szabták volna.
- Elutaznak vissza a neje Közel-Keletére?
- Nem. Hülye azért nem vagyok. Majd csak kihúzom ezt a négy évet Magyarországon. Hol élhetnék így?
Udv. sejt.
