Éppen most olvastam, hogy számítástechnikával foglalkozó oktatóirodát nem érdemes nyitni. Mert már így is nagyon sokan értenek hozzá. Kezd telített lenni a piac.
Vizsgákat hol rakhatok le? ECDL vizsgaközpontot már találtam, de az nem sokra jó, így a szoftverüzemeltet?i fels?fokú OKJ-t szeretném letenni, de nem tudok helyet, ahol lerakhatom a vizsgát.
A vegzettseg tekinteteben pedig nem lenne hatranyos egy szakiranyu.
Normális egyetemen wordöt, excelt, de legfőképpen accesst nem tanítanak, ergo ott simán végezhet az ember úgy, hogy nem ismeri ezeket (ez nem feltétlenül baj, teszem hozzá). Tehát felsőfokú végzettség helyett ez esetben lehet, hogy egy MCP többet ér (de nehezen írom ezt le, hogy az MCP bárminél is többet ér...).
Más kérdés, hogy én személy szerint rövidtávon begolyóznék, ha állandóan M$ termékeket kellene oktatnom olyan embereknek, akik még a számítógép bekapcsológombját is keresgélik.
Szerintem is. Ugy vettem eszre, egyeseknek nagyon termeszetes mar a szamitogepkezeles csinja-binja, egyesek meg szuperszonikus repülögepet is kepesek lennenek krealni belöle...
Gondoljunk csak azokra a fiatal vegzös pl. közgaz szakközepesekre, akik otthon vagy a suliban aligha tudtak gyakorolni.
A munkahelyek pedig követelnek.
En Ebredes helyeben alacsony arakkal kezdenek, ez tapasztalat, nyelvtanfolyamokat szerveztem, tehat eleinte csalogatni kell, de gondolom ezzel nem mondtam ujat. A vegzettseg tekinteteben pedig nem lenne hatranyos egy szakiranyu. De szerintem ez nem lehet követelmeny, hacsak nem a "kuncsaftok" bizalmat erösitene. En mellekallasban kezdenem es ha beindult a verkli, akar föallasban is...
Sosem tudni.
Csa azert, mert benned nincs vallalkozo szellem, nem kell ot is lebeszelni.
Mindenki elkezdte valahol...tizezer kilometer is egy elso lepessel kezdodik.
Nekem tetszik az otlet, bar van mar talan hasonlo oktatas.
Korul kell nezni, es tobbet, jobbat, extrabbat kell kinalni mint masok!:)