2010. március 15.
A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozta:
- kimagasló művészi értéket képviselő dalszövegeiért Sztevanovity Dusándalszövegírónak, előadóművésznek
Vendég: Sztevanovity Dusán
Írásról, irodalomról, valamint műveltségről beszélgetnek június 11-én, szerdán 18 órakor a Városi Művelődési Központban.
A Sorok közt című rendezvény vendége Sztevanovity Dusán, a múlt évi könyvhétre megjelent „Csak szöveg” című kötet szerzője. Az est házigazdája: Géczi János író.
http://index.veszprem.hu/cikk.php?id=17933
A könyvekkel kapcsolatban gondolkodtam el egy kicsit, az Alexandra-beszélgetés apropóján, meg azért is, mert a napokban beszélgettem egy könyvesboltban dolgozó ismerősömmel. Úgy tűnik, hogy a könyvvásárlás, könyvesboltba járás ma valahogy népszerűbb, mint korábban. Ez egyfelől öröm, másfelől viszont bennem ott motoszkál a kétely, hogy valóban annyival többet olvasnak-e az emberek, mint amennyivel több könyvet vásárolnak. Ismerve a mai rohanó élettempót, mikor soha senki semmire nem ér rá, mikor hónapokig tart, míg egy baráti összejövetel vagy akár négyszemközti beszélgetés megvalósul, hiszen egyik határidő a másik után, és hajtani kell, és ezer a feladat és a kötelezettség, én ezt nehezen tudom elképzelni. Nem tudom, nem kéne-e nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy több időnk legyen, mint hogy több könyvünk.
Én (sajnos? szerencsére?) csak nyugodt körülmények között, csendben tudok olvasni, és csak akkor, ha legalább egy minimális idő a rendelkezésemre áll. Feszült állapotban, zajban, szabadidő-morzsákat kihasználva az olvasás egyszerűen nem megy. Emiatt az utóbbi időben nagyon keveset olvasok. Ezen persze jó lenne változtatni. Nem rohangálok a könyvesboltba, mert szabadidőt és nyugodt körülményeket ott nem árulnak, legfeljebb könyvem lesz több, és akkor még plusz könyvespolcot is vehetek. Nagyon sok könyvem áll a polcon, amit még nem olvastam, még több az olyan, amit olvastam, de szeretném elolvasni újra. Ettől persze nem bűn új könyvért a boltba menni, én is veszek néha valamit, de ezzel együtt úgy gondolom, a vásárlás és az olvasás nem mindig áll arányban, és talán jó lenne ezen az arányon is javítani. Főleg most, a Karácsony előtti időszakban a könyvesboltokban hömpölygő tömeget elnézve attól tartok, az eladási adatok miatt inkább a gyártók fognak örülni. De kívánom, hogy ne így legyen.
„És valami módon ápolták ott az emléküket?”
Nem. Elitgimnáziumról lévén szó, elég sok emléket kellene ápolni. (Én is csak anyámtól tudok róla, mert ők nagyjából egy időben jártak a Radnótiba.)
„Páldául te már akkor is?”
Nem. Én tíz és tizennyolc éves korom között kb. annyit tudtam Zoránról, hogy nagyon utálom a Gyémánt és arany című dalt. Bár a Szép holnap lemezt akkoriban sokat hallgattam, úgyhogy azért valami volt. De ennek az időszaknak számomra három nagy idolja volt: az Illés, a Z’Zi Labor és a Kaláka (bár a Z’Zi Laborral párhuzamosan elég sok LGT-t is hallgattam, csak a búcsúkoncert idéjére a Kaláka nálam mindent lefedett, úgyhogy voltam olyan hülye, hogy nem mentem el a Nyugatiba). Én Zoránt a harmincéves koncert tévéközvetítésével szerettem meg igazából, úgyhogy onnan datálnám. Ami 92 – tehát az érettségim – után volt már.
OFF
No, igen. Ezért szoktam én úgy kezdeni a helyesíráskurzusokat, hogy azért kell megtanulni a helyesírást, hogy tudjuk, hol térünk el tőle. A te példád erre tökéletes.
Én a szépruhát (amiről a tisztaszoba jutott az eszembe) ünneplőnek mondanám, és hál’ istennek nem rontották el vele a hétvégéimet. :-))
A mi időnkben a köpeny a késő Kádár-korszak szimbóluma is lehetett volna: kötelelző volt, de ez állandó balhézásokhoz vezetett, ugyanis a nagy többség nem volt már hajlandó hordani. A magamfajta normakövetőn természetesen egészen addig rajta volt, míg el nem törölték a kötelezőségét (nem emlékszem, hogy felső tagozaton vagy már gimnáziumban, merthogy ugyanabba az iskolába jártam felsőbe is gimibe, egyébként ugyanoda, ahová Dusán meg Zorán is – hogy visszakanyarodjam a topikhoz).
ON
Vasárnap délután
a csöndes, hosszú ebéd után
a mama rámadta mindig a szép ruhát.
Az ajtóban még megfésült
és nem hallgatott rám,
ha kértem, hadd járjak így
egész héten át.
Szépruha .(Igen rumci,nem véletlenül írtam egybe.)
Ez a ruha nem azért volt szép, mert szép volt, hanem mert az embernek (jelen esetben gyereknek) ez volt az egyetlen jó ruhája.Ezt csak vasár-és ünnepnapon vettük föl.Ez egy fogalom volt.
Vajon közületek volt valakinek ilyen? Gyanítom, hogy legtöbbetek azt sem tudja, hogy mi volt ez?
Énrám nem a mama adta, hanem a nővérem, aki 10 évvel volt idősebb nálam.Amikor vasárnap ebéd után sétálni indultunk,én bizony nem kértem, hogy egész héten ezt hordhassam.Kényelmetlen volt, tiszta, és vigyázni kellett, hogy az egész úton tiszta is maradjon.De hát hogyan lehet úgy elnyalni egy fagylaltot, hogy ne csöpögjön le?
A nővérem ezt nem értette, s bizony gyakran szidott érte.Többek között ezért is utáltam a szépruhát.
Off: Még iskolába járok,
Kék köpeny a ruhám,(erre vajon ki emlékszik)
Igen mikor gimibe jártam, a köpeny volt a ruhánk.
No, nem a szép, hanem a hétköznapi.Ebben jártunk iskolába, ebben jártunk az iskolán kívül is.
Diáklányt abban az időben köpeny nélkül, csak vasár-és ünnepnapokon lehetett látni.
Hát nekem ez jutott eszembe a Vasárnap délutánról. Meg sok egyéb is.
