Ez szakszerűnek látszik. És alá is támasztja Nem tudom mondandóját: Az IMF egy modellt akart alkalmazni, a specialitások ismerete és figyelembevétele nélkül, rádásul a célja nem a gazdaság erôsödése, hanem pénzpiaci stabilizálása, ami így önmagában kuruzslás.
A cikk tenyszeruen hasonlot allit, csak azt is kihangsulyozza, hogy ebben mekkora szerepe volt az USA altal kikepzett kozgazdaszoknak, es az IMF-nek. Azaz--az argentin pesot 1991-ben "hozzakotottek" az USA dollarhoz (egy gondolom ez a valutatabla), amibol kifolyolag a peso az utobbi evekben tul volt ertekelve. Leertekeles helyett kolcsonoket vettek fel az IMF tanacsara. Mellesleg az a teny is szerepet jatszott, hogy Argentina volt az az orszag, ahol Washingtonnak es az IMF-nek minden tanacsat kovettek, megis osszeomlott a gazdasag. Az utobbi evekben, hogy USA elkerulje azt a latszatot, hogy magara hagyja Argentinat, meg tobbet adtak kolcson, amitol a gazdasagi csod is nagyobb lett.
Egyebkent a dolognak nem csak racionalis oldala van, erkolcsileg mindenkeppen megkerdojelezhetoek az IMF tanacsolta megszoritasi programok (Bokros-csomagok) amik szocialisan abszolut erzeketlenek, es a szegeny emberek eletet teszik a leheto legnehezebbe. De ha racionalis okozatoknal maradunk akkor sincs olyan orszag ahol az IMF beavatkozasnak pozitiv hatasa lett volna hosszutavon.
Argentínát nem az IMF tette tönkre, hanem Carlos Menem volt elnök populista, nacionalista politikája.
Oroszországban az volt a hiba, hogy Gajdar és reformközgazdász-csapata nem számolt az olyan speciális orosz jelenségekkel, mint a bürokrácia, a szovjet nómenklatúra, és a maffia, akik miatt a privatizáció szabadrablásba fulladt. Persze ez sem ilyen egyszerű, sok neves közgazdász szerint a Gajdar-féle sokkterápia alternatívája egy teljes csőd, és tömeges éhínség lett volna.
Az IMF nem önmagában a szociális, oktatási kiadások leszorítását akarja, hanem a pazarló költségvetési rendszerek és a nyakló nélküli osztogatás fenntartását ellenzi csődközeli, kölcsönökből vegetáló gazdaságokban.
Figyu, én értem azt amiről beszélek, de úgy látszik, te nem...
A bajok gyökere még 1991 re nyúlik vissza.
az akkori ötezer százalékos inflációt valutatábla bevezetésével próbálták orvosolni.a valutatábla azt jelenti, hogy az ország jegybankja kizárólag annyi hazai pénzt bocsáthat forgalomba, amennyi külföldi keményvalutával rendelkezik, így a hazai pénz mögött száz százalék fedezet van. Maga a pénzkibocsátás mechanizmusa biztosítja ezt azáltal, hogy egységnyi hazai pénz teremtésére csakis az egyébként szigorúan rögzített árfolyam által megszabott mértékű külföldi keményvaluta megvásárlása révén kerül sor. Egyéb hazai pénzteremtési csatorna használata szigorúan tilos, így a központi bank semmiképpen sem nyújthat hitelt a költségvetésnek, de rendszerint még a kereskedelmi bankoknak sem. A megoldás sikere azon a feltételezésen alapul, hogy az állampolgárok és a vállalatok újra elfogadják majd a hazai pénzt, hiszen tudják, hogy annak minden egysége mögött teljes mértékű keményvaluta-fedezet áll, és ezért értéke elvileg nem csökkenhet.
A politikai osztály azonban nem értette meg a valutatábla legfontosabb üzenetét. Ez az igen egyszerűnek látszó pénzpolitikai eszköz a bizalomvesztett gazdaságban csak akkor tudja kifejteni előnyös hatását, ha bevezetésével párhuzamosan a gazdaságpolitika egyéb elemeiben is drámai fordulat következik be. Ha ugyanis egy ország lemond az önálló, saját pénzpolitikáról, márpedig a valutatábla éppen ezt jelenti, akkor az eddiginél sokkal szigorúbb költségvetési és jövedelempolitikára van szükség.
Na, ez nem ment az argentínoknak.
Nem fordítottak elegendő figyelmet a gazdasági növekekdés létfontosságára, (az elmúlt években végig negatív volt)
A felelőtlen jövedelempolitika súlyos következményekkel járt: a hazai termelés egyre drágább, az import pedig egyre olcsóbb lett. A másik tényező, amit a politika formálói figyelmen kívül hagytak, a történelmileg hagyományos argentin költségvetési fegyelmezetlenség és felelőtlenség volt. A központi kormányzat, de még inkább a politikailag igen befolyásos tartományok nyakló nélkül vették fel a hiteleket, arra számítva, hogy a gyors gazdasági növekedés nyomán ugrásszerűen felszaporodó adóbevételekből gond nélkül vissza lehet majd fizetni őket. Meg kell jegyezni, hogy a tartományok számára még ez sem volt fontos, mert történelmi tapasztalatuk alapján joggal számítottak arra, hogy adósságaikat a központi költségvetés mindenképpen fedezi. Ha azonban a gazdaság növekedése megáll, netán egyenesen visszaesés következik be, akkor a költségvetés egyensúlya szükségképpen felborul, hiszen a kiadások jelentős része nem csökken, vagy kifejezetten emelkedik (például a munkanélküliségi és egyéb segélyek), miközben az adóbevételek drámaian visszaesnek. Könnyen beindul az adósságlavina, amikor már nemcsak az egyre nagyobb hiány, hanem a gyorsan növekvő adósság szolgálata miatt is újabb és újabb óriáshiteleket kell felvenni.
Argentína politikai osztálya azonban hitt a csodában. Nem értette, hogy a valutatábla éppen hogy leszűkítette a gazdaságpolitika mozgásterét: ha a gazdaság hatékonytalanságát már nem lehet többé rendszeres leértékeléssel ellensúlyozni, akkor egyedül a hatékony gazdálkodás kikényszerítése kínálhat kiutat. A valutatanács a hazai monetáris politikát kényszerzubbonyba bújtatta, nem volt többé szuverén pénzpolitika, azaz játéklehetőség a kamatokkal és az árfolyammal. A hazai pénzpiac teljes mértékben nyitottá, változatlanul felelőtlen gazdálkodás esetén kétszeresen is sebezhetővé vált.
Egyebkent Magyaro.-n is a "nemzetieskedo" (azaz a helyi kozosseg igenyeire es erdekeire erzekenyebb) politika vezetett emelkedo GDP-hez, es gazdasagi sikerhez, es igazsagosabb elosztashoz.
A cikk speciel nem ezt allitja, es talan lehet, valami igaza, mert ha megnezzuk az IMF intervenciok sorozatat, akkor meg soha nem vezettek javulashoz, sot leggyakrabban gazdasagi csodhoz.
Erdekes reszlete meg a cikknek, hogy a szinten IMF tanacsadasra atalakult Orosz gazdasag a nemzeti ossztermekenek a felet vesztette el ot ev alatt, ami egy haboruhoz hasonlithato.
Masik lenyeg, hogy az IMF mindig a szocialis juttatasok megszoritasokat szorgalmazza, hogyha gond van (nyugdij, oktatas, munkanelkuli segely), tehat a gondok nagy resze azoknak a nyakaba szakad, aki erre anyagilag legkevesbe van felkeszulve.
Egy Brazil közgazdász szerint rossz Braziliának az "agyelszivás", azaz, hogy a legjobbak elmennek USA-ba pl. közgazdaságot tanulni, de ami még annál is rosszabb az az "agykárosodás", azaz amikor IMF es Világbank szinekben visszamennek Braziliába megreformálni (esetleg tönkretenni) a gazdaságot.
