Valójában persze arról beszélt, hogy határokon átnyúlva, azok meglétével, ugyanakkor jelentőségük csökkentésével gondolja a NEMZET egyesítését. Ez azt jelnti, hogy az EU-ban.
"Reális elképzelés a szocialisták szerint, hogy a következő ciklus végére új, egységes büntető törvénykönyv segítse az igazságszolgáltatás munkáját. Sőt, arra is lehetőséget lát az MSZP, hogy a 2002– 2006-os ciklus közepén a kisebb bűncselekmények elkövetői közkegyelmet kapjanak. A szocialisták folytatni kívánják az 1997-es igazságszolgáltatási reformot."
Ez kormányprogramnak számít? Ha igen, vissza a pont az MSZP-től.
Ha erről a gondolatról csak annyi jut eszedbe, hogy rosszalni fogják mások, aki hagyd abba ezt az egész számlálósdit, és szavazz az mszp-re. Ne alakoskodjunk.
Az Index és az Origo vezető híreit néztem.
Nem kétséges, hogy szubjektív, de ha Ti is írtok ide híreket, akkor tisztábban láthatok.
Egyébként én annak örülnék, ha a kiegyenlített eset állna elő, és nem mennék el szavazni, mert ez most kicsit olyan, mint hogy a bal, vagy a jobb lábam vágassam le.
A kérdés: mi alapján válogatod ki a hírforrásaidat?
Nagyon nem mind1 ugyanis, hogy mit olvasol, mit hallgatsz, azt pedig nem áll módomban elhinni, hogy idődbe belefér, minden létező sajtótermék (írott és elektronikus, jobboldali és baloldali) figyelése. Szelektálni fogsz, és a szelekciód már eleve eldönti a választásod.
Az észrevétel: nekem azért olybá tűnik, mintha tudnád te azt, kire fox szavazni. ;)
"a haza felfogásában és szolgálatában nagyon lényeges különbség van közöttünk". "Ellenfeleink ellenzik, hogy olyan irányt szabjunk Magyarországnak, amelyikben a határon innen és túl élő magyarok ismét egy nemzetté tudnak összekapcsolódni" - hangoztatta Orbán.
Ehhez kapcsolódva megjegyezte, hogy a haza tágasabb, mint Magyarország, mivel az egész Kárpát-medencére kiterjed.
-----------------------
Szerintem hiba ezzel újra előhozakodni. Egy nemzetté való összekapcsolódás az egész Kárpát-medencére kiterjedő hazában... szerintem sokan rosszat hallanak ki belőle.
1994 és 1998 között emlékeim szerint egyetértés volt a külpolitikában.
Ha az MSZP visszalépne Kupa és esetleg Helmeczy javára, az szerintem megérne egy pontot nekik, mert bizonyíthatnák, hogy valóban párbeszédet, sokszínűséget akarnak. Az én tippem szerint elég sok középre húzó szavazót meg tudnának nyerni ezzel.
A FIDESZ szerintem azért nem akar tárgyalni a Centrumosokkal, mert az MDF szárny nem akar közösködni az MDF-ből kivált, és most a Centrumban levőkkel. Ezzel nyílván azt teszik, amit tenniük kell, de ez gyengíti őket.
"A Centrum párt elnöksége csütörtökön úgy határozott, hogy jelöltjeikre bízza, elindulnak-e a választások második fordulójában, vagy visszalépnek, és azt is eldönthetik, hogy melyik párt jelöltje javára állnak el a megmérettetéstől.
A párt 18 harmadik helyen végzett jelöltjéből 10 azonnal jelezte,hogy az MSZP javára fognak visszalépni."
Szerintem biztosan úgy látják középről,hogy van erre okuk.
Gondolom a többi 8 jelölt még gondolkodik és hamarosan ők is bejelentik,hogy döntöttek.
Következő hír: Országimázs központbeli térkép a FIDESZ-nek.
Szerintem ez pitiség, kár így felfújni ezt az ügyet. Ha tudják bizonyítani, hogy komoly összegek mozdultak meg FIDESZ kampány támogatásra, akkor az hír lenne, de így ez semmi. És ha valaki adott egy PZS-t egy FIDESZ-esnek?
Nagyot taknyolt három közvélemény-kutató intézet, de különösen nagyot a Tárki meg a Gallup. Ez pedig azért volt feltűnő, mert mindketten nagyon odabújtak az állam ölébe, és ha valaki odabújik, akkor büdössé válik. Akkor is, ha a szocialistákhoz dörgölőzik majd. Akkor is, ha egyébként felkészült, tisztességes, jó szándékú. A Hídember talán nagyszerű film (kétlem), a Bánk bán kiváló munka (erősen kétlem), a Nemzeti Színház építészeti remekmű (hö-hö), az ott díszbemutatott Az ember tragédiája meg a színjátszás csúcsa (na ne!), de mindezek, éppúgy, mint a Tárki meg a Gallup, erősen átitatódtak a hatalom szagával, és ezért aligha lehet őket fintorgás nélkül, teljes objektivitással szemügyre venni.
Egy nyavalyás félresikerült közvélemény-kutatás normális körülmények között senkit nem érdekelne különösebben, szakmai problémák, rosszul számoltak, nem helyes a módszer, kirúgatjuk a portást. Azért van mégis kisebbfajta botrány, mert ez a két intézet régóta és szisztematikusan magasabb értékeket mért a kormányzó párt(ok)nak, számukra a jövőt nagyon szépre festette, és persze elterjedt, hogy ezek kormányközeli cégek, amelyek éppen ezért a kormány számára olyan kedvező adatokat hoznak ki, amilyent nem szégyellnek. Én nagyon jóindulatú vagyok, egészen a naivságig az, ezért elhiszem, hogy mindössze szakmai-módszertani nehézségekről van szó, amelyeket a statisztikusok majd gondosan elemeznek. És azt is elfogadom, hogy teljesen véletlen egybeesés az, hogy eközben komoly állami megrendelések hulltak e két intézet ölébe, az egyiknek a vezetője egyenesen tanácsadója a miniszterelnöknek. Honi soit qui mal y pense, ilyen véletlenek (statisztika ide vagy oda) azért mégiscsak vannak, ne legyünk már olyan bizalmatlanok, nem illik az a magyar emberhez.
Hiába, a gyanú mégiscsak rávetült a két intézetre, s annál sötétebben vetül rá, minél többet tudunk a hatalomhoz fűződő kapcsolatairól. Amiből az következik, hogy mindkét résztvevőnek (a hatalomnak is, a közvélemény-kutatónak is) elemi érdeke volna, hogy egyszer s mindenkorra szakítsanak egymással: a közvélemény-kutató (akár akarja, akár nem) befolyással van a politikai közhangulatra, különösen választások előtt, és ha az uralkodó párttal áll kapcsolatban (az állam pénzéből részesül), akkor politikai függetlensége mindenképpen kérdésessé válik, bármilyen jó szándékú, derék szakértő egyébként. Az államnak pedig nagyon kínos, ha az, amit pénzel, nem működik megbízhatóan, nem sikeres, és ráadásul gyanúba is keveri őt. Például a közvélemény-kutató, ha állami megbízást vállal, ne tegyen közzé politikai felmérést; addig, amíg az állam fizeti, minden politikai befolyásolástól tartózkodjon. Mivel ilyen önmegtartóztatás nem várható el tőle, az állam maga tiltsa meg, hogy az állami megrendeléssel párhuzamosan politikai közvélemény-kutatást folytasson. Ha ez nagyon durvának hangzik, mondok más példát. Állami pénzből működtetett pártsemleges múzeum és történeti intézet igazgatója ne legyen egyúttal politikai tanácsadó.
Az a nagy baj, hogy az utóbbi időben sikerült elérni, hogy bármi, amihez a hatalom hozzáér, gyanússá váljon: legyen az művészet, gazdaság, szakma, tudomány, akármi. Az új kormánynak, ha új kormány lesz, bármennyire vonzó is volna számára, hogy meglegyenek a maga saját művészei, vállalkozói, közvélemény-kutatói, történészei stb., szigorúan meg kellene tartóztatnia magát a más szférákkal való érintkezéstől - vagyis sok-sok szűrőt és közvetítőt kell maga és ezen szférák közé építenie, bármilyen bürokratikussá és nehézkessé teszi is ez a dolgokat. Most éppen a közvélemény-kutató szakmát sikerült lejáratniuk az éppen még hatalmon levőknek, a szakma egy részének tevékeny közreműködésével; lassan már a múzeumigazgatókban, a vállalkozókban, a történettudósokban stb. sem bízunk.
Az ország nemcsak rossz kedvűvé, hanem szimatolóvá, gyanakvóvá is vált. A díjak mögött nem az elismerésre méltatott teljesítményt, hanem a díjazott pártszimpátiáit, retyerutyáját, kapcsolatrendszerét keressük. Néha megtaláljuk, néha nem (akkor tovább keressük, a gyanú nem oszlik el). Márpedig ez a fajta gondolkodás nemcsak az elmúlt négy év eredménye, hanem hosszú évtizedeké. És hosszú évek kellenek ahhoz, hogy kimásszunk belőle.
Nézzük az Origó mai vezető hírét:
Áder nyilatkozata a börtön szavazatokról.
Ezt a pontot az MSZP-nek adom, a következők miatt:
- Áder valószínűleg tényleg tudja a tényleges számokat, a MIÉP-es számlálótól
- nem tűnik hihetetlennek, hogy egy MSZP-s börtön dolgozó agitált
+ viszont aggasztónak érzem, hogy egyes embercsoportok szavazatait nyomon kövessék
+ úgy gondolom, hogy természetes az, hogy a börtönlakók amnesztiát várnak, mint ahogy a FIDESZ 1998-as győzelme idején is várták
+ ha már előhozakodtak ezzel a témával, akkor nem Áderrel kellett volna ezt csináltatni, mert ha az ügy érdekes is, nem méltó a Házelnökhöz
? Ha van egy link, amely az MSZP programjában szereplő amnesztiára utal, akkor viszont a FIDESZ-é a pont.
E. T. a kedvencem volt, ha jól emlékszem, az egyetlen film az életemben, amin sírtam! :)
Egyébként nem hiszem, hogy a mi dolgunk téged meggyőzni, egy választás nem is erről szól. Olvasd el a programokat, figyeld a nyilatkozatokat, ha van kedved gyere el szombaton a gyűlésre, hallgasd meg, aztán alakítsd ki az álláspontodat.