Több elfogultan "szegfűszívű" ember állításával ellentétben nem Orbán Viktor az elmúlt 50 év kiemelkedő magyar miniszterelnöke, hanem a középszerű, szónoki képességeiben Ciceróhoz, vagy Senecához egyáltalán nem mérhető, inkább Scatman John módjára dadogó Medgyessy Péter futamodott meg a miniszterelnök-jelöltek korrekt körülmények között, nagy nyilvánosság előtt, a Közgazdasági Egyetemen tartott vitáján való részvételtől.
Magyarország demokratikus ország. Állampolgárai értelmes, nagykorú emberek, ezért mindenkinek érdeke, hogy az a két ember, akinek tényleges esélye van arra, hogy a választások után kormányt alakítsanak, szemtől szemben, igazságos körülmények között, politikai nézeteiket tekintve vegyes összetételű nézőközönség előtt, ugyanakkor valamennyi országosan fogható TV-csatorna által egyenes adásban közvetített, önállóan, mindenféle MSZP-szimpatizáns politikai elemző véleménynyilvánítása nélkül dönthessék el, mi a véleménye Orbán Viktornak, illetve kihívójának, Medgyessy Péternek a legfontosabb aktuális kül-és belpolitikai kérdésekben. A nemzetközi gyakorlat az, hogy egy ilyen politikai párbaj körülményeit nem a kihívó, hanem az aktuális miniszterelnök határozza meg. Micsoda bátor oroszlán vajon az az államférfi, aki kizárná a vitából nemcsak a közszolgálati televíziókat (M1, M2, Duna TV), de az esetleg politikailag kiegyensúlyozott budapesti magántévéket (ATV, SAT-Elit) is, s kizárólag a Csiga TV és az RTL Klub stúdiójában, nézőközönség nélkül hajlandó vitázni miniszterelnökünkkel. Aki kizárólag erős újságírói támogatás mellett hajlandó párbajozni, olyan módon, hogy csak neki állnak rendelkezésül "párbajsegédek", az, mondjuk ki nyíltan, éppen olyan hősies, mint egy tapsifüles!
S ez nem elég neki, de még arra is szüksége van, hogy a vitát utána napokig elemezzék a politológusok, politikai elemzők és publicisták. Kedves Medgyessy Péter! Ha olyan nagy szociáldemokrata ön, mint állítja, miért tartja kiskorúnak és olyan butának a magyar népet, hogy az nem képes a hallottak alapján dönteni. Ön annyira igényli a vörös politológusok (Lengyel László, Kéri László, Petschnig Mária Zita stb) újságírók (Juszt, Sváby, Bánó, Aczél, Várkonyi Tibor stb) és egyéb közírónak nevezett elvtársak (Kende Péter, akinél értéktelenebb, hazugabb, mocskosabb fércművet soha senki nem írt mindeddig) segítségét! A mi oldalunknak is van szerencsére Tőkéczkije, Bayer Zsoltja, Lovas Istvánja, Bencsik Andrása, Elek Istvánja, úgy hogy hiába próbálkoznak a vörös hazugsággyáros sajtómogulok!
Medgyessy fél, hiszen Orbán Viktor nemcsak remek ember, nagyszerű miniszterelnök, hanem karizmatikus egyéniség és remek szónok. 1998-ban Orbán a Medgyessynél sokkal tehetségesebb és színesebb egyéniséggel rendelkező Horn Gyulát is nagy fölénnyel győzte le a miniszterelnök-jelöltek 1998-as, szintén a Közgáz-on rendezett vitájában. Medgyessy-re ezek után olyan nagy KO vár, mintha egy kezdő vézna hősködő hívná ki boxmeccsre Lennox Lewis, nehézsúlyú világbajnokot.
Medgyessy Péternek nem kell félni! Mindannyiunk Viktorja, a MINISZTERELNÖK ott lesz a Közgázon, s akár ott lesz az ex-pénzügyminiszter, akár nem, ő meggyőzi a közönséget arról, hogy jelen pillanatban Magyarországon nincs nála alkalmasabb miniszterelnök-jelölt. A FIDESZ nagy fölénnyel fogja a 2002-es választást megnyerni. Hazánk az MSZP sátáni tervei ellenére is a fejlődés, a boldogulás, a családok, a szegény népesség gazdasági felemelkedése, és a szebb jövő útján halad tovább. Medgyessy meg visszamehet bankárnak!