Én az előbb jöttem fel, nevezett halyről 1 órai "lennlét" után. Három kokárdát láttam, pedig figyeltem! Úgy látszik az emberek normálisabbak, mint mi itt a neten.
Messze még a hétfő, de akkor jól nyissátok ki a szemeteket, sétálgassatok a körúton, meg máshol: mennyien fognak kokárdát viselni? Pedig Bencsik és tsai meghirdették, hogy ápr 7-ig viselje minden igaz magyar ember! Tévednék, ha hétfőtől alig látok igaz magyar embert? Már csak három nap!
Mi a baj, gyerekek? Senki sem emlékszik szegény történész Katona Tamás 48-szakért?re, aki jó tíz éve a tévében elmondta: a francia forradalom ótza viselt kokárda BELÜLR?L KIFELÉ adja vissza a zászló színét, s ezért az a kokárda, amelyet mi lelkesen viselünk vagy nem viaselünk, zöld-fehér-piros OLASZ kokárda.
Épp ezért én egy 1942-es márc. 15-i Pátzay Pál tervezte Pet?fi-jelvényt szoktam viselni.
Központi Bizottsági elnök úr !
Mostanság mi a helyzet Pap Zsolt Péterrel ?
Még mindig elvágnak amikor beiratkoznák ?
A nem hivatalos duma máig az hogy nem alapítunk értelmiségi dinasztiát.
Nagyon begurultam amikor Ön kitüntetéseket adott át !
Semmi közöm Önhöz és az Ön Magyar Népköztársaságához + üdv:
Pap Zsolt Péter
Tegnap jártam a West End-ben és feltűnt, hogy a legtöbb emberen egyen-kokárda (asszem pici masni) van. Aztán kiderült az oka: egy igazán csinos hölgy kosárkából kokárdát osztogatott.
Először elmosolyodtam, mert lám, elég a nemzeti szinü szalag látványa, és máris mennyien kitűzik.
Aztán eszembe jutott, hogy az aki kokárdát akar hordani már aznap, miért nem otthon tette fel, mielőtt útnak indult? Ha pedig már az orra alá tolják a kosarat, miért vesz belőle? Talán rosszul érezné magát ha nem tenné? Nem akar kilógni a sorbol? Nem mintha nem örülnék neki, hiszen az ő dolgok... de elgondolkodtató.
Mi a roszabb, ha valaki azért nem hord kokárdát mert nem tartja fontosnak (nem az ünnepet, a KOKÁRDÁT!) vagy ha azért hordja, hogy ne nézzenek rá rosz szemmel?
Mádl Ferenc a Fidesz-Szélhámosok köztársasági elnöke méltó utódja a Politikai Bizottságnak és Kádár Jánosnak , de semmi köze sincs Pap Zsolt Péterhez
Mádl bohócnak néha gondolkodnia kéne !
Pap Zsolt Péter(16705152033)
S még valami.
Politikai életünk meglehetősen zaklatott; március 15. pedig ma is felhívó erejű. Nem kifogásolható, ha bármelyik párt - szándékos hamisítás nélkül, persze - aktualizálja ezt az ünnepet.
Ettől még lehetne közösen _is_ ünnepelni...
Vannak hagyományok, melyeket külsőségekben is meg kell/lehet őrizni.
Szép a kokárda, ha magamtól tűzöm föl(egyetlen napra, 15-ére!); szép lehet a hivatalos rendezvény is, ha nekem őszintén tetszik, s önként megyek oda.
A legszebb, ha az emberek - kokárdástul, anélkül, de családjukkal, barátaikkal - virágot visznek a különben remknek nem nevezhető Petőfi-szoborhoz... Akkor, amikor arra sétálni van kedvük.
Undorodom, ha lelki terrorral akaják kikényszeríteni a kokárda viselését: Petőfi ma leköpné a "kokárdázókat".
Viktor király ha két böfögés közt , ha valamit elintézne mondjuk EU támogatásilag.
Momentán a "jobboldali" haverjainál.
Mostanság csak a "KERESZTÉNYSÉGET" kapom a pofámba.
valahogy a 32 négyzetméter Pap Zsolt Péter számára, hiába volna pénze, valahogy nem eladó !
Érdekes fazon vagyok, csak azt nem tudom hogy az ÉDESANYÁMAT miért disztingválják ?
leszakadt lehet a II. kerület.
Arany schmukkal verjem az asztalt ?
láttam 1993-ban , tapasztalat is lehet, vagy valakit meg kell venni ?
soltika=Pap Zsolt Péter(1026 Budapest Rhédey u. 5)
Mit nem brekegsz, most meg valamiféle kultúráról..? Hogy jött a szádra e szó?
Tisztesség... Merre csavarogtál, hol szedted föl e fogalmat?
(Nem öröm számomra, ha utálnak; de a hozzád hasonló "tisztességesek" utálatát majd elviselem valahogy.)
A 30-as évek giccses-átkozott mélymagyarkodását újítják föl a fiúk, de - remélem - már nem sokáig tehetik.
Igazán mindent elkövetnek, hogy tisztességes és egészséges össztönű (hehe) emberek undorodjanak tőlük. Hosszabb ideje nincs egyetlen természetes, mondhatni, normális húzásuk sem.
Tombol az idiotizmus: ezek a fiúk-lányok mind Grespik tanítványai...
Ha tudnád... ! :-)
Amikor megláttam a topic címét, az jutott eszembe a topic nyitójáról, hogy "Na, már megint egy magyarkodó...". Rögtön utána, hogy tűzzön egyet a kokárdáiból a legnemesebb (?) szervére is! :-)
1ébként azt hiszem, ezügyben Nyomkeresővel értek egyet, bár rajtam utoljára általános iskolában volt (a rohadt hazaáruló komcsik elvárták tőlem, hogy kokárdával menjek a márc.15-i ünnepségre ;-) )
Én hosszú évek óta nem vagyok hajlandó kokárdát viselni.
Elmondom, hogy miért nem.
1. '89 előtt azt jelentette a kokárda: nem kérünk az állami diktatúrából. Kitűzzük a kokárdát, hogy bizonyítsuk: merünk másképp gondolkodni, mint akik vezetnek minket.
2. Manapság ezt jelenti a kokárda: kitűzzük a kokárdát, hogy bizonyítsuk: nem is akarunk másképpen gondolkodni, mint akik vezetnek minket.
3. A kokárda viselése a következőt jelenti ma: jobboldali vagyok. Ennek az oka főleg az, hogy a Fidesz lenyúlta a "nemzet" és a "magyar" szavak jelentését. Ők, egyébként politikailag nagyon okosan, azzal érvelnek, hogy aki magyar, akinek fontos ez a nemzet, az kokárdát tűz. Ezzel voltaképpen azt mondják, hogy aki nem tűz kokárdát, az nemzetellenes, azaz baloldali. Összemosva a magyarral és a nemzettel pedig: hazaáruló.
4. Meglehetősen nyugtalanítana, ha mondjuk Szlovákiában vagy Romániában járva teszemazt február 9-én azt látnám, hogy minden polgár kitűzött egy zászlót magára. Hülyén érezném magamat tőle. Engem az egyenruhás felvonulásokra emlékeztet a magamra kötözött zászló.
5. Nem tartom európai dolognak a kokárdaviselést. Sem SZDSZ-es rendezvényen, sem MIÉP-es rendezvényen. Magyarnak lenni annyi, mint európainak lenni, állította a mai napon Áder János. Nagyon helyes. Magyar vagyok, de nem hangsúlyozom ezt úton-útfélen.
6. Gyűlölöm a pártmegmozdulásokat az ünnepnapokon. Nem érdekel, melyik párt megmozdulásai. Inkább a Vidámparkba megyek.
7. A kokárda szerintem a múltba mutat. Szeretném, ha az életem a jövőbe tartana.
Mostanság lavoár(franciáknak lavor)méretű kokárdát , aki nem visel , az nem magyar.
Még jó hogy a "besúgóelvtárs" szlovák Csurka mostanság egy Oláh mellett kampányolt.
A Hegedűs familit attól a magyarellenes Gárdonyi Gézától már régen ismerem .
A IV. Birodalmat utáló , "hazaáruló " üdv:
Pap Zsolt Péter
"A hozzád hasonló pimasz libsik ezeket az embereket sértik meg."
Tudod én némelyek szerint nem vagyok magyar, illetve nem vagyok jó magyar. Ezért már össze is készítettem a pizsamámat és a fogkefémet és várom a feketeautót, mert ilyen pimasz libsi vagyok, hogy van saját véleményem és akit tisztelni érdemes azt tisztelem, de a hülyéket nagyon hangosan kinevetem.