Kokó pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette visszavonulását. Lépését azzal indokolta, hogy az utóbbi hónapokban mindössze egyszer állhatott a kötelek közé, így nem volt már ami motiválja a sportban. Rainer Koppke, az Universum Box Promotion sajtószóvivője előzőleg azt mondta: Kovács István, a klub pehelysúlyú, egykori világbajnok bokszolója bejelenti visszavonulását. Az MTI arról érdeklődött a klubnál, hogy mire számítanak vezetői, mi hangzik el az ökölvívó péntek délben kezdődő sajtótájékoztatóján. A hamburgi egyesület délutánra ígérte hivatalos állásfoglalását. Koko visszatérése immár hónapok óta húzodott. A hét elején például arról érkezett hír, hogy elmarad egykori világbajnokunk márciusi visszatérése. A Brodie elleni Eb-címmérkőzés elmaradását a sajtóból tudta meg, a hét elején közölték vele, hogy nincs számára hely a Klicsko meccse miatt összehozott programban.
Kokó és klubja között a vereség után megszakadt valami. Az Universum vezetői alighanem szomorúan konstatálták, hogy amit nagy műgonddal felépítettek, az nem bizonyult maradandónak, és Kokó nem olyan erős, mint azt korábban hitték. Ráadásképpen idén már 32 éves, vagyis hosszú távra - pénzügyileg - már nem lehet tervezni vele.
Kokó is agóniába esett a kiütés után, de talpra állt, rendezte gondolatait, saját bevallása szerint mostanság csak az ökölvívásra koncentrál. Mint mondta: reméli, hogy az ökölvívásnak is tervei vannak vele, nemcsak fordítva. Az Universum vezetői is biztatták. Szeptember közepi visszatérése azonban Michalczewski sérülése miatt zátonyra futott, de a decemberi alkalom kapóra jött. A dolog apró szépséghibája volt, hogy két nappal a meccs előtt még nem lehetett tudni kivel kell összemérnie erejét.
A pénteki lapok már sejtetni engedték, hogy Kokó visszavonul. A Napi Gazdaság azt is tudni véli, hogy a sportoló már készül a jövőre: budapesti étterme nemrég megkapta az építési engedélyt.