Pedig a szegfű szineiben indúl Kapolyi apánk legalábbis egy honappal ezelött még ez volt a bejelentése.Egyébként szocdem volt.Ma MULTIMILLIÁRDOS ha a volt iparügyi miniszterről van szó.Vagy azóta megváltozott a világnézete?
........Nem is tudtam, hogy Horn, Nagy Sándor, Medgyessy, Lendvay, Keller, Kovács László,Gál Zoltán, Kapolyi, Karl, Keleti, Csehák Fideszesek..........
Találós kérdés: Kapolyi melyik pártnak a tagja?
Segítségül annyit; nem szegfű a jelképe.
üdv
h.
Az jól látszik, hogy MSZMP-s fideszeseket kevesen soroltak fel. A hozzászólások ettől függetlenül jók! A Torgyán pl. azt mondta az info rádióban, hogy ő a fidesz féle bolsevizmus ellen is küzd. Ezek szerint a bolsevizmushoz nem is kellenek igazi értelemben vett bolsevikok. Vagy ez a bolsevik nem az a bolsevik?
Pedig bizony, hogy utalt rá. Emlékszem, azt hittem agyvérzést kapok. Különösen azok után, hogy egy akkor még rendőrségen dolgozó haverom elmondta, ő vezetett, és részeg volt.
Ok. A mai Fidesznek is vannak volt mszmp tagjai.
Egy szörnyű üzemvezető papával megáldott Orbán Viktor, Pintér Úr aki már akkor is biztosan maffiózó volt, egy rettentő szociológus, a vezető külügyes Martonyi, az egyetemi rém Chikán, Matolcsy, a gazdasági szakember. Biztosan ők hozták a döntéseket is a 80-as években számolaltlanul felvett dollármilliárdokról is.
Boros III/III-as létét előbb talán bizonyítani kellene...
Csupa nagyágyút sikerült itt összehoznod. De továbbra sem látok valódi döntéshozókat, akik nagy részben felelősek az ország mostani helyzetéért. A mszp ebben bizony verhetetlen.
Én csak kérdeztem, de ezek a reagálások jobboldalra jellemző paranoiás reagálások egyike:
Akkor válaszolok saját kérdésemre ha nem vagy képes rá: Szerintem NEM a 80-as évek vége a legsotétebb kádári korszak.
Ja én nem voltam pártag soha, és nem vagyok az mszmp - sek elvtársa sem, minthogy nem vagyok a jobboldal elv társa sem.
Azoknak a poltikusoknak akik tagja voltak az MSZMP-nek és a rendszerváltás után ezt hirtelen elfelejtik valóban gyógyszert kellene szedni, nekem erről ez a véleményem. De a vad komcsizás ma már nem divat ez 10éve volt menő.
Az a baj, hogy mivel ebben az országban élünk, én legalábbis nehezen tudom kivonni magam ebből a politikai erőtérből. Meg hát látom a dolgomat magam körül. Sokára leszünk még "Svájc vagy Ausztria". Szellemileg, morálisan. Sebaj majd a gyerekeink "Svájciak" lesznek. Remélem!
Azert ez az egesz nem tragedia, nem lehet lelkiismereti valsag alapja.
Nem olyan borzaszto, nezz korul, vegyel meg egy napon vagy ket-harom ujsagot, olvasgass, nem te csinalod a balhet, ne vedd magadra.
Aztan, ha nem birod eldonteni, hogy mi az abra, akkor pedig hagyd ugy, nem er annyit, hogy tul sokat foglalkozz vele.
Én nem tudom, hogy milyen politikai hovatartozású pártra van szüksége az országnak, de azt gondolom, hogy valóban el kellene indulni egy tisztességesebb úton. Aki 90-ben reményeket táplált, hogy más közegben, más morállal építhetünk fel (közösen) egy új Magyarországot vagy Hobo szavaival élve egy másik Magyarországot, az valószínűleg ma a csalódottak közé tartozik. (Jómagam is.) Szívem szerint hazaküldenék mindenkit, aki már "bizonyított". De akkor ki marad vagy mi marad? Nekem a dilemma, hogy mit tegyek április 7-én......
Kb. egy hullamhosszon vagyunk.
En nem vagyok tanacstalan a valasztasomat illetoen, megpedig a kovetkezok miatt:
Szvsz. ennek az orszagnak igen nagy szuksege van egy tiszta gondolkodasu, eltokelt es eros szocialdemokrata vonulatra. Ennek lehetoseget a mostani MSZP-ben latom, viszont a mostani felallasuk ezt kizarja. Hiaba mondogatjak, hogy Ok szocialdemokrata part, ez egyszeruen nem igaz, jelenleg az MSZMP tagsagara epult kommunista utodpart, a vezetosege telis-tele van politikai oskovuletekkel, akiknek egyetlen progressziv gondolatuk sincsen, emiatt nincsen arcuk, nincsen az orszag jovojevel kapcsolatos elkepzelesuk, holott a partjuk tele van fiatal es tehetseges politikusokkal, akiknek a nevet sem ismerjuk, nemhogy az arcukat, akik a valodi szocialdemokraci kepviselhetosogenek remenyeben alltak az MSZP soraiba.
Hol vannak ezek az emberek?
Oket teljes egeszeben elnyomjak a regi arcok, sot meg Csehak Juditot is visszacibaltak a megujulas zaszlaja alatt.
A megujulas annyi, hogy megdumaltak az orszag legjobb rendornyomozojat es a vilag legjobb pilotajat, hogy reklamozzak oket, akiket bazarimajmoknak szannak.
Az MSZP-ben benne van, hogy kialakuljon belole egy valoban szocialdemokrata ertekrendeken mukodo part, de ehhez igen hosszu es kinkeserves ut vezet.
A mostani felso vezetese ennek kifejezetten ellene hat, a felso vezetesuk erzik, hogy amennyiben elveszitik a valasztasokat, oket az uj generacio ki fogja szoritani az MSZP-bol.Nekik nincsen tobb lehetoseguk, ami nem jelenti azt,hogy az MSZP-nek nincs tobb lehetosege.
En ugy latom, ahhoz, hogy a FIDESZ-nek ne egy kommunista-utodokkal terhelt, megcsontosodott, minden izeben kommunista beutesu part legyen az ellenzeke, ahhoz az MSZP-nek most nem szabad nyernie.
Ha ebbe beleroppan, akkor nem alkalmas arra, hogy vezetoje, vagy meghatarozo ereje legyen az orszagnak, ha meg tud tisztulni, es meg tud ujulni, akkor isten hozta oket, de addig, amig erre keptelen, addig en nem vagyok hajlando alternativakent ertekelni oket, mert nem akarom, hogy torvenyeket hozzanak.
A FIDESZ-nek van egy elvitathatalan erenye, megpedig az, hogy le tudja gyozni az MSZP-t.
En ugy vagyok vele, ha eltuntette oket, utana lehet szoritani a torkat, lehet ostorozni, lehet "lampavassal" fenyegetni, mert akkor mar hazon belul vagyunk, nem kell szembeneznunk azzal a veszellyel, hogy visszater a remalom.
A FIDESZ nagyon sok huzasa nekem sem tetszik (ugy erzem, biralhatom oket, mert '90 ota mindig rajuk szavaztam) de nem vagyok hajlando a szimpatiamnak alarendelni egy a szimpatian tulmutato jelentosegu dontesemet.
A FIDESZ-en tenyleg nagyon sok dolgot szamon lehet kerni abszolut jogosan, de szerintem csak akkor, ha melletesszuk az ernyeit is.
Mindenkinek itt van az alkotmanyos joga es lehetosege, hogy valasszon.
Azt hiszem ez a valasztas valodi valasztas, es senki ne feledje, a valasztasa dontes is, valamint senki ne feledje, hogy ha -orszagos viszonylatban merve- csekely mertekben is de
a donteseert felelosseggel tartozik.
Talan ugy tudnam megfogalmazni, hogy mindenki probalj?on meg ugy donteni, amirol most ugy gondolja, hogy emiatt kesobb nem kell szegyenkeznie sem masok, de inkabb nem sajat maga elott.
Előre bocsájtom soha semijen pártnak nem vóltam a tagja.... egyszer ugyan megkörnyékeztek de szerencsére ,vagy nem....mindíg valahogy sikerűlt leráznom őket ! Még annyi hozzá tartozik, hogy soha nem vóltak politikai ambícióim !
Azt nem tudom ,hogy a "FIDESZ"-ben mennyien vannak de azt tudom ,hogy pozícióba kerűlni csak úgy lehetett (anno...meg most is) ha beléptél a komm...pártba....vagy fényesre nyaltad... vagy vamzeróltál ! Ha szükség vólt a munkádra és jól is csináltad.... és ha mondjuk ismert sportoló vóltál azért akkór is békén hagytak ! Az igaz ,hogy amit csináltál azzal a főnököd villogott még akkór is ha (mint álltalában) egy nagy részeges kommunista barom vól ! Ami természetesen nem vólt érdekes ! Azért azt elmondom ,hogy sokkal jobban rühelltem azokat akik besz...rásból, hatalomvágyból...azért léptek be mert poziciót kínáltak nekik....... (persze a franc tudja) ! Talán nem is érdekes hiszen erről szól ,szólt az a eldeformálódott ,torz élet... ebben az országban úgy 60 - évig ! Különösen a mostani 30-40 évesek.... nem tehetnek semmiről....!!! Csak sajna a klónozás nyomai ( mint sok TOPIC is mutatja) még rajtuk is látszik ! Észrevették ,vagy nem de a fiatalabb cocikat úgy rángatják madzagon hátúlról mint egy fabábut ! Ennek leg szembetűnőbb jele ,hogy sokkal inkább érdekli őket a szűkebb ,tágabb környezetük,,,, mint sajna a HAZA !!! Csak egy példa... státusztörvény körűl fólytatott gyalázat! Nem is taglalom mert csak felmegy a pumpa vagy elkedvetlenedek !!! De lehet egy más példát is.... Kinevezték a Torgyánt felpattant a jelképes paripájára....mátkájával körberohanta a fél világot. azt sem tudták a pógárok ,no meg a parasztok ,hogy merre jár mi történik a min-ban ! A béresei pedig keresték a lehetősséget ! Tehát nagy gazemberségeket csinált az biztos ?! Aztán ehhez hozzá tartozik az igazság szolgálltatás is (ügyészek, főrendőrök ,bírók ,és persze médiák) ....előre fenték a fogukat ,és jó nagyokat vigyoroghattak (szabad a gazda) ! A leg meglepőbb az ,hogy aki 8 - évig szakadatlan üvültözött a kommunistákra.... egy év alatt bizonyította ,hogy tökéletes alkalmatlan ember mindenre....és most ráadásúl még barátkozna is a gondolattal ha nem tudná, hogy még a komcsik is joggal lenézik utállják ! Most akkór..... talán nem örűlnek egyesek neki ...de ....Rettenetesen jól csinállta dólgát a FIDESZ......... köszönet érte.....felsorólni sem lenne kevés.... tevékenségük szinte magábafoglal minden lényeges területet !!! Sok bóldog kisebbségben élő embert láttam ,kiegyensúlyozott értelmiséget akiknek a legnagyobb szükségük lenne rájuk !!! JÓL CSINÁLTÁK AZ BIZTOS !!!!!! Sok sok grat !!!!!!!!!
a pálya.hu fórumán a "miért szeretjük a FIDESZT?"című topichoz írták):"Sziasztok! Javaslom, hogy nézzetek utána (ha nem hiszitek) a következő infóknak: 1. Orbán Viktor: apja párttag volt, üzemvezető, így tudta előbb jó elvtársként leválasztatni a cégét az anyacégről, majd megvenni.Gyereke ebből előnyt szerzett, a Soros pénzén tanult (szidjátok a Sorost, hogy milyen hülye volt), ja és féléves munkaviszonya, ami "politikai pályfutása előtt volt" egy "komcsi" minisztériumban volt. Akkor. Szegény elnyomott! 2. Pintér úr: szintén volt párttag, meg vezető az előző rendszerben, mellesleg maffiózó, aki egy másik maffiózóval összekapott a Józsefvárosi piac fölötti ellenőrzésen (abban különbözik a Tasnáditól, hogy az nem belügyminiszter és a dutyiban ül), 3. (véresszájú) Kövér úr. Ő munkáját az MSZMP Szociológiai Kutatóintézetében kezdte. Ő nem valószínű, hogy egyetemre járt volna, ha a Horthy-éra marad. De az MSZMP-ben biztos megismerte a "komcsikat" ezért utálja őket. 4. Martonyi úr: Vezető és MSZMP tag a 80-as években a külügyben, bizalmas munkakörben. Ő aki mindig megbízható. 5. Chikán úr: egyetemi MSZMP-pártszervező, alapszervezeti titkár, a Dunaferr Felügyelőbizottságának elnöke, akkor is, amikor a vagyonkezelési szerződést kötötték.. 6. Boros Imre (FKGP): MNB alapszervezeti párttitkára,fotón is látható, ahogy Kádárral parolázik az MNB-látogatásakor 7. Szentgyörgyvölgyi úr (FKGP): A "kommunizmusban" a Diplomataellátónál dolgozik. Tuti bizalmas, és akkoriban a legjobban tejelő munkakör. Nem sokaknak adatott ez meg. 8. Matolcsy úr: a 80-as évek végén reformkommunista gazdasági szakember, vezető "csak szakmai alapon", 9. Boross Péter úr (MDF): Szállodaigazgató, vendéglátóipari vezető a kommunizmusban. Fülelő, bizalmas III/III-as munkakör. Elnyomott. A fia privatizálta a fél Dunántúlt. 10. Stumpf úr. Kollégium-igazgató, MSZMP-tag a 80-as években, sokáig hiperaktív KISZ-es. ****** Ezek után jó kommunistázást a FIDESZ-eseknek. Megjegyzem, hogy a kormányban, még annál is több "volt kommunista" van, mint az MSZP kormány idején. Ez döfi. Még ebben is felül tudták múli a FIDESZ-fiúk elődeiket. Gratulálok!!!!"
Vagy hogy gondoltad?
Minden ptiszaiból milliomos lesz, a kommunistákból meg ptiszai?
Tévedtél.
Nem figyeltél eléggé oda a foximaxin, oszt megittad a levét. Aki meg jól megtanulta a
kapitalizmus politikai gazdaságtanát, az kaszált.
Te vagy az a kishal, amelyik egyúttal a leggyengébb láncszem is.
Sz*r lehet neked, - belátom...
Fordíthatom tevéről magyarra?
Nem szabad csodálkozni azon, hogy elvhű cuclista társkák megtömik a zsebüket azok pénzével, akik fejét egy életen át teledumálták azzal, hogy ez mennyire nem szép dolog.
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek.