>>A korábbi értesülésekkel szemben az MSZP nem indítja a választásokon sem Horváth Aladárt, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetőjét, sem Orsós Évát, a kisebbségi hivatal exelnökét.<<
>>A két ismertebb roma politikussal ellentétben viszont az országos lista 34. helyére került az OCÖ alelnöke, Teleki László, valamint a szocialista roma tagozat vezetője, Benga Oláh Tibor. Az utóbbinak felajánlott 83. hely az országos listán inkább gesztus értékű. <<
Azert minden retorika ellenére nem tűnik úgy, hogy az MSZP "űberelte" a FIDESZt amikor a tettekre került a sor.
Biztosan van ilyen példa is,de nagyon-nagyon ritka.
Most kiragadtál egyet,de a cigányéknál ez mindennapos és természetes.Nem egy példán kell lovagolni hanem gondolkodni azon a TÉNYEN ,hogy náluk miért természetes az ami a civilizációban nem.Miért van az,hogy felháborodnak minden törvényi számonkérés miatt.Nekik ugyan olyan jogaik de KÖTELESSÉGÜK van mint neked vagy nekem.Ők csak jogokról hajlandóak tudomást venni,kötelességről nem!Elvárják a segélyt elvárják,hogy a jogtalan beköltözés után ne lakoltassák ki őket,de tanulni és dolgozni azt nem akarnak.
A topichoz kapcsolodik az erdekkepviselet kerdese is. Azon gondolkodom mar regen - ugy kb. harom valasztasi ciklus ota :) -, hogy ameddig a ciganysag nem kepes meglehetosen egysegesen, szervezetten kepviselni az erdekeit a politikaban, addig a torvenyalkotok mindig a kisebb ellenallas iranyaba fognak mozdulni es nem fognak sokat tenni a helyzet kezelesere.
Mindenki aki megfordult a politika kornyeken tisztaban van azzal, hogy a ciganysag ugyet nem lehet felvallalni, mivel szavazatokat visz.
A nem cigany tarsadalomnak meg az a resze sem verne a hatsojat a foldhoz egy tenyleges pro-roma kormanyprogram eseten amelyik egyebkent elmeletben tamogatna azt. A ciganysag pedig jelenleg az egyik leginkabb instabil szavazoreteg, tavlati ideologia megfontolasok nelkul, sot a hosszutavu onerdek felismeresere keptelenul.
Ez persze leginkabb szocialis eredetu instabilitas. Gondolom.
A 22-es csapdaja ott van, hogy a ciganysag nem kepes olyan erove szervezodni, amelyik tudatos politikai nyomassal tudna az erdekeit ervenyesiteni, hiszen ehhez nincs meg a gazdasagi helyzete. Sot, kilatasa sincs ra. Ameddig viszont nem kepes ilyen nyomast gyakorolni addig nem is lesz ilyen gazdasagi helyzete. Ezt a lancot meg kellene szakitani, de nincs olyan tarsadalmi ero amelyiknel az erdek es a lehetoseg egyutt lenne ahhoz, hogy megszakitsa.
Talan a letszamuk - es az ezzel aranyosan a tarsadalomra nehezedo terhek novekedese - lesz az ami megoldasra fogja sarkallni a tobbsegi tarsadalmat. Nem vagyok azonban tul optimista a megoldas pozitiv voltat illetoen.
Szakmai ártalom...
amikor a fiamhoz betörtek a kocsma törzsvendégei, akkor a szomszéd utcában lévő kocsma tulajdonosa vette meg az árút... - szóval nem egy nyugodt pálya.
Melegkonyhás nagyéttermet kell csinálni, damaszttal meg ezüsttel, - akkor kimarad ez az élmény, - igaz, akkor meg a szakács lop meg a fizetővel karöltve...
:O)))
Na.Ilyen hangon már hajlandó vagyok beszélgetni.
Abban valóban igazad van,hogy ha átvágnak,legyen az cigány vagy székely,csak magad okolhatod.Csak nálam tudta mindenk,hogy átvág(eszükbe sem jutna),akkor nekik annyi.
A cigányokat(gondolom azt hiszed)nem azért vettem fel,mert rajtuk akartam meggazdagodni(volt nekem már akkor is éppen elég pénzem),hanem azért mert kellett a munkaerő és akkor ők voltak azok,akik tudtak jönni dolgozni.
Folyamatosan loptak a raktárból.Nem én jeletettem fel őket,hanem apám.
A pofátlanság határát ott lépték át,hogy amikor kijöttek a börtönből,az első útjuk hozzám vezetett,hogy adjak kökcsönt.
Ennyi az én történetem.
Jó. Vitassuk meg a kérdést.
Az alkalmazottaim között volt két pénztáros, - az egyikük cigány. Amelyik meglopott, az nem a cigány volt.
Volt néhány eladó is, - azok között is volt cigány. Nem őt kellett elküldenem azért, mert figyelmeztetés dacára sem volt képes mosakodni.
Amikor kocsmát üzemeltettem, akkor az Erdélyből áttelepülő igazi - magyarnál magyarabb testvérpárt vettem fel pultosnak, - ameddig át nem akartak vágni...
Szóval a humanizmus addig tart, ameddig esélyt adsz, - utána mindenki álljon helyt magáért, - bőrszínre való tekintet nélkül. Szabjál világos követelményt, kérd számon a munkát és ellenőrizz. Ha átvág valaki, akkor ne nyalogasd a sebeidet túl sokáig, - te vagy a hibás, - módot adtál rá neki, - nem azzal, hogy alkalmaztad, hanem a munkaszervezéssel, vagy az ellenőrzés hiányával van gond.
Egyébként tényleg kocsmáros vagy?
Tudod, ezen a pályán kis falunkban legalább öten működnek romák, - mint tulajdonosok, vagy üzemeltetők. Az biztos, - ez nem olyan pálya, ahol eltáthatod a szádat...
:O)))
Azért tahókám, mert aki kocsmárosnak megy, az ne jóindulatú legyen, hanem kocsmáros.
A jóindulat a felvételnél ér véget, - utána az egyenlő követelménytámasztás és az egyenlő anyagi megbecsülés jön - az értelmesebbjénél.
A többi meg kocsmáros marad, amíg él...
:O)))
"Ottawában kedden hivatalosan bejelentették, hogy a magyar állampolgárok december 5-én éjféltől ismét csak érvényes beutazási vízummal utazhatnak Kanadába - tájékoztatta a budapesti kanadai nagykövetség kedden az MTI-t.
Elinor Caplan, a kanadai állampolgársági és bevándorlási hivatal minisztere közölte: országa részéről ez válaszlépés egy olyan országból származó, egyre erősödő menekülthullámmal szemben, amelyre a klasszikus értelemben vett üldöztetés nem jellemző.
A döntésről a kanadai kormány rendkívüli küldöttek útján tájékoztatta a magyar hatóságokat. A kanadai indoklás szerint a lépés meghozatalában a fő szempont a bevándorlási és menekültügyi kérelmeket elbíráló rendszer működésének fenntarthatósága volt. Szerepet játszott benne továbbá "a kanadai társadalmi szolgáltatásokra nehezedő, egyre növekvő nyomás."
Üdv!
"sajnos minden kuncsaftom elmenekült a vitából"
Én nem!Csak csendben figyelek.Próbálom kifürkészni a gondolataidat. :-))
"nem olyan egyszerű a világ, mint amilyennek a gép mellől kinéz..."
Szerintem te is csak a gép mellől vagy bölcs.Te mit tettél a romák érdekében(az elcsépelt szlogenek kántálásán kívül)?
Üdv! :-)))
Hát hogyne, - mér pünkt éppen erre ne lehetne hivatkozni?
A szociologust meg csak ne félcsed, - miként az is természetes, hogy a banda azt húzza, amit a vendég rendel...
De - bár abban igazad van, hogy az átlag életkor a harmada a nemcigány lakosságénak, - hajléktalan cigányt keveset látsz...
:O)))
1. A hajléktalanok elenyésző hányada cigány, - nézegesd csak meg őket...
2.Ugyan, - ültessél már tavaszra répát, oszt húzd ki vele a jövő telet!
Itten megpróbáltam alant végigvinni a javaslatokat, - de sajnos minden kuncsaftom elmenekült a vitából, - nem olyan egyszerű a világ, mint amilyennek a gép mellől kinéz...
Ezzel együtt - ki tudja miért? - helyes következtetésre jutottál...
:O)))
A szociológus szóval meg ne rémisztgess...mert annak a szerencsétlen párának is kell valahogy kenyeret keresnie. A vevők meg arra vagytok ami irányt ti szabtok meg..
Ja és azért nem látsz öreg hajléktalan cigányt meghalni mert azok pont középkorúan halnak meg.
Látom, hogy reménytelenül nem akarod megérteni amit írok, úgyhogy tkp. felesleges, de mégis..
Szóval:
Nem azt mondtam, hogy a cigányközösségben a gyerekek és az öregek veszélyben vannak. Tudom, hogy nagyon összetartó népek, és ezt én tisztelem is. Ugyanakkor ez szvsz visszatartó erő is, mert ha elhagyja ezt a közösséget, a többségi társadalomtól nem kap semmit. Sőt. Azt mondtam, hogy amíg egy kisebbség nem rendelkezik mondjuk kalasnyikovval, addig úgy bosszulja meg a kamasz fiú, hogy a diszkóba nem engedték be, hogy nem engedi felszállni a gyereket a buszra, amire adott esetben nem is vett jegyet.
Nem gondolom, hogy a cigányoknak olyan körülmények között kellene élnie, és nem gondolom, hogy a többségi társadalom tagjai között csupa angyal jár, aki naponta megmossa legalább a kezét. Azt gondolom, és én csak tv-ből ismerem, hogy a cigányok többsége embertelen körülmények között él, de ez ellen nem tesz semmit, mondjuk nem ültet a kertjébe répát vagy mit tudom én, hanem ott él a mocsokba, ami nemcsak pénz kérdése. Az, hogy van ilyen nemcsak cigányba, az lehet egy másik topic. Én bp-n élek sokféle embert látok, és ismerek személyesen értelmiségi cigányokat, akik természetesen nem így élnek, és látok mercedes 600-assal járó cigányokat, akik szintén nem mocskosak. De tele van az utca hajléktalan, vagy annak tűnő cigényokkal is. Szóval nem általánosítok, de úgy gondolom, hogy elsősorban azt kellene elérni, hogy aki az elemi emberi szinten sem tud magától élni, azt megtanítsa valaki erre.
Kissé ferde a látásmódod, kedves hajlam, - ha így folytatod, a végén ferde hajlam lesz belőled...
Szóval tévedsz.
ha nekem nem hiszel, kérdezz meg egy cigánysággal foglalkozó szociologust, - a gyerekeknek és az öregeknek - és úgy általában, minden védtelen embernek - sokkal védettebb helyzete van a cigány közösségekben, mint a teáltalad kulturkörként imádott "fehér"(leszámítva a nyakát, sarkát, stb...) lumpenek házatáján.
Ezért is kevés pl. a cigány hajléktalan, és nemigen találsz olyan öreg cigányt, aki éhenveszne, vagy megfagyna. A rettenetes szegénység és kilátástalanság kitermelt egyfajta olyan szolidarítást, amely a többségi társadalomban - különösen ma - ismeretlen.
Ha lehetséges, még egy dolgot fontoljál meg. Van, aki valóban állathoz sem méltó körülmények között él, és van, aki nem, pedig a származása szerint - szerinted - úgy kellene élnie.
Mostanában elég sok magánlakásban megfordultam, - hát, - ne tudd meg... Pedig egyik sem cigány, - ha az urtcán találkozol némelyikkel, azt hiszed, Párizsból szállt alá hozzánk.
Van szerencsém ismerni kis falunkban a .....ffy házaspárt, - a férfi főorvosként ment nyugdíjba, a felesége osztályvezető volt az iparban.
Olyan koszosak szegények, hogy három méterről bűzlenek, - pedig hát nem cigányok az istanadták, és nem is magatehetetlenek.
Szóval ne általánosíts, ha lehet...
:O)))
Bizony, ha valamit mondok az úgy is van :))Kedves pupu a sivatagban élő társaddal nem érdemes helyet cserélni, a strucc csak akkor dugja homokba a fejét, ha veszély fenyegeti. Itt csak tények és vélemények hangzanak el. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a társadalomnak ezt a terhét valahogy megoldjuk. Azért írtam le a történetet, mert engem is meglepett. Egyébként abba az iskolába járnak cigány számrmazású gyerekek is, meg nem zsidók is. A cigányokról általában nem hiszem, hogy antiszemiták, de azt igen, és ez sajnos természetes a valamilyen szinten elnyomott, vagy magát annak érző közösség esetében, hogy a nála gyengébbeket bántja (gyerek, öreg). Sajnos nem egy példa van, hogy nyomorult öregembereket ölnek meg szokol rádióért meg 500 forintért, csak azért, mert azt hiszik, hogy aki tiszta lakásban él, az már gazdag. Fogalmam sincs, hogy mit lehet egyébként csinálni egész nap egy olyan környezetben ahol pl. a falusi cigányok élnek. Ha belegondolok, hogy én egész nap robotolok ellátom a családot, és még a neten is lógok órákat, azok pedig még a szemetet sem viszik ki, akkor úgy érzem fényévekre vagyunk egymástól. Tudom, hogy élnek másképp is cigányok, de talán ez a legnagyobb népesség és egyre növekszik, mert közben rájöttem, hogy gyereket lehet csinálni ilyen körülmények között, és az legalább valamit hoz a konyhára is.