Ja. Nagyon király. Teljesen oké, hogy így tekinted. Az én ízlésemnek ez egy kicsit túl szétdarabolt. Valahogy kilógnak belőle a szálak. Én az olyanokat szeretem, amitől az embernek olyan érzése van, hogy "másként nem is lehetne", mert annyira egységes, és teljes koherensségbe kristályosodott. Persze, lehet, hogy ez neked ilyen... Nekem úgy nem annyira.
Tehát a félelem a megsemmisüléstől való félelem, mely elkerülhető, ha még életünkben (?) "eggyé válunk önmagunkkal", és ez az evilági teljesség, és ha ilyen állapotban hal meg az ember, akkor egyesül a mindent átölelő Egy Tudattal?
Kizárni valami létezésének vagy megtörtésének a lehetőségét a félelem leküzdése végett: keserű kompromisszum. Az igazságból, a nyitottságból feladni... Nagyon felnőtt, józan, és hamis taktika. Emberhez méltóbb a félelem mint olyan érvénytelenségének őszinte felismerése, mint a félelem tárgya létének tagadása.
Belénk nevelik? Hm... Szerintem inkább az elfogadó együttlét iránti természetes igény kielégületlensége hozza elő az emberből a magány félélmét, ami minden félélem archetípusa, és minden ellenségesség csírája.
Nem a félelmet elfogadni, hanem azt, amitől félünk. Ugye az nem ugyanaz?... Abszolut ismeret, és abszolut teljesség nem juthat osztályrészül annak, aki nem egy a mindenséggel, az akármivel, a semmivel. A szubjektív természetű tudat, mint amilyen az ember, ezt nem érheti el. Ha eléri, megszűnik valami lenni, vagyis megszűnik létezni.
A teljes elfogadás állapotát viszont elképzelhetőnek tartom. A teljes elfogadás a valamiben való kiteljesedés, tehát ember tud maradni a tudat.
A félelem nem a vallás miatt van. Már kisgyermek korunkban belénk nevelik a szülőink. Legjobban a pavlovi reakcióhoz tudnám hasonlítani. Ugye érti mindenki, miről is van szó?
P.S.:
Vicc:
Mi volt kiírva Dr Pavlov ajtajára?
Kéretik kopogni! NE csengessen...
Valóban van ilyesmi, én például félek úszni a Balatonban, hátha jön egy cápa. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka? Nem mindig volt így, de egyszer csak kialakult. Talán akkor kezdett elöjönni, amikor elhittem, hogy bármi lehetséges amit elhiszünk. Talán ezért félnek jobban a gyerekek a mesebeli szörnyektöl, mert nem zárják ki a létezésüket. A feleségem a póktól fél. Az anyósom a lifttöl, bezártságtól.
Érdekelne a véleményed (véleményetek), az ún. rögeszmés (indokolatlannak látszó) félelmekröl, meg arról, hogyan lehet megszabadulni tölük. Lehet, hogy valamiféle reinkarnációs emlékezés jön elö ilyenkor?
Ahol nincs semmi félelem; ott nincs szükség fejlődésre, mert az a tökéletesen teljes emberség állapota. A mi világunkban nincs lelki fejlődés. Más fejlődés pedig nem fejlődés, csak változás.
Ahhoz, hogy ne akarj meghalni, nem kell feltétlen félned a haláltól. Nem hiheted, hogy csak a félelem miatt ragaszkodhat az ember az életéhez. El sem merem gondolni, milyen élmények vezethettek el téged ilyen elképzelésekhez.
Pontosan!!
A "paradicsomban" lenne e fejlődés?
Lelki és teknikai egyaránt?
Fontos, hogy féljünk az autótól, különben nyugodt lélekkel átmennénk elötte az úton - és el is gázolna nagy valószinüséggel.
A félelem nem fog megszünni az emberekben /szerintem/.
Legfeljebb lesz olyan időszak az emberiség történelmében, amikor egy kis időre elfelejtjük vagy elfelejtetik velünk. Ha ez megtörténik egy kis időre, akkor utána nagy valószinüség szerint hirtelen ujra a nyakunkba szakad majd százszoros erővel, mint ujdonság, és mint ami ellen elfelejtettünk védekezni.
Mert félni azért kell /szerintem/, hogy ez az érzés ösztönözzön bennünket a védelemre. /hidegháburú/ persze ez kicsiben, lebontva személyekre, annyit tesz, hogy megpróbáljuk magunkat körülbástyázni mindenféle fizikai-lelki falakkal, fegyverekkel.
Például a lelki fegyverek közé tartozik a bátorság.
Nagyon érdekes, amit írsz, oncogito. Az akaratlagosság kérdése elég ingoványos területre vihet minket, nem is akarok belemenni. A szellemi fejlődésnek alapfeltételének látom viszont a félelem feloldódását, vagyis a nem megszokott elfogadását. Nem születhettek volna meg történelmünk legnagyobb felfedezései, ha az emberek nem lettek volna képesek egy kicsit "megfeledkezni" arról, amit nyilvánvalónak tartanak, ez viszont lehetetlen, ha félnek az ismeretlentől. Lehet, hogy nem akaratlagos, de nem is törvényszerű a félelem. És én hiszem, hogy ha felismeri az ember, hogy miért fél, és belátja, hogy nincs rá oka, az oldja a félelmet. Magány, bizonytalanság, és még adhatunk neki sok nevet; csak egy dologtól fél az ember. Ha pedig együtt vannak vele embertársai, és elfogadják őt, valamint képes elfogadni a teljességben való feloldódás adta szabadság érzésének természetességét, akkor nincs oka félelemre. A tiszta szándék görcsmentes megjelenése nem egyenlő a gépiességgel.
Szerintem kulon kene itt valasztani a ket fogalmat, megpedig a felelmet es az aggodast. Ugy gondolom ugyanis, hogy felni csak olyan dologtol lehet amit ismersz, aggodni viszont csak olyanert lehet amit nem. Pl: "felek az ismeretlentol, halaltol", szerintem aggodas, aggodom, mi lesz a halalom utan, aggodom, hogy mi lesz holnap, aggodom, hogy a kisfiam mar megint sokaig maradt ki, stb. Ezzel szemben amikor pisztolyt szoritanak a torkomhoz, akkor igenis felek, ugyanis tudom, hogy 1 pillanat alatt meghalhatok.
Ennek fenyeben mondom azt, hogy a felelemre igen is szukseg van (ld. allatok tulelo osztone), aggodalomra pedig semmi mert csak hatraltathat. De azthiszem mar tul is beszeltem a dolgot:)
bye!
Elérhető olyan állapot, melyben a félelemre még csak nem is gondolsz, miközben önnön léted közvetlen veszélynek van kitéve? És ha igen, vajon jó ez az emberi faj fennmaradása szempontjából?
Agyvezér, nekem abban az objektivizációs rendszeremben, amiben a félelem és a szeretet ilyen meghatározó fogalmak, abban ilyen mindenféle áramlatok vannak, amik így össze-vissza kavarognak, és akkor ezek a minden anyagi és nem agyagi dolgok láthatók és láthatatlanok, és akkor ha az egyik áramlat így ellenáll a másiknak, és egymásnak mennek, és sok kis neurózis-örvény keletkezik, az a félelem, és ha viszont befogadja a másik áramlatot, és úgy szervesen körbeáramolják egymást, saját jellegüket megőrizve valami harmonikus egységet alkotva, az meg a szeretet.
Az állatnál meg a félelem darwinosan megszilárdult túlélési eszköz, és az emberréválás nem más, mint egy az elfogadásra való képesség egyre teljesebb megélése.
Félelem minden pöcsömtől, ami csak elképzelhető. Ja. Haláltól, meg bizonytalanságtól, mindenfélétől, ami az állatnak rontja a darwini sokerességét.
Egy kérdés bár tökéletesen egyet értek veletek csak egy olyan dilemma féle
Mi értelme van a félelem létezésének?
Mi a félelem?
Félelem a haláltól?
Félelem a bizonytalantól?Bár erről beszéltetek már.
Ösztönös a félelem vagy kialakul? Egy csecsemő fél?
Irish
Semmi gond, a téma így is, úgy is érdekes.
Ha nem túl nagy baj, itt is szívesen figyelemmel kísérem. És ha a keresztény szellemiség időnként itt is feltűnik, az talán a fogalmak értelmezése miatt elképzelhető.
" félelem oldódni fog az emberekben, mert úgy látom, hogy ez az oldódás nem más, mint az emberré válás eredeti folyamata, "
Ezt nem igazán értem. Az emberré válás folyamatát elsősorban morális és szellemi vonatkozásban tudom értelmezni. Egyik sem zárja ki a félelmet, aminek szerintem az ismeretek hiánya a gyökere. Ismeretlen dolgok az ember számára mindig lesznek és a velük kapcsolatos érzelmek is nagyrészt nem akaratlagosak.
Hiszen az emberré válás nem elgépiesedést kell hogy jelentsen - szerintem.
aromo_, én azért merek bízni abban, hogy a félelem oldódni fog az emberekben, mert úgy látom, hogy ez az oldódás nem más, mint az emberré válás eredeti folyamata, és én az általam tapasztaltakat úgy értelmezem, hogy van fejlődés. Tudom, hogy ez a fajta optimizmus manapság nem igazán divatos...
Nem hiszem, hogy a segítség hatékony módja lenne, ha rávilágítunk a másokban lévő félelemre. Nem véletlen mondta valaki valahol, hogy "ne ítélj,..", nem hülyeség, szerintem. Magunkban, igen. Ha én akarom felfedni a magamban lévő félelmeket, az már sokkal működőképesebb lehet, szerintem. Az a valósítsd meg szívedben... dolog nagyon tetszik.
oncogito, megcsináltam a házi feladatot topicnyitás előtt, elolvastam az alább említett topic nyitóhozzászólását, és azért bátorkodtam megnyitni ezt, mert az nagyon a keresztény szemléletre, és a fórum aktuális problémáira volt kiélezve. Ugye nem gáz...?
Iván Gábor, feltettél egy gyakorlati kérdést. Igazán nagyon aranyos tőled, hogy saját vallásod felépítésében ilyen alapvető kérdésben, mint hogy legyenek -e benne félelemkeltő elemek, vagy sem, hozzánk fordulsz segítségért. Mindig örülök, ha egy ember ilyen őszinte bizalommal mer fordulni másokhoz. Mindkét lehetőségnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Szerintem a félelemkeltő elemek kissé aláásnák a vallásod alappilléreit, de a dolog végső soron a te döntéseden múlik. Nyilván azért kérdezed, mert rájöttél, hogy a félelemkeltő elemek tagadása, mint minden tagadás, csakis a félelemből eredhet. Ne bizonytalanodj el! Senki nem alkotott még igazán sikeres vallást, aki görcsösen ragaszkodott a rendszer konzekvensségének logikus megalapozottságához.
Pl:-Meleg van lerobbant a kocsid egy poros mellékuton. Sehol senki és a napon gyalogoltál az első söntésig. Agyagot érzel a nyelved alatt. Már csak egyetlen üveg hideg sör van a kocsmában az új árú érkezéséig.Eléd teszik a gyönyöző üvegben és...
akkor a valaki elveszi a sörödet és felajálja 'boldog asszonynak':-)))
