Oké, azt rögtön láttam, hoyg komoly a téma, csak reménykedtem, hoyg valaki olvasta. Sőt, komoly övizsgálatot igényel, és én most túl zaklatott vagyok ehhez, napokig (évekig) önvizsgáltam magam, és most pihenni próbálok. De jó ötlet volt a topik.
Nagyon jópofa kis paródia-novellák, illetve műfaj paródiák, Karinthy és mégvalaki fordításában. A rosszcsirkeff Mária kalandjai is egy napló-paródia, nagyszerű!!!
"Szoktál-e a saját arcodba nézni a tükörböl? Nem? Mert én szoktam" (asszem egy kicsit pontatlan)
Felimeri valaki, honnan való az idézet? (de jó lenne...)
Azért csinálja mindenki tovább, mert nem hiszi el, hogy csak ez és ennyi az egész. Vagy esetleg azért, mert reméli, hogy jobb is lesz? Inkább az előbbi. Szerintem.
A fűégetés eléggé béna példa volt, de csak azért ügyelek ilyen kis hülyeségekre is, mert - magamról és másokról is tudom, hogy - az emberek manapság nem mernek szólni, mert félnek attól, hogy az eddig korrekt és barátságos emberek (szomszéd, stb) hirtelem pusztitó terminátorrá válnak, stb.
Én se nagyon ugatok bele mások dolgába, max. magamban morgok. Hát ha más is igy lenne, én inkább nem vágok alá.
Egyébként elgondolkodtató, hogy azok a pesszimista emberek, akik úgy gondolják hogy nagykanállal, sőt képofára zabálják ezt a szar életet, miért csinálják???
Nem jöttek rá, hogy semmit sem kötelező, hogy bármit abba lehet hagyni?
Egyáltalán nem vagyok pesszimista, sőt..., de tényleg nem értem, hogy emberek miért csinálnak olyasmit, amit egyszerűen gyűlölnek csinálni, legyen ez akár az élet is...
Ha tényleg úgy gondolod, hogy szar az élet, akkor neked való egy jóbarátom megszólalása.
"Szar az élet...
Ja, és mi nagykanállal esszük!"
Egyébként nem tudom baj-e hogy az emberek nem uralkodnak magukon olyasmiben, mint pl. mikor égetem el a füvet a telkemen. Azt hiszem vajhmi kevéssé zavarja ez a szomszédomat. Ha meg mégiscsak zavarja, szólni fog. Így van ez rendjén. Az emberek teszik, amit jónak látnak, és boldogok tőle.
Próbálom érteni. Szóval maradjak összhangban a tükrömmel? Vagy talán inkább a tükröt hozzam mindig magammal?
Na igen. A harmónia önmagammal az a dolog, ami nagyon-nagyon ritkán adatik meg. És ami a legfurább, hogy olyankor sosem eszmélünk rá. Csak amikor elment. Elmúlt. Aztán lehet lépkedni vissza, meg előre, meg mindenfelé, mint amikor az ember próbál térerőt keriteni a mobiljába. Már egy jó ideje nem próbálom meg ezt, mert a nagy keresgélés közben eszméletlenül gyorsan elillan a maradéka is a múlt nyugalmának. Mint a kedvenc álmom. Egész nap és sok újabb éjjel arra készülök, mikor jön vissza. De nem jön. Csak a helyén aradó űr vákuuma szippantja fel nyugalmamat.
Egy másik téma még, ami régóta izgat:
Jövök-megyek, közben pedig azt látom, hogy az emberek meg se próbálnak uralkodni magukon. Autózás, vásárlás, bürokratikus intéznivalók, család, szomszédság --- egyre megy.
Amikor teszek valamit, megpróbálom mindig észre venni, hogy másokat ez az egész hogyan fog érinteni. Pl. ha el akarom égetni a lenyirt füvet az udvaromon, megpróbálom egy olyan napon, amikor a szomszédság egyébként sincs kint, ne szagolják.
A kutyámat réneveltem, hogy csak akkor ugasson, amikor tényleg jeleznie kell. Elég nehéz volt. Jópárszor felkeltem akármikor-akárhányszor éjjel, csak hogy lecsendesitsem.
Van még sok hasonló, de nem ez a lényeg és nem is én magam. Azt nem értem, hogy miért nem tesznek mások is igy. Sőt pont forditva.
És ide jön az, hogy az emberek nem uralkodnak magukon. Fegyelem. Rossz fogalom? Negativ téma? Nehéz dolog néha, de annál jobb érzés, ha mégis sikerül. Szerintem igazából ez a különbség ember és állat között. De több állat mint ember. Sajnos. És csak nézek ki a fejemből, amikor valaki pl. kipattan a kocsijából és pisztolyt fog rám, mert rá találtam dudálni (pl.).
Elég kaotikus beszólamlásra sikeredett, de nem igértem semmi mást. Na most ki jön?
sztem az a megoldás, hogy épp ott legyél, ahol vagy. akkor pont te magadat fogod látni a tükörképedben, nem azt aki voltál, vagy aki szeretnél lenni :)
Köszi Szilvácska, Te vagy a vigaszom! Sophie! Légy Te is üdvözölve errefelé! A régi barátokat nem szólitom meg külön, de jól esik, hogy beszálltok ebbe a "kirándulás a miért-élek-miért-halok-mi-van-közte" kalandba.
Talán csak az a baj, hogy elfelejtjük átélni mindkettőt (mármint életet, és halált...), és ezért varami köztes nihilben vegetálgatunk... Lehet hogy koncentráció kérdése az egész?!
Semmi elmebaj, csak az a baj, hogy egyre messzebb kerül a tükörképem a tartalmától. Furcsa érzés egy fűtött, önjáró hullazsákból szemlélni a világot, de még furcsább, mikor az visszanéz.
Hogy is van ez?
A topic témája legyen eszmélés életre, halálra, meg hasonló jelentéktelen jelenségekre és ami közben még a szendvicsbe belefér.
Én is előfordulok hajnali órán, mikor a bagoly már alvóhely után néz és az egér bőre a csőrén visszanéz. Hát aki velem vitatkozna-csevegne éjfél előtt ne keressen itt.