Nem úgy értettem, a szupravezetés nagyon sokáig nem lesz szobahőmérsékleten vagy soha, az is lehet, de pl -100 is elég problémás. Akkor még nem kvantuum számítógépnek emlegették csak szupravezetőnek, de az új félvezetők végül hozták amit kell ez a program akkor törölve lett.
Egyébként okosnak tartom, hogy előkerült, mert a számítógép lehet a területe ennek. A nagy energiáknál nem jó mert ami magasabb hőmérsékleten válik szupravezetővé az nem tud annyi áramerősséget szállítani, kioltja a mágneses tér, de a számítógépben ez nem probléma.
A legfontosabb cél a sebesség növelése volt. Ezt több módon is próbálták, szupravezetős és egyéb kvantueffektusokkal, Josephson pl, meg másféle félvezetőkkel, így a GaAs-sel. Ha valamelyik út járhatóbbnak tűnt, akkor abba tették a legtöbb fejlesztői erőforrást.
Javíts ki, ha tévedek, de úgy tudom, a galliumarzenid (GaAs) egy félvezető anyag, mint a szilícium vagy a germánium, nem alternatívája a szupravezető anyagoknak
Szupravezető számítógép volt már az 1980 as években is, az IBM költött rá nem tudom mennyit, nagyon sokat majd törölték a programot, akkor jött a gallium-arsenit.
Ebből az következne, hogy pl a rakéta amikor felfelé tart, távolodva Föld tömegközéppontjától akkor hosszabb hullámokban "látja" a gravitációt? lefelé meg rövidebb, ha gyorsít is?
A. Adams - az MIT professzora - azt állítja, hogy a gravitáció is kvantált kell legyen. Ugyanis ellenkező esetben a relativitáselméletet és a kvantumelméletet nem lehetne összeegyeztetni. Egy kvantálatlan kvantumelmélet pedig értelmetlennek tűnik.
D. Tong viszont nem így gondolja. Szerinte a világ alapvetően sima és folytonos anyagból van felépítve, és a kvantáltság csak valamilyen kényszerfeltétel miatt jelenik meg benne.
Az atomok kvantált energiaszintjei különbözőek. Elsősorban az adott atom rendszámától függenek. (Nagyon kicsit a tömegszámtól is. Valamikor volt alkalmam az izotópok spektrumával is foglalkozni egy keveset.) Ja és függ még az elemi töltéstől is, de erre - jelenleg még - nincs ráhatásunk, annyi amennyi. Konstans függvény.
Tegyük fel hipotetikusan, hogy az utóbbi állítás igaz. A folytonos anyag kvantáltságát valamilyen jelenség idézi elő. Akkor ez meghatározza nem csak az elektron töltését, hanem a Planck-hosszúságot is.
Közben eszembe jutott még egy érdekes kérdés. Azt tapasztaljuk, hogy elektronból több van, mint pozitronból. Azt is tapasztaljuk, hogy protonból több van, mint az antirészecskéjéből. Habár a protonkeltés energiája nagyságrendekkel nagyobb. Tehát az őslecsóból a protonk kifagyása hamarabb bekövetkezhetett. Na de azt semmi nem garantálja, hogy protonokból pontosan ugyanannyi van, mint elektronokból.
Az más kérdés, hogy csomósodni csak a semleges anyag képes, tehát ahol a protonok és az elektronok száma nagyjából azonos. Ugyanakkor feltételezhetjük, hogy leptonokból jóval több keletkezett, mert ahhoz kevesebb energia elegendő. Habár azt nem tudhatjuk, hogy a szimmetriasértés is egyforma a két anyagfajtára nézve. Mindenesetre az elképzelhető, hogy elektronokból jóval több van, mint protonokból. Még ha ezt a "földi fizika" nem is igazolja tapasztalatilag. De akkor hol vannak az atomokban nem kötött elektronok?
Ez a kvantumtechnológia nem olyasmi vajon mint a nanotechnológia? Ha valamiben valami por van már rámondják, hogy nanotechnológia. (a kenyérre érdekes de nem, pedig nanotechnológia az is )
Köszönöm, majd meggondolom, ha nyugdíjba mentem majd olvasgatok. De a helyedben a grimm testvérekhez mennék vissza, abból tényleg lehet tanulni is. Aztán majd egyszer eljutsz a kavantuum összefonódásig és rájössz, hogy semmit nem értel. (de ez sok időbe fog tartani, az megeshet)
Vagy csak azért vagy itt, hogy rombold ezt a topicot? Na, ahoz viszont elég a képesítésed.
Te most magadról beszélsz ugye! Mert én például ma sokkal több mindent értek a fizikai jelenségekből, mint húsz vagy harminc évvel korábban.
"Penrose matematikus szerint az agyunk kvantuumtest és az azonos kvantuum állapotok közt jön létre a tudat."
Javaslom, hogy először az ettől sokkal egyszerűbb gondolatokat igyekezz megérteni Penrose "A császár új elméje" c. ismeretterjesztő könyvéből. Utána talán már a nehezebb eszmefuttatásai se fognak ennyire értelmetlenné torzulni a fejedben.
Vagy kezd gyanús lenni, hogy egyáltalán semmit nem értünk? A haladó elme ma már nem a lehetőségeket hanem a korlátokat keresi. Régen az volt a maradi aki nem hitte, hogy a gőz ami emelgeti a fedőt a fazékon majd helyettesíti a lovakat, de ez mára megváltozott.
Lukács Béla azt mondta néhány évvel ezelőtt: A baktériumok működését azért nem értjük, mert ott a kvantumosság és a gravitáció egyszerre működik, és erre még nincs kidolgozott elmélet. (És ha igaza van, akkor a kvantumgravitáció elméletét a biológiában (is) kell keresni.)
Ezeket a szalagokat olyan telexgépeken készítettük, amelyek a specifikáció szerint átlagosan 2000 karakterenként véthettek egy hibát.
A '90-es évek elején még használtak lyukszalagot az egyetemen. A szalagok végére volt írva tollal egy szám. Kíváncsi majomként rákérdeztem. A szalagon lévő javítások száma. Néhány lyukat ugyanis befoltoztak, viszont a ragasztó időnként elengedett. (A techikai részleteket viszont már nem kérdeztem meg. Hogyan találták meg a befoltozandó lyukat először? És ha leesett a folt, hogyan találták meg másodszor?)
vagyis átlagosan 10 percenkén lehetett számítani egynek a tönkremenetelére.
Ez akkor igaz, ha éppen azt cserélik ki, amelyik elromlott. Nekem már tanítottak egy hatásosabb stratégiát. Amikor elkezdenek elromlani, ki kell cserélni mindet.
Az elektronikus számítógépek hőskorában, amikor a logikai kapuk elektroncsövekkel és elektromechanikus relékkel működtek, akkor ezek hasonlóan gyakori hibákat és leállásokat okoztak. Egy elektroncső tipikus élettartama 2000 üzemóra volt, s pl. az 1946-ban épült ENIAC 17468 db. csövet tartalmazott, vagyis átlagosan 10 percenkén lehetett számítani egynek a tönkremenetelére.
Amikor 30 évvel későbbén a BME-n tanultam, a programjainkat 8 sávos lyukszalagon kellett beadnunk villamos kar központi számítógépére. Ezeket a szalagokat olyan telexgépeken készítettük, amelyek a specifikáció szerint átlagosan 2000 karakterenként véthettek egy hibát. Így ha egy hosszabb program már pár ezer karaktert tartalmazott, akkor elég nehéz volt hibátlan szalagot produkálni, hisz az ember hiába javított ki egy hibát, a telexgép nagy valószínűséggel csinált egy másikat.
Aztán újabb 10-20 év alatt valahogy mégis kinőtte a számítástechnika ezt a keserve gyermekkorát.
