Volt már, hogy olyan dologgal álmodtam, ami éppen akkor foglalkoztatott, de nem ez a jellemző. Sokszor összefüggéstelen baromságokat álmodok, aztán a legváratlanabb pillanatban beugrik, hogy ezt már megálmodtam. A legjelentéktelenebb dolgok. Egy mozdulat, egy mondat, egy szituáció.. bármi.
Én még soha nem próbáltam álmomba olvasni.
Te is fekete-fehérben álmodsz? Állítólag mindenki úgy álmodik. Egyszer azt álmodtam, hogy citromsárga hernyó vagyok, és menekülök. :) Az tuti színes volt.
Szerintem az álmokat is lehet irányítani. Legalábbis nekem már sikerült párszor!
Én imádok álmodni és legtöbbször emlékszem is az álomra. Szinte naponta kerülök olyan szituációba, hogy úgy érzem mintha ezt már megálmodtam volna pár nappal korábban.
Húú, én nagyon szeretek, de csak akkor, ha HAPPY END a vége.A legborzasztóbb az, amikor egy jó álom közben ébresztenek fel. Volt már olyan, hogy egy levelet akartam elolvasni, de még a feladót sem tudtam a borítékon megnézni, mert "ébresztő volt". Szerinted mindenki álmodik? Sokan vannak a környezetemben, akik azt mondják magukról, hogy ők bizony nem szoktak. Nehéz elhinni...
Igazad van, egy ilyen külső erő valóban összehozhatja az embereket. De ez szerintem nem zárja ki azt, hogy a külső erő megszűntével az emberek közti kapcsolat is fellazul, vagy akár meg is szűnik.
Én úgy tartom, hogy ettől függetlenül a barátság, vagy hasonló jó lelki kapcsolat megmaradhat, még ha hosszabb ideig nem is találkoznak az emberek a külső erő megszűnését követően.
vitatkozom.
szerintem a közösségeknél igenis fontos szerepe van annak, ha valamilyen külső erő sodor össze embereket, akik enélkül nem találnának egymásra. ha az élet nem rak minket egy osztályba az iskolában, egy szakaszba a seregnél, egy munkahelyre, egy színjátszókörbe - sosem találkozunk.
ezen külső "erőszak" tehát két dologra is jó. egyfelől a véletlen találkozások hihetetlenül aprócska valószínűségét növelik, másfelől - és ez azt hiszem nagyon fontos - megtanítanak tolerálni olyan embereket, akikkel amúgy első blikkre nem jönnél öszze. hányszor van, hogy valaki elsőre unszimpatikus az osztályban, aztán néhány hónap múlva rájössz, igazán fasza gyerek csak nagyon nehéz a természete. miután megszokod a hülyeségét, akár ki is alakulhat az a kapcsolat, amiről szó volt az elején. a közösségeket építeni szokás és ez nem csak szóvirág.
Valamiféle lelki késztetés mégis megkülönböztet minket azoktól -az egyébként éppoly lelkes- "rajongoktól", akik egyáltalán nem keresnek kapcsolatot drukkertársaik körében.
Egyébként abban egyetértek veled, hogy általában az alkalmi kapcsolódásokból születöö kapcsolatok múlandóak, de nem hiszem, hogy ez fontos lenne.
Megpróbálom harmadszor is fellôni. Eredeti ozzászólásom lényege az volt (lett volna), hogy a közösségek nagy része épphogy külsô erô, nem belsô lelki kényszer hatására jön létre.
Ami a közösségek felbomlását illeti: nézd meg, hány csoport szűnik meg azzal, hogy az összetartó erô nem áll fenn többé – iskolai osztályok, egyetemi csoportok, vállalati brigádok, szurkolói körök, ahol bizony személyes kapcsolatban is álltak egymással az emberek – éppcsak a lényegi dolog nem áll már meg: véget ért a suli, felszámolták a céget, feloszlott a csapat, és kész, vége. Holott korábban közösség voltak.
No pont ez az! Azok csak álközösségek! Mert külső tartja meg! Az az igazi ha ez bentről jön!
